Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

1997. május 3., szombat MÁTÉSZALKA Evek óta először került sor Mátészalka játszóterein lé­vő hinták, mászókák, libi­kókák felújítására. Április közepe óta megújult játé­kok várják a kicsinyeket a játszótereken. FEHÉRGYARMAT A Fehérgyarmat és Vidéke Áfész tovább folytatja va­gyonvédelem fokozásával kapcsolatos tevékenységét. Újabb riasztórendszerek kiépítésére kerül sor ez év­ben is, amelyek a rendőr­séggel vannak összekötte­tésben. Erre a célra több mint 1 millió forintot irá­nyoztak elő. NAGYKÁLLÓ Városi ünnepséget rendez­nek anyák napja alkalmá­ból május 4-én 15 órától a nagykállói művelődési központ színháztermében. A műsort — stílszerűen — a Brunszvik Terézről elne­vezett és a Szivárvány óvoda apróságai adják. ZÁHONY Április végén Szombathe­lyen rendezték meg a köz­lekedési szakközépiskolák országos szakmai tanulmá­nyi versenyének döntőjét, amelyen a záhonyi közle­kedési szakközépiskolát három negyedikes tanuló képviselte. A diákok közül Papp János szerepelt a legjobban, első lett, Bács­kái István 3., valamint Si­ket Zoltán 6. helyezést ért el. A tanulókat Tóth Sán­dor né. Kalmár György né. WálasT Jánosné és Kovács István pedagógusok készí­tették fel a versenyre. KISVÁRDA Ma a dögéi református templomban 10 órától, va­lamint a nyírbátori temp­lomban 17 órától kezdődő koncertekkel folytatódik a tegnap elkezdődött kisvár- dai Régi Zene Találkozó. A hangversenyeken fellép a Musica Historica együt­tes, a nagykárolyi Collegi­um zenekar, a dögéi Musi­ca Humana Blockflőte Consort, valamint a ren­dezvényt szervező Weiner Leó Zeneiskola furulya­együttese. BAKTALÓRÁNTHÁZA A hét közepén ülésezett Baktalórántháza Önkor­mányzatának Képviselő­testülete. Az ülésen meg­hallgatták és értékelték az 1996. évi gazdálkodásról szóló beszámolót, és mó­dosították a szociális ren­deletet. A testület megvi­tatta a gyógyszertár értéke­sítésének feltételeit is. Segítség Újfehértó (KM) — Nem nőtt Üjfehcrtón lényegesen a bűncselekmények száma, és tartja magát az arány is: vagyon ellen irányul nyolcvan százalékuk. Só­kat segítenek a rendőrőrs munkatársainak a városban és a körzethez tartozó Kál- mánházán működő polgár­őrök. Ezen egyik tény sem ; jelenti azonban azt, hogy elég lenne a rendőr. Jelen­leg hét egyenruhás és négy nyomozó gondoskodik a közbiztonságról. MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelei-Maparország 5 Magyar-dán pénzalap Horn Gyula és Poul Nyrup Rasmussen tárgyalásai Koppenhága (MTI) — Ma­gyarország azt szeretné, ha az Európai Unió betartaná bőví­tésének az 1995-ös madridi csúcsértekezleten született menetrendjét — fejtette ki dán kollégájának Horn Gyula mi­niszterelnök pénteken Kop­penhágában. A magyar kor­mányfő hozzátette, hogy Bu­dapest álláspontja szerint a tár­gyalások megkezdése után az EU-nak az egyéni teljesítmény alapján, differenciáltan kelle­ne kezelnie a felvételre váró országokat. A magyar remé­nyek szerint az EU-tagság el­nyerésére 2000-2002 tájékán sor kerülhet. A magyar miniszterelnök Poul Nyrup Rasmussen dán kormányfő meghívására egy­napos munkalátogatást tett Koppenhágában. A találkozón az euroatlanti csatlakozás kér­dései mellett kiemelt helyet foglaltak el a kétoldalú kap­csolatok is. Kezdeményezték egy közös vállalkozási pénzalap felállítá­sát: ez kormányzati támoga­tással működne, és az e téren gazdag dán tapasztalatok hasznosításával mindenekelőtt a kelet-magyarországi kis- és középvállalkozások boldogu­lását segítené. Ugyancsak kez­deményezték egy tudomá­nyos-muszaki megallapodas megkötését. A dán kormányfő az euroat­lanti szervezetek tagjainak szóló üzenetként szögezte le, hogy mind az EU, mind a NA­TO bővítése kölcsönös elő­nyöket jelent a jelenlegi tagok és az újonnan belépők számá­ra. Rasmussen szerint országa támogatja, hogy Magyaror­szág bekerüljön mindkét szer­vezetbe. Kijelentette, hogy egyetlen politikai generációnak sem adatott akkora történelmi esély az egységes Európa megteremtésére, mint a mosta­ninak. Matécsa csak beosztott volt A főosztályvezető ügyvédje szerint nincs szó vádalkuról Nyíregyháza (KM - K. É.) — Szabadlábon Matécsa — ad­tuk hírül nemrég annak kap­csán, hogy a nagy port felvert ügyben, Holló Lászlónak, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának és Ma­técsa Tibor főosztályvezető­nek ügyében e döntő fordulat bekövetkezett. Dr. Balogh Csabát, Matécsa ügyvédjét ar­ra kértük, avassa be lapunkat a részletekbe. OSok mindent hallani. Mi a konkrét vád Matécsa és Holló ellen? — Csak saját ügyfelemmel kapcsolatban nyilatkozhatom. Matécsa Tibort két rendbeli hűtlen kezeléssel vádolják. A cselekmények számában a két gyanúsított közé messze nem lehet egyenlőségjelet tenni, bár a megjelent hírekből arra is lehet következtetni, hogy a két ember összejátszott. Tény. vannak iratok, melyeken mindkettőjük neve, aláírása szerepel, de tudatos együttmű­ködésről véleményem szerint nincs szó. A szóbeszéd, mely úgy fogalmaz, hogy Holló és Matécsa több millió forintot zsebre tettek, valóban azt a lát­szatot kelti, mintha a felsorolt és vizsgált bűnöket együtt cse- lekedték volna. Matécsa Tibor esetében erre egyelőre semmi­féle adat a büntetőeljárás során nem merült fel. Ügyfelem az eljárás folyamán tagadta, hogy az ő kötelességszegése révén keletkezett volna az a több milliós kár, mely a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárt érte. Ő beosztott volt, munkál­tatói utasításokra hivatkozik. 77 Ha ennyire enyhe a vét­ség, miért került sor mégis az előzetes letartóztatásra? — Azért, hogy a bizonyítási eljárás során a vádlottak ne be­szélhessenek össze a tanúkkal, ne tüntethessenek el bizonyí­tékokat. Mára a bizonyítéko­kat beszerezték, a tanúkat ki­hallgatták. OVan, aki szerint a szabad­lábra helyezés vádalku ered­ménye... — Nincs szó vádalkuról. Az előzetes letartóztatásnak az előbb említett oka általában rövid ideig áll fenn, s ha a gya­núsított a rendőrség kérdéseire válaszol, a nyomozást nem ne­hezíti, a szabadlábra helyezés lehetséges. Az eljárás jelenleg is folyik Matécsa ellen, s több hónapra feltétlenül számítani lehet. Az eljárás pedig speciá­lis, mely szerint a végrehajtást kérő és maga a végrehajtó, mint pozíció csak szervezeti­leg különül el egymástól. A MEP saját végrehajtókkal vé­gezteti az általa elrendelt vég­rehajtásokat, ez adhat okot a visszaélésre. Más kérdés, hogy a végrehajtásban általá­ban más szabályok érvénye­sek. Itt a két szerepkör össze­folyik. Matécsának, mint fő­osztályvezetőnek végrehajtást kérő szerepe volt, így a végre­hajtási eljárásokban lefoglalt vagyontárgyak becsértéké­nek megállapítása nem az ő hatásköre, következésképp kötelességszegéssel sem vá­dolható. O Pedig a vádak súlyosak. A kárt százötven millióra be­csülik, s állítólag egyes va­gyontárgyak értékük egyne­gyedéért találtak gazdára, egyes cégek hatalmas kedvez­ményeket, fizetési haladékot kaptak. — A százötven millióról ne­kem információm nincs, de Matécsa első kihallgatása óta vele kapcsolatban újabb gya­núsításra a mai napig nem ke­rült sor, ekkora összeg, még hasonló sem került szóba. Kö­vethetett el hibákat, de szándé­kosság nem terheli. Hogy a legnagyobb bűn mi lesz, a nyomozás jelenlegi szakaszá­ban nem lehet megjósolni. Ajándékot a Kelet- Magyarországtól Sok előfizetőnk vett részt népszerű ajándékakciónk­ban, amelyet május 5-től folytatunk. Ezúttal a Kelet Coop Rt. lapunk partnere, aki 500 forintos vásárlási utalvánnyal kedveskedik régi előfizetőinknek, ha megnyernek a Kelet-Ma- gyarországnak egy új előfi­zetőt. A két „Kelet” akciója népszerű feladat elé állítja a régi előfizetőket, hiszen a megye legolvasottabb napi­lapját ajánlhatják ismerőse­ik, barátaik figyelmébe. És ha ez sikerrel jár, máris küldhetik a kiadónak a hét­fői lapszámokból kivágható szelvényen új előfizetőjük nevét és címét. Az új előfizetőt a kézbe­sítő meg fogja keresni az előfizetési díj miatt és ez­után a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. elküldi az ajándékutalvány felvételére jogosító igazolást régi elő­fizetőinknek. Reméljük, hogy ismét so­kan gyűjtenek nekünk elő­fizetőket és az ajándékutal­vány segítségével bizonyá­ra sok kellemes vásárlás ré­szesei lesznek a Kelet Coop Rt. üzleteiben! Még egy fontos tudnivaló! Termé­szetesen a második hónap­ban már új előfizetőnk is gyűjthet az 500 forintos ajándékutalványért előfize­tőt a Kelet-Magyarország- nak! Könyv az iskolának Gulács (M. K.) — Két év­vel ezelőtt összevonták Gu- lácson az általános iskolai és a községi könyvtárat. Az iskola háromezer, a község kétezer kötete most egy he­lyen, a régi iskolaépület egyik kis helyiségében ka­pott helyet. Mint Siket Sán- domé tanárnő elmondta, több sikeres pályázat járul hozzá ahhoz, hogy viszony­lag minden fontosabb könyv ott lehessen a kíná­latban. Az UNICEF-től 50 ezer forint értékű könyv ke­rült a könyvtárba. A Nem­zeti Kulturális Alapítvány­tól 60 ezer forint értékű könyv, egy másik kulturális alapítványtól újabb 30 ezer forint érték jutott a gulácsi- aknak. A könyvtár vezetője örömmel újságolta, hogy az új képes történelem-soroza­tot is megkapták. Gyerekek a könyvtárban A szerző felvétele r------------------------------------------—*----------------------------------------------------------------------------------"-'“r'..................................................................... Turizmus Tarpa (KM) — Tarpa turiszti­kai kínálata a műemlékké minő­sített református templom, szá­razmalom. A műemléki épületek mellett Esze Tamás, Bajcsy-Zsi- linszky Endre emlékműve, s a természeti adottságok (Nagy­hegy, Tisza folyó) csalogathatja a vendégeket. Táncház Máriapócs (KM) — Táncház várja az érdeklődőket a máriapó- csi művelődési házban május 4-én, vasárnap 15 órától. A han­gulatos összejövetelen szatmá­ri és dunántúli táncokat taníta­nak. Lakás Vásárosnamény (KM) — A vá- sárosnaményi önkormányzat tu­lajdonában hatvanhárom kom­fortos és tizenhárom komfort nélküli lakás van. A képviselő- testület a lakásállomány bérleti díjának megállapítását is bevette az idei munkatervébe, meg is tárgyalta azt nemrég, de a dön­tést elnapolta. Közterek Nyírbátor (KM) — Óvjuk meg, hogy élhessünk benne — ez volt a mottója a Baloldali Ifjúsági Társulás nyírbátori csoportja környezetvédelmi akciójának. A Föld napja alkalmából szerve­zett program során a bátori par­kokat, köztereket elcsúfító sze­mét ellen vették fel a harcot. Étkezés Panyola (KM) — Kilencszáze- zer forinttal támogatja a panyo- lai önkormányzat az óvodások és iskolások étkeztetését. Az óvodások harminchét forint, a településen iskolába járó alsóta­gozatosok negyvenegy forint, a Nábrádra átjáró felsősök har­mincegy forint támogatást kap­nak minden napra. Kihajtás Timár (KM) — Május 3-án hajtják ki először Tímáron a jó­szágot, az idén 176 tehenet. A gazdák 2500 forintot fizetnek te­henenként, s 100 forint úgyneve­zett bocskorpénzt, mely utóbbi a csordás segítőit illeti, akik a két­napos szoktatás idején a kihaj­tásban segédkeznek. Módosítás Kocsord (KM) — A szociális törvénynek megfelelően módo­sította rendeletét Kocsord Ön- kormányzatának Képviselő-tes- tülete. Ä rendelet módosítása jú­nius 1 -tői lép hatályba. Rendezés Nyíregyháza (KM) — Lakossá­gi kérelemre elkészült Nyíregy­házán a Törpe utcától keletre fekvő két hektárnyi terület rész­letes rendezési terve, amelyet legutóbbi ülésén el is fogadott a város közgyűlése. A tervezési terület déli határvonalán közvet­lenül csatlakozik a már beépített területhez. Őstermelők Kemecse (KM) — Nemrég ala­kult meg Kemecsén az agrárka­marai bizottság, mely jelentős segítséget nyújt a gazdálkodók­nak elsősorban szakmai és szer­vezési kérdésekben. Tisza-part Ibrány (KM) — A festői szép­ségű, s egyre felkapottabb Tisza- part bővülő szolgáltatásokkal vátja a nyarat, a kikapcsolódni vágyó helybelieket, s az ideláto­gató turistákat. Július 1-jétől használható a strandon zuhanyo­zó, konténeres WC, a partot ma- kadám úttal kötik össze a töltés­sel. Mérleg Gávavencsellő (KM) — A leg­utóbbi, április 28-ai önkormány­zati ülésen elfogadta a gávaven- csellői képviselő-testület az el­múlt évi mérlegbeszámolót, töb­bek között lakásértékesítésről, pályázatok elkészítéséről dön­töttek. Jogorvoslat Tiszaszalka (KM) — A tisza- szalkai képviselő-testület leg­utóbbi ülésén módosította a szo­ciális ellátásról szóló rendeletét. A legnagyobb horderejű témát azonban az önkormányzat és a helyi ÁMK megszüntetésekor elbocsátott dolgozók közötti munkaügyi per fejleményei je­lentették. Döntöttek: immár hi­vatalosan is jogorvoslatért for­dulnak a Legfelsőbb Bíróság­hoz. Koncert Nagyhalász (KM) — A Bestiák együttes ad koncertet a Júlia Centrálban Nagyhalászban má­jus 3-án 23 órától. Ezt követően Caribic-showra várják az érdek­lődőket. Anyák napja Balsa (KM) — Anyák napi mű­sort ad a Balsai Amatőr Színját­szókor május 4-én, vasárnap 14.30 órától a művelődési ház­ban. Alapítvány Tyúkod (KM) — Ülésezett a tyukodi önkormányzat képvise- lő-testülete. Ezen elfogadták az iskola beszámolóját és a helyi szociális rendelet tervezetét. A „Tyúkod községért” alapítvány működésének feltételeit is meg­vitatták a képviselők. Támogatás Jánkmajtis (KM) — Eddig het­venhét őstermelői igazolványt váltottak ki Jánkmajtison a köz­ségben hétfő délelőttönként fo­gadóórát tartó agrárkamarai gaz­dajegyzőnél, Mészáros Ferenc­nél. Ez a lehetséges őstermelői létszámnak egyelőre még csak egynegyedét jelenti, pedig a tá­mogatások igényléséhez csak ilyen igazolványok birtokában folyamodhatnak a földtulajdo­nosok. Csökkenés Kölese (KM) — Kölesén az utóbbi években folyamato­san csökken a szarvasmarha-ál­lomány, valamelyest emelkedő­ben van viszont az anyajuhlét­szám. Kiskert Nagydobos (KM) — Nemcsak az ünnepet, a munkát is jelentet­te a nagydobosiaknak a május elseje. A hirtelen jött jó idő sokakat csalogatott a kiskertek­be, ahol az időjárás okozta le­maradást lehet a napokban pó­tolni. Burkolás Nyírmada (KM) — A legfiata­labb utcák egyike Nyírmadán a Toldi út, amit szép, elegáns há­zak szegélyeznek. Az utcát azonban eddig csupán egy kohó­salakréteg fedte. Már nem soká­ig, mert a helyi önkormányzati ülésen döntöttek arról, hogy ha­marosan leaszfaltozzák. Telefon Dombrád (KM) — Teljesnek tekinthető Dombrád infrastruk­turális hálózatának kiépítettsége. Legkésőbb a telefon érkezett meg a városi rangra pályázó te­lepülésre, s hogy mekkora igény volt rá, azt jelzi: háromszázhat­van családhoz kapcsolták be a telefont. A nagyközségben nyolc nyilvános fülke biztosítja a tele­fonnal nem rendelkezők igénye­inek kielégítését. □

Next

/
Oldalképek
Tartalom