Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-12 / 60. szám
Mellékletünk A Kelet-Magyarország az Észak-Magyarország és a Napló közös irodalmi, és művészeti melléklete. 13-20. oldal Petíció wwasaaass Nagy Gábor (ISB) felvétele A nemzeti agrárprogramot csak parlamenti konszenzussal — hétpárti egyezséggel — lehessen elfogadni — ezt kérik egyebek között petíciójukban a Pest környéki gazdák, akiknek képviselői kedden a Parlament elé vonultak A magyar... ...és román határ menti ön- kormányzatok a jövőben együttesen szeretnék kiaknázni a PHARE úgynevezett CBC-programjában rejlő pályázati lehetőségeket — mondta Matolcsi Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács koordinációs irodájának igazgatója. (MTI) Kivételes... ...és sürgős eljárást kérve, a T. Ház elé terjesztik a tavaly év végen elfogadott adó- és tb-jogszabályok módosítását — hangzott el az MSZP képviselőcsoportjának keddi tájékoztatóján. Veres János elmondta: nagyon fontos lenne, hogy a képviselők hozzájáruljanak a kivételes és sürgős eljáráshoz. (MTI) A törvény... ...hozás ÁSZ-elnököt jelölő bizottsága keddi ülésén úgy határozott, hogy megvárja a szocialista párt képviselő- csoportjának hivatalos álláspontját az Állami Számvevőszék leendő elnökének személyéről. Erről az ülést követően Nagy Sándor (MSZP), bizottsági elnök tájékoztatta az MTI-t. Az egészség... ...ügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló törvény- javaslat átfogóan szabályozza az állampolgár egészségi állapotára, káros szenvedélyeire, szexuális szokásaira vonatkozó adatok védelmét — mondta expozéjában Keller László, a Népjóléti Minisztérium államtitkára parlamenti ülésen. (MTI) Moszkva (MTI) — Borisz Jelcin orosz elnök a kormány átalakításáról szóló rendeletet írt alá kedden. Ennek értelmében Viktor Csemomirgyin miniszterelnöknek egy héten belül javaslatot kell tennie a személyi változtatásokra. Az eddigi három helyett egyetlen első miniszterelnök-helyettes lesz, mely tisztséget — a kormányapparátus szóvivője szerint — a múlt hét végén kinevezett Ana- tolij Csubajsz tölti be. Az elnöki rendelet értelmében csökkentik a kormányfő többi helyettesének, illetve a minisztériumoknak a számát is. (Csemomirgyinnek eddig tizenkét helyettese volt.) Jelcin rendeleté szerint a kormány átalakítása az éves parlamenti üzenetben kitűzött rendteremtést célozza. Csökkentik az eddigi kilenc további helyettes számát, de az nem derült ki a rendeletből, hogy összesen hány ilyen poszt marad. Az előzetesen kiszivárgott értesülések szerint azonban a tisztségeknek legalább a felét megszüntetik. Ünnepségek március idusán Nyírbátor, Csenger, Fehér- gyarmat, Nyíregyháza, Ti- szalök (KM) — A megyei ön- kormányzattal közösen ünnepel Nyírbátor városa március 15-én. A rendezvény fő szervezője Buzogány Béla, aki az elmúlt esztendőkben bizonyította szervezőkészségét, színvonalas munkáját. A március 15-én 18.30 órakor a Minorita templom előtti téren megrendezendő Rügylobogás című ünnepségen dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke és Petróczi Ferenc, Nyírbátor polgármestere köszönti az ünneplőket. Ünnepi beszédet mond Lezsák Sándor, az MDF elnöke. Nyíregyházán az 1848—49- es forradalom és szabadság- harc évfordulójának tiszteletére március 15-én két helyen lesz megemlékezés. A Petőfi téren 9 órakor a Művészeti Szakközépiskola ünnepi műsorával kezdődik a program, Nyíregyháza (KM — K. D.) — Eredményesen tevékenykedett az elmúlt egy évben a megyei gazdaságvédelmi koordinációs bizottság — értékelt a tegnapi értekezletüket követő sajtótájékoztatón dr. Hajzer László rendőr-főkapitány. Több közös akciót szerveztek amit a koszorúzás követ. A Kossuth téren a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar térzenével várja az ünnepség résztvevőit. 10.15 órakor a Himnuszt követően verses, dalos, táncos műsor keretében emlékeznek az évfordulóra. Ünnepi beszédet mond Felbermann Endre alpolgármester, majd a város új díszpolgárainak adják át a kitüntetéseket. A rendezvényt Buda Ádám népi énekmondó műsora és a koszorúzás zárja. A program a városi művelődési központban folytatódik 15 órakor, ahol a római katolikus egyház, a Nyírségi és a Szabolcs Táncegyüttes, a Re-flex Modemtánc Stúdió és a Fantom Tánc Sport Egyesület közreműködésével a „Márciusi Rekviem” című műsort láthatják az érdeklődők. Csengerben március 15-én 13 órakor kezdődik a városi ünnepség a művelődési köza bizottságot alkotó szervezetek: a rendőrség, az APEH, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a munkaügyi központ, a TÁKISZ és az egészségbiztosítási igazgatóság. A társszervektől 75 büntető feljelentés érkezett a rendpont színháztermében. Az ünnepi szónok Asztalos Ildikó, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára lesz. A műsorban a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorettjei, énekkara, irodalmi csoportja, a művelődési központ néptánc- és modemtánccsoportja, valamint az óvodások működnek közre. Az ünnepi műsor után koszorúzásra kerül sor a Petőfi téren, majd ünnepélyesen megnyitják Stonavszky Tamás festőművész kiállítását a múzeumban. Fehérgyarmaton az idei március 15-i városi megemlékezésre a helyi református egyház kezdeményezésére a Városi Ifjúsági Ház Alapító okiratának elhelyezése ad alkalmat. Az ünnepség szombaton 10 órától lesz a református templomban, illetve a szomszédos Kossuth parkban. Itt adja át a városi kitüntetéseket őrségre, de saját hatáskörben is kezdeményeztek eljárásokat. Nagy ügyek is fémjelzik a bizottságot alkotó szervezetek tevékenységét. Befejeződött a vizsgálat a 400 bűncselekményt felölelő, úgynevezett „szocpolos” lakásépítési ügyben, melyet Nyírbátor térségében lepleztek le, ahol több száz millió forint sorsa lett gyanús. A vádlottak között van a nyírbátori OTP-fiók egykori vezetője és műszaki előadója, valamint tervezők, kivitelezők, közvetítők és építtetők. Százmillió forint fölötti értékről beszélhetünk azokban az ügyekben, melyekben még tart a vizsgálat: törvénytelen áfa-visszaigényléseket, ke- resztbeszámlázásokat lepleztek le. (További részletek a 6. oldalon.) dr. Nemes István polgármester. Kettős ünnep lesz Ti szőlőkön március 15-én. Egyrészt, a Kossuth Lajos Általános Iskola előtti téren délelőtt 10 órától megemlékezést tartanak a város lakói az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 149. évfordulója alkalmából. Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzzák a Kossuth- szobrot. Ezt követi a református temető honvédsírjának megkoszorúzása, ahol a lakosság egy-egy szál virággal, gyertyával fejezheti ki tiszteletét. 17 órától a Titusz-iroda előterében Vajda László „Király Zsiga” díjas népi iparművész kiállítása nyílik. E napon ünnepli a város fennállásának ötödik évfordulóját is. A művelődési központban 18 órakor kezdődő programban köszöntőt mond Király Sándor polgármester. KisKeletkínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik 8 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Ízelítőül néhány írást szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Nyírségi kiadás: Nyitott kapukkal cs szívekkel, Erőpróba a legjobbaknak, Klopfoióval érvelt vitapartnerének. Szatmári és tiszaháti kiadás: Tavaszi zsongás a színpadon, Ilyen még nem volt Kátáni, Nagy csata a rongylabdával. Banketten emlékeztek a hősökre. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Egy tiszt sem tette tiszteletét, Ä tőkés profitért jön(ne), Zászlót kaptak a minisztertől. Újabb kupa a Vári-vitrinben. Árnyékgazdaság kék fényben Dr. Hajzer László a társszervek vezetői jelenlétében számolt be tevékenységükről. Balról mellette Bencze József államtitkár Elek Emil felvétele Látványos, több szempontból rendhagyó tárlat nyílt tegnap a nyíregyházi Városi Galériában. A Szombathelyi Képtár gyűjteményéből válogatott anyag — mintegy félszáz fonott, szövött, horgolt, hurkolt kompozíció — a textil műfaján belül szinte minden alkalmazott technikát bemutat, igazolva az anyagfelhasználás megszokottól eltérő, kimeríthetetlen lehetőségeit. A zömükben nem nagy felületű alkotásokon a művészek a természetes anyagokat kombinálják a terrakottával, dróthálóval, acélelemekkel, műanyaggal. Balázs Attila felvétele a kiállításnyitást megelőző pillanatokban készült □ Burgonya A gazdák a hírek szerint az idén harmadával kisebb területen vetnek burgonyát. 3. oldal Vezeték nélkül... A vezeték nélküli (RLL rendszerű) telefonoknak a gondok ellenére számos előnye van. 2. oldal SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA LIV. évf.. 60. sz. 1997. március 12., szerda Ára: 31 Ft — Jelcin cserél