Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10 / 108. szám
1997. május 10., szombat Az élet szólít, menni kell... Befejeződik egy többnyire boldog kor, és elkezdődik valami bizonytalanabb Muri Ferenc, Horváth Zsuzsa és Czirbusz Lajos a mai nap főszereplői Martyn Péter felvétele Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Megható, szép pillanatok részesei ezen a hétvégén a végzős középiskolások. A ballagás ugyanis egy életszakasz végére tesz pontot, befejeződik egy többnyire boldog kor, és elkezdődik valami bizonytalanabb. A mai nap főszereplői közül három, érettségi előtt álló, ballagó diákot kerestünk meg. Nem volt könnyű Czirbusz Lajos, a nyíregyházi Krúdy gimnázium IV/B-s tanulója számára nem volt köny- nyű ez a négy év. Hát még a nagymamájának, aki egyedül nevelte négy évig őt és a testvérét. Természetes, hogy a két gyerek, Lajos és a húga amiben tudott, segített. A fiatalember például tavaly nyáron nyolc hétig dolgozott a konzervgyárban, hogy a szétszakadt kis család gondjain enyhítsen, jusson pénz könyvre, ruhára. Úgy gondolja, az érettségi nélkülözhetetlen ugyan, de a rangja nem túl nagy. O mindenesetre mindent megtesz a jó bizonyítvány érdekében: a tanulmányi eredménye legutóbb például 4,5 volt. Ez az eredmény reményt ad a továbbtanuláshoz. Lajos a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen szeretné folytami tanulmányait, biológia szakon. A beszélgetés végén csöndesen megjegyzi, a ballagásra csak két vendéget vár: a nagymamáját és a testvérét. Ami a gyűrődést illeti, már a ballagás sem lesz könnyű, ám egy férfiembernek illik uralkodnia az érzelmein. A hétfői írásbelihez már ez is kevés, ott tudni kell. Lajos már hónapok óta készül a nagy megmérettetésre, reméli, jól veszi az akadályokat. A nyár számára ismét munkát jelent, a továbbtanulás sokba kerül, ennek egy részét ő szeretné előteremteni. Az érettségi utáni vakáció tehát számára elsősorban munkát és pénzszerzési lehetőséget jelent. Már az egyetemen Horváth Zsuzsanna, a Zrínyi Ilona Gimnázium negyedik B-s tanulója már nyeregben ül. Nemcsak azért, mert szeret lovagolni, hanem képletesen is, hiszen felvételt nyert a debreceni Orvostudományi Egyetemre. A nagy szorgalom és sok tanulás mellett köszönhető ez annak is, hogy Zsuzsa már szeptember óta jár az egyetém előkészítőjére, minden péntek délutánját és szombatját feláldozva. (Talán ezért is, a fiúk egy kicsit kimaradtak az életéből. Majd annak később jön el az ideje — mondja). Meglehet, Zsuzsa kicsit „bezzeg” gyermek, akit a többi szülő akár példaképnek is állíthatott, hiszen világéletében kitűnő tanuló volt. Ráadásul két felsőfokú nyelvvizsgára is szert tett, angol és német nyelvből. Sőt! Hogy fokozzuk a teljesítményeket, egy évig Amerikában, a magyar fiatalok többségének csak a zenéből ismert Massachusetts állam egyik középiskolájában tanulhatott. Zsuzsa hőiesen bevallja, könnyen lehet, hogy a ballagáson bizony pityeregni fog. Szép volt ez a négy év, barátok, iskola meg minden. Ám ahogyan a dalban is megfogalmazták: „az élet szólít, menni kell”. A szép eseményre egyébként 25 meghívót küldött ki, megadják otthon a módját az ünneplésnek. Érettségi után pihenés, némi nyaralás, lovaglás, aztán irány az egyetem. (Ahová akkor is bekerül, ha netán kettes lenne az érettségi eredménye). Vegyes emlékek Zsuzsa előtt zöld utat mutat egyelőre az élet. Megérdemli. Megdolgozott érte alaposan. Persze mindenki előtt szabad még az út, a következő napokban, hetekben bárki bizonyíthat. Muri Ferenc, a Bánki Donát Szakközépiskola autóvilla- mosági szerelő tagozatán végez. A középiskola első három évére nem éppen a leghálásab- ban emlékezik, hiszen a szakmai gyakorlatokon ritkán kapott olyan feladatot, amelyeknek az elvégzése közben sokat tanulhatott volna. A negyedik tanév hozott némi változatosságot. A ballagás ebben az iskolában is szombaton lesz, utána odahaza némi vendéglátás. Az érettségi után Ferenc nem tudja biztosan, hogyan is lesz tovább. Szeretne még egy szakmát megtanulni, az ács mesterséget. Ha ez nem sikerülne. akkor munkaerőátképzés keretében szívesen tanulná meg a számítógép használatának fortélyait. Az sem lenne rossz, ha folytathatná tanulmányait az iskola ötödik évfolyamán, és technikusi minősítést szerezhetne. Parádé Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Szeretné látni, mit tudnak a világ legjobb pilótái a világ legjobb vadász- repülőgépein? Nos, akkor nincs más dolga, csak olvassa figyelmesen a Kelet- Magyarországot, mert hamarosan egy kis játékra invitáljuk a Tisztelt Olvasót! Kis fejtöréssel és némi szerencsével belépőjegyet nyerhet NATO EXPRESS Nemzetközi Repülőnap 97 légiparádéra, amelyet május 24-25-én rendeznek meg Kecskeméten. Csupán néhány kérdést teszünk fel későbbi számunkban a NA- TO-ról és a válasz beküldőire 100 belépő vár. Az amerikai, svéd, francia és orosz pilóták mindent beleadnak F-16 és F/A-18, a Grippen, a Mira- ge-2000, a MlG-29 típusokat megnyergelve. Láthatók lesznek a Magyar Honvédség. az SFOR, a magyar polgári repülés jeles képviselői, s nem hiányoznak majd a külföldi légierők repülőgépei és helikopterei sem. Zárásként amerikai C- 130 Herkules gépből magyar ejtőernyősök ugranak ki. A repülőshow-ra a MÁV különvonatokat indít, 50 százalékos kedvezményes jegyárral. Akkor figyelje lapunkat és Ön előtt járnak majd légi balettet az égi lovasok! y—j nnek a fecskének a sorsát régi figyelem- JL-J mel kísérjük. Hosszú évek óta együtt lakunk vele. A házunk épp újravakolás előtt állt, mikor az eresz alatti falrész lepucérult tégláira ragasztgatni kezdte párjával együtt a fészkét. Most azután a kőművesek ide fölcsapkodták a vakolatot, vigyázni kellett, hogy le ne verjék. Azután a fészek nagy része belekerült a cementes habarcsba, erős lett és jól védett. A fecske pedig évről évre visszatért a fészkére. Tudtuk, hogy ő az, mert megvolt már az ismertetőjele. Valami balesetben eltörhette a szárnyát, ez azután görbén nőtt össze, ettől fogva furcsán, surrogva repült — de azért jól szelte a levegőt. „Surrogó" — így hívtuk ettől fogva. Az egyik tavaszon pedig vártuk, vártuk és nem jött. Régi lakótárs, öreg barát volt már, hát sajnáltuk, de tudomásul kellett venni, hogy áldozatául esett annak a sok veszélynek, amely a vándorló fecskékre leselkedik útközben. A kis bunkerfészek üresen állt egy ideig, azután beleköltöztek a verebek. A következő évben persze már nem vártuk Surrogót, és legnagyobb meglepetésünkre egyszer csak itt volt. Közben még nyomorékabb lett. Surrogó Az egyik lábával is történhetett valami, furcsán tartotta, bizonytalanul kapaszkodott vele. Nyilván ez is eltört. És maga jött, a párja nélkül, a másik bizonyára nem élte túl a telet. Körülrepdeste a fészkét, de nem fogott hozzá, hogy kiverje a bitorló verebeket. Be sem falazta őket, hanem szép türelmesen építeni kezdte új otthonát, ugyanott, az eresz alatt, egy karnyújtásnyira a régitől. Azután egy idő múlva már ketten bé- lelgették a tanyahelyüket. Új párra talált vagy a régi jött megkésve? Nem tudtuk. Sokért nem adtam volna akkor, ha az a fecske beszélni tud és elmondhatja, min ment keresztül az alatt az év alatt, amíg nem láttuk, hogyan kínlódott át most már nemcsak hibás szárnnyal, hanem törött lábbal is egy egész évet a messzi idegenben. Illetve, hogy... Idegenben? Mindegyik évnek ott tölti a felét, így aztán az is haza a fecskének, második hazája. De úgy látszik: a szülőföld vonzása mindennél erősebb benne, nem tudja elképzelni az életét másutt, csak a mi házunk eresze alatt. Talán ez az érzés adott neki erőt ahhoz, hogy egy esztendő alatt valahogy kiheverje azt a ki tudja, milyen súlyos balesetet, amelyre most már csak a törött láb utal és hazasiessen. Hanem a tél folyamán a bunkerfészekben lakó verébcsaláddal történt valami. Mikor Surrogó a következő tavaszon megjött, üresen állt régi otthona is. Mégis az új fészekre szállt először, s csak mikor megbizonyosodott róla, hogy a-másikban senki sem lakik, fogott hozzá párjával együtt a réginek a csinosításához, takarításához, béleléséhez, s mikor mindezzel megvolt, látható örömmel telepedett be újra a jó kis bunkerbe. Ettől fogva megint ott laknak. Az új fészek üresen állt egy ideig, de azután ebbe is került egy hajlékot kereső verébcsalád. yy urrogó most is a maV ga módján reagált. kJ Alighanem köztük is vannak nem mindennapi egyéniségek, de az is lehet, hogy a sok csapás, viszontagság az emberhez hasonlóan a madár lelkét (lelkét?) is megnemesíti, megértővé, ahogy ma divat mondani „toleránssá” teszi: látható örömmel röpdöste körül ismét egy madárfamília otthonává vált építményét, mintha azt mondogatta volna; „ Üdvözlöm, szomszéd! Örülök, hogy valaki hasznát veszi a munkámnak. ” Krumpliorr Angyal Sándor gy látszik, a krump- # / lihegyek mégsem vy nőnek az égig. Kiderül ez abból a legújabb hírből, hogy nemrég még 2-300 ezer tonnás krumplifeleslegről visszhangzott az ország. Ezért a kormányzat a termelők nyomására 166 millió forintos keretet különített el, hogy a felesleget értékesíteni tudják, s lám, mára kiderült, nem hogy felesleg, inkább burgonyahiány van. Puff neki! Kénytelen vagyok megcsípni magam, hogy jól hallom, pontosan hallom? Tudniillik, magam is megálltam nemrég az út mentén és gyönyörű, kerek- ded, főzve pedig ragyogó ízű krumplit vettem egy teljes zsákkal Rakamazon, még tízbe se került kilója. Ez ugye jelezte: igenis túltermelés van, igenis valahol magasodnak azok az eladatlan krumplihegyek, kutya kötelessége tehát a kormánynak a termelők hóna alá nyúlni azzal a 166 millióval. (Pontosan rögzítették, hogy hamarosan milyen értékesítést támogatnak belőle, köztük is kiemelt helyen szerepeltetik a szociális intézményeket, a fegyveres testületeket, no meg az exportot.) És láss csodát: valahova eltűnt kétszázhetvenezer tonnányi termés, mert mostanra alig harmincezer tonna a készlet, ami már-már veszélyezteti az ellátást újig. Naná, hogy nem hagyja ki az agrártárca államtitkára ezt a feladott labdát, hanem nyomban lecsapja: a támogatásért folytatott lobbiharc ismét azt bizonyítja, hogy pontos információ nélkül nem lehet termelést szervezni. Bizonyítja ez a mostani eset azt is, hogy a piacot piaci és nem politikai döntésekkel lehet kordában tartani. Az embernek óhatatlanul eszébe jut a régi naív sláger: „Az én apukám egy olyan híres bohóc volt. Krumpliból volt az orra...” Úgy látszik, ebben az országban a bohóckodásnak nagy perspektívái vannak! Egyesek azt hiszik, hogy — ellentétben a nyugat-európai gazdaságokkal — szigorú és pontos számok helyett a krumpliorr szimata is eligazít. Mekkora tévedés! Most aztán jöhet az újabb mutatványszám: 166 millióval támogatni az eltűnt tonnákat. Mi ezt is megoldjuk! Fásítás Ferter János karikatúrája Rongálok milliói Páll Géza-w-^- imondani is sok, hát még ennyi 11 pénzt előteremteni: évente több mint százmillió forintos kárt okoznak a MAV-nak a vonatrongálók. Ebben természetesen nincs benne az a kár, amelyet a vagonfosztogató és a vasúti berendezéseket leszerelő bűnbandák okoznak. Ez a százmillió csupán a személyvonatok rongálóinak számláját terheli, de a helyreállítás, az ellopott tárgyak pótlása a vasutat sújtja, amely milliárdokat tesz ki. Ehhez képest az a több mint százmillió forint, amit a randalírozó, a discóból, focimeccsről hazatérő részeg vagy éppen a kábítószer hatása alatt álló fiatalok okoznak a MAV-nak, talán meg sem kottyan. Valamikor létezett egy kis létszámú, de hatékony vasúti rendőrség, amely az utasoknak is egyfajta biztonságot jelentett. Ennek a híre-hamvát sem látja az ember. Ha csak végigsétálna a vonatokon a rendőrjárőr, ha látni lehetne a közrend védelmezőit az állomásokon, valószínű a bátortalanabb randalírozók meggondolnák magukat. De az évente okozott százmilliós kár is indokolná, hogy hathatós lépésekre szánja rá magát a MÁV, ha meg akarja védeni a saját érdekeit, nem beszélve az utazóközönségről. Talán a százmillió forintnak a tizedéből, vagy legyünk nagyvonalúak, a feléből is meg lehetne szervezni egy őrző-védő szolgálatot, s még mindig megmaradna néhány tízmillió. Szörnyülködhetünk, sopánkodhatunk, de nem érdemes. Az a kisebb rossz, hogy az utazóközönségnek milyen a közérzete a kifosztott, telefirkált, ronggyá zúzott kocsikban, viszont a MAV-nak a zsébebe kell nyúlni, amikor pótolni kényszerül a rombolás nyomait. Mert nem az lenne a megoldás, hogy a sajátja helyett a mi zsebünkbe, az utasok zsebébe kellene nyúlnia.- HÁTTÉR -
