Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-25 / 47. szám
1997. február 25., kedd SPORT Az emlékezetes Dézsa-bomba Csank János kapitány szeretne majd megnézni Nyíregyházán egy rangadót Egykori portások, Csank János és Buús György, a meghívó edzőbizottság vezetője Balázs Attila felvétele akikre ugyanúgy oda kell figyelni az élet minden területén, így a labdarúgásban is. O A hét végén megkezdődik a labdarúgó-bajnokság, azaz hivatalosan is beköszönt a magyar labdarúgás új esztendeje. Mit vár ettől az évtől? — Egyrészt kiélezett küzdelmet a bajnokságban és olyan mérkőzéseket, amelyek segítségével a magyar labdarúgás előrébb léphet. Szikrázó, kemény meccseket szeretnék látni, és egyre kevesebb olyat, ahol langymeleg az iram és a küzdelem. Q És a válogatottól? j— Nehéz feladat vár ránk, hiszen még van esélyünk kiharcolni a jövő évi világbajnokság tagságát. Tudom, hogy a svájciak nagyon fenik ránk a fogukat, alighanem velük kell majd a legnagyobb harcot vívnunk a csoportban a második helyért. O Két hónap van a sorsdöntőnek is nevezhető helvétek elleni összecsapásig. Elsőkézből esetleg tudna már csapatot hirdetni arra a mérkőzésre? — Azt azért még nem, hiszen addig sok minden történhet. Nyilván az alapot az Azerbajdzsánban győztes tizenegy képezi, hozzájuk jöhet egykét, akkor még sérült játékos. □ Köztudott önről, hogy gyakran alacsonyabb osztályú csapatok mérkőzéseit is szívesen megnézi. Ilyen apropóból mikor láthatjuk újra a megyében? — Mostanában azért nem nagyon jut időm ilyesmire. mert az NB I-es fordulókat többnyire péntektől hétfőig elhúzzák, és nekem hivatalból is illik az élvonalra figyelni. Akkor szoktam NB ll-es meccset látni, ha éppen Egerben tartózkodom, és a csapat otthon játszik. De ha lesz valami nagy rangadó Nyíregyházán, akkor ígérem, jövök. Egyébként is az országnak ezen része mindig is ontotta az apró termetű, erőszakos csatárokat, szerettem ide játékosnézőbe járni, mert általában volt eredménye. Sosem felejtem például el annak a balkányi játékosnak a nevét, aki még aktív koromban, egy balkányi hírverő meccsen vagy negyven méterről, ballal lőtt nekem gólt még a DASE kapusaként. Dózsának hívták az illetőt... Megtértek a Kocsis fivérek Nyíregyháza (KM B.T)) — Eleganciája alapján akár egy divatlapból is kiléphetett volna, ám a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ugyanezt „csak” Gáspár László, a megyei edzőbizottság munkatársának gépjárművéből tette meg. Csank János hétfőn a megyei szakemberek felkérésére egy humorral is fűszerezett, érdekfeszítő, közel kétórás előadást tartott a Tiszti Klubban. Ezt követően készségesen állt lapunk rendelkezésére. □ Mostanában egyre többször hallani, hogy járja a vidéket. Miért tartja mindezt fontosnak és mik a tapasztalatai? — Korábban is sokat jártam az országot — így a kapitány —, mint a Vác edzője, úgymond elég felkapott előadó voltam. Mostanában már nemcsak szakmai összejöveteleken veszek részt, bár fontosnak tartom, hogy egyfajta irányvonalat azért tudjak nyújtani az előadásomat vagy inkább úgy fogalmaznék, beszámolómat megtisztelő közönségnek. Az utóbbi hónapokban jutott is időm az ilyen jellegű utazásokra, és úgy éreztem, hogy mindegyik helyen szívesen is fogadtak. O Gondolom a vidékjárásban annak is szerepe lehet, hogy ön a válogatott előtt korábban sosem dolgozott fővárosi csapatnál. — Igen, és én mindig azok közé tartoztam, akik túlláttak Budapesten, mert — hogy kicsit sarkítsuk a számokat — nyolcmillió ember azért mégiscsak a fővároson kívül él. Halálos Budapest (MTI) — Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset részese volt Touati. a Ferencváros labdarúgó-csapatának algériai játékosa. A futballista agyrázkódást, kisebb záródásokat szenvedett, előreláthatólag kedden el- hagyhalja a kórházat. Mai műsor KOSÁRLABDA. NB I/B, férfi, rájátszás: Nyh. Ta- nárképző-Isobau-Veszp- rém, bujtosi csarnok, 18. TEKE. Megyei egyéni bajnokság, Városi Stadion, 16. LABDARÚGÁS. Raka- maz-Nyh. Kertváros, 14. Mátészalka (KM) — Beszámoltunk már róla, hogy az NB III Tisza csoportjának sereghajtójától igazoltan voltak távol a Kocsisok. Zoltán és Pál úgy gondolta, hogy kipróbálja magát NyírNyíregyháza (KM) — Az utóbbi idők legsikeresebb fedettpályás magyar bajnokságán vettek részt az NYVSC atlétái. A bajnokságon egyéni legjobbját érte el Majoros László, Csata Imre, Borbély Anita és Borbély Zsuzsanna. Majoros eredményével közel került a junior Euró- pa-bajnoki és az Universiade- szinthez. bátorban, majd egyikük onnan is továbbállt, a hírek szerint Rakamazra. Hétfőn délelőtt aztán jött a Kocsis papa telefonja a szálkái klubirodára, és vele együtt a kérdés: visszafogadják-e a csapathoz fiait? A válasz terEredmények. Ezüstérmes: Todorán Erzsébet (1500 m, 4:31.60), Majoros László (gerely, 72.26), Kürti Éva (súlylökés, 14.68). Bronzérmes: Kürti Éva (diszkosz, 46,76). Negyedik helyezett: Todorán Erzsébet (800 m, 2:11.50), Borbély Anita (diszkosz, 45.44), Nagy Viktor (800 m, 1:54.65). Ötödik helyezett: Todorán Erzsébet (3000 m, 10:11.95), Vajkó Vanda (200 mészetesen igen volt, hiszen igazából bűnt nem követtek el, az együttesnek pedig szüksége van a tavasszal meghatározó szerepet játszható futballistákra. Kocsis-ügy tehát innentől kezdve nincs, a két fiú anyaegyesületében tölti a tavaszt. m, 25.92), Bacskó Sándor (diszkosz, 50.66). Hatodik helyezett : Vajkó Vanda (60 m, 7.87), Kakas Krisztina (60 m gát, 9.14), Borbély Anita (súly, 12.49), Borbély Zsuzsanna (diszkosz, 41.58). Hetedik helyezett: Csata Imre (diszkosz, 49.58), Vajkó Vanda (távol, 516). Nyolcadik helyezett: Hajnal Mária (diszkosz, 35,20), Harcsa Norbert (távol, 648). Szép fedettpályás eredmények Az NYFC-nél nem túl rózsás a helyzet Csodájára járhatnának a nyíregyházi örökmozgónak • Camarának repülnie kell Nyíregyháza (KM - M. L.) — A rekordok könyvébe is bekerülhet az NYFC, úgy mint perpetum mobile-fociklub. Mert decemberben már túl voltak az utolsó pillanaton, nem jött olyan hír, miszerint milliókat kapott volna, mégis él. Virul és egyre izmosabb és várja a kikeletet, a szombati tavaszi rajtot. Milyen a helyzet? — tettük fel a kérdést Ku- limár János elnöknek. — Nem túl rózsás, hiszen a helyzet alapvetően nem változott. □ Pedig jó pár hete már túl voltak az utolsó órán, azóta pedig nem jött nagy pénz. Viszont ment minden a csapatnál. Akkor csoda történt? — Majdhogy az. Barátok, ismerősök segítettek így tudtuk előteremteni az alapvető működéshez szükséges anyagiakat. Olyan modellt állítottunk fel, amely példaértékű: alapvető pénzügyi javulás ellenére erősíteni tudtunk, hiszen hoztuk a kapus Békésit, visszakerült Bagoly és Unczi- ás. Ez valóban felér a csodával. □ És hol maradnak a mecénások? — Ez az, amit én sem értek. Amikor idekerültem, akkor azt mondták: lesz pénz, ha morálisan javul a helyzet, összeková- csolódik a csapat és jönnek az eredmények. Mindez megvalósult, ám akkor jöttek azzal: jó, jó, majd lesz pénz, ha lesz NB I. Úgy vélem a klub már bizonyított, most már nyílhatnának a zsebek. Főként, hogy igen együtt van, izmos a csapat és a tavaszi szezon első öt meccs lesz igen rázós. □ Mi a helyzet a már heteket késő Camarával? — Vasárnap beszéltem Csomós úrral, aki kint van Guineában. O azt mondta, hogy a szintén ott tartózkodó Suller úr március elsején hozza magával a focistát. Én azt mondtam, hogy az már késő, amint megvannak a papírok, ültessék fel egy repülőre, és jöjjön. Itt tartunk. Pénteki tavasz Nincs pihenő a női kézilabdázóknál Kisvárda (KM) — Immár évek óta szokás, az hogy a férfiaknál májusban, a nőknél decemberben rendezik meg a kézilabdzók kontinens-, vagy világbajnokságát. Emiatt a honi férfi bajnokság küzdelmeit „felpörgetik” és az utolsó fordulót valamikor áprilisban le is játsszák, a hölgyeknél viszont ezzel ellentétben a téli hónapok esnek ki, és valamelyest csúszik a bajnoki program. Nincs ez másként idén sem, hiszen a Kisvárdai SE gyakorlatilag csak vasárnap fejezte be az őszi szezont, és mindenféle pihenő nélkül pénteken már a tavaszhoz számító első mérkőzéA bajnokság állása sét játssza le a csapat az újonc Miskolci Kórház ellenében. Elkészült a további végleges menetrend, amelyben április közepétől május elejéig egy háromhetes szünet következik majd a világbajnoki selejtezők miatt. A bajnoki program május 28-án ér majd véget. Á menetrend, február 28., 17.30: Miskolc (idegenben). Március 7., 17: Pécs (otthon), márc. 16., 16.15: Győr (i), márc. 19., 17: Caola (o), márc. 21., 18: Derecske (i), márc. 28., 17: Vasas (o). Április 4., 17: Dunaferr (i), ápr. 12., 11: Spartacus (i). Május 5., 17: Cerbona (o), máj. 9., 17.30: Debrecen (i), máj. 16., 17: Békéscsaba (o), máj. 23., 18: Kiskunhalas (i), máj. 28., 17: Ferencváros (o). 1. FTC 13 12 - 1 374-227 24 2. Vasas 13 12 - 1 276-213 24 3. Dunaferr 14 11 - 3 355-282 22 4. Debrecen 13 9 - 4 317-280 18 5. Győr 13 8 1 4 348-288 17 6. Spartacus 13 7 - 6 296-282 14 7. Cerbona 13 7 - 6 261-272 14 8. B.csaba 13 6 - 7 291-291 12 9. K.halas 13 5 2 6 261-276 12 10. Miskolc 13 3 2 8 288-323 8 11. Kisvárda 13 2 1 10 259-326 5 12. Derecske 13 2 1 10 282-357 5 13. Caola 14 2 1 11 275-381 5 14. Pécs 13 2 - 11 255-340 4 Budapest (MTI) — Inancst Verát, a világbajnoki ezüstérmes többpróbázó Ináncsi Rita szintén többpróbázó húgát tavaly a barcelonai edzőtáborban ellenőrizték. A vizsgálat eredménye: pozitív. — Értetlenül állunk az eset előtt — nyilatkozta Mérei László szövetségi kapitány. — Semmi jel sem utalt arra, hogy Ináncsi Verával ilyesmi megtörténhet. Semmi sem indokolta, hogy doppingszerhez nyúljon. Amúgy a nemzetközi szövetségtől még nem kaptuk meg a hivatalos értesítést a B próba eredményéről. Kulcsok a sikerhez Nyíregyháza (KM) — A rájátszásban eddig elszenvedett egyetlen vereségért próbál visszavágni kedd este hat órától a Tanárképző-Isobau NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Kozmáék Veszprémben kaptak ki, ezért kellene most törleszteni. Az előjelek abból a szempontból nem a legjobbak, hogy a csapat öt napja nem edzett a mérkőzés színhelyén, és legközelebb csak a találkozó előtt foglalhatják el ismét a gokartverseny miatt foglalt bujtosi csarnokot. Ráadásul a fiatalok az Ifjúsági Kupa mérkőzései miatt hiányoztak a tréningekről, Gócs pedig a 22 éven aluli válogatott edzőtáborozásán vett részt. Hutás nem játszhat, ő operáció előtt áll. Kamarás György edző a néhány zavaró körülmény ellenére győzelmet vár, aminek két kulcsa van — legalábbis védekezésben: az, hogy miként sikerül semlegesíteni a veszprémiek két pontgyárosát, a „mindenes” Vujadinovicsot és az irányító Véht. Emellett persze támadásban ugyanazt a lendületes játékot kellene nyújtani, mint a legutóbbi hazai mérkőzéseken. A főiskolások kezdőcsapatában nem lesz változás, azaz — ha addig nem jön közbe semmi — a jól megszokott Kozma, Oroszvári, Dunai, Gócs, Gergely ötös fut majd ki a pályára. Nyeremények 8. hét 13 plusz egy találat: 1 darab, nyereménye 10 562 747 forint. 13 találat: nem volt. 12 találat: 42 darab, nyereményük 83 831 forint. 11 találat: 699 darab, nyereményük 5037 forint. 10 találat: 5964 darab, nyereményük 984 forint. Ináncsi: pozitív