Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
Búcsú Eseménydús nap volt 1997. május 25-e Mándok térségében: a plébániához tartozó három filiális egyházközségben ezen a napon tartottuk a templombúcsút. Mézes Attila tisztelendő úr segítségével sikerült felejthetetlenné tenni az ünnepet. Az első állomás Tuzsér volt, ahol a görög katolikus liturgia szerint az ünnepi misét a közös kápolnában végeztük. Örülünk ennek a közös együttlétnek, ez a kedves búcsú erősítette a két közösség összetartó egységét a szeretetben. A második hely Tiszabezdéd, a kis plébániatemplom volt, amely zsúfolásig megtelt hívekkel. Itt Mézes Attila atya szentbeszédében hívta föl a figyelmet a Szentháromság életközösségre, amely hitünk és életünk alapja. A harmadik állomás a mándoki plébániatemplomban volt, délben egybekötve a gyermeknappal. Öröm volt nézni, hogy százhuszan hallgatták Jézus tanítását. A szentbeszédet itt is Mézes atya tartotta, köszöntötte a gyereksereget sok-sok szeretettel. Gyermeknap alkalmából az ötödik osztályos hittanosok adtak kedves kis műsort. A gyerekek boldogok voltak, erőt kaptak, papi áldásban részesültek és ajándékban. Örültek a gyerekek, szép volt. Negyedik állomás Újkenéz volt, ahol virágerdő és óriási fényesség köszöntötte az érkezőket, varázslatos gyönyörűséggel. Ezen a szentmisén Sivadó János görög katolikus esperes is részt vett. Itt a Boldogságos Szűzanya szeretetéről és szerepéről szólt a prédikáció, kihangsúlyozva azt, hogy a Szűzanya nagyon szeret minket és segít nekünk, hiszen szerető édesanyánk. Gazdag volt ez a Szentháromságvasárnapja. Az egész napot áthatotta a gondolat: valami szépet kell tennem Istenért, hogy szebbé tegyem a világot, amit Isten ilyen szépnek teremtett és nekünk adott. Takács András plébános NAPTÁR Június 8. Pünkösd utáni 3. vasárnap. Tivadar nagyvértanú ereklyéinek átszállítása Herakleából. (Ünnep febr. 8.) Efrém a szír egyház himnuszköltője. Nagy életszentségre tett szert. Alázatosságból nem engedte magát pappá szentelni. Június 9. Cirill főpap. Cirill alexandriai érsek 444-ben ezen a napon hunyt el. (Ünnep: jan. 18.) Tekla, Márta és Mária Perzsiában, Dioc eti- anus alatt lettek vértanúk 315-ben. Június 10. Sándor vértanú és társai. Sándor és Antonina 313-ban lettek vértanúk. Antóninát elítélték, de Sándor megszöktette. Elfogták és kivégezték őket. Timóteus püspök 362-ben szenvedett vértanú halált. Június 11. Bertalan és Barnabás apostol. Bertalan a 12 apostol egyike. Az örményországi Albanopoliszban keresztre feszítették. Barnabás a 72 tanítvány egyike. Szt. Pál útitársa volt. Ciprusban kövezték agyon 50 után. Holtteste mellett 488-ban a Máté-evangéliumnak egy általa másolt példányát is megtalálták. Június 12. Onufer és Péter atya. Onu- friosz Egyiptomban remetéskedett, az 5. sz.-ban halt meg. Péter a hagyomány szerint az első remete volt Át- hosz-hegyén a 9. században. Június 13. Akvilina vértanúnő. Sok kínzatás után szenvedett 12 éves korában vértanúságot 293-ban. Trifil Leukoszia püspöke volt, az arianizmus ellen harcolt. 370 körül hunyt el. Napkelet • A hit vilaga 1997. JÚNIUS 7., SZOMBAT A hitről betűkben, játékokban Keresztyén könyvesbolt az Eötvös utcán Elek Emil felvétele Hittankönyvek és szépirodalom, oltárterí- tők és gyertyatartók, vallásos tárgyú kira- kójétékok és bibliák sorakoznak a nemrég nyílt Keresztyén könyvesbolt polcain, Nyíregyházán az Eötvös utca 2. szám alatt, de hasonló a választék a Tűzoltó utcai Pro Credo könyvesboltban. Ez utóbbi a rendszerváltás táján nyílt, akkor vált igazán nyilvánvalóvá, hogy a vallásos irodalom iránt is nagyobb az érdeklődés, mint amennyit az esperesi hivatalokban beszerezhető imakönyvekkel ki lehet elégíteni. Pásztorné Málnási Klárában a könyvesbolt létrehozásának gondolata először a 80-as évek végén született meg, de akkor még nem volt annyi kiadó és nem voltak olyanok a feltételek, hogy megpróbálkozhatott volna a nyitással. Aztán változtak a körülmények, a kiadók is egészen kedvező feltételekkel segítették abban, hogy megnyissa az üzletet. Főleg az jelentett nagy segítséget, hogy egyházmegyei könyvesbolt lett a Tűzoltó utcai könyvkereskedés, ahonnan körülbelül ötven református lelkész ellátását szervezték meg nyomtatványokkal, bibliákkal, énekes könyvekkel. Ezen túl mindent beszereztek, amire a gyülekezet tagjainak igénye volt. Szerencsére a református papokon kívül mindennapos vendégek voltak az evangélikusok is, s amikor a Luther téren megürült a volt idősek otthona, felajánlották egy részét egy új könyvesbolt számára. Ez már — saroképület lévén — sok embernek esik útjába. Van is miből válogatni. Vannak óvodák, ahol vallásos nevelést nyújtanak a gyerekeknek, ők is rendszeres vendégek itt. Az általános iskolások számára már rövid szöveges könyvecskék és a társasjátékok találhatók, de ott állnak mellettük a hittankönyvek, jegyzetek középiskolások, sőt a főiskolások, a hittanár szakosok, a teológiai hallgatók számára. Gondoltak azokra is, akik éppen csak érdeklődnek a vallás iránt, s a más vallásúakra is. A zsidó vallástól a katolikusig, az unitáriustól a metodistán át a baptistáig minden vallás iránt érdeklődő talál imakönyvet, olvasnivalót, a hitéről információt adó kiadványt. Nagy érdeklődés mutatkozik a Bencés kiadó könyvei iránt, s sokan keresik a másik vallás ismeretanyagát, hogy összehasonlítsák a sajátjukkal, s megerősödnek saját hitükben. A hívek szeretete adott nyugalmat Négy hónapot késtünk. Akkor, február 14-én lett volna aktuális ez a portré Marosvölgyi István nyugalmazott kerületi esperesről, tiszteletbeli kanonokról, mert akkor rnúit épp hatvan éve, hogy Kriston Endre püspök Egerben pappá szentelte. A gyémántmise adta volna a bemutatás aktualitását, ám István atya gyengélkedése miatt május végére halasztotta az ünnepi misét. A hat évtized papi szolgálat megünneplése sajnos ekkor is elmaradt. — Itt a szobámban mondtam misét azon a napon, mert a rosszúllét érkezése kiszámíthatatlan — mondja ágyából az újságíró érkezésére felkelve a 85 éves Marosvölgyi István, akinek nevét, tevékenységét legjobban a vencsellőiek ismerik, hisz köztük töltött el 35 évet. De azért ismerősen cseng a neve Bélapátfalván, Püspökladányban, Egerben, Nyíregyházán és az idősebben körében Ramocsaházán is. Nem csoda. Itt kezdődött el egy olyan eseménysorozat, mely végigkísérte életét, s meghatározta egész papi pályáját. 1948 júniusában letartóztatták és meghurcolták olyanért, amihez semmi köze nem volt. Vaskos könyvet vesz elő, melynek címe: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. Kinyitja a 99 oldalon és felidézi a kellemetlen emlékeket. A pócspetri események után egy héttel a nagymise előtt egy csapat nyíregyházi pedagógus érkezett Ramocsaházára agitálni az egyházi iskolák államosítása érdekében. Több ízben jártak ide, de este az iskolában tartották meg a beszédeiket. Ekkor, hogy éppen a vasárnapi misére érkezőket zavarták meg, annyira felháborította a híveket, hogy nekikestek. Ütötték, verték őket, és az egész társaságot a szomszéd faluig zavarták. Én erről a mise után értesültem. Éppen ebédeltem, amikor nagy lövöldözésre és kiabálásra riadtam fel. Mintegy kétautónyi katonaság vagy más alakulat, biztosan ávósok rontottak be a faluba, össze-vissza lövöldöztek, s akit az utcán találtak, — válogatás nélkül férfit vagy nőt — azt agyba-főbe verték. Engem rögtön házi őrizetbe helyeztek. Déltől kezdve egész éjjel tartott a vallatás. Engem kora reggel vittek a tanácsházára. Estefelé körülbelül tízünket autóra raktak. Megaludtunk a nyíregyházi börtönben, ahonnan másnap a debreceni börtönbe szállítottak. Már két napja nem ettünk, és inni sem adtak semmit. Engem (reverendában) a folyosón a falhoz állítottak. Egyszer a fáradságtól összerogytam. Gyenge egészségű voltam. De aztán fölálltam. A szobából egész nap és egész éjjel hallottam híveim jajgatását, ordítását, majd a víz locsogását, amikor az elájultakat fellocsolták. Aztán kilökték őket, mint egy cafat rongyot a folyosóra. Csupa vér, csupa seb volt mindenki. Két nap után bevittek engem is. Nekem csak azt kellett vallanom, amit nem követtem el. Azt ugyanis, hogy azt hí- reszteltem, hogy ha az iskolákat államosítják, a gyerekeket elveszik a szüleiktől és kiviszik őket Szibériába. Azt mondtam, én ilyet nem állítottam. Ekkor szembesítettek a falu bírójával. Csupa vér, csupa rongy volt, alig állt a lábán, hiszen a talpát is szétverték, csak ennyit nyögött: Igen, a plébános úr azt mondta. Erre én: Nem mondtam, de aláírom. Magamban azt gondoltam, ha most nemet mondok, engem is meggyötörnek, mint ezt a szegény embert és akkor majd mégis alá fogom írni. A vizsgálati fogság három hónapig tartott. A főtárgyalásra Debrecenben, 1948. szeptember 14-én került sor. A vád izgatás volt, de fölmentettek és szabadultam. Szabadulásom, illetve felmentésem nem volt magától értetődő. Ramocsaházán a plébánia a templomtól pár száz méterre egy egyszerű parasztház volt, alacsony, szűk szobákkal. A templom mellett közvetlenül épült egy új zsidóház. Ennek lakóit, mint a falu többi zsidó lakóit 1944. május 1-jén elhurcolták. Adva volt a lehetőség, hogy ott a templom melletti zsidóházat adják plébániának. A megyei vitézi szék át is adta kulcsait. Én azonban nem fogadtam el, várva, hogy jöjjön haza a lakója. Pedig akkor Aushwitzről még nem is tudtam. Nos, a ház gazdája, Klein Sámuel haza is jött két fiával együtt. Felesége és leánygyermekei elpusztultak. Ez a Klein Samu nem felejtette el nekem, hogy nem telepedtem be a házába. Sógora 1948-ban a minisztériumban igen magas beosztásban volt. Híveim, miután engem elvittek a börtönbe, Klein Samuhoz fordultak, hogy a sógora segítsen rajtam. Megjegyzendő, hogy az illető miniszteriális úr zsidó származású, de buzgó katolikus ember volt. Debrecenben a börtönben meglátogatott — a smasszerek nagy csodálkozására. És ezeket mondta: Főtisztelendő Úr! Ne aggódjon, én kihozom innen. Szavát állta. Talán életemet köszönhetem neki. Míg az emlékezés tart, többször megáll néhány pillanatra István atya, mert kevés a levegő, s ahogy telik az idő, úgy halkul szava. De azért jut néhány perc az ötgyermekes szegény családra, ahonnan indult, a tiszaluci gyermekévekre, ahol még csak tanító nénije gondolt arra, hogy tovább kell tanulnia. Aztán a miskolci református, majd a katolikus Fráter György gimnáziumra, ahol elmélyült az irodalomban. Pályadíjnyertes dolgozatok, versek, elbeszélések születtek élményeiből, a szomszédos népek irodalmáról, ünnepeken iskolai szónoklatokra buzdították, s amikor 1932ben, a gazdasági világválság idején a pályakeresés foglalkoztatta, s felelevenítette amikről a reformkorban Kisfaludy, Vörösmarty, vagy amikről Jókai írt, amikor az olvasott irodalom révén ráeszmélt, hogy a magyar népnek tudást kell adni. Ekkor született meg az elhatározás: pap lesz. Tanító nem lehetett, hiányzott hozzá az énektanításhoz szükséges hallás, egyetemre nem jutott az édesapa vasutasfizetéséből, viszont mély nyomot hagyott benne egyik tanára, aki azt mondta: édes fiam, téged a Jó Isten is szónoknak teremtett. Az lett. Az ötvenes évek elején káplán- kodott Nyíregyházán öt éven át, de még ma is sokan emlékeznek szárnyaló, magával ragadó szentbeszédeire. Ramocsaházá- ról száműzték ide, mert ha ott marad — kapta az üzenetet —, internálják. Még 1953-ban is titokban helyezte dr. Czapik Gyula egri érsek Vencsellőre plébánosnak, s hiába akarták kétszer is esperessé kinevezni, az Állami Egyházügyi Hivatal megakadályozta. — Csak a rezsim vége felé lettem kerületi esperes és tiszteletbeli kanonok, 35 év alatt a legszigorúbb felügyelet alatt álltam. Csak a híveim szeretete adott nyugalmat. Marosvölgyi István egy korábbi bérmáláson t Balogh József
