Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
NAGYVILÁG 1997. július 14., hétfő Karadzic Oroszországban? Zágráb (MTI) — Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök a belgrádi hatóságok segítségével Oroszországba emigrált — adta hírül vasárnap a Vecemji List című zágrábi napilap belgrádi találgatásokról hírt adva. A legnagyobb példány- számú horvát napilap szerint a szerbiai Gradjanin című napilap már szombaton arról adott hírt, hogy a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök szerdán elhagyta Pálét. A Kara- dziccsal szimpatizáló boszniai szerb tömegtájékoztatás az utóbbi napokban azzal vádolta Biljana Plavsic boszniai szerb elnököt, hogy egy héttel ezelőtt személyesen kérte William Crouch tábornokot, a Boszniába vezényelt nemzetközi katonai erő parancsnokát (SFOR), hogy a külföldi katonák fogják el Karadzi- cot. Plavsic cáfolta a vádat. Karadzic egyik legközelebbi munkatársa volt Simo Drljaca, Prijedor egykori rendőrfőnöke, akit elfogási akció közben az SFOR brit katonái csütörtökön lelőttek Boszniában. Sajtójelentések szerint a Drljaca kézre kerítésére indított akció világos jelzés lehetett Karadzic számára, hogy az SFOR katonái már nemcsak akkor vehetik őrizetbe a háborús bűnökkel vádol- takat, ha feladataik teljesítése közben rájuk bukkannának, hanem kifejezett le- tartóztatási akciót is indíthatnak ellenük. A volt szerb elnök így a távozás mellett döntött. Egyes értesülések szerint Karadzic Ratko Mladic tábornok han-pije- saki rezidenciáján keresett oltalmat, ahol 200 fegyveres vigyáz a volt boszniai szerb főparancsnokra. A vasárnapi zágrábi napilapok mindegyike hírt adott arról is, hogy Ratko Mladic tábornok, a boszniai szer- bek hadseregének volt fő- parancsnoka is eltűnt Montenegróból, ahol állítólag feleségével és 15 testőrével együtt nyaralt. Filip Vuja- novic montenegrói belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőrségi vizsgálatok szerint Mladic nincs Montenegróban. Más értesülések szerint a tábornokot a montenegrói biztonsági szolgálat meggyőzte arról, jobb, ha elhagyja a köztársaság területét, s Mladic ezért távozott Montenegróból. Lövöldözés volt Groznijban Moszkva (MTI) — Álarcos fegyveresek vasárnap Cse- csenföld fővárosában rálőttek egy orosz kormányzati gépkocsira, s megpróbálták megállítani — jelentette az Interfax orosz hírügynökség Szergej Szidorenko tábornokra, a belügyminiszter grozniji megbízottjára hivatkozva. A gépkocsiban utazó testőrök visszalőttek, és sikerült kitörniük a támadók gyűrűjéből. Senkinek nem esett bántódása, de a gépkocsin hat lyukat ütöttek a golyók. A kocsiban Vlagyimir Szkobcov utazott, aki a cse- csenföldi háborúban eltűnt vagy fogságba ejtett orosz katonák felkutatására létrehozott bizottság tagja — mondta el Szidorenko tábornok. Az eset a város központjában, a Minutka téren történt, csupán néhány órával azután, hogy az orosz energiaügyi minisztérium illetékesei és a JUNKO csecsen olajipari vállalat elnöke, Hodzs-Ahmed Jerihanov megállapodtak egy olajvezeték közös helyreállításának részleteiben. A cse- csenföldi háborúban megrongálódott vezeték az azerbajdzsáni olajmezőket köti össze Novorosszijszk orosz várossal, amely a Fekete-tenger partján fekszik. A vezeték csecsenföldi szakasza 153 kilométer hosz- szú. Az energiaügyi minisztérium a Transznyeft nevű orosz társaságot bízza meg a javítási munkák elvégzésével. A megállapodásba belefoglalták, hogy Csecsen- föld is használhatja a vezetéket saját kitermelésű, nem jelentős mennyiségű, de nagyon jó minőségű olajának exportálására. Megmenekült Wroclaw óvárosa Varsó (MTI) — A lengyel- országi Wroclaw lakói éjjel-nappal tartó gátépítéssel megmentették városukat az árvíztől — közölte vasárnap a vajdasági önkormányzat szóvivője. A Wroclawtól délre fekvő területeken, illetve a Cseh Köztársaság északi részén lehullott óriási mennyiségű csapadék miatt megduzzadt Oderán vasárnapra virradóra tetőzött az árhullám, majd apadni kezdett a víz. Az Óvárost és Wroclaw alacsonyan fekvő legértékesebb részeit — közöttük az Odera szigetén fekvő műemlék épületeket és az egyetemi könyvtár páratlan gyűjteményeit — megmentette a helybéliek összefogása. Homokzsákokból épült, s folyamatosan erősített ideiglenes gátakkal vették körül a vasútállomást is, a hadsereg pedig helikopterekkel segítette a veszélyeztetett lakók kitelepítését. Korábban azt tervezték, hogy a folyó Wroclaw fölötti szakaszán (a várostól délre) felrobbantják a gátat, s a szántóföldekre engedik a vizet, hogy ne öntse el a várost, de ez az elképzelés a közeli falvak lakóinak ellenállásán megbukott. Azonosították az áldozatokat Hazatértek a szállodatűz után életben maradt magyarok Thaiföldről A pénteki pattayai szállodatűz holttestjeit azonosítják lom épületében Pattaya (MTI, KM) — A thaiföldi hatóságok azonosították a pénteki szállodatűz hat magyar áldozatát, egy személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak. A tárca a hozzátartozókat a tragédiáról még pénteken hivatalosan értesítette. Erről Martin Györgyi, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője számolt be szombaton az MTI-nek. Elmondta azt is: a balesetet követően a bangkoki nagykövetség ügyvivője azonnal a helyszínre utazott, részt vett az azonosításban, illetve kiállította azokat az igazolványokat, amelyekkel a 17 tagú turistacsoport életben maradt tíz tagja elhagyhatta az országot és hazatérhetett. A holttesteket az utasokat biztosító társaság szállíttatja haza, az ehhez szükséges hatósági feladatokat a Külügyminisztérium intézi. * * * Pattaya az egyik legismertebb thaiföldi pihenőcentrum. A fővárostól, Bangkoktól autóbusszal három óra alatt lehet elérni a tengerparti várost. Pat- tayát egykoron a Vietnamban harcoló amerikai katonák tették ismertté, akik többek között itt pihenték ki a harci fáraMadrid (MTI) — Vasárnapra virradóra belehalt sérüléseibe az a spanyol politikus, akit a múlt héten rabolt el az ETA baszk szeparatista szervezet, s szombaton találtak meg San Sebastian mellett, két golyóval a fejében. A 29 éves Miguel Angel Blanco Garrido mindvégig mély kómában volt, s az orvosok annyira reménytelenBudapest (MTI) — Közös nyilatkozat aláírásával fejezték be szombati megbeszélésüket a NATO-csatlakozásra meghívást kapott országok védelmi miniszterei. Stanislaw Dobrzanski lengyel nemzetvédelmi és Miloslav Vybomy cseh védelmi miniszter Keleti György honvédelmi miniszter Algír (MTI) — Feltételezett fegyveres iszlám szélsőségesek pénteken, illetve szombaton meggyilkoltak 21 embert Algériában ) jelentették a helyi lapok. Tizennégy embert —---------------------------------Lezuhant Havanna ( MTI) — A kubai hatóságok szombat es- lére feladták a reményt, hogy bárki is túlélhette az előző nap a szigetország keleti partjainál lezuhant An-24-es utasszállító gép katasztrófáját. A mentőalakulatok 44 holttest után kutatnak, s ebből szombat estig 20-al találtak meg. ' : Az áldozatok között nyolc külföldi — hat spanyol és két brazil állampolgár — van. Az orosz gyártmányú ketmotoros gép Santiago de Cubából indult Havanna felé, fedélzetén 39 utassal és ötfős személyzettel. dalmakat. A város egy óriási turistabázis, ahol a tengerparton számos jól felszerelt, igényesen berendezett szállodát, valamint egy sétálóutcát alakítottak ki. Napközben a turisták főleg a szállodai medencékben vagy körülötte hűsölnek, illetve a közeli szigeteken a vízisport valamennyi ágát művének találták az állapotát, hogy úgy döntöttek, nem próbálkoznak meg a golyók kioperálásával. Ultimátumában az ETA szombat délután négy óráig adott haladékot a hatóságoknak arra, hogy teljesítsék a szervezet bebörtönzött tagjainak Baszkföldre szállítására vonatkozó követelését. Blanco Garridót, aki egy baszkföldi meghívására érkezett Budapestre, hogy egynapos munkalátogatásuk alatt további együttműködésük formáiról megállapodjanak. Nyilatkozatuk rögzíti: a csatlakozási tárgyalások időszakában a védelmi tárcák vezetői, valamint a vezérkari főnökök háromhavonta találkoznak, a hadsereegyazon család tagjait, köztük négy kisgyermeket — szombatra virradó éjjel a fővárostól nyugatra, a tengerparti Bu-Isz- máil közelében mészárolt le egy fegyveres banda. A banda Havanna (MTI) — Nagyerejű robbanások rázták meg szombaton két havannai szálloda előcsarnokát. A Capri és a Nációnál hotelben déltájban, tízperces időkülönbséggel bekövetkezett detonációkat követően mentőautók jelentek meg a két szálloda előtt, de az első Dar es Salaam (MTI) — Tizenhárom tanzániai földművest öltek meg és további hetet megsebesítettek az oroszlánok az év első hat hónapja során Tanzániában. A természeti erőforrások és az idegenforgalom minisztere lik. Napnyugta után indul be az igazi élet. A sétálóutcában egymást érik a különböző éttermek, presszók, pubok, ahol thai boxolók, transzvesztiták szórakoztatják a nagyérdeműt. A város tele van a környező rizsföldekről ideérkező köny- nyű hölgyekkel, akik kedves mosolyukkal úton-útfélen kíváros önkormányzatának néppárti képviselője volt, nem sokkal az ultimátum lejárta után találták meg. Szombaton és egész vasárnapra virradó éjjel szerte Spanyolországban több százezren tüntettek a szeparatisták terrorja ellen. Egyedül Baszkföld fővárosában, Bilbaóban félmillió ember vonult az utcákra. gek technikai fejlesztéseit megelőzően pedig konzultálnak egymással. A nyilatkozat leszögezi azt az együttes szándékot is, hogy a három ország mindent megtesz a többi meghívásra pályázó és a békepartnerségi programban részt vevő államokkal kialakított együttműködés elmélyítéséért. egyik tagja a családhoz tartozott, s ő maga rendelte el családja kiirtását, bosszúból apja ellen, aki valamikor tagja volt egy falusi önvédelmi csoportnak, de kizárták. hivatalos tájékoztatás szerint csak három személy szenvedett könnyebb sérüléseket. A kubai belügyminisztérium közleménye szerint mindkét esetben bombamerénylet történt, s bizonyítékok vannak arra, hogy a robbanószerkezeteket az Egyesült Államokból Zakia Meghji tájékoztatása szerint a Dar es Salaamtól délre fekvő Mkuranga körzetben a lakosok állandó rémületben élnek az oroszlánok ismétlődő támadásai miatt. A Tanzania Guardian című napilap szerint olykor még a falvak utcáira is a hozzátartozók egy tempAP-felvétel nálják szolgáltatásukat. A köz- biztonság hihetetlenül jó, a helyiek nagyon vigyáznak arra, hogy a turistákat ne érjék atrocitások. A közlekedés egy óriási káoszhoz hasonlít, az utak állandóan zsúfoltak, az egyénieskedő vezetők között élet- veszélyesen kígyóznak a helyi taxik, a tuk-tukok. Bomba robbant Moszkva (MTI) — Pokolgép robbant vasárnap hajnalban Moszkva központjában, az orosz katonai főügyészség épülete előtt. Az intézményt őrző katonák gyanús tárgyra lettek figyelmesek a ház falánál. A gömb formájú tárgyat a Moszkva folyó partján álló ház udvarába vitték és kihívták a rendőrséget. A tűzszerészek éppen a mintegy 100 gramm trotilegyenértékű robbanószer- kezet hatástalanítására készültek, amikor az működésbe lépett. A detonáció nem okozott személyi sérülést. A mostani robbantás egy héttel azután történt, hogy ismeretlen tettesek aláaknázták a katonai ügyészségtől alig több mint egy kilométerre, szintén a Moszkva folyó partján álló Nagy Péter szobrot. A múlt vasárnapi merényletkísérletért egy szélsőbaloldali szervezet vállalta a felelősséget, amely így akart tiltakozni a Lenin eltemetésére vonatkozó tervek miatt. érkezett személyek helyezték el a szállodákban. Az állami rádióban ismertetett közlemény további részleteket nem tartalmazott, így az sem derült ki belőle, hogy letartóztattak-e bárkit is az incidensek után. Újságírókat egyik szállodába sem engedtek be. bemerészkednek a ragadozók. A miniszter ígéretet tett az oroszlánok kilövetésére. Vadvédelmi szakértők szerint a tartós esőzések miatt vándoroltak el az oroszlánok a Mkuranga melletti természetvédelmi területről. Meghalt az ETA túsza A hármak konzultációja Újabb mészárlás Algériában Robbanások Havannában Embert ettek az oroszlánok r^^B^B ^ v-j [hSi; p B