Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22 / 68. szám
1997• MÁRCIUS 22., SZOMBAT Bajusztalan szipa be Szatmári falucsúfolók • Az érintettet sértette, a többit kacagtatta A falucsúfolók valamikor ismertek voltak országszerte, ma már sajnos alig-alig hallani közülük egyet is. A megyénkből származó csúfolok — melyek a kisebb közösségek etnikai sajátosságaira utalnak, s ha torzítanak is, de kiválóan jellemzik az adott közösségeket — különösen szellemesek, szerencsénkre a néprajztudósok rengeteg ilyen csipkelődő versikét, történetet gyűjtöttek össze. A legismertebb tanulmányok közé tartoznak a nagy hírű professzor, Gunda Béla, s a rozsályi születésű tudós, Béres András írásai, az ő tollúk nyomán idézzük fel a legjellemzőbb szatmári falucsúfolókat, azzal a nem titkolt céllal is, hogy kis vidámságot vigyünk a kesernyés hétköznapjainkba. Mint Béres András írja, egy-egy település vagy falu rangját az adta és adja ma is, hogy milyen megbecsülést élvez a környéken, illetőleg milyen helyet foglal el a környező helyekhez viszonyítva. Nézzük hát ezt versben! „ Úri Gacsály, cifra Rozsály, Paraszt Riese, cigány Berek, Sováb Zajta, rákos Hodos, Méhtelek, az árokba’ szédeleg. ” Közérthető nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a gacsályiak urizálók, a rozsá- lyiak cifrálkodók, a ricseiek egyszerűek, Tisztaberekén sok a cigány, a zajtaiak svábok, a Túr vize melletti hódosiak sokat rákásznak (hátrafelé mennek, mint a rákok), a méhtelekiek sok szilvóriumot isznak, ezért szédelegnek. Ez tetszett is a rozsályiaknak, de amikor a környékbeliek azt állították, hogy a ro- zsályiak haptákba állították a málékenye- ret, megsértődtek. Mert ezzel már ledegradálták a falut. Azt akarták ugyanis kifejezésre juttatni, szőrös talpú szegények, csak málékenyérből jut mindenkinek, vagyis oláhok. A szamosúj lakiak polyvások, ráadásul a szilvásételbe főzték a macskát. „A kemencéről ugrott és beleesett a fedetlen fazékba.” Akkor derült ki, mikor az étel kész lett. Vámosorosziban bőg a liba. A sályiak nyavalyások. „Azért nyavalyások, mert sok a rossz bajos köztök. ” Pátyodról az alábbi rigmus szólott: „A pátyodi bolond tótok, imádják a sürgönydrótot.” Esős idő volt. Szikrázott a telefon-távíró vezeték, úgy látták, mintha megjelent volna Szűz Mária. Prosecióval, templomi zászlókkal kivonultak; letérgyel- ve imádkoztak. A tyukodiak szellások. „A hótt Szamosra jártak gyékényt vágni, s a közeli Her- mánszegre mentek szellást — azaz szállást — kérni. ” Gunda Béla szerint viszont nem szellások, hanem cellások, mert a nádgyökér fiatal hajtását, a cellát eszik. Ez a hajdani lápi életre is utal. Egy verses mondóka: „Hermánszegi golyvások, Sályi nyavalyások, Porcsalmi bicskások, Tyukodi cellások. ” A szamosbecsiek topánkások, mert nagy cipőjük van: „Lakk topánka, selyem trimpli (strinfli), de mind a két lába trampli. ” A porcsalmaiak bocskorosok, mert télen is bocskorban jártak. A legkisebb falvakat rímbe szedve csúfolták: „Cseke, Csorna, Macsola, Márok, Papi, Csaroda, Aztély, Surány, Tákos, Ez oszt kilenc város. ” A gyügyeieket azért hívták vaskalaposoknak, mert a világháború előtt nagyszélű károlyi kalapjuk volt. „Ha odavágtak vele a pulyának, megérezte. ” „Kisar, Nagyar, Kömörő, három fázok bögyörő” — jellemzik a három kis Tisza mellé bújt falucskát a környéken. Kacska Darnó, mert kicsi. Moszat Majtis, mert Jánk nélkül nem vehető észre. Éhes Zsaro- lyán — éhen hótt meg a cigány, mire a lepény kisült. Urába, bújj a macska lyukába. Kisszekeres, ne higyj neki, Nagyszekeres szaladj neki. Kisszekeres, Nagyszekeres, mind megissza, amit keres. Mint már fentebb is láttuk, Hermánsze- get különösen kedvelték a játékos nyelvű emberek. Hermánszegen pislog a haluska. „Gödörből merítették a vizet, oszt a béka benne volt. Széki Pistáné kifőzte a balus- kát, a békát is belefőzte. így szeme vót a haluskának." De Hermánszegen pendely- ből vágták a paprikás szalonnát is. „A pendely fel vót akasztva a hásszijára, a ko- kasüllőre. Az ember dohányt termelt, oszt a finánc jött fontolni. A gazda mondta a lányának, hogy menjen fel a padra paprikás szalonnáért. A jány felment, de nem tudta, hogy az anyja a pendelyt oda terítette. A setéiben a fagyos pendelyből levágott egy darabot. Azt hozták be a tányérba, nagy komolyan, kenyeret is szeltek mellé.” „Boton járó Botpalád, Békanyúzó Kispalád, Mind megeszi Nagypalád. ” A paládiak a botot mindig magukkal vitték. Ha véletlenül otthon felejtették, mindig azt mondták, nem lesz szerencséjük. A paládiak rigók is, mert az uradalmi erdőn rigót fogtak. A gróf megengedte, hogy létrát vigyenek magukkal és a létrának utat vágjanak az erdőben. Még azt is mondta, hogy ami fát levágnak, az övék legyen. Az emberek csináltak egy nagy rétoját és hogy több fát vághassanak ki, keresztbe vitték az erdőn. Máig él a mondás: „Keresztbe viszik, mint paládiak a rétoját a rigó után.” Nagypaládon, de Szamosszegen is kinőtt a tornyon egy búzakalász. Éhes volt a falu bikája, kötelet kötöttek hát a nyakába, s felhúzták csigán legelni. Szegénynek már lógott a nyelve, mikor felkiáltottak lent: „Komám, sodor int ja már!” Az Erdőháton igencsak rájár a rúd a túrricseiekre, akik vaskalaposok is, baglyosok is, de különösen ismert az a róluk szóló mondás, melynél tökéletesebben aligha lehet kifejezni egy lakodalmán üldögélő menyasszony lelkiállapotát: „Fek- hetnék, mint a ricsei menyasszony. ” Megkérdik a ricsei embert: „— Hová való vagy? Azt mondja erre: — Ide Ricsére! Erre azt felelik: — Huhújj, de messzi!” Ezzel már a bagoly hangját is utánozták, mert a ricseiek baglyosok. Béres gyűjtése szerint: „Vót egy embernek egy tehene Ricsén. A tehenet Bagolynak nevezték. A gazdája elvitte a vásárra, eladta. Átment este a szomszédja, megkérdezte: — Hun vótál mámmá szomszéd? — Bagolyt adtam el a vásáron! De a szomszéd nem kérdezte, hogy melyik bagolyt, de azt igen, hogy mennyiért adta. A meg mondott egy jó árat. A szomszéd kapta magát, ő is fogott baglyot, nem is egyet, elvitte a vásárra. De őt kikacagták, csak egy forintot adtak a bagolyért, a cédulája, vagyis a helypénz pedig három forintba került. ” így aztán a ricseieket azóta baglyosoknak csúfolják. „Két forint a bagoly ára, Három meg a cédulája. ” A három Batár menti falut így jellemzik: „Uszka, Bökény, Magosliget, Az Istentől elbillegett. ” Gacsályon a gólyacsapatot borjúnak Református templom Csengersimán KM-reprodukció nézték, s be akarták hajtani a faluba. Dar- nón elültetik a tepertőt, hátha disznó kel ki belőle. Fülpösön egy részeg ember a mosószéket akarta kicsapni a csordába. A mátészalkaiak megúszták a holdvilágot, mert három szálkái — valószínűleg nem teljesen tiszta fejjel — a holdfénnyel bevilágított erdei tisztást tónak nézte. Nekivetkőztek hát, hogy átússzák. Szamosszegen lement egy ember a Szamoshoz, de a korsókendőre nem kötötte fel a korsót, s elvitte a folyó. A következő versike szól erről: „Bajusztalan szipa betyár, Korsómadzagot itattál. ” Szamosbecsen elhasadt a harang. Ott járt egy csengeri ember és azt mondta, ő megönti, de drága lesz. Felfordította, s vizet öntött bele — megöntötte a harangot. Igen ügyesek a szúnyoghajcsár ilkiek, akik felzavarják a szúnyogot a padlásra, s elveszik a lábtót. A tiszabecsi lányok ruhára költik a vagyont, a milotaiak maradiak, a tiszacsécsiek csak ökörrel hajlandók dolgozni. Ezért született a mondás: „Csálé Csécse, bű Milota, bolond Becs. ” De azért nem kell elkeseredniük a kis szatmári falvak népének, megvolt a vélemény annak idején a megye vezetőiről is! A múlt század legelején jegyezték fel a mondást: „A szatmári prókátor nem teszen az országban bőséget!” Balogh Géza a km vendége „...elégedettek voltunk veled” Szőke Judit Hihetetlen, hogy hamarosan nyugdíjba megy... Nyugodt beszéde, figyelmes tekintete, fess tartása, fiatalos, rugalmas gondolkodása meghazudtolja állítólagos életkorát. Pedig bizony, Mező Gyula ebben az esztendőben huszadik igazgatói évébe lépett a Keriben. Amikor kérésemre végigtekintette életútját, többször hozzáfűzte egy-egy szakaszhoz: szerencsés ember vagyok... Abaúj megyében, Garadnán, hétgyermekes szegényparaszti családban született — ez a tény merőben meghatározta neveltetését, munkához való viszonyát, a tisztesség értelmezését és értékét. — Akkor, amikor a barátok fürödtek a Bársonyosban, kutya rossz volt, hogy nekem dolgoznom kellett, de így utólag hálás vagyok az életnek a dolgos gyerekkorért is. Az indíttatás számára annyiban mindenképp hátrányosnak ítélhető, hogy mindig olyan lámpalázas, kevés önbizal- mú volt, s híján volt a szereplési bátorságnak is. A jóhírű miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett és esze ágában sem volt továbbtanulni. De matematika-ábrázoló szakos tanára — szerencsére — szabályosan parancsba adta. Érettségi előtt pedig nem illik vitatkozni... Harmincöt évet tanított. — Ha mégegyszer kezdhetném, ugyanezt az utat járnám be — hangzik a számvetés. Az egyetem elvégzése után — felesége megyei születésű lévén — szerette volna, ha Vásárosna- ményba helyezik (nagyon tetszett ugyanis neki mindig a település neve). De a hasonlóan ismeretlen Nyíregyházára irányították. Nagyon megszerette a várost. A jósors a Bessenyei Kollégiumba vetette — itt Tar Jánostól tanulta meg a gyermek tiszteletét. (Mező igazgató úr véleménye szerint minden fiatal pe- Mező Gyula dagógusnak kollégiumban kellene kezdenie, itt ismerszik ugyanis meg a gyerek valójában minden oldaláról.) E közben óraadó tanár és osztályfőnök volt a Vasvári Pál Gimnáziumban. Aztán boldog tíz év következett a Kölcseyben. Iskolavezetésből máig ható példát és mintát már helyettesként Gyarmati Jánosné dr.-tól kapott. 1977-ben, épp húsz éve, hivatali érdekből helyezték át a kereskedelmibe, pedig akkor a kereskedelemhez még annyi köze sem volt, hogy ő járt volna vásárolni. Eleinte nem volt könnyű a feladata, de aztán (s újból előkerül a jelző) szerencsésnek érezhette magát, hogy ilyen gyermek- és munkaszerető, lelkesíthető tantestülettel dolgozhatott. Nagy és összetett az iskola — itt aztán minden csak úgy lehet sikeres, ha együttes munka van mögötte, melyet kettős filozófia vezérel. Egy: értelmes, önálló emberek dolgoz- Martyn Péter felvétele nak az iskolában és nem gépek, kettő: az iskola a fontos a maga gyerekseregével és nem más. „A főnök” úgy érzi, „a jövő iskoláját” rendezetten, ütőképesen, egységes szellemben hagyja a kitaposott úton továbbhaladni. Bár úgy sejti, gondolatai, bosszankodásai, örömei, második otthonától még sok éven át nem fogják engedni elszakadni — Szegény kertem, jól jár — hangzik a sóhaj. S hogy mi a látszatja a két pedagóguséletnek? Aki a vagyongyarapodásra gondol, ne sokat reméljen. Éz a kis hobbikért és egy második emeleti lakás. Aki azonban (helyesen) nem ezt érti a nyom nélküli elmúláson, annak a válasz: a sok-sok tanítvány, a kollégák megbecsülése és a személyes büszkeség, a két lány. Egyikük állatorvos Bábolnán, másikójuk közgazdász, jelenleg Londonban él, egy filmproducer cég fontos szakembere. Es természetesen az ötéves Tamás, az unoka... A Bika jegyben született feleség (ez fontos, mert a Bika a Szűzzel jól megfér!), aki szintén pedagógusként ment nyugdíjba, most is, mint évtizedeken keresztül, biztonságos háttérország lesz az igazgató úr számára. Aki különben igazán jó hangulatban készül a várhatóan harmonikus, megérdemelt pihenésre. Jólesett neki, amikor a polgármester asszony kérte, maradjon még egy-két évet, de a legjobban az a magyarázatnak is felfogható megjegyzés melengette meg a szívét, hogy „Mező tanár úr, egy kicsit elégedettek voltunk veled”.
