Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-26 / 97. szám
13 1997■ ÁPRILIS 26., SZOMBAT MÚZSA Aczél Géza: A. G. úrX-ben (Részletek) száraz szürke ív a késő délután magasba verve tétova mozdulat metszéspontjában kihűl az utolsó madár sűrűre kevert árnyékok ólmán oldalt billen az utcahossz törmelékek rengetegén borúsan ballag az idő körötte házak homlokán keresztben feketén az alkony felszakad lihegve kazlakban égnek dől a por és hosszú süllyedésben mindenekre lomhán visszaül drót középre jön és felzizeg törött ablakokból a csönd kitekint tér romokban hajlatokból néhány vízcsepp préseli magát lehull felszívódik s a forrás elapad bolthajtásokban vakolat pereg sarkából kifordul egy faragott kapu bent térdre hullva üres udvarok lépcsőházakból vaskampók magánya hatalmas bordázaton rozsda vastagon puhán megvárva míg a sarkon befordul a nyár rugalmas léptekkel a téren át közelebb nyomul az első asszony * * * kapukon hullámokban ki az emberek rohanók átszellemült arccal egyik oldalt másikon ujjait babrálva aki nem siet némelyek nyakban ülve vigyoruktól sáros a kabát a téren túl egy fáradt zenekar fény loccsan porban úszik el a horizont törmelékek között tócsákban a vér vidáman keni fel házak beomló falára ki táncos kedvvel éppen belelép ki a térre kíváncsiság rendez tömött sorokat döly főseit élre taszigálva a halottas menet összeáll táskámban színes kövek préselt virágok hozzám hajol az asszony s súgja más világ drót újra középre és felzizeg a háttérben ék lazul sarkok kibomlanak földre kérezkedik negyven emelet fönt szemtelenül száraz szürke ív kapukon réseken hullámokban ki az emberek „Fényképeket szed elő. Letelepszik a szőnyegre, kiborítja a vastag borítékból, de válogatni már nem tud közülük” Harasztosi Pál felvétele sége csak akkor javult, amikor sok-sok hónap után a könnycsatornáját átmosatták. De azt is csak akkor engedték, amikor elvitték néhány intézeti gyerekkel együtt három hétre a MÁV-szanatóriumba, s ott ráírták a papírjára: sürgősen, szemészet! Nincs hely leírni a teljes történetet, a család egyre többször érezte: hiába a szeretet, Angélát nem képesek megszelídíteni, j sőt Andorkára is átragadt olykor nővére viselkedése. A szeretet megduplázása nem sikerült. Pedig a nevelőszülők tudták, hogy ha Angélát elviszik tőlük, elveszik Andor- kát is. És így történt. A két gyerek egy hónapja Barabáson hivatásos nevelőszülőhöz került, most ott négy pici gyerek van. Indok? — A gyermekvédelem jelenlegi koncepciója szerint a testvérek együttes elhelyezése a cél, ha életkoruk, egészségi állapotuk ezt lehetővé teszi. Ezt mondja ki a héten elfogadott új gyermekvédelmi törvény is. — Ebben a családban a gyermekek együttes elhelyezése — mint utóbb kiderült — problémákat okozott, meggyőződtünk arról, hogy a nevelőszülők a két gyermeket együttesen nevelni nem tudják. Választás előtt voltunk, vagy a gyermekeket szakítjuk el egymástól és adott esetben ezzel egy életre eltávolítjuk őket egymástól és megszakítunk közöttük ezzel minden kapcsolatot, vagy pedig a gyermekek érdekeit szem előtt tartva együtt, egy másik nevelőcsaládnál helyezzük el őket. A szakmai érvek mérlegelése után ezt az utóbbi lehetőséget választottuk. A döntést szakmai team hozta, pszichológussal, a területileg felelős szociálpedagógus kolléganővel, illetve a szakterületért felelős vezetővel közösen — fogalmazta meg a racionális észérveket dr. Gégény Zoltán, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatóhelyettese. A demecseri család nem is tagadja: valóban nem tudott olyan közel kerülni hozzájuk Angéla, mint Andorka. Vajon bűn ez? A híres amerikai pszichológus, több pedagógiai bestsellerré lett könyv írója, Thomas Gordon: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása című könyvében ezt írja: Az a gondolat, mely sok, szülőknek szánt könyvben megtalálható, és mely szerint a szülőnek egyformán elfogadónak kell lennie mindegyik gyermekével szemben, nem csak hamis, de erős bűntudatot is ébreszt azokban, akik nem egyformán éreznek gyermekeik iránt. Horváthék visszapakolják a fényképeket a borítékokba, a játékok visszakerülnek a gyermekek holmijával teli szekrénybe. Hátha egyszer jön az értesítés: visszakapják Andorkát. Vagy egy másik csöppség szólítja apának, anyának, testvérkének őket. Mert az érzelmek nem a ráció törvényei szerint működnek. egyet-mást. Az uram két álló esztendeig Lázár volt. Akkoriban én fogtam be a két gebénket mindig. Én jártam az erdőbe a szekérrel fát fuvarozni. Én vittem az urakat a vasúti állomáshoz. Néha a szopós porontyot is magammal vittem, és főztem, ha hazajöttem, a beteg uramnak meg a kölyköknek. Én kapáltam meg két hold kukoricát is. A dohányt, ami a kertben termett, én gondoztam. Közben az uram betegen is ráért a szerelemre. Szerencsére fölépült, mire én szültem. Hát efféléket csináltam én huszonöt év óta. Éltem, ahogy illik élnie az úr teremtményének. Én: Én, én pedig, Mózesné, nem éltem. Mózesné: Tudom, és sokat tűnődtem én már, nagyságos úrfi, nono, rosszul mondtam, a komámuram sorsán. Mindig olyan rest volt, már kicsikorában is, én már akkor féltettem. Én: Mitől féltett, Mózesné, lelkem ko- mámasszony? Mózesné: Attól féltettem, hogy nem fog csinálni semmit. Ha mesét vagy verset mondtam, mindig eltorzult az arca, és sírt a gyönyörűségtől. Hát ott künn a világban, a nagyvárosokban, lehet ilyen restségből élni? Én: Nem lehet, Mózesné, bizony alig lehet. Mózesné: Én együgyű, falusi tudatlan asszony vagyok. Sose kerülök el világéletemben Budapestre, Bécsbe, Párizsba, Rómába és az Isten tudja hová. De ott is csak emberek élnek, ugye? Ott is utálják a restet, s ott is tenni kell valamit. Ha én Párizsban élnék, mindenütt ott lennék. Nagy város ez a Párizs? Bemártanám magam mindenkinek a dolgába. S ha férfiú volnék, mint komámuram, olyan szép, derék, pénzes fehérnépet hoznék feleségnek onnan, hogy hat falu bámulna. Miért csinál valaki meséket és nótákat? Annyi mese és nóta van már a világon, hogy sok. Nem kell ez komámuram, higgye el, senkinek. Csak az ötéves gyermekeknek. Milyen aranyos kis úrfi volt maga, mikor ötéves volt. És mi lett magából, kedves komámuram. (Hát így beszélt hozzám Mózesné, az én első Múzsám. S akkor volt, történt ez, amikor Párizs újra kérlelhetetlenül elkövetelt magának. S kell, hogy az ember eo ipso szomorú ember legyen. íme. még a Múzsa is fejbe tudja kólintani. És mégis Mó- zesnének van igaza, a magyar okos parasztasszonynak. Mi a fenének kellenek azok az emberek, akik nem cselekszenek? Az írás igazán nem az a mesterség, amit egy magyar és érmindszenti legény büntetlenül gyakorolhat. Az álom, mint tudomány, még ismeretlen a Duna és Ér partján. Az embert elárulja a saját Múzsája is. Egyetlen vigasztalás talán csak az, hogy aki nem született tettekre, az kénytelen álmodni. De miért nem maradhat mindig ötévesnek, s ágyánál miért nem ül mindig a régi-fiatal Mózesné, a nótás és mesés komám- asszony?) (Ady Endre 1907-ben — közel egy évszázada! — írta ma is élő, eleven, lüktető dinamikájú, ízig-vérig magyar novelláját. Szemelvényünket a Régi tavaszi háború című elbeszélésgyűjteményből választottuk.) (Aczél Géza, az Alföld című folyóirat főszerkesztője, az idén ért ötvenedik évéhez. Ajakon született 1947-ben. Szemelvényünket első, Másnapos freskó (1975) című kötetéből választottuk.) Nagy Tamas illusztrációi
