Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-04 / 29. szám
1997. február 4., kedd A szükség ingerültséget szül Állami számvevőszéki vizsgálat az önkormányzatok gazdálkodásáról Nyíregyháza (KM B.J.» — Ha csak úgy hétköznapi nyelven kell megfogalmazni, mit jelent okosan gazdálkodni, valami olyasmi jut az ember eszébe, hogy meglévő vagyonát, pénzét úgy használja fel, hogy jusson belőle a legszükségesebbekre, s maradjon a tevékenység bővítésére is. Vajon tudnak-e ma jól gazdálkodni az önkormányzatok? Ha nem, akkor mi lehet az oka? Erre kereste a választ a múlt évben az Állami Számvevő- szék négy megyénkbeli településen, Székelyben, Lónyán, Gyügyén és Szamossályiban. Hadházy Sándor, Szabó Zoltán és Szűcs Zoltán számvevők végezték a vizsgálatokat, ők mondták el a legjellemzőbb, másutt is megfoga- dásra érdemes tapasztalatokat. Egyöntetűen első helyre tették, hogy még mindig nem megfelelőek a helyi szabályozások, bár a kötelező szabályzatokat elkészítik, de nem adaptálják a helyi körülményeknek megfelelően, csak kimásolják ami a törvényben van. Készítenek vagyonrendeletét, de a vagyonnal való rendelkezés jogát nem szabályozzák, nem derül ki, hogy amijük van, abból mi a törzsvagyon, mi az, ami korlátozottan forgalomképes, kinek a joga a vagyonszerzés, vagy annak elidegenítése. A hatodik jegyző Egyik településen a polgár- mester a képviselő-testület hozzájárulása nélkül vásárolt a felszámolás alatt lévő tsz-ből mezőgazdasági gépeket, holott ez a képviselő-testület joga lett volna. Ezzel az ott élő családoknak akartak bérmunkát végezni, akkor célszerűnek is tekinthető, csak akkor erre is fedezetet kellett volna biztosítani, mert így, enélkül fedezetlen, megalapozatlan a beruházás. Az már említést is alig érdemel, hogy bár a vásárlás régebben volt, a gépek még 1996-ban sem voltak nyilvántartásba véve. Sűrűsödik a felsorolás: hiányoznak a munkaköri leírások; a pénzügyi gazdálkodási területeken dolgozók más területekről — mezőgazdaságból, iparból — jöttek, nincs költségvetési, gazdálkodási gyakorlatuk; van olyan hely, ahol a hatodik jegyzőt fogyasztják két-három év alatt. A tulajdonvédelemmel is baj van, néhol az önkormányzat megalakulása óta nem volt leltár, feltehető a kérdés: mitől lenne egy ilyen beszámoló megbízható? Végre a legújabb kormány- rendelet és a számviteli törvény módosítása bizonyos szabályozásokat kötelezővé tett. Eddig nem kellett a pénzkezelésről rendelkezni. Volt ahol egymilliónál nagyobb összeget is kifizettek készpénzben, a két-háromszázezer kifizetése rendszeres volt, ugyanakkor a pénzt egyszerű lemezszekrényben tárolták, sem az ajtón, sem az ablakon nem volt rács. Rangsorolás A legtöbb önkormányzat szeretne eleget tenni a falu elvárásának, ezért felvállal olyan feladatokat is, amelyek nem kötelezőek. Ez természetesen nem lenne baj, az viszont igen, hogy nincs rá pénzük. Egyik községben párhuzamosan két konyhát üzemeltettek, holott külön-külön a kapacitásuk a többszöröse volt annak, mint amennyire szükség volt. Gondot okoz, hogy nem rangsorolják a feladatokat. Az egyik községben megkezdték a köz- pontifűtés-szerelést az iskolában, aztán egy hirtelen ötlettel nekiláttak az óvodába és az öregek napközijébe is beszerelni. Csakhogy ez nem volt betervezve, erre nem volt pénze az adott évben a falunak. Egy részét sikerült kifizetni, de a következő évben sem gondoskodtak a fennmaradó kiadás fedezetéről, pedig a kifizetetlen számla ott volt a fiókban. Sok helyen okoz gondot, feszültséget a testület megosztottsága, a testület és polgár- mester közti viszony. A fel nem oldott konfliktusok miatt jut a számvevőszék tudomására például sok fonákság is. Mi okozza a feszültséget? Az ön- kormányzatok közül sok van ma bajban, a szükség pedig ingerültséget okoz. Volt egy gázprogram, amelyikből azok az önkormányzatok kerültek ki kedvezőbben, amelyek hamarabb pályáztak, mert több támogatást kaptak. Ha a lakosság kedvezően fogadta a programot, akkor többet áldozott, ha nem, akkor az önkormányzat pénzéből kellett többet adni és ez néhol lehetetlenné tette a működést. Mellesleg a működésnél a normatívák évek óta változatlanok, mintha nem lenne infláció. Ráadásul ezekben a településekben csökken a lakosság száma, a gyermeklétszám, vagyis minden, ami pénzt hozna az államtól. Az intézményhálózatot viszont fenn kívánják tartani, mert a változásokba nem akarnak belemenni. Hiába jut csupán 80 iskolás gyerek nyolc osztályra, ez is annyiba kerül, mintha kétszáz lenne, mert a tantermeket fűteni kell, a pedagógust fizetni kell, de nem akarnak körzeti iskolát. Hiába kínál anyagi előnyöket a körjegyzőség, ha néhol épp azért szűnt meg, mert nem tudtak megegyezni, ki állja a közös költségeket. Bérlet, díj nélkül Szociális otthont hoznak létre, ami kell, de amihez hiába adja az állam az 50, vagy akár 70 százalékos támogatást, ha a fennmaradó százalékot sem tudja a település hozzá tenni. Vagy ott a szociális földprogram. Megveszi az önkormányzat a traktort, a kombájnt, a szippantókocsit, s megpróbálja valamivel olcsóbban elvégezni a szolgáltatást, mint amennyiért a vállalkozók végzik. Kellene az út, az állam adja a támogatást, de a saját erő ide is hiányzik. Sajnos az önkormányzatok sem tesznek meg mindent, hogy a bevételi forrásokat feltárják, s a bevételeket be is szedjék. Van ahol a szolgálati lakásért nem szednek évek óta lakbért, egy másikért bérleti díjat nem állapítottak meg, holott vállalkozási tevékenységet folytatnak abban az ingatlanban. Szabályozatlan a beszedett pénzekkel történő elszámolás, zsebből zsebbe fizetnek a kombájn által végzett munkáért, s ha nem is fér kétség a pénzbeszedő tisztességéhez, az ilyen lazaságokból előbb-utóbb bajok is lehetnek. A Számvevőszéknek pedig nincs joga a felelősségre vonásra, de szándékosság esetén büntető eljárást kezdeményeznek. A hiányosságok feltárása, megszüntetése az önkormányzatok feladata és érdeke lenne. Öröm az új iskola, de lesz miből fenntartani? Elek Emil felvétele M egertem, ma mar nem lehet visszaállítani a régi korokban nagyon is közkedvelt hivatásos vigasztalókat, akik a bajba jutott embereket, bölcs és követendő tanácsokkal látták el. És nemcsak tragédia, haláleset idején jelentek meg a hivatásos vigasztalók, hanem a sikertelen házasság, az üzleti vállalkozás vagy egyéb kudarcok idején is vigaszt tudtak nyújtani. Kár, hogy kiment a divatból ez az intézmény... Ezen töprengtem a minap, amikor rég látott iskolatársammal találkoztam, akiről már az akkor kiderült, nem akármilyen üzleti érzékkel áldotta meg a véletlen. Még a tanárait is be tudta csapni, anélkül, hogy azok észrevették volna. Sőt, még ők hálálkodtak. Abban az időben különlegességnek számított nálunk a Fa szappan, spré, meg ilyesmi, amiért tódultak az emberek Bécsbe. Az én iskolatársam, édesanyja jóvoltából, a fél iskolát ellátta a hőn óhajtott tisztálkodási és szépítőszerekkel. Persze mondanom sem kell, tetemes haszon mellett. Sokáig alig tudtam róla Mentőkötél valamit, egyszer azt hallottam, jól menő vállalkozása van, úgy váltogatja a többmilliós kocsiját, mint mások az alsóneműt. De most, egy kopott, rozoga Trabantból szállt ki, gyászos arca messziről sejtetni engedte, itt valami nagyon komoly dolog történhetett, mégpedig földrengésszerűén... — Elúszott minden — vá- gott a közepébe, még mielőtt feltettem volna az első kérdést. Még meg is dadogóso- dott, mióta nem láttam. De az is lehet, a csőd okozta lelki sokk váltotta ki a beszédzavart. Mindenesetre annyit perceken belül megtudtam, jócskán a padlóra került. Követhetetlen volt számomra, akinek tíz deka parizer vásárlása is némi bizonytalanságot okoz, miként vághatott bele, elmondása szerint, az ötödik olyan vállalkozásba, amelyhez nem volt elég pénze, hitele, pártfogója. Mégis nekivágott... — Minden egyszerre ütött be, magyarázta. —A bankok, az üzletfelek csődje, az adóhátralék, minden. Mindössze néhány napon múlott az egész. Ha nem egyszerre tetőzik minden, semmi baj. Sőt, néhány tízmillióval gazdagabb vagyok, s nem ezt a rozzant Trabantot látod, amiből most szálltam ki... Ekkor éreztem egy kis lelki rokonságot a már említett régi időkben volt hivatásos vigasztalókkal. Üzleti tanácsokat, természetesen nem adhattam az egykori iskolatársnak. Már csak azért sem, mert az őseim nem hagyományozták rám az üzleti tálen- tum egyetlen génjét, ha egyáltalán volt valamelyiküknek ilyen. Inkább lelki vigaszt próbáltam önteni, mit önteni, csöpögtetni az elkeseredett emberbe, nehogy kétségbeesésében tragikus lépésre szánja el magát. De a nagy vigasztalási igyekezetem láthatóan lepergett róla, merev, lárva arccal nézett rám és a semmibe. Sőt, még egy kis lenézést is érzékeltem a szemében. Mintha engem tartanak inkább vigaszra érdemesnek... A gyanúm lassan be is igazolódott. — Na, azért nincs minden veszve. Még a csőd előtt a feleségem és a gyerekeim nevére írattam az ingatlanokat, mindent, ami értékes. Természetesen formálisan el is váltam a feleségemtől, úgyhogy az én nevemen egy fillér sincs. Viszont — hajolt közelebb hozzám, szinte súgva mondta — még az unokám unokájának is/ lesz mit aprítani a tejben. És a bankszámlák, te is tudod, titkosak. Ez a Trabant is csak álca, ne vedd komolyan. Egy-két évig megteszi... Vagyis hát, elúszott a legális vagyonom, de ugyanúgy megmaradt minden, csak illegalitásba vonult. Mint rég a mozgalmi emberek...-m—T zek szerint egy mai, modern hazai színjá- I J ték játszódott le előttem. Csak annyit motyogtam magamban: ezek szerint nem mindenki gazdag, aki annak látszik és nem mindenki szegény, aki annak látszik. Különös. Csak azt nem tudtam ebben az esetben, melyikünk szorul itt vigasztalásra. Tartok tőle, inkább én, mint ő. Ha nem halt volna ki ez az ősi mesterség, amely mentőkötelet dobott a gödörbe jutott embernek. De hol lehet itt ennyi kötél? M3-as mánia Marik Sándor M ár azon sem csodálkoznék, ha a tervezett M3 autópálya egyszer állatorvosi lóként jelenne meg álmomban, sőt olyanként, amely még világra sem jött, de már minden látható benne, ami rossz. Akkor jutott eszembe ez az agyficam, amikor tegnap megláttam az egyik napilapban a „Nem fog beválni az M3- as? Nemzetközi szakértők hatástanulmánya az autópályához fűződő várakozásokról” című cikket. Évtizedek óta megy a „húzdmegereszdmeg" ezzel az autópályával, de azt — mostanáig — legalább senki sem vitatta, hogy szükség van rá. Most megtudhattuk, hogy nem is olyan sok a nagyforgalmú kanyargós úton elvesztegetett idő, hogy nincsenek szűk keresztmetszetek Kelet-Ma- gyarországon a kelet-nyugati összeköttetésben, s a tervezett autópálya terület- fejlesztő hatása csekély. Magyarul: az észak-keleti megyék több, mint két évtizedes küzdelme egy európai szintű közútért— „köldökzsinórért" — gyerekes ábránd volt csupán. Mert most jöttek a komoly embe- • rek, a Levegő Munkacsoport, valamint egy független nyugati tanácsadó cég, a Deloitte&Touche és egyetlen mozdulattal lesöpörni javasolnak mindent, azt is, amit kormányaink végre — rendszerváltoztatástól függetlenül — meg akartak (akarnak) adni e régiónak. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy azok számára, akik ezeket a „független” tanulmányokat ké- szítgetik, csupán „térkép e táj”, maguk talán soha nem vezettek errefelé járművet, se Nagycsécsen, se Székelyben netán Berkeszen, ahol az ottlakók nagyon szeretik a kamionok ezreinek bűzét, épületeik állandó rezgését. Mellesleg alig néhány hete írták alá — köztük a magyar miniszter is — az európai fő közlekedési vonalak, köztük a Trieszt-Ki- jev közötti folyosóról szóló megállapodást. Ez egy ilyen ország. Aláírunk, elkezdünk építeni. Aztán „függetlenül” vitatga- tunk, néha bontunk is egy kicsit, milliárdokért... Helyzetkép február 2-án... Ferter János rajza ICoisiiviGittiii1 Irányító ismeretek Kállai János A z, hogy napjainkban a nyolc általános lecsengésével nem ér véget szinte senkinek sem a tanulás, evidenciának kellene, hogy tűnjön. De nem az! Igaz, a középfokú iskolák kapacitásbősége, nyitottsága, profilkínálata ennyire gazdag és szabad döntést megengedő még nem volt, mint mostanság. Mégis egyre többen — nem ész- és képességbeli hiányaik, tehetség-hiátusa- ik miatt — maradnak kívül a gimnáziumok, szakközép- iskolák, szakmunkásképzők falain. Akik a tíz évfolyamos—a tankötelezettségi törvényben deklarált időtartammal összehangban levő — alapozást kiötlötték, feltételezhetően azokra voltak elsősorban tekintettel, akik más formációban nem tudnának eleget tenni a jogszabályban foglalt követelményeknek. Nem, mert bármily hihetetlen: nem rendelkeznek a továbbtanuláshoz szükséges anyagiakkal. Sem a család — lévén pl. az apa és az anya egyaránt munka- nélküli —, sem pedig mikorokörnyezet (rokonság, barátok, a helyi önkormányzat, egyéb támogatói háttér) nem tud pénzzel segíteni a tetemes kiadásokkal járó középiskoláztatásukban. Megyénk jópár tanodája tesz erőfeszítéseket, hogy a kíviilmaradtak szakmai semmitlenségén valamit enyhítsen. Megszervezik a 9-10. osztályos oktatást, hogy mentsék a menthetőt. Nevezetesen: szinten tartsák, gyarapítsák, elmélyítsék a 15-16 éves korúakban azokat az (köz)ismereteket, melyek a nyolc év alatt sajátjukká lettek. Pluszról a pályaorientációs órák, foglalkozások, gyakorlatok keretében gondoskodnak. A szakmai, irányító jellegű stúdiumok körébe sok, a későbbiekben hasznosítható tudnivaló belefér. Kisállat-, baromfitenyésztés, zöldség-, gyümölcs-, fűszernövény-termesztés, cipőjavító (tréfásabban: suszteripari) alapismeretek, háziasszonyi praktikumok. Nem, ez nem azonos a szakmunkás- képzéssel! Vizsga ugyan van a végén, de képesítésről szóló papír nincs. Azért tovább kell „képződni”. Orientáció után talán valamivel könnyebben.-----HÁTTÉR _ ■ .......... x '' . ' :■
