Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-25 / 146. szám
1997. június 25., szerda Kelet-Magyarorszag 3 Kiút a munkanélküliségből Az olasz tulajdonosok bíznak, hogy kapnak elég jó varrónőt új üzemükbe Galambos Béla Záhony (KM) — Áprilisban úgy döntött két olasz üzletember, hogy a világhírű ruhaipari óriás honfitárs: a Benetton újabb beszállítói kapacitásokat kereső ajánlatára alapozva, vállalkozást indítanak Magyarországon. Az egyikőjük — már rendelkezvén kedvező magyar tapasztalatokkal, s hallván a nagymérvű szabolcsi munkanélküliségről — kézenfekvőnek találta, hogy ezúttal megyénkben alakítsák meg társával az új közös vállalatot. Ám az olaszok legnagyobb megrökönyödésére hiába nagy itt a munkanélküliség, Záhonyban még az első varrodájukat sem sikerült két hónap alatt munkásokkal feltölteni. Pedig ők — a megrendelőjük növekvő mennyiségi elvárásának kielégítésére — további üzemek megindítását is tervezik a környéken. Kiválasztott körzet A záhonyi Polgármesteri Hivatal mögötti, nem oly régen még cipőfelsőrészt gyártó üzemben jelenleg majdnem ötven asszony és lány hajol a korszerű varrógépek fölé. Olaszországból hozott gépeken, ugyanonnan érkező anyagokból, világcég támasztotta szigorú minőségi előírásoknak megfelelni igyekvő helyi asszonykezek munkájával készülnek a női és gyermekruhák. Az üzembe érkező látogatót bizony meglepi, hogy a kapuban nincs portás, s az irodában sincs egy lélek sem. Aki él és mozog a félig benépesített üzemcsarnokban igyekszik hasznossá tenni magát, kezdve az egyik olasz tulajdonostól, az üzem magyar igazgatónőjén s a tolmácslányon át, egészen a varrónőket betanító olasz technológusnőig. Roana Alessandro középkorú üzletember, az északolaszországi Vicenzában van ruhaipari üzeme. Társával, a Az ügyesek pár hét alatt beletanulnak a szép és pontos varrásba Balázs Attila felvétele padovai Renato Rebeschinivel ellentétben ez az első vállalkozása Magyarországon, tolmács segítségével vázolja a helyzetet: — Néhány hónapja, mint régi partnereinek ajánlatot tett kettőnknek a Benetton cég, hogy terjeszkedési szándékukban segítve, újabb termelő kapacitásokat hozzunk létre Magyarországon. Társamnak már 4 éves tapasztalati vannak itt: Egerben és környékén négy konfekcióüzemet hozott létre, amelyeknek megbízható minőségű munkájával a Benetton is elégedett. Közös vállalkozásunk alapítására Záhonyt választottuk, mert úgy tudtuk, ebben a régióban sok a munkanélküli. Gondoltuk, köztük nyilván jócskán akad olyan ügyes lány és asszony, aki szeretne állandó munkahelyet, hajlandó megtanulni a varrást és akar nekünk dolgozni. Elég két hét — Az idén tavasszal tulajdonostársammal fele-fele alapon megalapítottuk Záhonyban a Veritas Kft.-t, kibéreltük ezt az üzemet, áprilisban felszereltük. Májusban kezdtük a termelést azzal a hosszabb távra szóló tervvel, hogy októberre itt 100-120 dolgozó varrja már a ruhákat, egy év múlva a környéken ennek négy-ötszöröse. Ugyanis összesen 500 fős gyártókapacitásra lenne szükségünk ezen a környéken, mert így lenne gazdaságos a termelés. Ám egyelőre problémáink vannak a munkaerővel. Nincs elég jelentkező. Mintha nem is lennének errefelé foglalkoztatási gondok. / Az üzem igazgatója Potos Agnes, aki már az épületben korábban működő cégnek is dolgozott. A kissé blamázs szagú helyzetről így vélekedik: — Két konfekcióüzem is bezárt a környéken. Az onnan kikerült varrónőkből már sokat közvetített hozzánk a munkaügyi központ, de a jelenleginél jóval több dolgozóra volna itt szükség. Állítom, jobb női munkalehetőség nincs a környéken. Az az érzésem, hogy a munkanélküli járadék illetve a jövedelempótló támogatás arra ösztönöz sokakat, ne vállalják a munkát. Pedig csak kezdetben, a betanulási időszak alatt keresnek itt közel azonos pénzt, mint amennyit munka- nélküliként kapnak. Hosszabb távon, a gyakorlat megszerzése után — amihez minden segítséget megadnak a tulajdonosok — igazán megfelelő és rendszeres jövedelemhez juthat, aki ügyes, szorgalmas. A varrónők betanítására, a minőségi termelés felfuttatására hozták át az Eger környéki Rebeschini üzemekből a szimpatikusán temperamentumos olasz technológusnőt, Claudia Ber- toldo-t: — A Heves megyeiek közül az utolsóként kialakítottban, a tíz hónapja működő tiszanánai üzemben szerzett tapasztalataim szerint is van, akinek elég két hét, van akinek egy hónap kell és olyan is akad, akinek hónapokra van szüksége ahhoz, hogy elsajátítsa a minőségi varrás követelményeit. Tiszanánán már eljutottak a Benettonná! szokásos szint 80 százalékára, s ennek megfelelően a dolgozók havi keresete 20-35 ezer forint között változik. Négyéves tapasztalataim vannak Magyarországról. Ahogy Egerben is megoldhatók voltak a kezdeti gondok, bízom benne itt sem lesz probléma. Megtanultam: nem szabad az első nehézségek után feladni. A Benetton-technoló- giát, ahogy a világ számos országában, itt is át fogják tudni venni, mert a magyarok is alkalmasak a legjobb minőségű munka elvégzésére. Az asszonyoknak, akik ide jelentkeznek, nem kell félni, mert ha túl lesznek a kipróbált módszerrel folyó betanítási időn, igazán szépen tudnak majd keresni, s ez az érdekük a tulajdonosoknak is. Záros határidő A Benettonnak konkrét elvárásai vannak a két Olasz üzletemberrel szemben, mind a konfekciók minőségét, mind pedig a nekik ütem szerint szállított áru mennyiségét illetően. Ha nem sikerül záros határidőn belül megfelelni e kívánalmaknak. akkor kénytelenek lesznek elvinni innen a termelést és más — talán kevésbé rászoruló — vidékeket boldogítani az eredetileg ide tervezett beruházásaikkal, további fejlesztéseikkel. i forró sivatagi szél /| könnyedén végigtán- 21 colt a kihalt utcán. Néha felkapott és játékosan megpörgetett pár maroknyi homokot. A szakállas, tagbaszakadt férfi átkozódva dör- zsölgette szeméből az apró szemcséket. Társa sárga baseballsapkát, és kopottas mpszemüveget viselt. Vöröses bajsza alatt csak vigyorgott a másik dühén. — A fenébe is — fogadta a szakállas az újabb adagot. Kár volt szitkozódnia, most már fogai között is fémesen csikorgón a homok. — Húzzunk innen — noszogatta továbbra is vihogó társát. Beültek a rozoga Fordba. A koszos üvegen át is belátták a dombról az egész várost. A házak fehérre meszelt falai között csak néhány girhes kutya hajkurászott nem túl lelkesen pár kóbor macskát. Ember sehol. Ez persze nem csoda, kora délután mindenki inkább az árnyat adó falak közé menekült. — Na, haver, hogyan tovább? — kérdezte a baseball sapkás. Két mppal ezelőtt még kétszáz kilométerrel odébb voltak, rács mögött. Másfél hete pedig a párizsi Hilton éttermében. Ez utóbbi helyen némiképp színvonalasabb volt a kiszolgálás. Mark Foxszal vacsoráztak. Remek munkát kínált a két egykori idegenlégiósnak. Ott, akkor legalábbis annak tűnt. laza kis szafari Tunéziában... A megadott címekről begyűjteni pár csórna- r got és leszállítani a kikötőbe. A többi már a teherhajó első tisztjének a dolga lett volna. Erre a találkozásra nem került azonban sor. Egy túlbuzgó és fenemód kíváncsi közlekedési járőr belekotort a hátizsákjukba. A pisztolyokat még kimagyarázták volna valahogy, de a húsz kilónyi heroin már jóval nehezebb diónak bizonyult. A börtön koszos volt, zsúfolt és a koszt sem lelkesítette őket. A rájuk váró legalább 15-15 évnyi börtön még kevésbé. Szerencsére az őr figyelme elég lagymatag volt. A torkára mért ütés viszont gyors és végzetes. Az öreg Ford gazdája pedig biztos, hogy Soha életében nem venSafari ne fel stoposokat. Erről persze már csak feltámadás után meditálhat. Harrison — így hívták a szakállast — térképet kotort elő a kesztyűtartóból. — Be vagyunk szorítva. Csak nyugatnak mehetnénk, de ott csak homok van. A többi utat meg tuti, hogy rég lezárták — bökött a térképre. v — Előre légiós, vár a forró sivatag — dúdolta válaszképp az egyik légiós indulót a vörös baju- szú. — Befelé jövet láttam egy autókereskedést. Az udvaron állt egy ritka jószág... — a Ford köhögve indult meg. Gyorsan végeztek. Errefelé nem divat a riasztó. A vén kutya is csak barátságosan csóválta a farkát, és visszavonult szundikálni. Elvégre vasárnap ő is szabadnapos. Ibrahim nem csak autókat árult, hanem egy kis élelmiszerboltja is volt. Alaposan felpakoltak a sivatagi terepjáróra. Üzemanyagra sem volt gondjuk, a fészerben találtak két teli benzines hordót. A fényszóró lustán imbo- lyogva pásztázta a homokbuckákat. Mélyen bent jártak a sivatagban. Út sehol, de a terepjáró könnyedén gördült utasaival. Többszáz kilométeres körzetben rajtuk kívül csak homok és homok... Ez azonban egyiküket sem zavarta, a térkép és az autóba épített iránytű megfelelő útitárs volt. —Ideje megitatnunk a tankot — bökte oldalba Harrison szundikáló társát. Kimásztak az ülésekből és a platóról leemelték az egyik hordót. Rosszul kezdődött a hét Ibrahimnak. Ki se nyitott aznap. Maxi, a kutyája ártatlan szemekkel dörgölte orrát gazdája bő köpenyéhez. Az fejét csóválva panaszkodott a homlokát törölgető, és a frissen főzött kávét kortyolgató őrmesternek: hitték a katonai te- i-j repjárót, ezt értem, i -J Kipakolták a boltot, ezt is értem. De mi a csudának cipelték el a fészerből azt a két hordó vizet? — vakarta meg füle tövét. Felrázatlan dunna F elrázatlan dunna az ország, melynek egyik végében sok, mondhatni túl sok a toll, a másikban meg alig akad néhány pihe — mondta a szónok egy templomszentelésen, ahol arról is szó esett, milyen lesz, lesz-e egyáltalán a kisfalvaknak a jövő évtizedekben népesség- megtartó ereje. Igen találónak éreztem a hasonlatot. Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az tudja, míg hazánk nyugati felén minden szép és jó megtalálható, addig ezen a tájon, a mi vidékünkön még mindig gyakoribb hang a panasz. A gazdaság fejlődése kétpólusúvá változott. A Dunától nyugatra ipari parkok, nagyüzemek, vállalkozási övezetek jönnek létre, a nyugati tőke azonban csak ritkán lépi át a folyót. Az oly sokat emlegetett turizmus, a megnyitott világ ugyancsak azokra a területekre vonzza a látogatót, pedig gyönyörűségeknek, látnivalóknak és szépségekeknek itt keleten is bőviben vagyunk. Csak a távolság ne lenne akkora! Mert aki egyszer veszi magának a fáradságot és rászánja az időt, az saját szemével is láthatja, nem pocsékolta pénzét és energiáját fölöslegesen, megérte ekkorát utaznia. És nem csak a szatmári, beregi, nyírségi tájak gyönyörűsége miatt. Pozitív hangon szólnak azok is, akik nyugatról érkezvén az ország e csücskében fogtak vállalkozásba. Nem csak az olcsó munkaerő és a kínálkozó közeli határontúli piacok miatt, de elégedettek a szellemmel, a hozzáállással is. Felrázatlan dunna — mondtuk az elején, s a mondat jelentheti akár a megoldást is. Fel kell rázni ezt a dunnát, kiegyenlíteni, egységesíteni benne a tollat. Elérni, hogy amíg az egyik csücske alatt izzadnak, a másik alatt ne fázzanak az emberek. Ehhez persze nemcsak szándék, soksok idő és rengeteg pénz is szükségeltetik. Talán lesz időnk kivárni, míg mindez összejön... Kovács Éva Te jó ég! Ezt még rúddal sem tudjuk elérni Ferter János rajza A lig két hete kezdődött meg a nyári vakáció, ám úgy tűnik, néhány diák már szívesebben kezdené az új tanévet, hiszen számukra dögunalmas a szünidő. Ä szülők egész nap dolgoznak, nincs idejük a gyermekekkel foglalkozni, a srácok figyelmét pedig nemigen köti le egy- egy könyv, s a lakótelepen nem lehet kertet művelni sem — no, nem mintha egy kis Fizikai munkára olyan könnyen kaphatóak lennének modem korunk városi nebulói. A családoknak pénzük sincs arra, hogy legalább egy hétre „világot” lásson valamelyik hazai táborban vagy éppen gyermeküdülőben csemetéjük, nem is beszélve a nyári napközikről, úszó- és nyelvi táborokról. így marad a mindennapi semmittevés, az utcán való tekergés. Valójában a suli is csak azért hiányzik nekik, mert ott legalább voltak kisebb-nagyobb balhék. Nem kell azonban ezeket a fiúkat félteni, ha nincs balhé, akkor maguk gondoskodnak róla. A napokban például egy hajléktalan, idős asszonyt dobáltak meg tojással, aki elszunnyadt az egyik játszótéri pádon. Vagányságukat bizonyítván, egy fiatal fát is megtépáztak, ha nem szól rájuk egy felnőtt, talán gyufaszál maradt volna a fácskából. A tétlenség bizony rossz tanácsadó, a gyermeki csínytevésből könnyen lehet bűncselekmény. Bár hogy is vádolhatnánk fiataljainkat, mikor minden nap erőszakkal találkoznak az újságok hasábjain, a videofilmeken, a televízióban. Szinte nincs is olyan mese, amelyben ne szerepelne a durvaságnak valamilyen formája. A napokban érdekes kezdeményezés indult a fővárosban: azok a gyermekek, akik önként megváltak játékfegyvereiktől, egy szép labdát kaptak cserébe. Ezzel aztán lényegesen békésebben játszhatnak, s még gólokat is rúghatnak. A kérdés már csak az, hol vannak azok a játszóterek, ahol a közeli ablak betörésének veszélye nélkül önfeledten lehet focizni. M. Magyar László _ HÁTTÉR _ ■ ..................... Békés szünidő
