Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
1997- JUNIUS 7., SZOMBAT Balázs Attila felvétele hogy bankuknál is egyre kedveltebbek a kártyák. Mátészalkán ugyan nem működik Mezőbank ATM, ám tervezik a közeljövőben telepítését az egyre emelkedő kártyaforgalom miatt. Különösebb helyi propaganda nélkül is kérik a magánbankszámla-tulajdonosok ezt a szolgáltatást. A Buchmann-MOM Rt. dolgozói a cég megalakulása óta ilyen formában kapják fizetésüket. Szováti Tibor igazgató is jó tapasztalatokról számolt be: — Amíg nem működött ATM, addig elég nehézkes volt a fizetés felvétele, hiszen az emberek sorban álltak fizetésnapon az OTP-ben. Az automata létezése óta zökkenőmentesen történik mindez. Dolgozóinktól tudom, hogy megszerették ezt a kifizetési formát, s már nem is veszik ki egyszerre az egész fizetést. A cég számára is kedvező ez, hiszen nem kell külön pénztárat üzemeltetnünk, pénztárost alkalmaznunk és a pénz szállítására sem kell őrző-védő embereket bérelnünk. A nyugati cégeknél szokásos módon nálunk sem divat arról beszélni, kinek mennyi a fizetése. Ez csak a főnökre és beosztottjára tartozik. A kártyarendszer arra is jó, hogy nem jut tudomására a dolgozóknak, hogy kinek menynyi a bére. Korábban a fizetési jegyzéket böngészve párszáz forintos fizetéskülönbségért is hajbakaptak az emberek. Ez a kártyával most megszűnt. Lényegesen kényelmesebb ez a megoldás. Őszre ígérte az ÓTP Bank Rt., hogy a Zeissnél felszerel egy újabb automatát. A bankkártyák nemcsak arra alkalmasak, hogy ezen keresztül juthassanak bérükhöz az emberek, hanem arra is, hogy ezzel vásárolhassanak különböző üzletekben. A mátészalkai lehetőségekről kérdeztük Mester Sándornét, a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ Kereskedelmi osztályvezetőjét: — Három hónapja készültünk fel a kártyával történő fizetésre. Az ÁFÉSZ boltjai közül a mátészalkai 1., 2. sz. ABC -ben, a Kraszna Áruház minden osztályán, a műszaki osztálypn, valamint vidéken Őrben, Kocsordon, Ököritófülpösön fizethetnek így a vásárlók. Nem eléggé elterjedt ezen a környéken ez a fizetési mód, mi úgy érzem, megelőztük a korunkat. Eddig kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, ám mi nagy reményeket fűzünk hozzá. Úgy tűnik a bankkártyák népszerűsége vitathatatlan. A bankok egyre-másra telepítik kártyaelfogadó helyeiket, ám az egész rendszert úgy találták ki, hogy rövid időn belül a bankok közötti átjárhatóságot semmi sem akadályozhatja. A végső cél egy globális, az egész földet átfogó rendszer kiépítése. Az Egyesült Államokban 1995-ben a teljes lakossági pénzforgalom 18,9 százaléka bonyolódott le kártyával. Németországban meghaladta a nyolc százalékot. Az angolszász országokban még magasabb ez a szám. A kártyának úgy tűnik, nincs alternatívája. Ha mi, egyszerű emberek is le- küzdjük idegenkedésünket a plasztikpénzzel szemben és a kereskedők sem sajnálják azt a befektetést, amit a vásárlásokat megkönnyítő leolvasóautomaták beszerzése jelent, akkor nemcsak elegáns urak és hölgyek státusszimbóluma lesz a kártya, hanem mindennapjainkat megkönnyítő társ és segítség. tak ilyen közel egymáshoz. Kavarja a kávét, megáll a keze. — Hazudtam — mondja a fia. — Az egész életem hazugság. Senkinek sem mondhatom ezt el. Osztályvezető vagyok, érted, megbíznak bennem. Ott ülök közöttük, ott dolgozom velük, ott vagyok a pártban, érted? Én vagyok a leghangosabb. Lehetetlen ez a póz, ahogy beszél. Megérzi az öreg viszolyogtató izzadságszagát; az apja napok óta nem mosakodott. Hirtelen hátralép, nekitámaszkodik az asztalnak. Az öreg is megfordul, szemben állnak. — Tudod, miért van? — mondja Józsi. — Minden a pénzért van. De ezek már félszeg, rossz mondatok. Eltűnt a varázs. Soha nem jön vissza. Az öreg issza a kávét. Lassan, szürcsölgetve, mert í^rró. Nyugodtnak látszik. Megismétli a fia szavait: Harasztosi Pál illusztrációja — Minden a pénzért van. Csönd. — El kell menned — mondja Józsi. Este tíz elmúlt. — Minden a pénzért. Józsi ingerülten rászól: — Hagyd ezt a marhaságot. Az öreg kihörpinti a kávét. — Addig jó voltam, amíg a kicsire vigyázni kellett meg kísérgetni az óvodába meg sétálni vinni? Addig kellett a tata, addig jó volt, igaz? — Reszket az indulattól. — Most menjek a szegényházba! Kidobtatok. Jó. Menjek szegényházba. — Ma már nincsen szegényház. — Belefeküsztök az ágyamba, és engem kidobtok. Engem az utcára hajíttok! Tiétek minden, fiatalok vagytok. Egy szavadat sem hiszem el. Micsoda hülyeség! — Megpróbál nevetni. — A család, a gyerek nevelése, a család. Az szent. Nevetnem kell. Tudod, hogy ő — nem mondja ki Éva nevét —, hogy még a télikabátomat is sajnálta tőlem? Éldugta, hogy ne tudjam becsomagolni. — Nem igaz! — El akartam vinni magammal az ékszekeret, és ő kilopta a zsebemből. Csak ott vettem észre. Ótt, az otthonban, amikor kipakoltam. — Hát ezért jöttél vissza? Az öreg megint nevet: — Nincsen már szegényház! De nem mersz közel jönni, hogy érezd a testem szagát. — Már ordít. — A tetvek közé küldték érted, a tetvek közé! — Hallgass! — A tetvek közé! — Mosakodnál meg. Mosakodnál meg, nem szégyelled magad? — Tudod, mit mondott a gyerek a tanító nénijének? Azt, hogy „gyűlölöm a mamát!” Érted? Az öreg a kezében fogja a kávéscsészét, mintha inni akarna. — Tudod — kezdi most —, tudod, hogy mit mondott nekem? „Szeretlek, nagyapa.” Ezt mondta. — Nem igaz. Az öreg nem néz föl. Az üres csészével babrál. — Ez nem igaz — ismétli Józsi. — Sosem mondta ezt. — Sosem. . Lehet már fél tizenegy is. — El kell menned, apa. Az öreg nem válaszol. Elindul, be a szobába. A sötétben is megtalálja az íróasztalt. Kihúzza a felső fiókot. Jól sejtette, Éva visszatette az ékszereket. Kiszedegeti a drága, féltett kincseit. Mire a fia benyit, ő már a szoba közepén áll. — Megyek — mondja. Józsi ki sem kíséri. Lépked le a lépcsőn, át a néptelen utcán, gyalog megy. A körúton sokan járnak. Kitapogatja a zsebében a kincseket. Csak el ne lopják! Mennyi idegen! Hunyorognia kell a körút éjszakai fényeitől. MÚZSA Palasovszky Ödön: Búcsú a rózsamosolyútól (Fekete doboz) Ifjúságomra, ifjúságunkra (részlet) Lehunyt pillájú borom voltál. Szájad bélyege még szájamon ég De halántékod sugarát már nem látom, Válladat a világból kiemeled Elmégy mellettem Mint akit a vérem hidegen hagy már. Túlnéző homlokod merre jár most? Ki játszik a száddal A kezeiddel? Ki indul a nevedben élni halni? Hová sodort Az áthatolhatatlan kegyetlen idő? Elszálltál mint egy végzetes lepke. Te voltál az én zöld szemem. Tegnap, holnap. Ti karcsú lázak Láttátok őt. Láttátok a tündöklő ifjúságot Akit szerettem s aki voltam. Ti vérpiros magvak, láttátok őt, Magatokat engem és őt a szerelmet, Az arany és ezüst hajú leányt Akinek a mosolya nyíló rózsa. Futottam előled futottál. Kerestelek Meztelen szakadék voltál Hívtál. Tegnap, holnap, szembejöttél velem Egy tizenéves gepárd-szája voltál Egy huszonéves leopon-szája voltál A szájad kútja, Te voltál, pedig nem te voltál. Egy hosszúszárú sárga búzavirág voltál. Messze voltál. Szökési sebességem voltál Mosolyogtál. Költözöl szívemből. Elszálltál mint egy végzetes lepke. Mondjatok velem egy imát A hallgatás mélységes falai előtt A meg nem valósult valóségért. A hallgatás mélységes falai előtt. Mondjatok velem egy átkot Ezekért az őrjítő vargabetűkért. Megváltásunkra Megváltásunkra. „Szerettelek Tudd Szerettelek. ” Lehunyt pillájú borom voltál, azt kérdezted: Ki újítja meg a világ színét? Mosolyod, mosolyod A válladon gördül lefelé a sorsom. Mosolyod, mosolyod. Kötényedből a halált hozó És életet adó dallamok szétgurultak Vajon lángra lobbannak-e még? Üdvösségünkre, kárhozatunkra.
