Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-02 / 152. szám

1997. július 2., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL □ A közterhek fele Budapest (MTI) — A jöve­delempótló támogatásban részesülő munkanélküliek alkalmi foglalkoztatása ese­tén a központi költségvetés fizeti meg a közterhek felét — jelentette be a munka­ügyi miniszter kedden a parlament ülésén az alkalmi munkavállalókról szóló tör­vényjavaslat részletes vitá­jában. Ez annyit jelent — mondta Kiss Péter —, hogy 1299 forintos nettó bér kifi­zetésénél mindössze 250 forint közterhet kell megfi­zetnie az alkalmi munka- vállalót foglalkoztató mun­kaadónak. A vitában felszó­lalók üdvözölték a minisz­ter bejelentését, különösen, miután a jövedelempótló tá­mogatásban részesülőknek évente 180 napot igazoltan munkában kell tölteniük ah­hoz. hogy ne essenek ki a munkanélküli támogatási rendszerből. A közteher­jegy bevezetésével kapcso­latban ugyanakkor megosz­lottak a vélemények. A kis­gazdák úgy vélték, hogy a közteherjegy új adónem, amely nagymértékben sújt­ja a gazdákat, azok terhét minimálisan 33 százalékkal megnöveli. Mások egyetér­tettek a közteherjegy beve­zetésével, mondván: ily módon nemcsak egészség- ügyi ellátásra válnak jogo­sulttá az alkalmanként munkát vállalók, de szolgá­lati időt is szerezhetnek, ami megalapozhatja a ké­sőbbi nyugdíjjogosultságot. A törvényjavaslat részle­tes vitáját az Országyűlés lezárta, a módosító indítvá­nyokról a jövő héten szavaz a Ház. Az azonnali kérdések órájában Szilágyiné Csá­szár Terézia (KDNP) azt kritizálta, hogy —egy kiad­vány szerint — a Népjóléti Minisztérium arra a cégre bízta a vérellátó-központok közhasznú társaságokká alakításának megszervezé­sét, amely vállalkozás már bizonyította hozzá nem ér­tését. Kökény Mihály cáfol­ta, hogy a nevezett cég megkapta volna ezt a fel­adatot a minisztériumtól. Mint mondta: a tárgyalások már régen megszakadtak. Bajor Tibor (MSZP) a ne­héz körülmények között élő kistermelők helyzetére és a mezőgazdasági integráció problémáira hívta fel inter­pellációjában a figyelmet. Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter olyan támo­gatási rendszert helyezett kilátásba, amely az integrá­ló nagyüzemet és az integ­rált kistermelőket egyaránt segíti. Leütötte, kirabolta Bököny, Mátészalka. Nagykálló, Nyíregyháza, Nyírmada. Tiszalök, Zá­hony (KM - L. Gy.) — Ga­rázdaság miatt indult eljárás egy napkori férfi ellen, aki június 28-án a délutáni órákban ittas állapotban a nagykállói Megyei Pszichi­átriai Szakkórház területén a betegekkel és a látogatók­kal kötekedett. Egy beteg­gel össze is verekedett. No­ha az ápolók kivezették az intézet területéről, a garáz­da újból csak visszaszökött. Bököny-Veszprémi ta­nyán egy gazdálkodó szál­láshelyét törték fel ismeret­len elkövetők június 28-án a nappali órákban, s nem kevesebbet, mint 380 ezer forint készpénzt vittek el. Rablás elkövetésének alapos gyanúja miatt vették őrizetbe B. S. nyíregyházi lakost, aki az eddigi adatok szerint június 29-én, este ki­lenc órakor Nyíregyházán az Északi temetőnél, min­den előzetes szóváltás nél­kül hátulról többszöri ököl­csapással leütött egy ófe­hértói férfit, majd amikor a sértett a földre került, az el­követő a társával, 0. l-né- val kiforgatta annak zsebe­it. A talált 19 500 forinttal, s a sértett falhoz támasztott kerékpárjával elinaltak a helyszínről. A kirabolt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Kelendő a meggy. A leg­újabb rendőrségi hír szerint Tiszarádon egy nagyhalászi lakos meggyeséből 3 má- zsányit, azaz 38 ezer forint­nyit szedtek le az éj leple alatt a tolvajok, míg ugyan­ott egy nyíregyházi tulaj­donosnak 10 ezer forint ér­tékű gyümölcsét vitték el. Mindkét ültetvényben a le­szedett meggynél lényege­sen nagyobb a fákban oko­zott kár, itt is, ott is 150 ezerre becsülhető. A nyírbátori strandon jú­nius 29-én egy encsencsi 16 éves fiú több, őrizetlenül hagyott portékára, pakkra rátette a kezét. De mivel el sem engedte, eljárás indult ellene. Egy mádi férfi június 28- án kora este a tiszalöki MAV-állomás előtt egy helybeli hölgy arany nyak­láncát kitépte a nyakából, s azzal kereket oldott, ám az elkövető hamarosan rend­őrkézre került. Mátészalkán egy Mitsu­bishi L 300-as kisteherautót egy jókora betondarabbal vettek célba eddig ismeret­lenek június 29-én éjszaka. A tulajdonos lakása előtt parkoló gépjármű egyik aj­tajának üvegét zúzták be, de megsérült a kormánykerék és az ablaktörlő kapcsolója is, 100 ezer forintos rongá­lási kár keletkezett. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás M. Cs. 18 éves kisvárdai lakos ellen, aki június 28-án a hajnali órákban Záhonyban, a Jó­zsef Attila úton egy késsel hátba szúrt egy 16 éves ta­nulót, tiszaszentmártoni la­kost, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. A záhonyi közúti határát­kelőhelyen június 27-én egy legyesbényei lakos Mitsubishi Galant típusú személygépkocsival akart kilépni, ám az ellenőrzés során kiderült, az autó pa­pírjai hamisak. Egy nappal később, ugyanott egy olasz állampolgárt tartóztattak fel, miután bebizonyoso­dott, hogy az autója, a Re­nault lopott, s a személyi okmányai sem az övé. Nyírmadán egy helyi vál­lalkozó szeszfőzdéjét láto­gatták meg ismeretlenek a közelmúltban, s 700 ezer forint értékben rézcsövet és mást loptak el. Saját házban valódi családként Nyírszőlős (KM - Sz. J.) — Köztudomású és örvendetes, hogy a megyénkben folyó gyermekvédelmi munkát nem csak hazai, hanem nemzetközi szaktekintélyek is példamuta­tónak ítélik. Egy legutóbbi itt léte alkal­mával dr. Herczog Mária, a honi szakma legismertebb képviselője a nemrégiben eb­ben a témában megszületett törvény apropóján kifejezte aggodalmát: attól tart, hogy azt sem tudjuk, egyáltalán fon- tosak-e nekünk a gyerekek, valójában szeretjük-e őket avagy elvontan?... A fenti szakmai szempontok vezették arra a Megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet munkatársait, hogy szándé­kukkal a Népjóléti Minisztéri­umhoz és fenntartójukhoz for­csapat tekintheti ezentúl ott­honának. Öt nevelő gondosko­dik majd a felügyeletről, de ahogy megtudtuk, a gyereke­ket már az intézetben alaposan felkészítették az önálló életvi­telre. Az 500 négyszögöles kertben száz gyümölcsfa ad majd termést és persze, mun­kát. A város minden pontján né­zegettek megfelelő nagyságú, eladásra kínált ingatlant a Gyi- vi munkatársai, több mint öt- venet mustráltak meg, s abból választottak ki ötöt, szereztek és kaptak a megvásárlásra pénzt. így első körben hatvan állami gondozottból lesz ott­honteremtő családtag, testvér, akik „semmi különöset" nem csinálnak majd, „csak" termé­szetes közegben családszerűen élnek. Mádi Zoltán és Urr Katalin ezentúl itt lesznek otthon Balázs Attila felvétele dúljanak családotthonok létre­hozása céljából. Az első ilyen megvásárolt, sok szempont­nak megfelelő kertes házakba a napokban költöznek a fiata­lok. A képünkön látható taka­ros nyírszőlősi, közel 140 négyzetméteres, ötszobás há­zat 13, 10 és 19 év közötti gye­rekekből álló, összeszokott Autóbusz a sínen Július 14-től két hétig jár Mátészalkáról KisKelet Nyíregyháza (KM) — Csü­törtökön ismét megjelenik 8 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Ízelítőül néhány írást szeret­nénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Nyírségi kiadás: Álom ma­radt a városi rang. Csárdás után jött a tangó. Erdei séta — „receptre”. Hurrá, ismét nya­ralunk! Szatmári és tiszaháti ki­adás: Kényszerű lépések az óvodában, Össze is köt a határ. A fényre lép a férfi, Szótlan vendégek a bálban. Zenével szép a lélek. Felső-szabolcsi, beregi ki­adás: Thalia végvára. Hu­szonévesek az iskolapadban. Nyeregben érez(het)ték magu­kat, Mi vagyunk a bajnokok (III). Mátészalka, Debrecen (KM) — Régi vágya teljesül a Szat­máriban lakóknak, amikor júli­us 14-től két hétig — egyelőre próba jelleggel — a Debre- cen-Mátészalka-Debrecen út­vonalon sínautóbuszt indít a MÁV. A német gyártmányú jármű, amely menetrendszerint csak Nyírbátorban áll meg. mindent tud. ami egy kényelmes rövid távú utazáshoz szükséges, egyedül illemhely nincs ben­ne. Hatvannégy ülőhellyel és tizenhárom lehajtható üléssel rendelkezik. Gyerekkocsi is szállítható rajta. A sínautóbusz bevezetésé­vel a MÁV célja, hogy csatla­HIRDETÉS________________ kozást teremtsen az InterCity vonatokhoz, meggyorsítva ez­zel a környékbeliek utazását. Ez a jármű már a kísérleti idő­szak alatt 15 perccel hamarabb teszi meg a távolságot, mint az itt közlekedő jelenlegi gyors­vonatok. A menetdíj meg­egyezik a többi vonatéval, az utazás feltétele, hogy Debre­cenből InterCityvel kell to­vább menni. Vagyis már a fel­szálláskor elővételben meg kell váltani a cityre a jegyet. A visszautazás hasonló feltételek alapján történhet. A sínautó­buszon is kalauz kezeli a je­gyeket, s a véglegesítéshez ki­kérik majd az utazók vélemé­nyét. Antik Szombathely (MTI) — Antik bútorokra speciali­zálódott betörőbanda há­rom tagját fogták el sárvári rendőrök. Nemrégiben négy XVIII. századi szek­rényt és két komódot lop­tak el a sárvári Vármú­zeum répceszentgyörgyi raktárából. A napokban ugyanott újabb betörés tör­tént; ez alkalommal neoba­rokk garnitúrát és íróaszta­lokat emeltek el az egykori magtárból. A kár így már több mint 5 millió forint. A nyomozás során a sárvári rendőrök elfogtak három büntetett előéletű fővárosi lakost. Eltűnt Zsíros István Rendőrségi felvétel Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A Nyíregyházi Rendőrka­pitányság államigazgatási el­járás keretében vizsgálatot folytat Zsíros István 41 éves. Nyíregyháza, Guszev u. 18. sz. alatti lakos eltűnése ügyé­ben. Nevezett 1996. május 10- én lakásáról eltávozott, tartóz­kodási helye ismeretlen. A be­jelentő édesanya elmondása szerint a fia távozásakor azt mondta, hogy Ti szaújvárosba megy egy kőműves mellé dol­gozni. Az eltelt idő óta a felku­tatására tett rendőri intézkedés nem vezetett eredményre. Személyleírása: kb. 185 cm magas. kb. 90 kg testsúlyú, ar­ca kissé ovális, orrán kereszt irányban kb. 2 cm hosszúságú forradásos heg látható. Ismert ruházata: kék színű farmernadrág, szürke kötött pulóver, farmerdzseki, mely­nek belső bélése kockás mintá­zatú. A rendőrség kéri, aki va­lamilyen információval rendel­kezik a képen látható személy- lyel kapcsolatban, az szíves­kedjék telefonon, vagy szemé­lyesen a Nyíregyházi Rendőr- kapitányságot értesíteni. Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elvi­selni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni: A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár. állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegé­szítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnói adunk ajándékba. És mindezt esupán A 450 000 Et-ért. sőt részletre is. rendkívül kedvező feltételekkel. \ Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA <5g> TOYOTA Bízhat a jelben is 3 450 000 Ft-tói '■Mr * JUK0 KFT 4531 NYÍRPAZONY. Szabolcs u 12 Tel 06-42-480-040

Next

/
Oldalképek
Tartalom