Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-21 / 92. szám

1997. április 21., hétfő SPORT □ Arany nélkül maradtunk Kötöttfogású Magyar Nagydíj: Majoros és Takács második • Remekeltek a törökök Mán László Nyíregyháza (KM) — Pénte­ken este megkurtult, szom­baton meghosszabbodott a program. Állítólag az ünnepi fogadás miatt rövidítették és tették át az onnan elnapolt meccseket szombaton reg­gelre. Fél kilencre írták ki a kezdést, végül jó bő negyed­óra csúszással kezdődött a bujtosi csarnokban a kötött­fogású Magyar Nagydíj nemzetközi A kategóriás verseny második, egyben zárónapja. Az már köztu­dott, hogy a találkozó Matu­ra Mihály-emlékverseny is volt. A vasárnapi matiné első felé­ben az dőlt el, hogy kik lesz­nek a döntők résztvevői, ekkor még több magyar esélyes is volt, végül csak ketten tudtak a döntőbe kerülni. Rövidke szünet előzte meg a döntőket, majd beindult a henger. A leg­apróbbaknál (54 kg) két egy­kori honfitárs közül egy Oleg nyert (3-1), aki immár a né­meteknek szerezte az aranyat a fehérorosz Magerramov ellen. A második döntőben lépett szőnyegre az első magyar. A szegedi Majoros István azzal a román Sanduval küzdött az el­sőségért, akit már párszor le­győzött. Bár a román térdelt parterbe, az ellene próbálkozó Majorost megkontrázta és 5-0-ra győzött. A 63,5 kiló­Sokan kerültek nehéz helyzetbe soknál sportági bemutatott tar­tott a török Eroglu és technikai fölénnyel (11—0) iskolázta le a meccsbe belesápadó fehér­orosz Chiekót. Aztán megszü­letett a második román első­ség. A 69 kg-ban Memet bir­kózása nem nélkülözte a tech­nikát és az észt, így 3-0-ra verte az észt Nyikitint. A skan­dinávok első sikerét a 76 kilós svéd Kornbakk szerezte. Szá­mára a nyíregyházi kiruccanás aranytúra volt, a fehérorosz Batura ellen 3-1-re nyert. És jött a nap meccse! Piros mezben a sportág Szupermen- je, a húszéves török Hamza Dobogósok, helyezettek 54 kg: (18 induló/5 ma­gyar) 1. Oleg Konycseren- ko (német), 2. Farhad Ma­gerramov (fehérorosz), 3. Ercan Yildiz (török). 58 kg (24/4): 1. Marjan Sandro (román), 2. Majoros István, 3. Ergüder Bekisdamad (török). 63 kg (17/4): 1. Se- ref Eroglu (török), 2. Alek- szandr Chieko (fehérorosz), 3. Ivan Radnev (bolgár), ... 5. Megyes Mátyás, 6. Rónai Péter. 69 kg (20/4): 1. En- der Memet (román), 2. Va- lerij Nyikitin (észt), 3. Mecnun Güler (török)... 5. Bajczik Sándor. 76 kg (16/3): 1. Torbjöm Kom- bakk (svéd), 2. Andrej Ba­tura (fehérorosz), 3. Mar­ko Asel (finn). 85 kg (18/6): 1. Hamza Yerlikaya (török) 2. Takács Ferenc 3. Gotcha Dzidziashvili (izra­eli). 97 kg (20/6): 1. Hak- ki Basar (török) 2. Ali Mol- lov (bolgár) 3. Anatolij Fe­dorenko (fehérorosz) ... 5. Ancsin László. 125 kg (13/4): 1. Juha Ahokas (finn) 2. Laurentin Amarii- ei (román) 3. Deák B. Mi­hály. Yerlikaya. Fiatalsága ellenére már nyert mindenféle felnőtt világversenyt (olimpia, vébé, ebé), és nagyon sokra viheti még. Kékbe öltözött a BVSC- és Takács Ferenc megpróbálta amit lehetett, nem kis bravúr­ként ő szerezte az első pontot, amit szinte abban a pillanatban ki is egyenlített a török, majd hamar bebiztosította sikerét, és 4-1 -re győzött. Ő is örült a következő finálé eredményé­nek, hiszen honfitársa Basar legyőzte a bolgár Mollovot, a 3-0-ás eredmény a harmadik török aranyt jelentette. A záró­szám forró hangulatú északi sikert hozott, hiszen az atlantai ezüstös finn Ahokas 7-0-ra gyűrte le a román Amarieit. A magyaroknak a két ezüst mellé egy bronz is jutott ebben a súlycsoportban, ezt a szegedi Deák B. Mihály szerezte. A 69 kilósok eredményhir­detésekor az ötödik helyzett Bajczik Sándort is szólították, ő kapta súlycsoport legjobb magyarjaként a birkózószö­vetség által felajánlott Matura Mihály-emlékdíjat. Vége a bálnak, hétfőre már üresek voltak a szálláshelyek. Sok csapat már szombaton délután hazaindult, ám vasár­nap hajnalra is maradt transz­port. Érdekes, hogy a dél-ko­reaiakat a szlovákiai Topol- csányba vitték a szervezők, Martyn Péter felvétele két napig ott edzőtáboroznak az ázsiaiak, majd visszatérnek Budapestre. A bolgárok ma­radtak legtovább, ők hétfőre virradóra vágtak neki a haza- útnak. Kissé kalandosra sike­redett a svájciak és a németek egy részének hazatérése. Teg­nap tizenegykor egy tartalék­busszal tudtak elindulni, mert az első számú géppel valami gond akadt. Szerencsére idő­ben Ferihegyre értek és mire e lapot olvassák, már otthonuk­ban vannak. Valóságos kitüntetéshul­lám söpört végig a verse­nyen. Pénteken is volt dip­lomaátadás és a szombati programot is színesítette effajta közjáték. A birkó­zószövetség imigyen fejez­te ki elismerését a sportág támogatásáért dr. Világosi Gábornak, Tompa Andor­nak (a bujtosi csarnok igaz­gatója), Kecskés Gyulának (nem megyebeli), és Pintér Miklósnak (a Zrínyi gim­názium igazgatója). Nyír­egyháza sem maradt adós, és kitüntette Világosi Gá­bort, valamint Hegedűs Csabát. (Amúgy halkan, zárójelben jegyzem meg: a díjakból talán juthatott vol­na egy icipici esetleg a bö- könyi birkózóknak is.) Siófoki stop NB I.: Ötöst kaptak a pécsiek Nyíregyháza (KM) —Ellent- ^ mondásos mér- ---------* kőzéseket ho­zott a labdarúgó első osz­tály huszonhetedik fordu­lója. A legnagyobb megle­petés kétségkívül a Siófok pontszerzése a Hungária körúton, de ebbe a sorba tartozik a zalaegerszegiek döntetlenje is. Volt, ahol alaposan érvényesült a papírforma: a fehérvári­ak kiütötték a Pécset, a BVSC győzelme is maga­biztosan született meg. A fordulatos meccsek kate­góriájába sorolható a bé­késcsabai és a csepeli. Ha­zai vereségével szinte telje­sen megpecsételődött a Stadler FC sorsa. Békéscsaba-Kispest 2-2 (0—0), Békéscsaba, 6 ezer néző, v.: Juhos. A cse­reember góljaival szerzett előnyt sem tudta megtartani a hajrában a Kispest. Gól: Kiss (79. perc), Todorovics (81.), illetve Bárányos (49. és 67.). Csepel-III. kér. TVE 2-1 (0-0). Csepel, ezer né­ző, v.: Vágner. A szigetor­szágiak zárkózgatnak, az óbudaiak viszont veszélybe kerültek. Gól: Rósa (55.), Keresztúri (11-esből, 57.), ill. Király (11-esből, 88.). Kiállítva: Németh (Csepel, 66.) Stadler FC-Győr 0-1 (0-1). Akasztó, 1,5 ezer né­ző, v.: Márton. Szinte esé­lye sem volt a pontszerzés­re a hazai csapatnak. Gól: Resko (öngól, 20.). BVSC-Debrecen 2—0 (2-0). Szőnyi út, ezer néző, v.: Hanyecz. A vasutas rangadón kései hajrába kezdtek a vendégek. Gól: Bükszegi (17. és 30.). Vác-Zalagerszeg 1-1 (0-1). Vác, 1,5 ezer néző, v.: Pillér. Az elmúlt forduló meglepetéscsapatai igazsá­gosan szereztek egy-egy pontot. Gól: Vojtekovszki (64.), ill. Gaál (7.). Kiállít­va: Nagy A. (ZTE, 60.). Videoton-Pécs 5-0 (2-0). Székesfehérvár, 5 ezer néző, v.: Kiss B. Vajon ezt a mérkőzést is egy kö­vetkezőért áldozta fel Kiss Lászlói Gól: Vancsa (8. és 60.), Korsós (19.), Dvéri (67.), Róth (80.). MTK-Siófok 0-0. Hun­gária krt., 2,5 ezer néző, v.: Varga. Végigtámadta a meccset a listavezető, ám ezúttal kimaradtak a hely­zetei. Haladás-Újpest 1-2 (0-1). Szombathely, 4,5 ezer néző, v.: Molnár. Na­gyobb arányban is nyerhet­tek volna a lilák. Gól: Us- vat (48.), ill. Véber (2.), Fe­hér (62.) A Vasas-Ferencváros mérkőzést hétfőn este (TV 2,19) játsszák. A bajnokság állása 1. MTK 27 22 4 1 70-18 70 2. Újpest 27 19 5 3 60-25 62 3. Vasas 26 18 4 4 40-19 58 4. Ferencváros 26 17 6 3 54-30 57 5. BVSC 27 12 5 10 33-26 41 6. Debrecen 27 10 9 8 38-27 39 7. Kispest 27 10 7 10 32-35 37 8. Videoton 27 9 9 9 35-30 36 9. Vác 27 9 8 10 33-36 35 10. Győr 27 9 7 11 35-41 34 11. Haladás 27 8 7 12 29-29 31 12. Zalaegerszeg 27 9 3 15 28-46 30 13. Siófok 27 7 8 12 24-43 29 14. Békéscsaba 27 7 5 15 30-47 26 15. III. kér. TVE 27 5 9 13 34-47 24 16. Pécs 27 6 6 15 22-52 24 17. Csepel 27 4 8 15 35-55 20 18. Stadler FC 27 4 4 19 16-42 16 Méltó helyre került a verseny Dr. Hegedűs Csaba, a birkó­zószövetség elnöke: — Méltó helyre került az idei Magyar Nagydíj, végig éreztem, hogy a nyíregyháziak sajátjuknak tekintik a viadalt. Sajnálom, hogy nem tudtunk aranyat sze­rezni, de az érmesek, illetve a pontszerzők jól teljesítettek, őket dicséret illeti. Matura Mihály, az emlék- verseny névadójának fia: — Nagyon szép, nagyon színvo­nalas versenyt rendeztek Nyír­egyházán. Bár én csak a máso­dik napra érkeztem, azt azért látom, hogy a rendezés méltó volt a megemlékezésre, mert Matura Mihálynak élete volt a sport, a birkózás. Ettől szeb­ben nem lehetett volna adózni az ő emlékének. Mert ne feled­jük, hogy a sportban, így a bir­kózásban is a jövő szempont­jából óriási jelentősége van a jelennek és a múltnak, az em­lékezésnek. Kruj Iván, Fila-instruk­tor: — A legerősebb verse­nyek közé tartozó volt a Ma­gyar Nagydíj, hiszen tíz or­szág is válogatottjával érke­zett. Világversenyek (olimpia, Európa-bajnokság, világbaj­nokság) érmesei, helyezettjei léptek szőnyegre a bujtosi csarnokban. Közülük is kima­gaslottak a törökök. Meghatá­rozóak a kötöttfogásban, bizo­nyítva, hogy lehet látványosan és eredményesen is birkózni. Bár a dobogó legfelső fokára most nem állhatott magyar, a két ezüstérem is nagyon dicsé­retes eredmény. Mert meg kell szoknunk, hogy nagyon erős a mezőny és ma már egy-két éremnek is nagyon kell örülni. Bállá József, a magyar vá­logatott szövetségi kapitá­nya: — Nem teljes mértékben ugyan, de elégedett vagyok a magyarok teljesítményével. Ismerve birkózásunk jelenlegi helyzetét, ezt a három érmet is meg kell becsülnünk. A dobo­gósok teljesítményén kívül tetszett Bajczik, Rónai és Me­gyes birkózása is, de Ancsin sem okozott csalódást. Dr. Világosi Gábor bel­ügyminisztériumi államtit­kár: — Nagyon örülök annak, hogy a nyolc Grand Prix-ver- seny egyikét ismét hazánkban és vidéken rendezhettük. A mérkőzéseken sok tehetséges fiatal tűnt fel, akik követői le­hetnek a nagy generációnak. Erre garancia lehet a korábbi Medál osztás Arany Ezüst Bronz Törökország 3 1 3 Románia 2 1­Finnország 1-1 Németország 1 - ­Svédország 1 - ­Fehéroroszország - 3 1 Magyarország - 2 1 Bulgária - 1 1 Izrael 1 olimpiai és világbajnokok, az edzők és a vezetők. Ami a ren­dezést illeti, csak elismerésem mindenkinek. Nem titkolom, hogy vidékpárti vagyok, és örülök annak, hogy Nyíregy­háza megkapta a lehetőséget. Megérdemelte és bizonyította, hogy ilyen rangos sportese­ményt is úgy meg tud rendez­ni, hogy mindenki elégedett. Tóth István, a szövetség el­nökségi tagja: — Nagyon színvonlas verseny volt. A mi­einken látszott, hogy az utóbbi időben rengeteget dolgoztak, és talán előbb-utóbb csipeget­nek majd egy-két érmet komo­lyabb versenyeken is. Radócz János, bökönyi edző: — Sok válogatottnál ez volt az utolsó lehetőség az EB- csapatba kerülésre, így rendkí­vül színvonalas volt a verseny. Megmutatkozott, hogy a ma­gyar birkózás kútban van, ad­dig nincs is esély a kilábálásra, amíg a mostani ifjúsági és ser­dülő korosztály fel nem nő er­re a szintre. Őrülök, hogy te­hetséges tanítványaim testkö­zelből is láthattak jó pár sztárt. Manchesteri gólöröm: Cantona, Keane nyakában, alattuk Johnsen (takarva) akit Pallister (19) is ölel, utóbbi lőtte az United első gólját Liverpoolban. A rangadót a vendégek nyerték 3-1-re AP-telvétel , □

Next

/
Oldalképek
Tartalom