Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-12 / 85. szám

12 tárlat Somogyi-Soma László művei Caput Christi A napokban nyílt meg a nyír­egyházi Városi Galériában az Építő művészet elnevezé­sű tárlat, négy alkotó — két építész, egy szobrász, egy festő — kö­zös bemutatkozása. A rendkívül gaz­dag anyag karakteres része Somogyi- Soma László festő és szobrász művei­nek kollekciója. A kortárs magyar kép­zőművészet jelese 1927-ben született Mosdóson. Művészeti tanulmányait Pór Bertalan és Mészáros Mihály nö­vendékeként 1957-61 között végezte. Rendszeres résztvevője a hazai orszá­gos és a külföldi magyar nemzeti kiál­lításoknak. Első, közönség előtti be­mutatkozása 1960-ban a Felszabadult Budapest művészete című tárlaton volt a Magyar Nemzeti Galériában. Egyik legutóbbi „jelentkezését” pedig Szege­den, a Történelmünk a kortárs festé­szet tükrében című kiállításon láthat­ta a közönség. A törékeny bolygó Harasztosi Pál felvételei Mérnök, médiák vonzásában Magyar voltam, vagyok, leszek, „escéhás” magyarkodás nélkül Kovács Ferenc: A médiával összefüggő valamennyi technikai eszközzel foglalkozom Harasztosi Pál felvétele Először rácsodálkoztam a szóra, majd pró­báltam megfejteni a jelentését. Médiamér­nök? Vélhetően a reáliákhoz éppúgy köze lehet e professziónak, mint a humaniórák­hoz. Aztán, amikor sikerült egy rövidke beszélgetésre leülnöm Kovács Ferenccel, megbizonyosodhattam: sejtésem közel járt az igazsághoz. — Nyíregyházán születtem, 1949-ben, s igazi lokálpatriótának tartom magamat, habár jó pár éve Norvégiában élek — kezdte a biografikus visszatekintést a haj­dani „vasváris” diák. — A műszaki egyetemen végeztem, vil­lamosmérnökként diplomáztam. Feleségem ugyanott szerzett szakképesítést. Egyetem után hazajöttünk Nyíregyházára, de egy év után már Dunaújvárosban próbáltuk meg­alapozni az egzisztenciánkat. Nem úgy ala­kultak az ügyeink, ahogy szerettük volna. Norvégiát 1982-ben „fedeztük fel”, akko­riban úgy mondták: disszidáltunk. Igen. Kitelepültünk. Jelenleg az oslói egyetemen dolgozom. — Kettős érdeklődésem életem hajnalá­tól meghatározta cselekedeteimet: a mű­szaki irány mellől sohasem hiányzott a mű­vészetek iránti vonzalom, a nagyon erős humán kötődés. Médiamérnök, ezt olvas­hatja a névjegyemen; e Magyarországon még nem kellőképpen favorizált foglalko­zás határterület. Norvégiában egyetemi diszciplína. — Norvégia! Nem ismertük. Azért esett rá a választásunk, mert a magyarok­kal jóval feltöltöttebb országokban még kevesebb esélyünk lett volna a beilleszke­désre. A célunk az volt az elején: tanuljuk meg a nyelvet, ismerjük meg minél alapo­sabban az ottani kultúrát. Harminchárom éves voltam, amikor kimentünk... Nos, Magyarországot nem lehet „kitakarítani” a tudatunkból. Lehetetlen! Értelmetlen! Rám az LGT egy-egy slágere ma is úgy hat, mintha sohasem léptem volna más rock­zenei körbe. Mások a reakcióim, magyar maradtam mindenestől. Sok dolgot meg le­het tanulni, sokhoz tudatosan hozzá lehet szokni, de az egész, esetünkben a norvég kultúrkör távoli marad, nem lesz a sajá­tunk. Pótolhatatlan hátrányokkal indul egy harminchárom éves ember akár az USA- ban, Ausztráliában, vagy épp Svédországban. — Magyar voltam, vagyok, leszek, „es­céhás” magyarkodás nélkül! Tartjuk a kapcsolatot a hazaiakkal, a kinti diaszpó­rával. Nekem jár a Népszabadság, a Nép­szava, az Élet és Irodalom, a Nemzeti Sport, a Pesti Műsor. Az Internetnek kö­szönhetően lehet, hogy előbb olvasom a lapszemléket, mint az itthoniak... Nézhet­jük a Duna Televízió adásait. Szóval: nem vagyunk kirekesztettek. Oslóban kb. 200 magyar család él... — Norvégul(-ül) — viszonylag hamar — megtanultunk. Meg kellett tanulni az or­szág nyelvét. De irodalmi alkotást nem tudnék létrehozni más nyelven, csak ma­gyarul. Magyarul gondolkodom. Norvégi­ában egyébként a többnyelvűség egészen természetes. Svédül, dánul majdnem min­denki beszél; én is. Dániában egy időben egy design főiskolán tanítottam; fordítani is szoktam dán műveket. Az angol? Nem kényszerül rá az ember, hogy okvetlenül tudjon e nyelven. Az egyetemen viszont igen jól jön, ha valaki birtokolja. — A foglalkozásomról mit mondjak? A médiával összefüggő valamennyi technikai eszközzel foglalkozom. Pontosabban: az írásos, a képi és a számítógépes médiumok technikai oldalával. Villamosmérnök va­gyok, úgyhogy ez irányú ismereteimhez igen közeli a terület. Oktatom is az új mé­diumokat. Pl. az interaktív televíziózást. Speciál kollégiumot Nyíregyházán is tar­tottam már az újdonságokból. — Életem másik nagy szférája az írásé, a művészeteké. Újságot egyetemista ko­romban is írtam; A jövő mérnöke című lapban publikáltam, de jelentek meg cik­keim a debreceni Egyetemi Életben is. Ver­sek? Voltak. Elégettem őket. Nem rég meg­tudtam: megmaradt valahol egy régi nap­lóm, szeretném visszakapni... — Ami a művészi tevékenységemet ille­ti: felszabadulás volt számomra Norvé­gia, nem a szó effektiv értemében; a lel­kem szabadult fel... Festeni, írni kezdtem; termékeny időszak köszöntött rám. Meg­élhetési gondjaink nincsenek. Az alkotás felszabadultságához, traumamentességéhez ez is kell. Festészet, filmművészet, iroda­lom. Mindhárom érdekel, szoros velük a kapcsolatom. — Kisfilmeket szintén szoktam forgatni. A filmelmélet sem idegen tőlem, de a szín­ház a mindenem! Színdarabokat írok, ren­dezni is szoktam, tanultam dramaturgiát. Tulajdonképpen: öt évvel ezelőtt „indult meg bennem” az írás. Azóta érzem: amit látok, le kell írnom, úgy, ahogyan láttam, tapasztaltam. Novelláskötetem — Az első harminchárom év — magyarországi meg­jelenése előtt állok. A napokban jelent meg a Nincs többé... című színművem. Sipkay Barna Nincs többé férfi című kisregényé­nek témáját dolgoztam át, adaptáltam, de még ez sem pontos: az ő ötlete alapján ír­tam, így közelebb állunk az igazsághoz, mert maga a mű teljesen önálló. Nem a kisregény színpadi változata. — Műfordítóként is dolgozom. A nor­vég írósztár, Jon Fosse A gyermek című drámáját fordítottam magyarra. Ez is adap­táció. /bsew-alapokra írt mű. December­ben lesz a darab budapesti bemutatója. A színrevitelben segédrendezőként veszek részt. — Egy villanás erejéig még vissza Sip- kayhoz! Nyíregyházához! A Vasvári Pál Gimnáziumhoz! Ott érettségiztem. Kitű­nő tanáraim voltak: Margócsy József né, Banner László, Koroknay Gyula-, más ér­telemben volt tanítóm Sipkay Barna. Ab­ban viszont közösek az említettek: ember­ségre, becsületre, hűségre, magyarságra ta­nítottak... SZEPESI ATTILA: Justizmord A tárgyaláson nem voltam jelen. Az ítélet kihirdetését nem hallottam. Arról nincs tu­domásom, alperesnek volt-e egyáltalán vé­dőügyvédje. Csak sejtem, hogy nemigen le­hetett. Vagy ha volt is — mint a koncep­ciós pereknél általában — úgynevezett hi­vatalból kijelölt prókátor, aligha vette túl komolyan védence ügyét. Talán eldarált néhány meggyőződés nélküli mondatot, a maga lelkiismeretét megnyugtatandó, ha ejgyáltalán felmerült benne némi aggály. Am ő is sejthette, hogy a halálos ítélet már a tárgyalást megelőzően megszületett, így aztán komolytalan fecsegés az egész bíró­sági ceremónia. Nem oszt, nem szoroz. A kivégzést hatodik emeleti ablakom­ból figyeltem. A hóhérok meg a kíváncsi publikum felvonulását. Bár kezdetben nem volt tudomásom róla, mi készül valójá­ban odalent. Begördült a térre egy teherautó. A hóhér és segédei kiszálltak, majd akkurátusán ki­rakták gyilkoló szerszámaikat. Fűrészt, fej­szét, köteleket, ácskapcsot, hurkot és he­vedert pakoltak ki a gyepre. A halálraítélt végig jelen volt, de nem tudtam, ki lehet az. Izgatott beszélgetés, futkosás kezdődött. Mindenki felfelé mutogatott. Aztán az egyik nyüzge hóhérsegéd — kezében egy hurokkal — elkezdett felcsimpaszkodni az öreg platánra, mely ott állt a blokkház ár­nyékában. Kapaszkodott egyre feljebb. Közben va­lamit kiáltott az odalent bámészkodóknak. Aztán a hurkot egy oldalsó ágra csomóz­ta, a végét ledobta. Társa beleillesztett egy fűrészt, mire a fán kuksoló felhúzta a szer­számot. Elkezdte lefűrészelni a kisebb ágakat. Kicsit megstuccolják az öreg fát, lelkűk rajta — nem figyeltem tovább a jelenetet. Egyéb dolgom volt. Élmúlhatott közben egy óra is, megfe­ledkeztem az öreg platánról, amikor hir­telen óriási reccsenés hallatszott odalent- ről. Az ablakhoz futottam és annyit lát­tam, hogy a fa már elveszítette a lombját, törzsének felső harmada pedig épp ekkor ért földet nagy roppanással. Lecsupálva, kifosztva meredt magasba az öreg platán. Elfűrészelt törzsén látszot­tak az évgyűrűk barnás karikái. Oldalsó ágai mint karok csonkjai meredtek a leve­gőbe. Vér nem folyt, csak a fűrészpor keringett. A hóhérsegéd meg ott fityegett immár a pőre törzs oldalábaa egy hevederbe búj­va, és dühödten fűrészelte tovább a törzs maradékát. Sisakot viselt, mint a roham­ra induló katonák. A fát végül földig el­pusztították. Alig térdig érő rönkje maradt a gyepen. Meg körül a széthajigált ágak és a törzs egymásra dobált hengerei. A bíróság nem volt jelen. Csak a hóhé­rok meg néhány bámészkodó a környék­ről. A vád indokait ma sem ismerem. Nem járok el a lakógyűlésekre. Ott születhetett a halálos ítélet. Ä justizmord, mely — szak­szerű definíciója szerint: — halálbüntetés téves bírói ítélet alapján. Napkelet • A KM hétvégi melléklete Kállai János Kereszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom