Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

1997. március 6., csütörtök

HATTER

Lassan enged a hideg, így fokozatosan ébrednek téli nyugalmukból a kertek növényei. A szőlő sem könnyezik még, ha a gondos gazda a napokban megmetszi az egyébként könnyen elvaduló, liánszerű vesszőit. Később, ha a nedvkeringés, a guttáció intenzívebbé válik, a növény tápanyagot veszíthet és könnyebben fertőződhet a sebfelületen keresztül. A metszésnél érdemes egy jó centis csonkot hagyni a rügy fölött, mert az utolsó rügy könnyen beszáradhat. Az pedig ténykérdés, hogy a tavaszi munkálatok is meghatározzák, lesz-e ősszel elegendő must, abból pedig olyan jó bor, amely majd nevezhető (a közelmúltban nagy sikerrel megrendezetthez hasonló) borversenyekre Balázs Attila felvétele

A falu kiállt orvosáért

Amiben a népi kezdeményezés szervezői és a képviselő-testület egyetértenek

Gyüre (KM - Gy. L.) — Február 22-én falugyűlésen fejezte ki Gyüre lakosságának jelentős része: ragaszkodik háziorvosához. Az azt megelőző és követő eseményekről beszélgettünk, amelyen jelen volt a népi kezdeményezés négy résztvevője, a képviselő-testület három tagja és Zsoldos Ferenc polgármester.

Gál István, a népi kezdeményezés egyik szervezője:

— Mikor február 4-én először megjelent a pályázati fel- híyás a háziorvosi posztra, a lakosság értetlenül és felháborodva fogadta a hírt, hisz a falu tudta nélkül döntött a testület. hogy felmondanak az orvosnak. Aláírásgyűjtésbe kezdtünk a háziorvos helyben maradása érdekében. A felnőtt lakosság abszolút többsége aláírta az ívet. A falugyűlésen is kifejezésre jutott: orvosát támogatja a lakosság jelentős része. Igaz, az ellenvélemény nem jutott igazán kifejezésre a nagy felháborodás miatt. Többen azt kifogásolták, hogy idős az orvosunk. De amikor 1996-ban meghirdették a háziorvosi állást, a pályázati kiírás nem tartalmazott az életkorra vonatkozó kritériumokat. Nekem továbbra is az a véleményem: ennek a képviselő-testületnek le kell mondania.

Jalcs Béla, a népi kezdeményezés egyik résztvevője:

— Szerintem a gyűlésre nem került volna sor, ha a képviselő-testület tagjai az őket megválasztott állampolgárokat térben és időben pontosan tájékoztatják az eseményekről. Magán a gyűlésen a bevezető tájékoztatásban rágalmazó kijelentések is elhangzottak az orvos személyét illetően. Ezt az állítást már csak azért sem fogadhattuk el, mert egy orvos tevékenységét sem a testület, sem a lakosság, egyedül a szakmai felettes szerv hivatott elbírálni. A falugyűlésen többször elhangzott: aki elindította ezt a folyamatot, álljon fel, mondja el, mi inspirálta. Nem állt fel senki, ekkor a jelenlévők nagy része követelte: a képviselő-testület mondjon le.

Kovács István képviselő:

— Lakossági bejelentések voltak, megindult a betegkártyák elvándorlása, ezért jóhiszeműen döntött úgy a testület: június 30-ával a háziorvos szerződését nem hosszabbítja meg. A lakosság tájékoztatásában valóban hibázott a testület, ami egyrészt tapasztalatlanságunkból fakad.

Kiss József képviselő:

— Ami a korrekt tájékoztatást illeti, abban valóban voltak hiányosságok. A népi kezdeményezést is el lehetett volna kerülni, ha a rendkívüli testületi ülésen kompromisszumos megoldás születik. Az egyértelmű, hogy a testület

nem mondhat szakmai véleményt, viszont látta a kártyaelvándorlást, ami hosszú távon finanszírozási gondokhoz vezethet.

Zsoldos Zoltán képviselő:

— A tavalyi hirdetésre két pályázó jelentkezett: egy belgyógyász és egy sebész. A testület a belgyógyászra szavazott, aki akkor Tarpán dolgozott. Már csak azért is, mert a sebész — értesüléseink szerint — már évek óta nem praktizált. Két hónapot várni kellett az áthelyezési ügyek intézésére.

— Mikor munkába állt a doktor úr, felmerült, hogy esetleg két hónap múlva vállalkozó háziorvosként folytatná tevékenységét. December végén orvosunk kérte: hosszabbítsuk meg közalkalmazotti jogviszonyát, amit a testület meg is tett 1997. június 30-áig. Egy januári közmeghallgatáson a doktor úr nem nyilatkozott egyértelműen arról, hogy kimegy-e vállalkozásba. A kártyák elván- dorolása közben folytatódott. Ezért döntött akkor úgy a testület, hogy meghirdeti a háziorvosi állást. Egy szó erejéig a falugyűlésről: sem a képviselő-testület jelenlévő tagjai, sem a jegyzőnő nem tudta lecsillapítani a kedélyeket, nem tudta elmondani véleményét. Fejlemény azóta: február 27- én úgy döntött a testület, hogy együtt marad, hiszen a konfliktust meg kell oldani. Egyetlen képviselőnk azonban benyújtotta lemondását.

Zsoldos Ferenc polgármester:

— A falugyűlésen köszöntőmben arra kértem a jelenlévőket, hogy tegyék félre indulataikat, ne vágjanak a felszólaló szavába és főleg: ne személyeskedjenek. A témát nem én, hanem az egyik képviselőnk vezette be. Ebben előzetesen megállapodtunk. A polgármesternek együtt kell dolgoznia a testülettel, a jegyzőnővel, és senkit sem érhet retorzió. Ennek feltétele: a korrekt tájékoztatás. Bejelenthetem a február 27-ei testületi ülés döntését, mely a háziorvosunk meghatározatlan időre való kinevezéséről szól. Véleményem szerint, ha a finanszírozásban gondok is lennének a jövőben, gondolom akkor is vállalni kell, hogy Gyürének legyen háziorvosa.

A jelenlévők abban egyetértettek: a jelenlegi háziorvosra van szüksége a falunak. S arra is közös volt az igény: a jövőben pontosabb és tárgyilago- sabb legyen a sajtó tájékoztatása, akár a jogszabályokban otthonos, akár az újságíró személyéről legyen szó, hogy ne ismétlődjék meg a Viharfelhők címmel az ügyről február 25-én napvilágot látott egyoldalú és ennek következtében bizonyos tekintetben sértő információ.

Nyéki Károly tárcája-w j em tudom ki hogy l\l van vele, de nekem JL V néha-néha igen rossz álmom van. Ráadásul visszatérően, úgy öt-tízéven- ként. Ezek az álmok rémesek. Azt mondják, jó ezeket kibeszélni, attól könnyebbül a lelkiismeret... Az én rettentő álmom tárgya volt legutóbb is, hogy matematikából érettségiztem. Tetszik érteni? Én! Matekból!... Nahát?!

Az úgy volt az én diákkoromban. hogy a szorzótábláig még-még eljutottam, de csak azért, mert a kockásfüzet hátlapján szépen le volt nyomtatva az egyszeregy. Ezt hangosan kellett skandálni az elemiben, az egész osztálynak, így aztán ragadt az emberre valami. Meg hát otthon apámék ki is kérdeztek. Később, hogy bejött az algebra meg egyenletek és más mihaszna dolgok, hát bizony,

Rémes álmok

még a katedrán felejtett tanári osztálynaplóba is belejavítottunk. így csinálta ezt minden becsületes — matekból — gyenge előmeneteléi tanuló. (Roppant szórakozott volt a tanárunk...) Később a szálkái mezőgazdasági technikumban más világ járta. Ott már nem lehetett csalni. Meg is buktam másodikban, ráadásul év végén. (Megírtam valahol, hogy apám mérgében meggyújtott az udvarra kidobált ponyvaregénygyűjteményem tekintélyes halmát... Pedig hát nem Nie Carter és Max Brand volt a hibás, hanem a matektanárom. Miért nem tanította meg tisztességesen, nem igaz?)

Szóval, azon a nyáron be- fűtöttek a vakációnak. Készülni kellett a pótvizsgára.

Ezt elősegítendő, korrepetálni jártam a Vén Rablóhoz, azaz Halász tanár úr (akkor tanár elvtárs) Sztálin téri lakására. Augusztus végén sikerült is a vizsga. (Drága Halász Pista bácsi, aki a tanulókat nemes egyszerűséggel rablónak szólította, legyen áldott az emléke haló porában is!)

Még később, filozófiai stúdiumokat végezvén, a világ- egyetem tágulási elméletét kellett volna megérteni. Hát ott is különböző egyenleteket kellett bevágni! Az embert a guta ütötte meg. Persze, hogy nem tudtam. Szégyenemben elmentem a szomszédos Misley Győzőhöz, aki akkor a szálkái gimnáziumban tanított, magyarázná el a tételt. Még neki állt feljebb,

hogy ezt egy elsős-másodikos gimista is tudja... Hűha, könnyű neki, ő Apáczai-dí- jas, meg tankönyvíró...

Visszatérve álmaimhoz, azaz a matekérettségihez, a helyzet a következő: Úgy emlékszem, hogy az írásbelin négy vagy öt feladvány volt. Én megoldottam egy százalékszámítást, egy másikat meg lesúgott egy sorstársam, de azt sem fejeztem be, ugyanakkor „jó volt a következtetésem” . így lett az írásbeli kettes.

Ennek alapján nem is kellett menni szóbelire, ugyanis csak azok feleltek élőszóval, kiknek az írásbeli osztályzatuk legalább két érdem- jeggyel eltért a korábbitól. Fütyültem az egészre, hiszen az egy bukást kivéve mindig kettes voltam.. Hát akkor miért keserít már évtizedek óta ez a rémálom?

I ! ' JK l'

■ ' " ' ' ■' ' ' "" ■ ' ' ■ '

Pénzpiaci verseny

Nyéki Zsolt

M

inden jel arra mutat, hogy a Postabank esete az egyszeri ember klasszikus történetét idézte: amikor erélyes követelésére a kasszánál leszámolták a bankba tett forintjait, nyomban vissza is adta a pénztárosnak. Az érteden tekintetre pedig csendben megjegyezte: csak azt akartam látni, hogy mind megvan a pénz. A Postabank ügyét vizsgálják, keresik a pánikot keltő személyeket (intézményeket, szervezeteket), a találgatásokról egyelőre kár is több szót ejteni. Az azonban bizonyos, hogy a pénzintézetek rendszeres időközönként a figyelem középpontjába kerülnek. A közhangulat még most sem emésztette meg a több százmilliárd forintos konszolidációt, amelynek csak egy része nevezhető a rendszerváltás elkerülhetetlen következményének, a megszűnő állami cégek által hátrahagyott hitelállomány leírásának.

A magánszféra egy része

is szükséges rossznak tartja még a bankok jelenlétét, amikor szembesül a pillanatnyi helyzetén segítő hitel visszafizetésének terheivel. Nem igazán vigasztalja, hogy a bankoknak a betét- és hitelszolgáltatáson kívül még több tucat terméke ismert. Pedig ezek nélkül a világ bármely pontján megbénulna a gazdaság. A Postabank kacsának bizonyuló csődje mégis felvetette a kérdést: egy ilyen kicsi és ekkora szegénységgel küszködő országban miért lát fantáziát ennyi pénzintézet?

Laikus számára is nyilvánvaló az az éles verseny, amelyet a mind nehezebbé váló piaci környezetben vívnak egymással a pénzemberek: a vállalatok finanszírozására nagy a túljelentkezés, mintegy negyven, többségében rendkívül erős bank kínálja szolgáltatásait. Mindeközben a gazdaság stagnál, az ígéretek szerint talán lassú növekedést produkál, míg az általános kamatszint csökken. S ez egy pont, ahol a kereskedelmi bankok bánata a gazdaság szereplőinek és irányítóinak öröme találkozik.

Kommentár

Széket cserélt

Balogh József

A héten átült a független képviselők közé a szocialista frakcióból egy képviselőnő. Döntése a múlt héten érlelődött meg végleg, de ahogy nyilatkozta: nem most kezdett foglalkozni a gondolattal. Először akkor jutott eszébe, hogy rossz helyen ül, amikor a privatizációs ügyről a miniszterelnök nem azt mondta, amit a társadalom várt, hanem, hogy „a privatizáció jogszerű volt, noha erkölcstelen.”

Az ELTE tanárképzőjén pszichológiát oktató

asszonynál nem azért telt be a pohár, mert választó- kerületének lakóit — a mezőgazdaságban dolgozókat — elégedetlenségük az utcára vitte, hanem mert okát ismerték a szocialista képviselők is, de hiába gyűjtöttek információkat az ország legtávolabbi zugában is, a kormány nem tartott igényt tapasztalataikra, a kisemberek viselik a terheket, miközben a magasban zajlanak a tisztességtelen ügyek.

Falusi, kisvárosi gazdálkodók százezrei éreznék saját bőrükön azt a terhet, amit a tüntetést kiváltó törvény paragrafusai rájuk testálnak. Es itt nem csak, illetve nem elsősorban pénzről van szó. íróasztalnál kiagyalt, a falusi embert egyáltalán nem ismerő hivatalnokok kényszerítenék olyan papírmunkára a munkától kérges . kezeket, amire nem alkalmasak, hiszen egy SZJA-bevallás kitöltéséhez is hetek kellenek egy átlagembernek. És rég kitalálták már azt az egyszerű módszert, hogy nem méricskéléssel és fillérezés- sel, adminisztrációval kell a gazdát ijesztgetni, ott a megbízható mérce, az aranykorona, külföldön ez ma is az adózás alapja.

A 1994-es választás előtt sok képviselő-jelölttől kérdeztük meg: ha választókerületének érdekei eltérnek pártja érdekeitől, hogyan fog szavazni? A többség a választókerület érdekeit említette. Ha kiszámolnánk, hogy a nyolcmilliós vidékről és a kétmilliós fővárosból hány képviselő került a parlamentbe, s tartották volna ígéretüket, most nem volnának az utcán a traktorok.-ggg2EEB2S3B