Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
1997. április 22., kedd Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI Földünk ára Lefler György M ár megint felhúztam magam! Pedig a világ ettől még nem lesz se jobb, se rosszabb. A vasárnap reggeli álmos kitekintés tett nyomban ingerültté: a három suhanc ablak alatti vi- háncolása volt a vekkerem. Egyikőjük papír zsebkendőbe trombitált, s azt lazán, a lehető leglazábban csak úgy a földre dobta. A szemközti magasház tövét, e még korai órában, már egy dülöngélő öntözte: nőjjön még nagyobbra. A játszótéri pingpongasztalon a spánieljét fésülte egy gazdi, a szőrcsomót az asztal alá lökve. Pedig tettek már neki kétértelmű célzást: a kutyáját máshol kefélje! Aztán, a telekre menet csak nőtt a haragom: derékba vágott fák, szemétkupacok, szemétsárkányok, kígyózó szemétszörnyek mindenütt. Április 22-e a Föld napja. A világnapok sorában talán az egyetlen, amely mindannyiónkat érint, hiszen a Naptól számított harmadik bolygó a földkerekség valamennyi emberének közös tulajdona. Egy hamburgi ingatlan- ügynökség játékos kedvű munkatársai országonként összegyűjtötték a földterületek forgalmi értékeinek adatait és kiszámolták, mekkora számlát kellene kifizetnie annak a „vevőnek", aki meg akarná vásárolni a Föld egész felszínét. Nos, a végeredmény: az összes, 120 millió négyzetkilométernyi földfelszín ára száz- hétbilliárd-száznyolcvanöt- milliárd forint lenne! Nekünk ettől is többet kell, hogy érjen: a nagyapáinktól örököltünk, de kölcsönbe kaptuk az unokáinktól. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Az ördög maga. Az előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: A birodalom visszavág. Előadás kezdete: 16, 18 óra; Rómeó és Júlia 20 óra. MONTÁZS MOZI: Fargo. Előadás kezdete: 18 óra. Az ördög maga 22 órától. Kiállítások A Jósa András Múzeumban a Magyar görög katolikus egyház művészeti értékei címmel láthatnak kiállítást. Ugyanitt tekinthető meg az bélyegkiállítás, mely a Bélyegszövetség fennállásának 75., a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör 45. évfordulójára nyílt meg. A Nyíregyházi Városi Galériában Csáky Lajos festőművész tárlata május 12-éig látható. A nyíregyházi Bolyai János Kollégiumban Boros György fotóművész képeiből rendeztek kiállítást. A máriapócsi galériában tekinthető meg Szabó Ervin csont- és szarufaragó népi iparművész, valamint Rádi Lászlóné és Rádi László ko- baktökfaragók közös tárlata április 24-éig. A vajai Vay Ádám Múzeumban Plugor Sándor erdélyi grafikusművész kiállítása tekinthető meg május 16-áig. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Esik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra). Mattié Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva. Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrinyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1-től egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! ÉJI Sláger: a szép magyar áru Nyitott a román piac, csökkentik a vámokat keresett az alma, a káposzta Szatmárnémeti <S. L.) — Csenged alma, mátészalkai burgonya, fehérgyarmati káposzta, de úgy is mondhatnánk, hogy szép magyar áru a sláger a szatmárnémeti piacon. Múlt vasárnap az alma kilóját három-három és fél ezerért, a burgonyát ezer-ezer- kétszázért, a káposztát háromezerért adták. A forint szabadpiaci ára most éppen 36-38 lej. Az olvasó kiszámíthatja: érdcmes-e a nyolc - tíz forintos burgonyát vagy a negyven-negyvenöt forintos káposztát átvinni a határon? i»S»$ ««PwB W HM W. * 8 - /'?■ Persze, egyelőre nagy tételben még nem érdemes, hisz még élnek a román védővámok, amelyek a legtöbb magyar élelmiszernél igen magasra, a húskészítményeknél például 260 százalék, a sajt- és túróféleségeknél 170. a burgonyánál 150, a paradicsomé 144 százalék. De már csak ideig-óráig, sőt percig élnek a védővámok, mert a román kormány múlt heti ülésén aláírta a mezőgazdasági cs élelmiszeripari termékek vámilletékének csökkentését! Figyeljük csak: a húskészítmények vámja 260 százalékról 60 százalékra, a baromfihúsé 143-ról 60- ra, a sajt- és túróféleségeké 170-ről 60 százalékra, a búzaliszté 145-ről 45-re, a burgonyáé 150-ről 60-ra. a káposztáé, karfiolé 45-ről 20 százalékra csökkent. Sok más terméket, áruféleséget említhetnénk. amit most már jóval olcsóbban lehet bevinni Romániába. Jóllehet a burgonyából Romániában is nagy termés volt a múlt évben, elsősorban a Székely földön, minek következtében Kovászna és Hargita megyében jelentős készletek halmozódtak fel. a kisebb távolság, az érezhetően kevesebb szállítási költség miatt a szabolcsi burgonyát elég jól el lehet adni a határ másik oldalán. Aki már bent van a román piacon, aki hamarabb ugrik, az jobban élvezheti a román vámilletékek csökkentésének előnyeit. S érdemes túlnézni a Kárpátokon, hisz a magyar élelmiszerek igen jó hírnévnek örvendenek az úgynevezett Rcgátban is, Mol- dovában. Havaselvén, de még a tengerparti Dobrudzsában is. Hasiszacskók az autóban Kováts Dénes Vásárosnamény, Nyíregyháza (KM) — Van, aki jelentéktelennek véli, más egyre vészesebbnek látja a hazai kábítószerhelyzetet. A jelek szerint azonban ismét a jelenség után kullogunk, pedig most már nem csak a megelőzés a cél. A közelmúltban közúti ellenőrzés során Vásárosnamény térségében bukott le egy drogos társaság. Az igazoltatáskor nem egyértelműnek, sőt, gyanúsnak tűnt a gépkocsi tulajdonjoga, az autóban utazókat (magyarokat és egy külföldi állampolgárt) így előállították. A gépkocsi tüzetesebb átvizsgálásakor több kis zacskóba porciózva hasisgyanús port találtak, amiről a vizsgálat kiderítette: valóban a kábítószer e fajtájáról van szó. Az ügyben tovább folyik a nyomozás, és a szálak felgöngyölítése, ezért részletesebb információkkal nem szolgáltak a rendőrök. Értesüléseink szerint a hasis grammjáért 10-13 ezer forintot is elkérnek a terjesztők. Dr. Kovács Sándor, a megyei rendőr-főkapitányság d e bűnügyi osztályvezetője la- fonpunk kérdésére elmondta: a tos lenne kábítószerfogyasztás — ha a terjesztő nem is fővárosi léptékben, de hálózat fel— valós problémává válik göngyölímegyénkben is. Elsősor- tése is. ban a diszkódrogok (Extasy tabletták), de o 1 y korolykor a keményebb fajtái is megjelennek. A megelőzésre kell ugyan a hangsúlyt fektetni elsősorban. dekében folyamatosan gyűjtik az adatokat, hogy lecsaphassanak az árusokra. A problémák közé kell sorolni hazánkban a törvényi szabályozás hiányosságait, hiszen a kábítószer elleni harc jogalkotási és politikai kérdés is — összegezhetők a vélemények. Vannak, akik a liberális oldalt képviselik, azaz engednék az enyhébb drogok fogyasztását, bár éppen a szabadelvűségéről ismert Hollandiában is megfigyelhető napjainkban az erőteljesebb korlátozás igénye. Ördögi a drogkör, az ellene folytatott küzdelem szélmalomharcnak is minősíthető. A fogyasztót ugyanis nem lehet kellő mértékben felelősségre vonni, a terjesztőt viszont nehéz fülön csípni. A razziák ugyanis akkor nevezhetők eredményesnek, ha árusok is horogra akadnak, de ehelyett legfeljebb az a jellemző: a diszkókban összeseprik az eldobált drogokat, amelyeknek nem akad gazdája. Igaz, ez is több a semminél (ha a megelőzésre gondolunk), de nem az igazi... Mindenféle megyénk településeiről A tarpaiak... ...nagy örömére az első igénylők távhívásos telefonhoz juthattak a községben. Több nyilvános telefonállomás is van a községben (a közvilágítás még nem megoldott). A MATÁV kisvárdai körzetének illetékesei arról tájékoztatták a település polgármesterét, hogy májusban megkezdik az újabb igények kielégítését Tarpán. (KM) A Balsai... ...Családsegítő Népfőiskola pályázatot nyújtott be a Hálózat a Demokráciáért Alapítványhoz te- leház kialakítására. Ha sikeresnek ítélnék pályamunkájukat, a tele- házban fénymásoló, telefon, számítógép, telefax segítené a balsai- ak munkáját. (KM) A nöegylet... ...tisztújító közgyűlésén Keme- csén Kövesdi Istvánnét választották elnöknek, míg a titkári tisztséget Szentpéteri Józsefné tölti be egy éven keresztül. Összeállították és elfogadták a programot is, melyben szerepel pályázatok elkészítése (Nemzeti Kulturális Alap), előadások (egészséges életmód, család- és ifjúságvédelem, környezetvédelem); valamint kirándulások. (KM) Véradás... ...lesz április 22-én 9-13 óráig Nagyvarsányban az Egészségházban, Penészleken a Művelődési Házban, 13.30-16 óráig pedig Nyírgelsén, az orvosi rendelőben. (KM) A legtöbb... ...helyen, okkal panaszkodnak a kisebbségi önkormányzatok, hogy kevés pénzt kapnak a működésükhöz, képtelenek ellátni feladatukat. A nyírmadai cigányok sem dúskálnak a forintokban, mégis úgy döntöttek, harmincezer forinttal támogatják a madai futballcsapatot. A szokatlan döntés magyarázata: a focicsapatot ők is a magukénak tartják. (KM) Vállalkozásban... ...üzemel a tejcsamok Panyolán. Jelentős változás volt a szarvasmarha-tenyésztéssel, tejtermeléssel foglalkozók számára, hogy a közelmúltban huszonnégy forintról huszonkilenc forintra emelkedett a tej felvásárlási ára a településen. (KM) Érdekes előadás... ...színhelye lesz a máriapócsi művelődési ház április 22-én. Bokor Katalin természetgyógyász, a betegség megállapításának űj lehetőségéről, az Íriszdiagnosztikáról tart előadást 18 órától. (KM) Szakmai... ...továbbképzést szervez a Megyei Közigazgatási Hivatal jegyzők részére április 24-én 9 órától Mátészalkán a zeneiskolában (Kölcsey Ferenc tér), melynek témája a fogyasztói panaszügyintézés ellenőrzési tapasztalatai, az üzletek működését szabályozó kormányrendelet. (KM) A Keresztény... ...Értelmiségiek Szövetsége összejövetelt tart április 22-én, kedden délután öttől Nyíregyházán, az Országzászló tér 8. szám alatti TIT-székházban. Téma: Magyarság — Kereszténység — Színházművészet. Vendégek: Gazsó György Jászai-díjas, Hetei László és Horváth László Attila színművészek. (KM) A Tokaji... ...dicsérete címmel vetélkedőt rendeznek középiskolás diákok részére április 23-án 10-15 óráig a tokaji Hímesudvarban (Tokaj, Bem út 2.). A részt vevő iskolák: Sipkay Barna Idegenforgalmi Szakközépiskola, Nyíregyháza, Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet, Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet, Tokaj. (KM) A Kocsordi... ...Általános Iskola Vöröskeresztes Szakköre területi versenyt nyert április 19-én, így a szakkör tagjai képviselik a területi iskolákat a megyei döntőn. (KM) A Népjóléti... ...Minisztériumhoz nyújtott be pályázatot Tunyogmatolcs Község Önkormányzata tegnap. A pályázattal a háziorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat műszerfejlesztését valamint a védőnői szolgálat tárgyi feltételeinek javítását szeretnék elérni a település vezetői. (KM) Falugondnoka... ...már két éve van Gávavencsellő- nek, Földesi Imre személyében. A nagyközséghez tartozó Paszab- csúcs és Szabadságtelep mintegy 150 lakosának szociális ellátását is az eddigieknél jobban szolgálná egy mikrobusz megléte, amelyet az önkormányzat most pályázat útján igényelt a Népjóléti Minisztériumtól. (KM) A Föld napján... ...április 22-én a tímári Szabolcs vezér Általános Iskola 17 nyolcadikosa egy-egy fát ültet a község emlékparkjában. Ezt követően hagyománnyá szeretnék nemesíteni, hogy e napon a végzős diákok jelképesen is kifejezhessék a településhez való kötődésüket. (KM) Kaktuszok Nyíregyháza (KM) — A Föld napja alkalmából a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola diákjai 18 ezer forintért vásároltak kaktuszféléket a Bessenyei György Tanárképző Főiskola botanikus kertjéből, hogy ezzel hozzájáruljanak a mediterrán ház építéséhez. A fiatalok úgy határoztak, nem viszik haza a jelképes összegért vett kaktuszokat, hanem az iskola díszítésére használják. Marosi Angéla, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium 4. A osztályos tanulója a közelmúltban angol nyelvből megrendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen holtversenyben a 9-10. helyen végzett. Ügyeleti időben a Szent István u. 16. szám alatt látják el a betegeket. A megyeszékhelyen a Szent Erzsébet patika tart ügyeletet a S/t. István u. 61. sz. alatt.