Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-25 / 96. szám
1997. április 25., péntek MEGYÉNKBŐL NYÍRBÁTOR Április 26-ig lehet beiratkozni a nyírbátori óvodákba. Mint Harcsa Ferencné, az egyesített óvodai intézmények vezetője elmondta, az óvodákban különféle módszerek szerint történik a nevelés. A József Attila utcai intézményben az etnikai kissebség programja alapján foglalkoztatják a csoportokat, s nagy hangsúlyt helyeznek a vizuális oktatásra. A Fáy utcai óvodában a hagyományőrzés és a keresztény szellemű nevelés, az oktatási centrum óvodájában pedig a testi nevelés a kiemelt szempont. ZÁHONY A záhonyi önkoimányzat településfejlesztési bizottsága az év elején lerakta az elvi alapjait annak a két évre szóló városfejlesztési koncepciónak, amely tartalmazza a különböző korszerűsítések során elsődlegesen megvalósítandó célkitűzéseket. Záhonyban égetően szükséges az ivó- vízhálózat felújítása, a víz- veszteség okainak feltárására, a közvilágítás korszerűsítése, az építési telkek kialakítása. ÚJFEHÉRTÓ Tíz boltja van jelenleg az Újfehértó és Vidéke ÁFÉSZ-nek — valamennyi kiskereskedelmi, élelmiszer- és vegyiáru jellegű. Az üzletek egyik fele többszemélyes ABC, a másik fele egy alkalmazottat foglalkoztat. Míg a tavalyi árbevétel 172 millió forint volt, addig — mivel ez az év gyengén indult — az első negyedévben csak 31 millió forint bevételt könyvelhettek el. Ennek oka összetett: nem hitelezhetnek a vevőknek, pedig a késleltetett fizetésre nagy az igény, s irreálisan magasak a banki kamatok is, nem beszélve az autóról árult, nyilván jóval olcsóbb árudömpingről. MÁTÉSZALKA „Ünnepeld a tizennyolcadik születésnapodat véradással” jelszóval véradást szervezett Mátészalkán a Vöröskereszt városi szervezete. A Gépészeti Szak- középiskola 68 diákja, az Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskola 17 diákja, a Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola 24 tanulója és a 1138. sz. Ipari Szak- középiskola és Szakmunkásképző Intézet 31 tanulója és tanára nyújtotta karját az életmentő véradásra. Például: német nyelvből Aluljáró Kisvárda (KM) — A napokban a MÁV felújította a kisvárdai kisállomáson az aluljárót, amelyet az utóbbi években koszossága és használhatatlansága miatt joggal nevezett a közvélemény „baluljárónak”. Különösen csapadékos időben volt lehetetlen céljának megfelelőien használni a földalatti folyosót, hiszen ilyenkor száraz lábbal aligha tudtak az utazók átkelni rajta, így kénytelenek voltak a sínpárok között közlekedni. Kállai János Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi tanárképző főiskola német nyelv és irodalom tanszékének népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy: az idén sem szűkölködnek a felvételben reménykedők számát illetően. Az úgynevezett egyszakos németre ugyanis közel tízszeres a túljelentkezés! Kósáné dr. Oláh Júlia főiskolai tanár több éves vizsgáztatói tapasztalatai birtokában tájékoztatja olvasóinkat az egyáltalán nem könnyű megméretés néhány praktikus tudnivalójáról. — Örülök, hogy nálunk megmaradt az írásbeli. A közös érettségi-felvételi vizsgára jelentkezett fiataloknak májusban kell szembenézniük a kemény feladatokkal. Az évek során modernizálódott a feladatsor. Megjelent benne pl. a Lücken-text, amely nem egyéb, mint valamiféle szövegrekonstrukciós , .rejtvény”. Hiányos textust kell a jelöltnek egésszé, teljessé tenni, amihez nem elegendő a grammatikai ismeret; nyelvi logika, kreatív gondolkodás is szükségeltetik. Nem riogatásként mondom: aki életében a felvételin ,Ját” először ilyet, nagyon nehezen (vagy sehogy- sem) küzd meg vele. Aztán van a fordítási feladat: magyarról németre, németről magyarra az állami nyelvvizsga követelményeinek megfelele- lő szinten. — Az írásbelit egzakt módon lehet javítani, értékelni. Ezt a munkát csapatban végezzük anyanyelvi lektor közreműködésével, központi javítókulccsal. Esetenként több húzunk bizonyos részeket. Ezek elemzésével kell a jelöltnek bizonyítania — tudatosan alkalmazott — nyelvtani ismereteit. Ez a feleletrész magyar nyelven történik. — Végezetül még néhány javaslat! Igencsak növeli a felNémet szakos hallgatók a médiatárban Balázs Attila felvétele megoldási variáció is elfogadható; ilyenkor konzultálunk, s ha jogos, adjuk a pontot. — A szóbelin a diák kap (húz) egy szöveget. Elolvassa, majd németül összefoglalja a tartalmát. Irányított beszélgetés alakul ki a felvételiző és a tanár között. Ajelölt kap fogódzókat mondandója kifejtéséhez, nem általában „cseveg” a témáról, melyet a tájékoztatóból előre megismerhet. Semmi olyan nem kerül szóba a felvételin. amire a témakörök alapján ne készülhetett volna fel. — A tétel szövegében alávételiző esélyeit, ha a szóbelin jártasságot, tájékozottságot mutat országismeretből; tud beszélni a német történelem, irodalom, kultúra, művészet, tudomány, sport, közélet kiemelkedő személyiségeiről, eseményeiről, eredményeiről. Egészen egyszerűen: illik a német szakra jelentkezőnek az átlagosnál jobban ismernie — szeretnie — a célnyelv kultúráját. (A sorozat következő része — Hogy a vizsgád sikerüljön... Például: angol nyelvből — lapunk április 28-i számában lesz olvasható.) Rákellenes napok Nyíregyháza (KM - K. É.) — Korunk egyik legalattomosabb fenyegető réme a daganatos betegség. Mivel egyre jobban terjed, nagyon fontos a megelőzése. A rákellennes küzdelem időszerű kérdéseiről, a leggyakoribb rákbetegségekről, valamint a Magyar Rákellenes Liga munkájáról lesz szó azon a tanácskozáson, amelyet április 25-én. pénteken a Sóstói úti kórház területén található Napforduló Szolgálatánál délelőtt fél 11től tartanak. A rendezvényen neves szakemberek vesznek részt, közöttük Nyíregyházára várják Lapis Károly professzort, akadémikust valamint Vasvári Artúr- né/, a Rákellenes Liga főtitkárát is. séget vagy éppen az idegen nyelvet a Május 14-e téri iskolában gyakorolhatták. A képesség felmérése után a szülőket tájékoztatják gyermekük teljesítményéről. Pár évvel ezelőtt még három iskola, illetve hat első osztály várta a fehérgyarmati kisdiákokat (rendszeresen előfordul, hogy a környező településekről már elsősöket is behoznak a városi iskolába). Napjainkra már csak két iskola van, s a jelenlegi tanévben csupán öt első osztályt lehetett indítani. A pedagógusok okkal reménykednek abban, lesz annyi gyermek, hogy öt osztály (+ 5 napközis csoport) indítható lesz. Fehérgyarmat (M. K.) — Napjaink jellemzője az egyre fogyatkozó gyermeklétszám. A közel 9500 lakosú Fehér- gyarmaton alig 125 az olyan korú fiatal, aki 1997. szeptember elején megkezdheti az 1997/98-as tanévet. Az óvónők nagyon körültekintő munkát végeznek évről évre az iskolai oktatásra való felkészítésben. Igyekeznek reálisan megítélni, kik azok, akik iskolába mehetnek, kik azok, akiknek még jobb lenne, ha az óvodában maradnának. Ez utóbbiak száma 15, illetve vannak még rajtuk kívül olyan fiatalok is, akiket a Nevelési Tanácsadó szakemberei vizsgálnak. Egyes vélekedések szerint bő százra tehető azon fehér- gyarmati jövendő elsősök száma, akikre bizton számíthatnak az ősszel induló elsős osztályokban. Áz iskolák február végén közös felhívással fordultak a szülőkhöz. Ebben arról tájékoztatták az érdekelteket, hogy előkészítő foglalkozásokat szerveznek az ének-zene, a testnevelés és a német tagozaton. Miként a korábbi években, az idén is nagy volt az érdeklődés. A ritmustapsolást, énekelést, hangszerekkel való ismerkedést a Bajcsy-Zsilinszky úti iskolában; a játékos tornát, az ügyességet, labdaérzékenyGyarapodó tirpák emlékek Több néprajzi tárggyal is bővült a sóstófürdői múzeumfalu Nyíregy háza-Sóstófürdő (KM) — Örömhírről számolt be dr. Bodnár Zsuzsa muzeológus, ugyanis a napokban — a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat közreműködésével — nyolcvanhét darab néprajzi tárggyal bővült a sóstófürdői múzeumfalu gyűjteménye. Az egyik városkörnyéki bokorból bekerült viseletek. textíliák, vallásos kiadványok nagyban hozzájárulnak a tirpák hagyományok megőrzéséhez és megismertetéséhez. Egyben ez a kollekció tovább gyarapítja a már meglévő emlékeket. Mint ismeretes, tavaly adták át a tirpák házat a múzeumfaluban, s a szakemberek szeretnének köré egy teljes portát kialakítani, mely hűen tükrözné a tirpák gazdálkodást is. Szükség lenne régi gazdasági épületekre (istállóra, pelyvásra, disznóólra, tengerikasra, galambházra stb). Emellett a gazdálkodás eszközei is hiányoznak még. Kérik, aki rendelkezik ilyen épülettel vagy eszközzel, és szívesen ajánlaná fel a múzeumfalunak, keresse dr. Bodnár Zsuzsát. A hit világa Nyíregyháza (KM) — Vasárnap búzaszentelés lesz a katolikus templomokban, de sok helyen elmennek a templomhoz legközelebb eső búzatáblába, hogy könyörögjenek Istenhez a termés megtartásáért. A közel másfél ezer éves hagyományt felelevenítő szertartás mindig a vetések, a gyümölcsfák, a kerti növények megáldásával, egyáltalán az emberi munka megszentelésével ér véget. Erről is szó lesz szombaton A hit világa című oldalon. Itt található majd a mándokiak imavirrasztásáról szóló írás, s megismerkedhetnek a lap olvasói Endreffy Zoltán nyugalmazott, de a mai napig is folytonosan dolgozó evangélikus lelkész életútjával. [----------------------------------------------------------------------------1 n Versmondók Nagydobos (KM) — Öt nagydobosi iskolás is részt vesz azon a vers- és prózamondó versenyen, amelyet ma rendeznek a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolában. Igénylők Nyírbogát (KM) — A tervek, illetve ígéretek szerint májusra befejeződik a telefonhálózat bővítése Nyírbogáton. A községben jelenleg kétszáz előfizetőt, s további kétszáz igénylőt tartanak nyilván. A MATÁV azt ígérte, május végéig minden igényt kielégít, s ezzel a telefonhelyzet egy időre Nyírbogáton is megoldódik. Tárlat Tiszaszalka (KM) — Elmarad az e hét végére meghirdetett keleti-nyugati találkozó. Az írott szó és a művészetek barátai azonban mégsem maradnak program nélkül, hiszen 26-án 18 órakor nyitják meg Huszár István nyíregyházi festőművész tárlatát. Ugyancsak ezen a napon nyílik a szomszédos tiszakerecsenyi iskola pedagógusa, Török Levente művésztanár üvegmunkáiból összeállított kiállítás is. A tárlatok megnyitását követően író-olvasó találkozón Szalai Csabával beszélgethetnek az érdeklődők. Tűzönök Nagykálló (KM) — Egy nem régi keletű kimutatás szerint: Nagykállóban a lakosság létszámához viszonyítva a munkanélküliek aránya húsz százalék körüli. Az önkormányzat munkahelyteremtő erőfeszítéseit méltányolva, figyelmet érdemel a Kallux Cipőipari Szövetkezet elnöke információja is. Amint Szabó Antal lapunkat tájékoztatta: a cég munkaerő- hiánnyal küzd; már ma tíz tűzőnőt tudnának felvenni. Ügyintézők Csenger (KM) — A Szintézis Modem Tudományok Iskolája kiskunfélegyházi kihelyezett tagozata felsőfokú szakképesítést adó tanfolyamot indít a csengeri Ady Endre Gimnáziumban. Az egyéves nappali képzés során „kisvállalkozások gazdasági ügyintézője” képesítést kaphatnak a tanulók. Az iskola önköltséges, a részletekről az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban kaphatnak bővebb felvilágosítást. Verseny Baktalórántháza (KM) — A baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola kilenc tanulója bejutott az országos tantárgyi verseny döntőjébe, amelyet Budapesten rendeznek meg irodalomból, nyelvtanból, biológiából, valamint az újkori olimpiák témaköréből. Elnökválasztás Nagyhalász (KM) — A Nagyhalász és Vidéke ÁFÉSZ április 23-án elnökválasztó és tisztségviselő küldöttközgyűlést tartott a napokban. Megválasztották az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot. Tóth Lajost, a korábbi elnököt egyhangú szavazattal újraválasztották. Iroda Fehérgyarmat (KM) — A Felső-Tisza-vidéki Terület- fejlesztési Önkormányzati Társulás elnöksége gondolva az egyéni és társas vállalkozókra, a fehérgyarmati polgár- mesteri hivatal földszintjén megnyitotta térségi menedzseri irodáját. Az iroda igyekszik segíteni a vállalkozóknak az üzleti teendők szabályos végzésében. Anyák napja Kölese (KM) — Anyáknapi műsort szervez május 4-én 14 ótától a fülesdi Ifjúsági Klubban a község polgármesteri hivatala, amelyen a helyi óvodások mellett a kölesei Általános Művelődési Központ tanulói is szerepelnek. Részközgyűlés Nyíregyháza (KM) — Az utolsó részközgyűlést április 25-én, pénteken 17 órától Nyírteleken az 1. Sz. Általános Iskolában rendezi meg a Nyíregyháza és Vidéke Áfész. Az elmúlt évek eredményeinek értékelése után szó lesz az alapszabály-módosításról, az elmúlt öt év munkájáról és az idei feladatokról, ezt követően küldötteket választanak a résztvevők. A részközgyűlésre a tagokat és az üzletrész-tulajdonosokat várják. Környezetvédelem Nyíregyháza (KM) — A környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek és alapítványok programjainak, kezdeményezéseinek támogatására pályázatot hirdet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. A szétosztható keret 155 millió forint 1997. december 31-ig történő felhasználásra, valamint az idei keretből 46,5 millió forint május 31-ig történő felhasználásra. A támogatást környezetés természetvédelmi célokra, környezeti nevelésre lehet igényelni. Egy szervezet több programmal is pályázhat, a pályázatnak tartalmazni kell a szervezet rövid bemutatását, a tervezett tevékenységet, a részletes költségvetést. A pályázat tartalma maximum három oldal. Leadási határidő: 1997. május 20. Cím: ÖKOTÁRS Alapítvány 1519 Budapest, Postafiók 411. Felvilágosítást az alapítványtól lehet kérni. Telefon: 1/166- 8866. m'M M ; í i i' MBB •> 'fi Iskolára érettek az apróságok Fehérgyarmaton körültekintő előkészítő munkát végeztek