Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
8 Kelet-Magyarország 1997. július 17., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Polgárőrök vizsgálják egy balesetet szenvedett, kiégett kisbusz maradványait a spanyolországi lllescas közelében. A szerencsétlenül járt jármű egy teherautóval ütközött, melynek következtében kilenc japán turista és egy spanyol állampolgár életét vesztette AP-felvétel Fegyelmez a KDNP Budapest (MTI) — Pénteken újabb fegyelmi tárgyalásoknak ad helyet a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti székháza. Bár a pártközpont az érintettek személyiségi jogaira hivatkozva nem ad információkat arról, hogy kiknek az ügye kerül terítékre, megerősített hírek szerint Latorcai János, Leitner Gábor és Rapcsák András képviselők már megkapták az idézést. Mivel a múlt péntekre odarendelt Heves megyei kereszténydemokraták — Bossányi László és Lukács Tamás — fegyelmi meghallgatása elmaradt, várhatóan ők is pénteken járulhatnak a KDNP fegyelmi és etikai bizottsága elé. Az Isépy Tamás frakció- vezető eltávolításával elkezdődött kizárásokat kedden Giczy György három hívének kizárása követte a kereszténydemokraták országgyűlési képviselőcsoportjából. Őket önként követte még további két honatya, egyikük pedig a pártelnök nevében is ugyanígy nyilatkozott. (Bár azóta Giczy György ezt még nem jelentette be személyesen, László Ildikó megerősítette: az elnök valóban elhagyja a frakciót.) Mindezek után 17 fősre olvadt a 23 tagú testület, így további három képviselő távozása elég ahhoz, hogy a KDNP frakciója megszűnjön. Rusznák Miklós és Sem- jén Zsolt úgy nyilatkozott, hogy nem távozik, Szilágyiné Császár Terézia és Mészáros Gyula döntése még kérdéses. A pártelnököt támogató Pálos Miklós távozása értesülések szerint biztosra vehető. Ötezer dollár fejenként Tarpa, Nagyhalász, Nyíregyháza, Gégény, Kisvár- da, Dombrád, Aranyosapáti (KM-Gy. L.)-—Embercsempészet alapos gyanúja miatt folyik eljárás egy tarpai férfi ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy július 15-ére virradóra eddig ismeretlen társaival a Tiszán gumicsónakokon tizennégy afgán állampolgárt ;— természetesen érvényes úti okmányok nélkül — Ukrajnából Magyarország területére szállított. Súlyosbító körülmény, hogy személyenként ötezer amerikai dollár fizettek az afgán határsértők az embercsempészeknek. Szeméremsértés gyanúja miatt indult eljárás egy tizenhat éves helybeli fiatalember ellen, aki július 8-án délután Nagyhalászban a közúton nadrágját letolta és egy ibrányi hölgynek nemiszervét nemi vágyának kielégítése végett szeméremsértő módon mutogatta. Súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás egy gégényi férfi ellen, aki július 14-én délután egy helybeli italboltban minden előzetes szóváltás nélkül bántalmazott egy gégényi férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló szemsérülést szenvedett. Garázdaság miatt indult eljárás egy kisvárdai férfi ellen, aki július 14-én az esti órákban az egyik kisvárdai étteremben italt rendelt, majd egy asztalhoz ült, melyet még nem takarítottak le. A poharakat, üvegeket elkezdte a padlóra dobálni. A férfi eme „érzelmi kitörésének” a rendőrség vetett véget. Egy anarcsi férfi július 15-én a hajnali órákban az egyik kisvárdai presszóban a vendégekbe belekötött, italt locsolt szét, poharakat tört össze. Ezt a magából kivetkőző férfit is a rendőrség fékezte meg. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás két aranyosapáti férfi ellen, akik július 12-én a település egyik presszója előtt megvertek egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Rablás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki július 8-án az esti órákban Dombrádon a vasútállomáson bántalmazott egy gávavencsellői nyugdíjas nőt, majd a táskáját elvette tőle. Július 15-ére virradóra ismeretlen tettes betört egy fehérgyarmati háztartási boltba, ahonnan öt Stihl fűrészt és egy Biggs motort lopott el mintegy 300 ezer forint értékben. Nyíregyházán július 14-én délután ismeretlen tettes egy ukrán állampolgárnak az egyik panzióban bérelt szobájába behatolt, ahonnan bőrkabátot, számológépet vitt el 36 ezer forint értékben. Ismeretlen tettes egy kisvárdai lakás kertjébe hatolt be és onnan fólia alatt lévő paprikát és palántát vitt el. Az okozott kár 30 ezer forint. Július 14-ére virradóra feltörték a Hímes utcán a nyilvános telefonfülke perselyét, melyből tízezer forintot vitt el az ismeretlen tettes. Hatékony kormányzati munka MSZP: korai azon tanakodni, hogy kivel érdemes koalíciós megállapodást kötni Budapest (MTI) — A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége szerint az MSZP-nek a következő időszakban nem az a feladata, hogy az esetleges koalíciókról gondolkodjon, hanem az, hogy a leghatékonyabb kormányzati munkával kormányzóképes erőként jelenítse meg magát a választók előtt. Korai azon tanakodni, hogy kivel érdemes koalíciós megállapodást kötni — tolmácsolta a pártelnöség véleményét Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök a testület szerdai évadzáró ülése után. A politikus elmondta, hogy a pártvezetés — Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök részvételével — elemezte a politikai helyzetet. Egyetértettek abban, hogy az ellenzék körében tapasztalható nagy mozgások ellenére az MSZP- nek nem ebből az állapotból, hanem a kormányzati teendőkből kell levezetnie saját feladatait. A ciklus hátralevő időszakában végrehajtandó kulcsfeladatokat az őszig meghatározzák. Az MSZP elnökségének elemzése szerint egyébként jelenleg három nagy párt uralja a politikai palettát, s ezek helyzete egyre inkább megszilárdul. Ám e pártok valószínűleg nem ilyen hármas törésvonal mentén osztoznak majd a választók szavazatain. Elmosódni látszanak ugyanis a Fidesz és a Független Kisgazdapárt közti különbségek, ezért a voksolásnál vélhetően ez a két párt áll majd az egyik, az MSZP pedig a másik oldalon. Kérdésre válaszolva az ügyvezető alelnök hozzátette még, hogy a szocialisták a Kisgazdapártot olyan fő ellenfélnek tekintik, amely már kívül esik azon a mezőn, amelyen belül esély van az értékek összeegyeztethetőségére. A délután folyamán Horn Gyula részvételével tanácskoztak az MSZP megyei elnökei és áttekintették a NATO- csatlakozás ügyét, valamint az európai uniós kérdőívek kitöltésének értékelését. Foglalkoztak a megyék előtt álló nyári teendőkkel is, tekintettel arra, hogy őszig valamennyi választókerületben át kell tekinteniük a jelöltállítási lehetőségeket Rádió és tévé: égen és Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A médiatörvény előírásainak műszaki részéről, a közeljövőben beinduló új televízió- és rádiósugárzásokról tartanak kétnapos munkaértekezletet az Antenna Hungária Rt. üzemigazgatói megyeszékhelyünkön. Székely Istvántól, az Emődi Üzemigazgatóság vezetőjétől kértünk tájékoztatót. Megtudtuk: a televíziózásban már a jövő hónapban várható változás. Ezek szerint az TV1 marad ott, ahol eddig is fogható volt, azaz a tokaji és a fehérgyarmati adó ugyanazon a sávon sugározza. A mai TV2 adása viszont műholdra kerül. Az MTV tervei szerint egy bizonyos ideig (várhatóan egykét hónapig) párhuzamosan fogható lesz a jelenlegi földi és a műholdas csatornán egyaránt. A kelet-magyarországi régiót érinti, hogy a 2-es a 60- as csatornán lesz fogható, melyet azonban csak Tokaj sugároz, Fehérgyarmat nem. A rádióadások sugárzásában várhatóan november 8-ától lépnek életbe jelentősebb változások. A Magyar Rádió tervei szerint ugyanis csak a Kossuth rádió adása maradna a középhullámon. Megyénket elsősorban az érinti közvetlenül, hogy a CCIR URH (a nyugati normás) sávon lesz majd fogható két közszolgálati rádió adása (a Petőfi és a Bartók), valamint két kereskedelmi rádióadó. A vételi viszonyok javítása érdekében Tokajban négy, egyenként 10 kW-os adót helyeznek rövidesen üzembe. Fehérgyarmat körzetében ez a fejlesztés az földön első körben nem valósul meg, tehát a szatmári és beregi térség számára ez a változás nem túl jó hír. Nagyobb lesz viszont a teljesítménye (1 kW) a három debreceni URH-adó- nak, melyet megyénk sok településén tudnak majd fogni ugyancsak az URH CCIR sáv- ján. Tehát a rádióhallgatók egy jelentős része arra kényszerül, hogy feltehetően régebbi, keleti normás URH-s készülékeiket lecseréljék kétnormásra, illetve nyugati normásra. Nívódíj az igazgatónak Nyíregyháza (KM - B. J.) — Jubileumi ünnepi közgyűlést tartottak szerdán a Nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskolában működő Sipkay Barna Oktatásszervező Közkereseti Társaság tagjai, szervezői. Hogy mitől volt ünnepi, arra Nemes András, a kft. igazgatója válaszolt, amikor nyolc év munkáját, tapasztalatait elemezte: mennyiben feleltek meg a megyei kereskedelmi, vendéglátó, idegenforgalmi képzésében, továbbképzésében a kor követelményeinek, mennyiben tudták elősegíteni a szakképzési szint javulását, a hálózati munkában a szakértelem, fogyasztócentrikus eladói magatartás javítását. Nemes András a kollektíva nevében mondott köszönetét a nyugdíjba vonuló Mező Gyulának, aki 20 éves igazgatói tevékenységében egy új iskola- rendszert alakított ki: ez idő alatt indult be Nyíregyházán a vendéglátóipari szakközépiskolai képzés, a külkereskedelmi, majd a kéttannyelvű idegenforgalmi szakközépiskolai képzés; vállalkozó iskola lett a kereskedelmi szakközépiskola. Ők üzemeltetik Nyíregyháza egyik legmodernebb panzióját, az Ózont, hiányt pótol a Vadászház, a közelmúltban a városi önkormányzat a Sóstói úti Bencs-villát is az iskola üzemeltetésébe adta. E jelentős energiát követelő munka mellett Mező Gyula megérezte a felnőttoktatás fontosságát. Ő hozta létre a Sipkay Barna Kft.-t és nyolc éven át dolgozott a színvonalasabb, egész megyére kiterjedő új képzési rendszerért. A közgyűlés nívódíjban részesítette Mező Gyulát. Rekkenő hőség sújtja az Amerikai Egyesült Államok fővárosának, Washingtonnak lakóit. A hőmérő higanyszála a negyven fokot közelíti, és több központi intézkedést kellett bevezetni a forró helyzet enyhítésére. A képen látható fiatalember is hűsíteni igyekszik magát. A felvétel hátterében a Capitolium körvonalai rajzolódnak ki AP-felvétel Vígjáték Kisvárda (KM - K. B.) — A kisvárdai Várszínházi Esték következő darabja augusztus 8-án és 9-én fél kilenckor Ödön von Horváth: Férfiakat Szelistyének! című vígjátéka lesz, amelyet jeles színészünk Tordy Géza álmodott színpadra hét képben. Bár a kisvárdai bemutató próbái még csak a napokban kezdődtek, a szerep- osztás már most sokat elárul a kisvárdai határon túli színházak eddigi fesztiváljain törzsnézőként jegyzett színházbarátoknak. Az igazságos reneszánszkori királyt, Mátyást a kolozsvári Bogdán Zsolt, a nagyszebeni grófot a kassai Tóth Tibor alakítja majd. Ramszesz költözik Kairó (MTI) — Költözik II. Ramszesz fáraó csaknem tíz méter magas vörös gránitszobra, amely 1955 óta Kairó legkedveltebb, de egyúttal legszennyezettebb levegőjű terét díszíti. Az egyiptomi kulturális minisztérium keddi bejelentése szerint a szobrot visszaszállítják megtalálásának helyére, a Kairótól mintegy 30 kilométerre délre, Gíza mellett fekvő Mít-Rahiná- ba. Mivel a hatalmas szobor felületén számos repedés látható, ezért egy darabban, vasráccsal védetten szállítják. Mielőtt azonban felállítanák eredeti helyén, II. Ramszesznek restaurálásra van szüksége. A szobrot 1955-ben Nasz- szer elnök állítatta fel Kairóban az új és független Egyiptom jelképeként. Azóta az egyre növekvő utcai forgalom és a légszennyeződés olyan mértékben ártottak a szobornak, hogy új helyet kellett keresni a számára — áll az AFP jelentésében. Szemle a Tiszán Vásárosnamény (KM) — A vízügyi ágazat területén az egyik legsúlyosabb gond az árvízvédelmi létesítmények helyzete. Különösen igaz ez a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területére, ahol az elmúlt négy évben három nagy árhullám is levonult a folyókon. Az árhullámok ráirányították az árvízi létesítmények, köztük a szabolcsiak helyzetére a kormányzat figyelmét is. A felső-tiszai helyzettel ismerkedik pénteken Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, de Beregbe és Szatmárba várják az országgyűlés több bizottságának elnökét is, köztük Baráth Etelét a környezetvédelmi, Orosz Sándort a mezőgazdasági, Kádár Bélát a költségvetési, Tardos Mártont a gazdasági bizottság elnökét, Glatz Ferencet a Magyar Tudományos Akadémia elnökét.