Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-08 / 81. szám
1997. április 8., kedd SPORT Inkább vállalnák a rangadókat Kiss szerint későn szólt Mező kapus • Vasváriban a lelkesedéssel is gond volt « Nyíregyháza, Ti* szavasvári (KM - ^ B. T.) — Régen lá--------tott „mélységben” állnak a tabellán NB Il-es csapataink. A Nyíregyházi FC legutóbb a tizedik fordulóban állt az ötödik helyen, a vasváriak pedig a tizennegyedik játéknapot követően a hetediken. Ehhez az kellett, hogy a hét végi fordulóban mindkét együttes várakozáson aluli eredményt érjen el. O Mi volt a mérkőzés előtti szemmel látható feszültség oka? — Egyértelműen Mező bejelentése, hogy nem tudja vállalni a játékot — avatott be a Kaba elleni mérkőzés előtt történtekbe Kiss Miklós, a Nyíregyházi FC edzője. — A gondom ezzel az volt, Józsi felhívhatott volna délelőtt, vagy megmondhatta volna közvetlenül a megérkezése után azt, hogy egész éjjel nem aludt. Ezt csak akkor tette meg, amikor a csapathirdetést követően megkérdeztem: ki az, aki nem tudja vállalni a játékot. így már nem tudtam erre reagálni, hiszen nem tehettem meg a kezdőbe jelölt játékosok bármelyikével, hogy kihagyom. Ha hamarabb szembesülök a helyzettel, akkor alighanem nagyobb teret szentelünk a biztonságnak, és a csapatba került volna Karkusz. □ Ezzel együtt az első félidő nem volt rossz. — Sőt, szerintem kifejezetten jó volt. Lőttünk gólt, kapufákat, voltak helyzeteink és szellemes támadásaink. Egyértelmű fordulópontot jelentett a félidő hajrája, a gyanús gól. Ennek ellenére mondtam a szünetben, hogy semmi baj, ugyanezt kell folytatni, de láthatóan megzavarodtak a játékosok, ami különösen az egyéni hibákból kapott második gól után lett feltűnő. □ Korábban nem volt ennyit kétes lesszituáció csapata mérkőzésein. Ezúttal tudatosan játszottak olykor lesre? — Nem, mi sosem játszunk lestaktikát. Tény, ezúttal többször alakult ki ilyen helyzet, de úgy látszik, a fiatal partjelzők másként ítélik meg a lesszituációkat, és erre a jövőben is figyelni kell. O Az első fordulók halványabb eredményeit még lehetett azzal magyarázni, hogy rangadókat játszott a csapat. A vasárnapi ellenfél azonban nem tartozott az élcsapatok közé. — Ez így van, de én már úgy vagyok vele, inkább játszanánk sorozatban rangadókat — mondta B. Kovács Zoltán, az Alkaloida mestere a KSC elleni döntetlen másnapján. — Arra legalább ráhangolódtak a fiúk, vasárnap viszont gondok voltak a lelkesedéssel. Pedig vezettünk, emberelőnybe kerültünk, de ezt nem sikerült realizálnunk, hiszen a korábbi meccsekkel ellentétben ezúttal nem tudtunk helyzetbe kerülni. Az ellenfél ezúttal nagyobb lelkesedéssel kompenzálta a tudáskülönbséget, méterekről dobták magukat a labda útjába, így azt kell mondanom, megérdemelték az egy pontot. Számíthattak játékosaim erre a harcmodorra, hiszen Diósgyőrben láttam az ellenfelet, és felhívtam a figyelmet rá, de a mieink nem tudtak ezzel azonosulni. □ Említette, hogy több játékosa elfogadhatatlan teljesítményt nyújtott. Kik ők? — A védelemben Lenkey, Papp és Homann megfelelt, Sinka viszont felelőtlen volt, hiszen mint a félidőben kiderült, mandulagyulladással vállalta a játékot. Lajkovics az első félidőben jó volt, utána visszaesett. Szarka sokat futott, Bánfölditől viszont többet vártam, míg Bohács nagyon gyengén játszott. — Elől Erdei teljesítménye elfogadhatatlan volt, hiszen nemcsak saját magát, társait sem tudta helyzetbe hozni. Ro- sut gólja dicséri, más semmi, a csereként beállt Kocsis semmit nem tett a játékhoz. Látható, hogy sokan múlták alul magukat, kiemelkedő teljesítmény pedig egyáltalán nem volt. Ha ez így marad, akkor nemcsak a dobogóról kell lemondanunk, hanem egyáltalán örülhetünk a nyolcban maradásnak. Minden bizonnyal nem a közös szülinapi buli forgató- könyvét beszélte meg Whitlox (balra, Leiceseter) és Ravanelli (Middlesbrough) az angol Liga Kupa fináléján (1-1) AP-felvétel mm jm RP Kétszáz töltés I pHuIadeiphia (AP) — |$zörnyű baleset történt az pszak-amerikai profi jég- Ikorong liga (NHL) legutóbbi játéknapján a Phila- ideiphia Flyers-Ottawa Senators mérkőzésen. Aven- pégek csapatkapitánya,, mtmdy Cunneyworth sze- grencsétlen véletlen folytán ptkorcsolyázott a Phila- ffielphia jégen fekvő svéd psatárának, Mikael Ren- mergnek az arcán, akinek pejét pillanatokon belül I plöntötte a vér. Az arcán és Iszáján keletkezett sebeket pöbb mint 200 (!) öltéssel Parrták össze. A játékos plyos sérülése ellenére bi- Izakodó. reméli, hogy már ptéhány nap múlva újra phszbat csapatában, p Eredmények: Philapelphia-Ottawa 2-1, Was- |ÍJÍngton-Fionda 3-3, Cal- pary-Chicago 1-2, St. Lo- pis-New jersey 0-2, Colo- ihdo-Phoenix 2-1. É..M ......-................................................ Kupakedd —----- Nyíregyháza v (KM) — A hé- ^ ten az elődöntők -----első mérkőzéseit rendezik meg az európai labdarúgókupákban. .Az UEFA-kupa keddi mérkőzései: Intemazionale (olasz)-Monaco (francia), 20.45. Tenerife (spa- nyol)-Schalke 04 (német), 22 .00. Kedden és szerdán már a döntőbe jutás a tét a labdarúgó Samsung Magyar-kupában. Mindkét párharcban az első mérkőzést rendezik meg. Az NB I-es tabellát fölényesen vezető MTK kedden (19 óra) otthonában szerezhet megnyugtató előnyt a Vác elleni visszavágóra. A másik ágon vasutas összecsapást rendeznek, a BVSC a Haladást fogadja (szerda, 18 óra). Mától már Tóth János A szálkái és várdai furcsa edzőváltások hátterét kutattuk » Mátészalka, Kis- -'W várda (KM - B. T.) ^ — Az edzőváltá--------3 sok többnyire a hét elején történnek, egy-egy vesztes, vagy balul sikerült mérkőzés után. A múlt hét végén azonban rendhagyó módon két NB III-es csapatnál is a bajnoki találkozót megelőző napokon bontottak szerződést az egykori edzővel, illetve mondott le a nagy reményekkel érkező szakember. A Mátészalkán történt edzőcsere háttere az egyszerűbb. Balogh Dezsővel közös megegyezéssel bontott szerződést a klub, miután... — Láttuk, hogy a fiatalokat nem nagyon tudja „fogni”, illetve a csapat kondíciójával is voltak gondok — adott magyarázatot Petróczi István, az MMTK elnöke. — Az a Lukács Bertalan került a helyére, aki az ifjúsági csapatnál már ugyanezekkel a gyerekekkel dolgozott, pedagógus, tehát jobban tudja fegyelmezni őket. Tőle sem várunk csodákat, csupán azt, hogy egy olyan csapatot gyúrjon össze, amellyel ősztől el lehet indulni a megyei I. osztályban. Az ifjúsági csapatot a jövőben Pásztor István irányítja. A kisvárdai történet valamivel hosszabb. Rozsnyai Béla, a Nagybányáról érkezett szakember már két hete távozni kívánt. Akkor meggyőzték a vezetők, legalább a szezon végéig maradjon. Húsvét után ismét azzal tért vissza Romániából, hogy távozik. Végül abban maradt a vezetőkkel, hogy a Demecser elleni meccs után elválnak az útjaik. Aztán csütörtökön újabb pálfordulást vett az ügy. — Ekkor ismét megkeresett Rozsnyai úr, és mondta, haza szeretne térni, mert otthonról jobb ajánlatot kapott — tekintett vissza dr. Kovács Bertalan kisvárdai elnök. — Láttam, nincs értelme tovább győzködni Bélát, megegyeztünk vele és nem tartóztattuk tovább. Sajnos, helyből nem tudtuk megoldani a problémát, ezért kerestem meg Tóth Jánost, akihez többéves barátság fűz, ő megnézte a csapatot De- mecserben, és igent mondott a felkérésre. Keddtől már ő irányítja az edzéseket. Biztos vagyok benne, hogy jól döntöttünk. Fittipaldi a lábát törte Surfers Paradise (AP) — Lábát törte Christian Fittipaldi brazil autóversenyző az Ausztráliában rendezett IndyCar-futamon, miután a rajtot követő tömegkarambolban több autó egymásnak ütközött. A baleset után a sérült autóversenyzőt azonnal egy kórházba szállították, ahol másfél órás műtétet hajtottak végre rajta. Bízzunk a papírformában! Kecskeméten hosszú csata vár az NYVSC-Szabolcs Gabonára •|. Nyíregyháza (KM) UL — Újabban a két és fél órás mecs--------- csekre „lőtte be” magát az NYVSC-Szabolcs Gabona extraligás röplabdagárdája. Pénteken és vasárnap is ennyi időt töltöttek pályán a játékosok. Persze micsoda különbség volt a két találkozó között, hiszen pénteken Dunaújvároson vesztettek, viszont vasárnap a Vasas ellen megnyerték az öt- játszmás csatát. Ezzel a hosszú csatáknak még nincs vége, hiszen a gárda ma Kecskeméten lép pályára, s ez a találkozó is megér több mint két órát. — Szombat hajnalban háromkor értünk haza, vasárnap kemény meccset játszottunk, amit akár 3-0-ra is megnyerhettünk volna — mondta Balázs István edző. — A feladónk, Gebhardt elfáradt a harmadik játszmára, 10-15 perc kellett míg újra erőt gyűjtött. Mindenesetre nagyon örültünk a vasárnapi sikernek. A gárda igencsak elfáradt, hétfőn emiatt lazítás, fürdő, gyúrás szerepelt a programban. Már csak két forduló van hátra a rájátszásból, ez egy nagyon nehéz sorozat véghajrája lesz. Számunkra kedvezően alakult az, hogy a Kecskemét legyőzte a Dunaferrt, így a dunaújvárosiak előtt 1, a kecskemétiek előtt pedig 2 ponttal vezetünk. A negyedik helyünk a papírforma szerint biztos, de azért lehet még változás. A nyíregyháziak a Kecskemét után csütörtökön a Kaposvárt fogadják (az autóshow miatt a Bem iskolában rendezik a találkozót), a Dunaferr a Szegeddel és a Vassal találkozik, a hírős városbeliek a Szegeddel mérkőznek. Az esély- latolgatás alapján megtarthatja negyedik helyét az NYVSC, reméljük a két mögötte lévő gárda nem okoz meglepetést. Amennyiben így lesz, akkor a nyíregyháziak az 1-4. helyért játszhatnak a május elején kezdődő play-off-ban. A rájátszás állása: 1. Kaposvár 8 7 1 21-9 15 Í 2. Vasas 8 6 2 21-9 14 3. Szeged 8 5 3 18-14 13 4. NYVSC 8 3 5 12-18 11 5. Dunaferr 8 2 6 9-21 10 6. Kecskemét 8 1 7 11-21 9 Sportvilág VITORLÁZÁS. A negyedik helyen végzett a floridai St. Petersburgban rendezett repülőhollandi világbajnokságon a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros. A győzelmet a két évvel ezelőtti győztes ausztrál McCrossin, Cook kettős nyerte. A végeredmény: 1. lan McCrossin, James Cook (ausztrál), 2. Cipriani, Morelli (olasz), 3. Schwarz, Kirst (német). (AP)-^|c— Új csúcs született az észak-ameri- kai profi kosár- —!í— labda-bajnokságban (NBA) azáltal, hogy a Dallas Mavericks erejéből a Los Angeles Lakers otthonában a harmadik negyedben mindössze két (!) pontra futotta. A korábbi negatív rekord négy pont volt. Eredmények: Boston-Washington 114-120, New Jersey-Los Angeles Clippers 96-103, Vancou- ver-Houston 85-94, Min- nesota-Indiana 83-94, Or- lando-Chicago 94-110, Golden State-Utah 100- 114, Sacramento-Seattle 113-101, Los Angeles La- kers-Dallas 87-80.(Reuter) JÉGKORONG. Sorozatban negyedik alkalommal nyerte meg Kanada csapata a női A-csoportos jégkorong-világbajnokságot, miután hosszabbításban legyőzte az Egyesült Államok együttesét. A győztes találatot Drolet ütötte a ráadás 13. percében. A bronzmérkőzésen Finnország magabiztosan, 3-0 arányban nyert Kína ellen, míg az ötödik, azaz a naganói téli olimpiai részvételt jelentő helyen Svédország végzett, miután Oroszország felett diadalmaskodott.-------- Idei hatodik tornagyőzelmével megerősítette he- -------- lyét a női teniszezők világranglistájának élén Martina Hingis. A 16 éves svájci teniszezőnő, aki vasárnap a Hilton Headben rendezett 926 000 dollár összdíjazású torna döntőjében az amerikai Szelest győzte le 2 óra 10 perces találkozón, 771 ponttal vezet a német Graf előtt. Hingis ezzel a tomagyőzelmével 150 ezer dollárt keresett, és idén 31 mérkőzést nyert sorozatban. (AP) —------ Szenzációs eredményt hozott az ^ olasz labdarúgó___!_y bajnokság 26. fordulójának rangadója. A BEK-címvédő Juventus ugyanis idegenben, a San Siro-stadionban 6-1-re lelépte a szebb napokat látott Milan csapatát. Világbajnoki selejtezőn a CONCACAF-zónában: Kanada-Salvador 0-0. Az állás: 1. Mexikó 4 pont/2 mérkőzés, 2. Egyesült Államok 4/3, 3. Costa Rica 4/2, 4. Jamaica és Salvador 1/1- 1/1,6. Kanada 1/3 Megszakadt 13 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Bota- fogo csapatának, miután legutóbb 2-2-es döntetlent játszott a Flamengo együttesével. A Flamengo színeiben szereplő Romário két büntetőből csak egyet értékesített. (Reuter) 14. hét 13 plusz egy találat: 7 darab, nyereményük egyenként 816 217 forint. 13 találat: 62 darab, nyereményük 61 271 forint. 12 találat: 1495 darab, nyereményük 2121 forint. 11 találat: 13 929 darab, nyereményük 228 forint. 10 találat: 71 036 darab, nyereményük 74 forint.