Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-31 / 125. szám
1997. május 31., szombat Szállás hajléktalanoknak Szociális iroda jött létre a bajbajutottak megsegítésére a megyei kórházban Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Szociális iroda alakult nemrég a megyei Jósa András Kórházban. A hír azért is öröm, mert az egészségügy átalakulása, a társadalombiztosítási Finanszírozás megváltozása, a betegjogok megfogalmazása, valamint a szociális gondok szaporodása egyre nagyobb terhet ró a kórházakra, egészségügyi intézményekre, s ezekkel a terhekkel mind nehezebb megbirkózni. Több az olyan feladat, mely nem közvetlenül a gyógyítással kapcsolatos, jóval szorosabb szálak fűzik a szociálpolitikához, a törődéshez, a bürokratikus, de nélkülözhetetlen ügyintézéshez. E feladatok elvégzéséhez szükségesek a megfelelő elméleti tudással, humanista gondolkodással rendelkező szakemberek, szociális munkások, kiknek szerepe akkor válik fontossá, amikor az egyén és környezete között különböző okok miatt zavar támad. nehéz meghatározni, de legfontosabb — s egyben legeredményesebbnek tűnő is — a mások érdekében általa felvállalt, a különböző intézmények, szervezetek közötti közvetítés. A helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítási és nyugdíjbiztosítási intézetek, a különféle szociális intézmények és szakemberek segíthetnek abban, hogy a bajba kerülő ember bármiféle gondjaira gyors segítséget kapjon. gyors elintézést igénylő problémáik vannak. Itt mondhatják el azt is, ha a kórházi ellátásra, nővérre vagy orvosra akad panasz. Százhúsz eset — Két hónapja létezünk, azóta közel százhúsz esetben segítettünk — tájékoztat Nyírcsák János, az iroda szociális munkása. Leggyakrabban gyermekotthoni, illetve szociális otthoni elhelyezésben működLehetöség panaszra Á szociális iroda, s ezzel együtt alkalmazottainak célja, hogy segítsék a felbomlott szociális egyensúly visszaállítását, esetleg javulását, megoldják a kisebb-nagyobb gondokat — mondja dr. Exterdé- né Zsurkai Ilona a kórház humánpolitikai igazgatója. A továbbiakban kiderül: a szociális iroda tevékenysége szerteágazó, konkrét feladatait A szociális iroda munkatársai veszik fel a kapcsolatot a családdal, a házastárssal, szülőkkel és gyermekekkel, de ők azok is, akik a betegjogok érvényesítésében segítenek a hozzájuk fordulóknak. A szociális irodát a kórház sebészeti tömbjének földszintjén, könnyen megtalálható helyen rendezték be. Az érdeklődők itt kaphatnak tájékoztatást az iroda tevékenységéről, feladatköréről, de ide jöhetnek azok is, akiknek konkrét, tünk közre, segítettünk olyan öregnek, akiken a kórházból nem volt hova mennie, szállást szereztünk a hajléktalannak, gyógyszert, illetve gyógyászati segédeszközt szereztünk a rászorulónak. Szerencsére akadtak ennél egyszerűbb problémák is. A hivatalokkal, önkormányzatokkal könnyen boldogulunk, egyes családokkal, családtagokkal azonban néha nagyon nehezen tudunk szót érteni. A szociális irodában jelenleg hat szociális munkás intézi az ügyeket, de két lelkész és egy egészségnevelő is segít a problémák megoldásában. További két iroda — egyik szintén a sebészeti tömb földszintjén, a másik a kórház Sóstói úti részlegében — ugyancsak a betegek érdekében tevékenykedik. Segítő kapcsolat Az itt dolgozó szociális munkások a megyei kórház egészének szociális problémáját vállalják fel. Munkájuk során az irodák kapcsolatot keresnek és segítséget, együttmű- k ö d é s t várnak a különféle vallási felekezetek képviselőivel, különösen a kamiliá- nus szerzetesekkel az alapítványok és egyesületek, valamint a laikus, önkéntes segítőkkel, s tervezik, hogy nem csak a kórházba érkezőknek, illetve onnan távozóknak, hanem a kórházban dolgozóknak is segítségére legyenek. Garancia lehet erre, hogy az iroda mára jól beépült a kórházi struktúrába, jó viszonyt alakított ki az egyes részlegekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, a hivatalos mellett a személyes kapcsolatok is egyre gyümölcsözőbbek. A gyermekotthonok a családot próbálják pótolni... (Képünk illusztráció) Martyn Péter felvétele Kulcsár Attila tárcája M a már egy lakodalom nagyon sokba kerül, különösen ha megadják a módját. Ezért aztán Dettóék nem is erőltették a dolgot. Elég az, ha két ember szereti egymást, minek az a nagy felhajtás esküvő, lakodalom. De a szép Böbe titokban mindig álmodozott egy fényes esküvőről, amit nagymamakorában is megemlegethet. Az egyik nap aztán meghívót kézbesített a postás, egy gyermekkori barátnője lakodalmára szóló meghívást. Gyertek, 250 személyes, nagyszabású lesz. Itt a nagy alkalom gondolták, de villámgyorsan cselekedni kell. Böbe meghívókat gépelt, ugyanoda, ugyanarra az időre. Csak a szűkebb rokonságnak, vagy harminc fő mégis összejött. Megírta az esemény újszerűségét, hogy dublőr-lakodalom lesz. Vagyis, hogy a veszélyes részeknél ők fogják helyettesíteni az ifjú párt. Ezt így szokták a filmsztárok is a kaszkadőrökkel. Az eskü, a nászéjszaka életre szóló következményekkel jár, sokan bele- nyomorodtak, nem tudták végigcsinálni. Az anyakönyvvezetővel is megbeszélték a dolgot, hogy ez egy szinkronesküvő, meg van beszélve, egy füst alatt mehet a kettő, úgyis mint GiOlcsó lakodalom ness-rekord kísérlet. Ugyanaz a nászinduló, ugyanaz a Kis hercegből vett intelmek, ugyanaz a költség. Úgy is történt. A népes vendégseregben ők is elvegyültek. A menyasszony csu- pagyöngy ruhája mellett Böbe koszorús lánynak tűnt szolidabb öltözékével. Albérleti szobájuk függönye a rojtokkal jó illet az alkalomhoz. Együtt állták végig a szertartást, Dettóék is meghatódva hallgatták az ünnepélyes szavakat, együtt mondtak igent a főműsorral. A gratulációs tumultusban, amikor mindenki mindenkivel csókolózott, ők is megkapták a jókívánságokat. A lassan kivonuló násznép mögött az anyakönyvvezetőt megkérték, hogy ne ga- tyázzon már. adja össze őket is, már felhúzták a gyűrűket, mindent láttak, hallottak, — igen, igen — hol kell aláírni. Itt a két tanú is. Mielőtt a következő házasulandók bevonultak volna a terembe készen is voltak, pedig megitták a maradék pezsgőt is az ifjú pár egészségére. A templomban sem volt semmi gond, amíg az ünneplő tömeg felsorakozott, a sekrestyében a készülődő pap — mintegy bemelegítésként összeadta őket, — azt mondták fogadásuk volt, hogy előbb összeházasodnak. Az igét már együtt hallgatták a templomban. Szólt az orgona, ömlött a virágeső, igazán felemelő volt mindenki számára. A násznépet buszok vitték ki a lakodalmas házhoz, a falusi iskola étterme volt kibérelve erre a célra. Ekkorra a nagyszámú rokonság és vendégsereg hangulata megemelkedett, mindenki összeismerkedett. Az ifjú pár gépkocsija közben a város főterén megállt néhány szabadtéri felvételre. Dettóék is odaértek akkorra. Szép idő volt és gyönyörű virágszőnyeg. A tér tele menyasszonyokkal. Egyszerre öt pár fényképeztette magát. Dettó- éknak nem kellett mást csinálni, csak sétálgatni, szinte percenként belegyalogoltak egy-egy exponáláskor a képbe. „Bocsánat, majd mi is kérünk belőle” — szabadkoztak. A lakodalomban Böbéék rokonsága is jól érezte magát, az ételek finomak voltak, az italok számosak, a végén már mindenkinek a fülén jött ki. A nászajándékból Böbé- éknek is jutott. A negyedig vasalót, és az ötödik turmixgépet az első számú ünnepelt átadta régi barátnőjének. A menyasszonytánc is jól sikerült, mert amikor a vőlegény és párja elvonultak Böbe és sógora kipenderült a színre. „Eladó a pótmenyasszony." Sokan megforgatták őt is, főleg a saját rokonsága, de mások is. Tetszett az ötlet, „mi lesz a tartalék menyasszony dolga nászéjszakán” — évelődtek. Összejött vagy 150 ezer forint. Mi ez a főmenyasszony 750 ezréhez képest. De nászúira elég lehet. Amikor éjfél után az új asz- szony menyecskeruhájában megjelent, Dettóék is elvonultak egy tanterembe, és a pótférj egy katedrán tanári módon előadta magát. Böbe jelesen megfelelt neki. A mulatság reggelig tartott. Távozáskor a sok maradékból boldog-boldogtalan úticsomagot kapott. Dettóék rokonsága is hetekig ette a süteményeket, és évekig a lakodalomról meséltek. e a fiatalok már ré- / 1 Sen nászúton voltak IS akkor. A barátnője Olaszországban, Böbéék itthon. Egy év múlva találkoztak csak a szülőszobán. Úgy látszik mindenben szinkronban voltak. Böbéék el is határozták, hogy a keresztelőt is együtt fogják megrendezni. Direkt ikreket szült, hogy még olcsóbb legyen... Emberszobrászok Angyal Sándor izonyára lágy mo- J-c soly jelenne meg JLJ Tömpe tanító úr arcán, ha még élne és hallaná, hogy államelnökünk művésznek nevezi Ot, mondván, a pedagógusoknak „élő anyagból kell kibontaniuk a szobrot, amely életre kel és nő magától". Ott a Kraszna-parti falu iskolájában Tömpe tanító úr sohasem éreztette senkivel, hogy O művész volna: tette a dolgát, szárnya alá vett bennünket s nagy türelemmel, empátiával óvta az Ó „családját”. Nem felejtem, azokban a háború utáni nehéz években a földrajztanuláshoz térképet kellett beszereznünk. Már, akinek volt pénze, s mivel én nem ezek közé tartoztam, lerajzoltam az egész atlaszt: kékkel színeztem a tengereket, barnával a hegyeket, pirossal a nagy városokat. A tanító úr csak egy hibát talált benne: a falunkat jelző piros pont nagyobbra sikerült Debrecennél. Sebaj — mondta és megbarackol- ta a fejemet. Az óvodától — mely nálunk ott volt valahol a Vásár tér tőszomszédságában — a szegedi egyetemig bizony nagyon sok ember egyengette az én utamat is, amíg „élő anyagból kibontottak" , csakhogy — amint oly sokan — magam is természetesnek vettem, hogy iskolába járunk, hogy az egyszer egyet tanuljuk, hogy a Kodály-tanítvány Danes Lajos a zene, az ének gyönyörűséges mezején vezérel bennünket, majd később Gáspár tanár úr szeretetteljes szigorúságával hódít meg bennünket a különben száraz számok vite- lénél; vagy Almasi Laci (O kérte, hogy tegezzük), aki csakis a saját gondolatainkra volt kíváncsi műelemzés közben. Nekünk a történések pillanataiban mindez természetes volt, csak most, így visszanézve adunk igazat az elnöki szavaknak: ha valami, akkor ez az igazi művészet, a katedra művészete. Furcsa mégis, hogy kell egy napnak lennie az évben, amikor mindezt önkritikusan és komolyan végiggondoljuk, felidézvén azokat a tanítókat, tanárokat is, akik miközben értünk adták művészetüket, olykor megkoplalták a mindennapokat. Haj, de szép is volna, ha úgy inthetnénk búcsút a pedagógusnapnak, hogy nekik adnánk az egész esztendőt! It ^^rnuwen tar Bevall(om)ás Szőke Judit-\ j em múlik el év a J\J rendszerváltás óta, X V hogy egyszer-két- szer fel ne röppenne a riogató hír (legutóbb a parlamenti képviselőknek feltett „kinek mije van” után hangzott el ilyesmi), hogy egyszer úgyis valamennyiünknek el kell számolnunk vagyoni helyzetünkkel... En végérvényesen eldöntöttem: mindent be fogok vallani. Merthogy alapvetően gyáva vagyok. Ezért, bár életem felét leéltem, nem téptem meg soha senkit, nem vagyok még túl a második férjemen, és távol tartottam magam minden olyan üzleti vállalkozástól, melynek közelében volt a Btk, a Ptk. Én az első hatósági felszólításra számot fogok adni mindenemről, kezdve a könyveimtől a szívemnek oly értékes grafikáimon át a szakdolgozat-bírálat bruttó hatszáz forintjából vett selyemsálig. Nyilatkozatom nagyon becsületesen lesz kitöltve, mert mostanában a bevallások, a bevall(om)ások korát éljük. Ha lesz rubrika a régi szerelmeknek, a hátsó gondolatoknak, az apró kis disz- nóságoknak, azt is tisztességgel kifogom tölteni. De ahogy látom, mások is rendre vallomásokat tesznek—ügyelve persze a többes számra. Merthogy „követtünk el hibákat”, „késtünk az intézkedésekkel”, „rosszul ítéltük meg a gazdaságifolyamatokat" ... Bevallani könnyű. A megfelelő időt eltalálni azonban nagyon nehéz. Történelmi hibát követ el az, aki nem kellő időben tárja ki a szekrénye vagy a széfje ajtaját a kotorászok előtt, avagy önti ki a lelkét. Az én vagyon-önvizsgálatomat gyanakvóan fitymálná még egy kezdő kisállattenyésztő is, és élhetetlennek tartana álcázott vagy valódi va- gyontalanságom miatt egy ügyes kárpitos. Meggondoltam magam: bevallást teszek, de most az egyszer nem amatőr módon. Fel- pumpolom a vagyoni helyzetem, hadd csodálkozzanak az ellenőrök: szegény, hogy legatyásodott!? .HÁTTÉR — Nézőpont
