Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-14 / 111. szám

1997. május 14„ szerda MEGYÉNKBŐL Segítség, postarabló! A hölgy arra következtet, támadója nem magyar állampolgár \[ árosra MÁTÉSZALKA Megemelkednek a nem la­kás céljára szolgáló önkor­mányzati tulajdonú helyi­ségek bérleti díjai Máté­szalkán. A száz négyzet- méter alatti összkomfortos és komfort nélküli bérle­mények ötven százalékkal, a száz négyzetméter felet­tiek negyven százalékkal, a komfortosak negyven, il­letve harminc százalékkal lesznek drágábbak június 1-től. A területbér ötven százalékkal emelkedik. IBRÁNY Vasárnaponként is nyitva van a város könyvtára, amelynek polcain több mint 30 ezer kötet könyv, s 1600 hanglemez sorako­zik. A bibliotéka mellett ma már nagyobb hangsúlyt kap az egyéb dokumentu­mok gyűjtése, s lépést tar­tanak a modem informáci­óhordozók fejlődésével, így 250 CD-t tartanak nyil­ván, de rendelkeznek CD- ROM-mal is. Videotéka­gyűjteményük például meghaladja a kétezret. Megtalálható majd a kézi­könyvek CD-változata; az­az, egyetlen CD-n 16 köte­tes anyag tárolható, így az állomány akár egy asztalfi­ókban is elfér majd. Ugyancsak lépést tartva a korral a könyvtár bekap­csolódott az Internet-háló­zatba is. TISZAVASVÁRI Ötödik alkalommal szerve­zi a Colonel Press Bt. a Mezőségi Expót, amely­nek helyszíne ezúttal is a Vasvári Pál Szakiskola és Kollégiuma lesz. Július 17-20-a között közel 80, helyi és térségi kiállító mu­tatja be termékét, szolgál­tatását. A szakmai napok mellett színes kulturális programot is szerveznek a négy nap alatt. MÁRIAPŐCS Bábszínházi varázs várja a legkisebbeket a máriapócsi művelődési házban május 15-én. A gyerekek örömé­re a miskolci Csodamalom Bábszínház az Elvarázsolt égéi kisasszony című játé­kot tűzi műsorára. Szondi Erika Kisar (KM) — Az iskolából hazatérő gyermekek is megri­adtak, amikor tegnap déltájban kiáltozásra lettek figyelmesek. A kisari postahivatal ablaká­ból a kirendeltségvezető hölgy hangját hallották: Segítség, postarabló! Mint Raska István, a fehér- gyarmati rendőrkapitányság vezetője elmondta, tizenkét óra előtt öt perccel kapták az értesítést Kisarból. A fiókve­zető hogy elmondta, álarcot Nyíregyháza (KM) — Idő­szerű önkormányzati kérdések címmel regionális fórumot rendezett tegnap a Baloldali Önkormányzati Közösség és az Önkormányzati Titkárság Nyíregyházán, a polgármeste­ri hivatalban. A három megyéből (Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar, Szabolcs-Szatmár-Be- reg) érkezett résztvevők az ön- kormányzatok gazdálkodásá­ról és finanszírozásáról, a tár­sulási törvénytervezetről cse­rélték ki gondolataikat, illetve Nyíregyháza (KM - K. J.) — Nemcsak a kánikulai meleg, hanem a tegnapi — gimnáziu­mi és szakközépiskolai — ma­tematika írásbeli érettségi fel­adatsor is megizzasztotta a di­ákokat — kaptuk a jelzést né­hány intézmény szaktanárától. Balku Jenő nyugalmazott megyei matematika szakértőt (aki jelenleg is két végzős osz­tályban oktatja a tantárgyat a Kölcsey Gimnáziumban) kér­deztük meg: mennyire komoly a helyzet? — A hét feladatot tartalma­zó sor úgynevezett értelmi jel­legű megoldandókat adott a vizsgázóknak. A tanulók öt­ven százaléka viszont nem az említett módon gondolkodik. Szívesen veszi igénybe a ma­tematikai kaptafákat, a formá­lis megoldásokat. A mostani hét feladathoz nehéz volt így viselő férfi lépett fegyverrel a kezében a posta épületébe és felszólította, nyissa ki a pán­célszekrényt, adja át a pénzt. A hogy félelmében lassan a szomszédos helyiségbe hát­rált, s innen kiabált ki az abla­kon. A férfit meglepte a kiabá­lás és kiszaladt az épületből. A férfi hanghordozásából a hölgy arra következtetett, hogy támadója nem magyar állampolgár. A tíz percen belül helyszínre érkező fehérgyarmati rend­őrök azonnal megtették a szükséges intézkedéseket az az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényter­vezetet vitatták meg. A házi­gazda Csabai Lászlóné pol­gármester volt, részt vett a ren­dezvényen Miakich Gábor és Jauernik István országgyűlési képviselők, a BÖK országos tanácsának tagjai, továbbá Nagy Sándor országgyűlési képviselő, Újfehértó polgár- mestere. Az önkormányzati képvise­lők jogállásáról szóló törvény- javaslat vitájában a résztvevők abban állapodtak meg: foglal­közeledni. Értelmes gondola­tokkal kellett párosítani a ma­tematikai alaptudnivalókat. Már az első példa is szöveges volt, sokan ezt eleve félretet­ték. A tételbizonyítások pedig csak a nagyon szorgalmas, mindent megtanuló diákoknak jelenthettek menedéket. Való­jában az elégséges-közepes képességűek érezhetik úgy: kitoltak velük. Persze, nagy vész azért nincs. Jómagam már átnéztem a két csomagnyi dolgozatot (54 írásbelit), egy-két kivétel­től eltekintve mindenki hozta legalább az elégségest. Hozzá­teszem: ez még csak az első szemrevételezés volt, az ala­posabb vizsgálódás, értékelés ezután következik. Aki aztán mégiscsak az elégtelenek cso­portjába csúszik, ne kesered­jen el! A szóbelin javíthat. elkövető felderítésére. A ren­delkezésre álló adatok alapján a férfi az épületből kilépve megszabadult a fekete haris­nyából készült álarcától és egy homokszínű, 200-as, régi típu­sú dízel Mercedessel hajtott el Vásárosnamény felé. Személy leírása: harminc év körüli, 180-190 centiméter magas, erős testalkatú, erősen kopaszodó, tarkóján fekete göndör hajú, kecskeszakállt visel. Ruházata: feltehetően farmer anyagú szürkéskék dzseki, sötétkét szabadidőalsó a lábszárán fehér csíkokkal. kozni kell a témával, s jó vol­na, ha már a következő válasz­tások előtt mérlegelhetnének az érintettek, induljanak-e, vagy sem a képviselőségért. A köztisztviselői törvény módosítása (amely rövid időn belül várható) a polgármesteri hivatalok dolgozóit fogja érin­teni. Az elképzelés szerint a dolgozónak be kell jelentenie, milyen más tevékenységet folytat, s a munkáltatói jogkör gyakorlója (a jegyző) fogja el­dönteni, összeférhető-e ez a munkájával vagy sem. KisKelet Nyíregyháza (KM) — Csü­törtökön ismét megjelenik nyolc oldalon három változat­ban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Ízelítőül néhány írást szeretnénk olvasóink fi­gyelmébe ajánlani. Nyírségi kiadás: Gondok­kal tűzdelt valóság. Az adako­zó zenész, Fejlesztés össze­fogással, Vízóraszerelés ma­szekban, Az én váram... Szatmári és tiszaháti ki­adás: Anyaszerepben a játék­babával, Testvérek a virágok városában. Nemcsak zenél­nek, jól is kéziznek. Az önál­lóság útján. Új otthon a gyer­mekeknek. Felső-szabolcsi, beregi ki­adás: Eladni a csendet, nyu­galmat, Nagy színész egy kis városban, Tudósok „tájoltak” a kórházban. Cserkészavatás a templomban. A képviselők jogállása Három megyéből érkeztek résztvevők Nyíregyházára Izzasztó volt a matek Forró nyomon Csapot-papot, mindent hagyott Fehérgyarmat, Kálmánhá- za, Nagyvarsány, Nyírbátor, Nyíregyháza, Nyírmihálydi, Tiszadada, Tiszakanyár, Zá­hony (KM - L. Gy.) — Isme­retlen elkövetőt keres a rend­őrség, aki Nyíregyházán, a volt IKSZV-telepről úgy ka­nyarodott az EGJ-894 rend­számú személygépkocsival balra, a Rákóczi útra. hogy elütötte és felborította az arra haladó segédmotor-kerékpá­rost. A baleset következtében az 54 éves nyíregyházi férfi súlyosan megsérült, míg az autó vezetője az autóból ki- ugorva csapot-papot, mindent hagyva elmenekült. Nem tudni milyen gyönyö­rűséget érzett, de alighanem tetszhetett annak a 22 éves nyíregyházi fiatalembernek, egyébként egyetemi hallgató­nak az üvegcsörömpölés, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy május 10-én éjfél előtt a Szent István úton és a Luther- ház alatt három üzlet kirakatá­nak ablakát is bezúzta. Az okozott kár összesen mintegy 70 ezer forintra rúg! Ismét kővel dobálta valaki a vonatot! Most Nyírmihálydi vasútállomásától háromszáz méterre talált ablakot a kő, szerencsére ezúttal nem tör­tént személyi sérülés, avagy, mint előfordult már, szörnyű tragédia. Úgy látszik, lassan népi mozgalommá terebélyesedik az álruhába búvás, pedig Má­tyás király és a farsang is ide­jét múlta már. Álmentősök, ál­rendőrök után Tiszakanyáron legutóbb „álgázszámlás" járt, egy nyolcvanéves nénihez be­kopogtatva. Alighanem a ke­mény télre emlékezve kért az idős asszonytól előbb 25 ezer forintot gázfogyasztásért. A néni közölte vele, hogy annyi pénze nincs, így „hátralék­ként” 3 ezer forinttal is meg­elégedett volna, de végül is potom 180 forinttal távozott. Nyírbátorban egy 43 éves vállalkozó, még két évvel ko­rábban faáru értékesítésére kö­tött szerződést egy kft.-vel. A kft. tulajdonában lévő fát elad­ta, ám a cégnek a mai napig nem fizetett. A tartozása több mint kétmillió forint. A vállal­kozóval szemben sikkasztás címén folyik rendőrségi eljá­rás. Nagyvarsányban egy 55 éves férfi, május 6-án, előzetes szóváltást követően kapával ütött meg többször is egy 76 éves idős embert, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szen­vedett. Hamis ezerforintosra talál­tak Záhonyban. A rendőrség keresi azt az eleddig ismeret­len tettest, aki május 11-én a reggeli órákban hamis ezerfo­rintossal fizetett a záhonyi MÁV-állomás jegypénztárá­nál. Fehérgyarmat egyik parkjá­ban alkalmi ismerősének meg­tekintésre átadta a későbbi sér­tett a 80 ezer forintot érő arany nyakláncot és karkötőt. Sértett pedig oly módon vált belőle, hogy a gusztáló, kezében a portékával hirtelen kereket ol­dott, elfutott. Két ismeretlen tettes, május 10-én az éjféli órákban bezúz­ta egy tiszadadai középkorú nő lakásának ajtaját, majd pénzt követeltek tőle. Mivel nem tu­dott adni, egyikőjük megütöt­te, a másik pedig kést szege­zett neki. Ezt követően arra kényszerítették, hogy közösül­jön velük. A megerőszakolt nőt ezután megfenyegették, s alvásra kényszerítették. Mire kora reggelre felébredt, a gya­lázatos elkövetők már nem voltak ott. Szerdán bevonulás A pünkösdöt már otthon töltik Nyírbátor, Nyíregyháza (KM) — A nyírbátori ha­tárőr-laktanyába május 14- én 8 órától 253 sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatalt várnak elsősorban me­gyénkből, valamint Hajdú- Biharból, Borsod-Abaúj- Zemplénből, Nógrádból, Békésből. A kiképzést Záhonyban és Nyírbátorban kapják az újoncok. A pünkösdöt vi­szont otthon tölthetik, ugyanis május 16-án dél­utántól 19-én takarodóigei­távozásra mehetnek. Nyíregyházán a Vay Ádám laktanyába 119 újonc vonul be május 14- én. A 8.30 órakor kezdődő ünnepségen koszorúzással és kopjafaavatással emlé­keznek meg névadójuk, Vay Ádám születésének 341. évfordulójára. Gyógynövények Nagyhalász (KM) — Ta­vasz van, megérkezett a jó idő, virágzik a galagonya és a vérrehulló fecskefű. A munkanélküliek a gyógy­növények gyűjtésével jó kereseti lehetőséghez jut­hatnak. A gyűjtőktől korlát­lan mennyiségben felvásá­rolja a nagyhalászi Flore- xim Kft. a galagonyavirá­gokat levelekkel együtt és a vérrehulló fecskefüvet. Bő­vebb felvilágosítás a 202- 316-os telefonszámon kap­hatnak. Tüdöszűrés Nagydobos (KM)—Tűdő- szűrést tartanak Nagydobo­son. A helyieket hétköznap délelőttönként az Ifjúsági Házban vizsgálják a nyír­egyházi szűrőállomás szak­emberei. Tanulás Kemecse (KM) — A Ke- mecsei Általános Iskola idei végzősei valamennyien tovább tanulnak gimnáziu­mokban, szakközépisko­lákban, szakiskolákban. A kemecsei pedagógusnak ma már sikerélmény — mondta Szentpéteri József polgármester legutóbb a fa­lugyűlésen —, ha az etniku- mi vegyes osztályokban is időben megtanulják a gye­rekek az alapokat és tovább. tudnak haladni. A települé­sen egyébként a demográfi­ai hullám 1998-jg fölfelé ível. Megnyílt Olcsvaapáti (KM) — Ün­nepélyes keretek között május 1-én megnyílt az üdülőtelep az olcsvaapáti Tisza-parton. A közműve­sített telkeken megkezdő­dött az építkezés. A telektu­lajdonosok nyaralókat épí­tenek, amelyhez az enge­délyeket a polgármesteri hi­vatal adja. Mint Halász Csaba polgármester el­mondta, megépült Olcsvaa­páti és a Tisza-part között két kilométer hosszúságban az aszfaltút is, hogy az üdülni vágyók könnyebben juthassanak víkendházaik- hoz. Szeretettel várnak a nyáron mindenkit, aki ked­veli a háborítatlan Tisza- partot és igazi pihenésre vá­gyik. Új busz Kölese (KM) — Új buszt vásárol pályázaton elnyert pénzek felhasználásával ősszel a kölesei és a sonká- di önkormányzat. A két polgármesteri hivatal által közös üzemeltetésre terve­zett jármű a Kölesei Általá­nos Művelődési Központ addig értékesítésre kerülő autóbuszát váltja majd fel a két község intézményeinek szolgálatában szeptember hónaptól. így már ősztől az általános iskolások kirán­dulásaikon használhatják az autóbuszt. Gyógyszer Kocsord (KM) — Kocsor- don magánvállalkozásban 1993-ban épült meg a gyógyszertár, melyet azóta is a Kraszna Pharma Bt. üzemeltet. A cég emellett mezőgazdasági szolgáltatá­sokat is végez. Adófizetés Tunyogmatolcs (KM) — Élénk forgalom jellemzi Tunyogmatolcs Polgármes­teri Hivatalában hétfőn, szerdán és pénteken 8-tól 16 óráig megtartott ügyfél- szolgálatokat. A lakosok leginkább adófizetéssel, különböző kérelmekkel (át­meneti illetve gyermekse­gélyezés, telekvásárlás, építési) kapcsolatos ügyek­ben fordulnak a hivatal munkatársaihoz. B;.yija,',M,M.iMl« Sorsolás: .. Zjkg"', júmus NYERŐjfV ...június ll-ig egy levelezőlapon vagy borítékban felragasztva a na- ■: l,imu‘ "i'ienö \:eln'n\ekhíil ki ^B vágott, l-től 21-ig sorrendbe ra- I kon szerencseszámokat. Egyszer JOKER jelenik l|p meg, amellyel bármelyik szám helyettesíthető! Kj J' ^ fi Cím: Kelet-Mogyarország Lapkiadó Kft.. Hj tt ...V Nyíregyháza. 440! Pf.: 25 JELIGE: NYERŐ 21! M ■*- I. díj: Kétszemélyes görög tengerparti társasutazás GWK-MAVTOURS utazási Iroda, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8-10. lg Tel./fax: 42-310-392. K *► 2. díj Kétszemélyes belföldi hétvégi üdülés, félpanziós ellátással §| GWK-MAVTOURS utazási Iroda, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8-10. H Tel./fax: 42-310-392. ____________ _______________ I * 3. díj Avanti olasz kisebédlő szőnyeg 15 000 forint értékben fí BÉTEX-KELET Lakástextil Diszkont, Nyíregyháza, I») Pazonyi út 15. Tel.: 42-402-389. \£j/ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom