Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-21 / 143. szám
1997. június 21szombat NAGYVILÁG Aláírás a Vatikánban II. János Pál magánkihallgatáson fogadta a magyar kormányfőt, Horn Gyulát HIRDETÉS Folytatás a: 1. oldalról Vatikánváros (MTI) — Az aláírást követően II. János Pál magánkihallgatáson fogadta a magyar kormányfőt. A pápa nem szokta fogadni a szerződések aláírására a Vatikánba érkező, államfőinél alacsonyabb szintű küldöttségeket, így azzal, hogy most kivételt tett, a megállapodásnak tulajdonított jelentőséget kívánta érzékeltetni — mutatták rá a Vatikánban. Horn Gyula egy egyházi témájú könyvet nyújtott át ajándékként a katolikus egyházfőnek, aki az ő képmását ábrázoló emlékérmékkel viszonozta az ajándékot. A pápánál tett vizit után Hóm a miniszterelnök küldöttségével, különgépén azonnal visszaindult Magyarországra. Összesen egy órát töltött a Vatikánban, ahol szemlátomást igen szívélyesen fogadták. A Vatikán kormányfője az aláírás alkalmával azt mondta, hogy nincs szó a katolikus egyháznak nyújtott előjogokról, hanem a közelmúlttal szembeni igazságtételről és annak a támogatásnak az elisÁrverés Moszkva (MTI) — Elárverezték pénteken az orosz felsővezetés első öt, nyugati gyártmányú gépkocsiját, miután Borisz Nyem- cov miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére Borisz Jelcin elnök tavasszal úgy döntött, hogy hazai Volgákba ülteti át a hivatalnokokat. A Moszkva melletti Ljuberciben tartott árverésen holland rendszer szerint alkudtak. A kikiáltási ár a valós érték háromszorosa volt és lefelé licitáltak a vevők. A hároméves Audi Aó-os luxusgépkocsik 20 ezer dollár körüli áron keltek el. Az árverésen megjelent maga Borisz Nyemcov is, aki közölte, hogy az idén 177 nyugati autót bocsátanak áruba. Mint mondta, nem árt, ha a hivatalnokok tapasztalataik alapján ismerik a hazai autók és utak minőségét. Alkudozás Brüsszel (MTI) — Egy hónappal a NATO-orosz kapcsolatokat keretbe foglaló okirat aláírása után sincs még megállapodás az abban kilátásba helyezett kétoldalú állandó tanács végleges működési feltételeiről. Továbbra sem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy a testület még a júliusi madridi csúcs előtt, vagy nem sokkal azt követően megalakulhat — jegyezte meg egy szövetségi illetékes. Emlékeztetett arra, hogy a szerződés értelmében négy hónap áll rendelkezésre a tanács megalakításához, így még bőven időn belül vannak. Az elmúlt hetekben technikai kérdések sora körül folyt az alkudozás, amelyben — megfogalmazás szerint — a presztízst igyekeznek összhangba hozni a hatékonysággal. Tipikus példa annak eldöntése, hogy ki elnököljön havi rendszerességgel a tanácsban. méréséről, amelyet az egyház nyújt a humanizmus és a társadalmi szolidaritás előmozdításához. A megegyezés kifejezi azt a közös akaratot, hogy szilárd alapjai legyenek az egyház és az állami közötti egészséges, egymás függetlenségét és autonómiáját tiszteletben tartó együttműködéshez. So- dano bíboros a Magyarországgal kötött egyezményt mintául ajánlotta más volt kommunista országoknak is hasonló természetű problémák megoldásához. A megállapodással — mondta — a kölcsönös kapcsolatok új. a magyar állam és az Apostoli Szentszék ezeréves kapcsolataihoz méltó szakasza kezdődik. — A megállapodás felszámolja az utolsó maradványait is annak a múltbéli kiszolgáltatottságnak, amelyet a római katolikus egyház a hatalomtól elszenvedett — mondta Horn, aki hosszan méltatta a katolikus egyház társadalmi szerepét. — A szerződéssel a magyar állam a katolikus egyháznak azokat a történelmi érdemeit ismeri el, amelyeket a magyarság modernizációjában játszott. A szerződés, amely a kiegyensúlyozott, civilizált államok kapcsolattartásának szabályai szerint jött létre, hosszú távra rendezi az egyház működésének pénzügyi feltételeit, megteremti az alapot az egyházak esély- egyenlőségéhez, a köz szolgálatában végzett tevékenységéhez. Szavatolja, hogy az egyházakat nem érheti hátrányos megkülönböztetés a világi szervezetek részéről. Horn megköszönte az egyháznak az önmérsékletet, azt, hogy többre értékelte a rendezés szándékát, mint összegét, hogy figyelembe vette az átalakulás terheit viselő Magyar- ország lehetőségeit, hogy kész segíteni a hazánkban megindult kedvező folyamatokat. Helyesnek nevezte azt a gyakorlatot, hogy a katolikus egyházat érintő lényegi kérdésekben a mindenkori magyar kormány az Apostoli Szentszékkel állapodott meg. Közölte, hogy az egyezmény kidolgozásánál felhasználtuk más országok tapasztalatait is. — A mai magyar állam világi szervezet, amelyet egyetlen egyház sem sajátít ki magának, a magyar állam sem kíván egyetlen egyházat sem tevékenységében korlátozni, s elismeri azt a tevékenységet, amelyet az egyházak a társadalom javára végeznek. Az állam és az egyházak viszonyának rendezésére kötelez az európai normák rendszere, a vallás- és a lelkiismereti szabadság és az egyházak szabad működésének szavatolása, csakúgy, mint a magyar köztársaság alkotmánya és törvényei is. Hóm azt mondta, hogy az egyház létfontosságú feladatot, közhasznú missziót lát el, tevékenységével beépül a társadalom mindennapjaiba. Meggyőződését fejezte ki, hogy az egyezményt kedvezően fogadja minden józanul gondolkodó ember, mert mentes az ideológiától, ugyanakkor gazdag azzal az eszmeiséggel, amely az emberek és az államok békéjét, őszinte és tiszta szándékú együttműködését tekinti fontosnak. Nyolcak találkozója Denver (MTI) — A házigazda szerepét betöltő amerikai elnök üdvözlő szavaival helyi idő szerint péntek este megkezdődött a világ legfejlettebb ipari államait tömörítő Hetek Csoportjának (G7) huszonhar- madik csúcsértekezlete, amelynek háromnapos munkájában részt vesz az orosz elnök is. Bili Clinton először a kormányzói kúriában rövid, zárt körű fogadás keretében köszöntötte vendégeit, majd az állam- és kormányfők átvonultak a Denver Egyetemre, ahol a hivatalos megnyitó után a Phipps Konferenciaközpontban megtartották első munkavacsorájukat. Borisz Jelcin a korábbinál szélesebb körű hozzászólási joggal foglalhat helyet a világ gazdasági és politikai problémáit számba vevő tanácskozás asztalánál Clinton elnök, Jacques Chirac francia államfő, Helmut Kohl német kancellár, Jean Chrétien kanadai, Romano Prodi olasz, Tony Blair brit és Hasimoto Rjutaro japán kormányfő társaságában. Az orosz fél iránti gesztusként az amerikai vendéglátók eleve a Nyolcak Csúcstalálkozójának keresztelték el a rendezvényt, és Bili Clinton előzékenyen felajánlotta Borisz Jelcinnek, hogy ő elnököljön a péntek esti vacsorán, amelynek fő témája Bosznia volt. A részben a NATO-kiszéle- sítés keserő pirulájának ellen- tételezéseként felajánlott kibővített szerep keretében Borisz Jelcin gyakorlatilag minden tanácskozáson részt vehet, leszámítva a szombat délutánit, amelyen a gazdasági és pénzügyi kérdésekről lesz szó. Moszkva azonban teljes jogú, állandó tagságra törekszik az ipari országok elitklubjában, és az orosz elnök értésre adta: eltökélt szándéka, hogy a G7 G8-cá alakuljon át. Törekvésében lelkes támogatóra talált Bili Clintonban, aki teljes mellszélességgel amellett van, hogy Oroszországot minél Jövőre önálló jelöltek Budapest (MTI) — A Magyar Szocialista Párt az 1998-as választásokon is önállóan kíván jelölteket és listát állítani. A szocialisták arra törekszenek, hogy valamennyi egyéni körzetben ismert, szakmailag felkészült személyiségeket indítsanak — jelentette be Csintalan Sándor, az MSZP ügyvivője a párt pénteki elnökségi ülését követő sajtóértekezleten. A politikus beszámolt arról, hogy a pártelnökség megtárgyalta az országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztásának elvével és módjával foglalkozó javaslatot, amelyet a választmány, az Országos Egyeztető Bizottság a frakció és az elnökség egy-egy tagjából álló munkacsoport dolgozott ki. Az indítványt jövő szombati ülésén vitatja meg az MSZP Országos Választmánya, és ez a testület mondja ki a végső szót a jelöltkiválasztás ügyében. SrcnzÁciós Iwrdtésrte-visÁr aMANNÁS DISZKÖNT-ban 1 kg 90 Ft áfával Nyíregyháza. Szent István u. 47. . Tel.: 42/461-401. > IVSCO-tulajdonosok, figyelem! Rendkívüli ALKATRÉSZ értékesítési akció a TRUCK ITALIA Kft.-nél, mint az IVECO hivatalos márkakereskedőjénél. 15% max. kedvezmény az országos listaárakból. Érd.: 46/413-140 Cím: Miskolc, József A. u. 78. (bejárat a Fonoda u. felől). •245252W ÁLLÁSAJÁNLAT Kisvárdán hamarosan nyíló élelmiszer és vegyi áru C+C raktárunkba raktárvezetőt felveszünk. Alkalmazási feltétel: — középfokú szakirányú végzettség, — több évi vezetői gyakorlat. ^ Érdeklődni: ALFI-KER. KFT. Nyíregyháza, Epreskert u. 4. 2. em. Tel.: 42/408-711,42/405-620,42/411-688,30/357-812 * szorosabban beillesszék a globális gazdasági intézményekbe. A német kancellár szintén szorgalmazza, hogy a hetekből nyolcak legyenek. Japán azonban egyelőre nem hajlandó kötélnek állni. Hasimoto Rjutaro denveri megérkezése után diplomatikusan, de félreérthetetlenül úgy nyilatkozott: Tokió olyan közös álláspont kialakításában érdekelt, amely Oroszországot továbbra is kizárja a makrogazdasági és pénzügyi témák megvitatásából. Japán valójában mindaddig hallani sem akar az orosz tagságról, amíg nem oldják meg a vitatott státusú Kuril-szigetek problémáját. A gesztusértékű, jelképes megnyilvánulásokat leszámítva a csaknem teljes körű orosz jelenlét geopolitikai tartalma abban foglalható össze, hogy Moszkva ugyan már egyenrangú résztvevője a nyolcak tanácskozásának, de még nem tagja a Hetek Csoportjának. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Gazdasági és Vagyonbizottsága árajánlatot kér az Ápoló-Gondozó Otthon Tiborszállás, Vadaskert 1. szennyvíz-hálózatának bővítésére és szennyvíz-tisztító műtárgyai korszerűsítésére. Tervdokumentáció az Intézet igazgatójától vehető át 40 E Ft+ÁFA összegnek az intézet pénztárába történő befizetése után a hirdetés megjelenését követő 5 munkanapon. r •244309/1H* r" KÖZVETLEN A GYÁRTÓTÓL "“1 I KEDVEZMÉNYES ÁRON! . HÁZI BEKÖTÉSHEZ - ÉPÍTKEZÉSHEZ I PVC-csatorna-lefolyócsövek és idomok _ Polietilén- víz- gázcsövek és idomok minden méretben ■ I AKCIÓS ÁR, NAGY KEDVEZMÉNY! Minden vásárlónak 20% kedvezmény a gyári árból! ■ I Figyelem: szuperár 110/2 lefolyócső 400,— Ft+ÁFA | I Közületi és lakossági kiszolgálás: ■ njMÉJMA ■ UmSEmbS B Műanyagipari Kft. B I Nyíregyháza, Tó u. 5. ■ Tel.: 42/342-006, 426-019 x ™ ^MOST VÁSÁROL - PÉNZT SPÓROU^j Az ajánlás értelmében az MSZP olyan jelölteket kíván állítani, akik az elmúlt négy évben az önkormányzatokban, a parlamentben, a közfeladatok végzése során, avagy a kormányzati munkában kellő tapasztalatokra tettek szert, és képesek megjeleníteni az MSZP politikáját. 1998-ban kemény küzdelemre számít az egyéni körzetekben, ezért véleménye szerint a pártnak igen erős jelölteket kell indítania. Kínai rendőrtiszt elkobzott kábítószert gyújt lángra egy nyilvános kivégzésen. A kábítószer-égetést kövé- tően — egy héttel a június 26-i drogellenes világnap előtt — a kínai kábítószerellenes kampány részeként tizennégy drogkereskedőt végeztek ki csütörtökön a pekingi Shijingshan stadionban AP-felvétel M A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy Nyíregyháza, Országzászló tér 10. sz. alatti bankfiókja (volt IBUSZ Bank) beszünteti tevékenységét. A fiók utolsó nyitvatartási napja 1997. július 17. 1997. július 18-án és július 19-én nincs ügyfélforgalom. Fenti időpontot követően 1997. július 21-től a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Nyíregyháza, Országzászló tér 3. szám (Telefon: 42/418-822) alatti fiókjában rendelkezhetnek számlájuk, illetve követelésük felett. Pénztári nyitva tartásunk: Forintpénztár hétfő—péntek 7.45—15.00 h Devizapénztár hétfő—csütörtök 8.00—14.30 h péntek 8.00—13.00 h Türelmüket és megértésüket kérve tisztelettel: offereskedelmi és ofáitelbcmk VRt. ’ "na oy "íTyá"r7 " I KIÁRUSÍTÁS! | bébi- és gyermekruhák | engedménnyel | Nyíregyháza, Szarvas u. 36. ^ 5 Mit és használt B , 4MBT japán ROBOGÓK^P1»* Budapest XI., Budaörsi u. 4/B T.; 166-45-81 Szigetszentmiklós, Csepeli u. 4/A T.: 06-24-368-864 Bp.. Külső Bécsi út, 12-es ktn-nél T.: 06-20-392-125 dlflffWTk Viszonteladóknak kedvezmény! N--------------------------------X