Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-14 / 111. szám
1997. május 14., szerda GAZDASÁG, HIRDETÉSEK ^Varrodában sül a kalács A család munkája csak törődéssel lehet eredményes Tarpa (M. K.) — Akik több éves kihagyás után járnak Tarpa központjában, nagy változásokat látnak. A Számos- menti Ruhaipari Szövetkezet egykori varrodája helyén egy korszerű pékség, illetve vegyesbolt végzi szolgáltató tevékenységét. A „gazda" az egykori áfészes kereskedő: Ficze Tamás. — Egyáltalán nem tűnt nagy üzletnek 1990-ben hozzáfogni egy pékség létrehozásához, hiszen nem is vagyok szakmabeli. Az indulásnál hat munkásnak tudtunk kenyérkereseti lehetőséget biztosítani. Őket támogatással vettük fel. A Munkaügyi Központ segítsége akkor is, később is döntő volt. Ma már tizenöten dolgoznak velünk együtt. Nekik mindennap munkát kell adni, s természetesen fizetni őket is, no meg törleszteni a kapott támogatást. □ Milyen termékekkel jelentkeztek a piacon? — A Mátészalkai Sütőipari Vállalat „felségterületén” úgy gondoltuk, kenyérrel és pékáruval próbálkozunk. A szabadkapacitást zsemlemorzsa és mézespogácsa sütésével kötöttük le. A környéken is van Készül a mézes pogácsa A szerző felvétele konkurencia. Bejutottunk a piacra, s tisztességes munkával küzdünk az ottmaradásért. Be- regdaróctól Tiszabecsig szállítunk. Fehérgyarmat város, s több szatmári, beregi falu boltjaiban várják készítményeinket. Reggel 6 órakor pogácsasütéssel kezdünk. A délután érkezők reggel 4-re megsütik a kenyeret, a péksüteményt. □ A közvetlen szomszédban látom vegyesboltjuk is van. — Praktikusnak tűnt, hogy szinte közvetlenül a kemencétől vigyünk friss árut a vevőnek. Hajnalban induló szállítójárműveinkkel igyekszünk máshová is időben eljutni. Boltunk reggeltől késő délutánig nyitva tart. Családi rendezvényre, vagy más összejövetelre akár azonnal „mozdulunk". Minden vevőre szükség van. Péksüteményünk, s pogácsánk, no meg a szójás kenyér és fonott kalács nagyon kedvelt itt a boltban is, ahol persze minden olyan terméket árusítunk, ami egy falusi háztartásban szükséges. — Rugalmasan oldjuk meg a problémákat. A hitelt kifizettük. Az alkalmazottakat megtartottuk. További bővítéseket tervezünk, s ez újabb foglalkoztatási lehetőséget teremt majd. Több termékünket előre csomagoljuk, s ennek körét igyekszünk bővíteni (természetesen ezek az egészségügyi követelményeknek ellenőrizetten megfelelnek). Továbbra is dolgozik az egész család. A munka csak akkor lehet eredményes, ha állandó figyelem, törődés kíséri, miközben figyelni kell a versenytársakra, s a velük meglévő korrekt kapcsolat megtartására. Jó dolog, hogy ma már a beregi falvakban is van választási lehetősége a vevőnek, akiknek a kegyeiért már versenyeznek a vállalkozók. Ajándékra két-háromezer Csak a ballagási virágcsokor több mint egy ezres Jánkmajtis (KM - GB) — A „ballag már a vén diák...” dallamát vitte a szél városról városra az elmúlt szombaton. A végzős diákok rokonaik ismerőseik jelenlétében búcsúztak el a kezükbe hamarosan érettségi. vagy — egy remélhetőleg használható — szakmunkás-bizonyítványt adó iskoláiktól. A felnőtté válás küszöbére került ballagókat virággal mindenképpen köszöntik a hozzátartozók, ám a legtöbb családban ilyenkor jó ebéddel és ajándékokkal is emlékezetessé próbálják tenni a „nagy napot". Milyen vásárlási kedvet érzékelt a kereskedő például a szatmári nagyközség, Jánkmajtis lakóinál? Kérdésünkkel a helyi Áfész Kisáruház üzletvezetőjéhez fordultunk. — Dísztárgyakkal, porcelánkészletekkel, üvegárukkal készültünk az ajándékozók igényeinek a kielégítésére, de nem mondhatnám, hogy valami nagy érdeklődést tapasztaltunk — mondja Filó Lászlómé. — Vásárlási lázról pedig egyáltalán nem beszélhetek, hiszen mindössze egyharmada fogyott el annak, amire számítottunk. De azt hiszem nincs mit rajta csodálkozni: sok a bolt, kevés a lakosság pénze. Csak itt Jánkmajtison tizennégy olyan bolt van, ahol ajándék-féleséget lehet vásárolni, így hát megoszlik a vásárlóerő. Valószínűleg sokan a piacon szerzik be ezeket a tárgyakat is. Hogy mégis mennyit költöttek az emberek átlagosan ajándékvásárlásra? Nos, mi itt úgy tapasztaltuk: zömKiválókat tüntettek ki Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Második alkalommal adták át a megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetői az elmúlt évben alapított Kiváló Gyakorlati Oktató és Kiváló Tanuló kitüntetéseket a kamara nyíregyházi irodájában. Kiváló Gyakorlati Oktató címet nyertek: Eszenyi István (asztalos gyakorlati oktató, Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola. Nyíregyháza); Józsi Lajos (szakoktató, II. Rákóczi Ferenc Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Iskola, Kisvárda); Lőrinci József (fémipari szakoktató, 142. sz. Móricz Zsig- mond Szakképző Iskola, Fehérgyarmat); Mező Gyula (a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakiskola igazgatója); Sánta Istvánné (kereskedelmi szakoktató, Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakmunkás-, Szakközép- és Szakiskola, Vásárosnamény). Kiváló Tanuló kitüntetésben részesültek: Csonka Imre (Bánki Donát Ipari Szakközépiskola gépjárműtechnika szakos tanulója); Fekete Emese (fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközép- iskola); Kocsis Attila (a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola számítás- technikai programozó, képesített könyvelői ágazat); Kiss Csaba (a vásárosnaményi Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakmunkás-, Szakközép- és Szakiskola vas- és fémszerkezet-lakatos szakHaszoBtBTOiygk 1131 DINNYEPALÁNTA eladó. Nagy Miklós Napkor, Sényői úi 97. *24I478/1K* PRITAMIN paprikapalánl eladó. Érd.: 42/445-495. *241504/1K* DINNYEPALÁNTA eladó. Grimson. Dumára, Grizby, Grimstár. Tel.: 06- 42/480-793. Katona János Oros, Vezér 10/a. »241520/1K* 60 mázsa étkezési búza eladó. Nagycserkesz, Kossuth u. 46. *241531/1K* NAGY mennyiségű étkezési burgonya eladó, megegyezés szerint. 06-20-550- 627. *241565/1K* PARADICSOMPALÁNTA konzervgyári, 1 ha-ba való eladó. Érd.: 06-20/ 582-408. *241574/1K* CSÍKOS nagy szemű napraforgó eladó, kb. 20 mázsa. 45/404-063. *241623/1K* Alvéged BútorhÁz NtifresHhÁza. Horniét» u. r. Franciaágyak, heverők, 3+2+1 garnitúra. Rekamiék. fotelok, szekrénysorok közvetlen a gyártótól. Használt bútorát beszámítjuk. Díjtalan házhoz szállítás. 06-42/462-433,06-30/355-557. PARADICSOMPALANTA Pető 95-ös eladó nagy tételben is. Érdeklődni: 42/490-205. *241634/1H* DINNYEPALÁNTA eladó. Érd.: 244- 986. *241638/1K* StoágKÉttég letaerelá K13 3 tagú sorközművelő eladó. Érdeklődni: Pusztadobos, Rákóczi u. 13. *241253/1K* ÚJSZERŰ állapotban lévő fűkasza és rendsodró eladó. Érdeklődni: 44/385- 939. *241428/2K* PALÁNTÁZÓGÉP kétsoros, jó állapotban lévő. eladó. Kálmánháza, Petőfi-tag 21. *241539/1K* ELADÓ alig használt RK-02/b rotációs kapa. Érd.: 432-283-as telefonon. »241540/1K* I”Bútorvásár! Engedménnyel!*] | Kisvárda, Hunyadi u. 20. Franciaágyak, | | heverők. 3+2+1 garnitúrák. Rekamiék, fotelok, | ■ közvetlen a gyártótól. Konyhabútorok, használt ■ ■ és új szekrénysorok. Hitellevéllel is vásárolhat. J 06-30/355-557. f Tapétaakció! ' Május 31-ig minden tapéta * 10%-kal olcsóbb. |l Nyíregyháza, 11 Kossuth u. 15. sz. 11 Tausz Tapétabolt. 3. PADLÓLAP OKOS, CSERMELY u. 5. t Tel.: 42/4SO-215. § Miéi választék. § /óv/í’Wí’.v frenéznif?* mel 2-3 ezer forintot szántak e célra. Akik pénzt adtak, mert sokan ezt teszik, rokonsági foktól függően 3-5 ezer forintot tesznek a ballagónak átadott borítékba. Többet nem igen, hiszen a virág sem olcsó, az is benne van legalább egy ezresbe. — Itt Szatmárban nagyon nehéz az emberek helyzete — jegyzi meg szomorúan Filó Lászlóné. — A fiatalokat sajnálom, mert kilátástalan a jövőjük. Nincs elegendő munkahely. A leszerelő fiam, aki asztalos, ő sem tud majd elhelyezkedni. Bármilyen nehezemre esik, azt kell mondjam: menjen el innen minden fiatal, mert itt, ahol az emberek 80 százaléka él létminimum alatt, nincs perspektíva számunkra. JF Értesítjük Tisztelt üzletrcsz- I! tulajdonosainkat, hogy a ' | | Bútoripari Szövetkezet Va. ■ ' Mérlegzáró közgyűlését | 1997. május 22-én 8 órától tartja. | letelve: Nyíregyháza, Pazonyi út 17j HM ARZENÁL ELEKTROMECHANIKAI RT. (Nyírtelek, Dózsa Gy. u. 121.) felvételre keres jó szervezőképességű, angol nyelven tárgyalóképes mérnököt azonnali felvételre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés munkanapokon 07.00—15.00 óráig a jogi és humánpolitikai vezetőnél. •241722/1H-1410* ma); Lizenbold Éva (a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola ruhaipari szak); Simon Éva (a kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola férfiruhakészítő szak); Sztruhár Olga (a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakiskola); Tu- rányi István (a mátészalkai 138. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet autószerelő szak); Vadon Tamás (a nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola háztartási gépszerelő szak); Váradi László (a mátészalkai Gépészeti Szakközépiskola gépgyártástechnológia, számítás- technika szak). Előfizetve olcsóbb A Ke LET-M AGYARORSZÁG , MERT A HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ 132 FORINTTAL KEVESEBB, MINTHA PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁROLNÁ MEG. Egy újabb lépég Önétf! Ismét „expressz gyorsaságú" apróhirdetés! A kiadónál délelőtt 10 éréig feladott hirdetése már a másnapi újságban megjelenhet. CVDDECC7 EXPRESSZ EXPRESSZ közületi és lak°ss,af. lakossági üzleti a?;°“s apróh'rdetés 78 ” 150 Ft + afa (96 Ft) szavanként W. Pannon GSM akció! | JÓK Pannon kártya 9 900 Ft ; ? OOO Ft ingyenes beszélgetéssel j így Önnek csupán 900 Ft-jába kerül és ráadásai 44 részes étkészletet adnnk ajándékba! I Motorola D160 GSM telefon 15 OOP Ff* I Minden hónap utolsó hétvégéjén a beszélgetés Az árak áfa nélkül értendőek. 12 Ft/perc SS 'ELHI^ atsMaai Nyírség Szakmai Továbbképző és Átképző Kft. Nyíregyháza, Mártírok tere 9. kihelyezett tanfolyama ZÁHONY, József Attila u. 36. sz. alatt 1997. május 22-én (csütörtök) 11.00 órai kezdettel az alábbi szakképesítő tanfolyamot indítja: SJ vámkezelő, vámügyintéző, valutapénztárosi V nehéz- és könnyűgépkezelői, betanító hegesztői (láng, ív. COl V háztartási-gépszerelő, hűtőgépszerelő-kezelő S7 energetikus!, érintésvédelmi, villámvédelmi, gázkészülékszerelő, § V erősáramú berendezések szabványossági felülvizsgálói g V kazánfűtői, kazánkezelői Jelentkezés a helyszínen; 06-30/458-620,06-30/556-934. | LftMlHR^f beszélni beszelni ^beszélni A Rövid-Áru I nagy-ok kft i , ■ Iwyívd Al U ^ I Nyíregyháza, Debreceni u. 318/B. I AKCIÓS AR A KÉSZLET EREJEIG! , CgSk TICO SX 1.016.640 Ft* firjppj e® ® • Kamatmentes hite^2_évre • Kedvező hitel 30% induló <g • Lízing, autóját beszámítjuk! | Ä DAEWOO - „ s ^Ollllli^^ szombat 8T2h'i<fczi>én2fei*seMtéiii j SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA II#» jumamíJaI Ä 1/*»« Megrendelem a Kelet-Magyarországot »g' vIlUvIVIQp ......példányban, június elsejétől. Az előfizetési díjat az Inform Stúdió Nyíregyháza (42) 311-277 számlával jelentkező kézbesítőjének Mátészalka (44) 310-651 kifizetem. Kisvárda (45) 415-955 j A megrendelő neve: ;-------------------------------------------------------------- , i .........................*......................................................... i i Címe:............................................................................. | i IMm-úm. ............................................ F« 655 roHm j . , Negyedévre: 1965 forint ! A megrendelőlapot az alabbi címre, , iaia r • * ! borítékban lehet beküldeni május 25-ig. Félévre: 3930 tonnt Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., ®vre: for‘n* ! 4401 Nyíregyháza, Postaitok 25. i _______________________________________________________ i ____________________________________________________________ __________ u_ o» zív