Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-17 / 40. szám

1997. február 17., hétfő SPORT Popa pontozásos győzelme Pufi bácsira emlékeztek a súlyemelők • Feri Attila a 190-et elrontotta dia 145 kilo­grammon kezdett és ezen is maradt, míg Popa a 130 után a 135-öt, majd a 140-et is teljesítette. Lö­késben Pópának ismét jó volt mindhárom gya­korlata a 170-en, a 180-on és a 185-ön. Feri 180- on kezdett, a si­keres gyakorlat után 190-et kért, de technikai hi­bák miatt nem si­került kilöknie a súlyt. Mindez azt jelentette, hogy a pontszámok alap­ján Popa, aki na­gyon jól verseny­zett, leelőzte Fe­rit. Az NYVSC csapatát alkotó Végshő László a juniorok között indult, a 91 kg- ban 297,5 kg-os eredménnyel 330 pontot gyűjtött. A másik junior, Bé­res Sándor a 64 kg-osoknál 217,5 kg-os teljesít­ménnyel 310 pontot ért el. Az év elején az öt versenyző által szerzett 1851 pont jónak mondható, mind Glückmann Pál vezetőedző, mind Bobonka Gyula edző elégedett volt tanítványaival. Az ifjúságiaknál Lóránt Popa 325 kg-os összteljesítménnyel győzött Szabolcs teljesített a legjob­ban, a 76 kg-osok között 170 kg-ig jutott. A serdülőknél Schmidt Gábor vitte el a pál­mát, aki a 70 kg-osoknál 202,5 kg-os figyelemre méltó ered­ményt ért el. Ők valamennyien Nagy Tamás felvétele az NYVSC versenyzői. A kö­lyök korcsoportban a nyírturai Kantár János teljesített a leg­jobban, a 38 kg-osok között 90 kg-ot ért el. A részletes ered­ményt keddi számunkban kö­Nyíregyháza (KM) — A súlycsoportot váltott Popa Adri­án a Sinclair-pon- tozás alapján legyőzte neve­sebb és jobb eredményekre képes klubtársát, Feri Atti­lát a szombati Rácz András súlyemelő emlékversenyen. Mindkét versenyző azonos, 325 kilogrammos eredményt ért el, de a ponttáblázat Pó­pának kedvezett. Pufi bácsira, vagyis Rácz And­rásra, az NYVSC súlyemelő szakosztályának elhunyt veze­tőjére emlékeztek szombaton a hagyományos viadalon, amelyet a nyíregyházi klub sorrendben ötödik alkalommal rendezett. A verseny egyben területi minősítő és az NB I-es csapatbajnokság első fordu­lója volt. Szombaton az NYVSC három olimpikonja (Feri, Popa és Farkas) is do­bogóra lépett, ami azért kurió­zum, mert évente egyszer, ál­talában ezen a viadalon láthat­ja őket versenyzés közben a hazai közönség. Hármójuk kö­zül Popa és Farkas súlycsopor­tot váltott, mindketten egy súlycsoporttal feljebb verse­nyeznek. Farkas nem okozott csaló­dást, szakításban 130, lökés­ben 160 kg-ot ért el, összetett eredménye így 290 kg lett, a Sinclair-pontrendszer alapján 396 pontot gyűjtött. Egy súly­csoporttal feljebb, a 70 kilo­grammosok között a szakítás­ban Feri öt kilogramm előnyt szerzett Pópával szemben. At­A négy között Vesztett Bécs (MTI. APA) — Kalo­csai Zoltán, az Unió Boksz Team Szekszárd profi ök- lözője szombaton késő este Bécsben, a WBU világ- szervezet világbajnoki cí­méért szállt ringbe kihívó­ként 12 menetes mérkőzé­sen a címvédő — USA- ban élő, de még mindig svéd állampolgárságú — George Scott ellen. A ma­gyar bokszoló egyhangú pontozással vereséget szenvedett a könnyűsúlyú összecsapáson. Remiztek Ubeda (EFE, MTI) — Lékó Péter és Almási Zoltán egyfor­mán döntetlent ért el a spa­nyolországi Ubedában zajló nemzetközi sakktoma 6, for­dulójában. Eredmények: Lé- kó-Andersson (svéd) döntet­len, Illescas (spanyol)-AImási döntetlen. Az állás: Lautier 4,5 pont, Beljavszkij 4, Anders- son, Barejev 3,5-3,5, Akopjan, Halifman, Lékó 3-3, Almási 2,5, Illescas, Korcsnoj, Tim- man, Juszupov 2-2, Budapest (MTI) — A női kézilabda Bajnokok Ligájában a négy közé jutott a Herz-FTC, miután idehaza a visszavágón 26-21-re nyert a norvég Trondheim ellen. Herz-FTC-Byasen Trond­heim (norvég) 26-21 (15-6). A góllövők: Kertész 7, Kö­kény 5, Fiedler, Tóth és Becz 3-3, Takács 2, Kántor, Pásztor, Szarka 1-1, illetve Haltvik 9, Feiring 6, Bolset és Högdahl 2-2, Solem és Eriksen 1. A trondheimi 20-20-ra végződött első mérkőzés után igen ked­vező pozícióból kezdhette a találkozót a Herz-FTC, amely már az első félidőben bebizto­sította a továbbjutást. A második játékrészben ugyan feljöttek a norvégok, de egy pillanatig sem veszélyez­tették a zöld-fehérek győzel­mét. Puhl Sándor triplázott Márkás Sestriere (dpa, AP, MTI) — Sajtótájékoztatót tartot­tak a Nemzetközi Sí Szö­vetség (FIS) vezetői, akik nagy elégedettséggel nyugtázták, hogy az olasz- országi Sestriere-ben lebo­nyolított alpesisí-világbaj- nokság versenyeit a hely­színen 85 ezer néző tekin­tette meg. A dpa német hírügynök­ség szerint ez a szám kicsit csalóka, hiszen míg a záró­napon megrendezett férfi műlesiklóviadalra — a házigazdák kedvencének, Alberto Tombának a sike­rére várva — 35 ezer em­ber látogatott ki, egyes női számok iránt viszont cse­kély volt az érdeklődés. A jegyek eladásából szárma­zó bevétel 800 ezer német márkának megfelelő összeg, a FIS-nek pedig 45 millió márka nyereséget hozott a világbajnokság. Eger (B. F.) — Hallgatom az azna­pi híreke. Puhl Sán­dor kivétel nélkül az első helyen szerepel a sport­összefoglalókban. Amikor 1994-ben a labdarúgó-világ­bajnokság döntőjét vezette, azt mondtuk róla, ez rajta kívül mindössze tizennégy halandó­nak sikerült a földkerekségen. Aztán nem sokkal később megválasztották a világ leg­jobb játékvezetőjének, mi több, rá egy évre duplázott, is­mét ő lett az első számú síp­mester. Ez már csúcsközeli teljesítmény volt. Am ahhoz fogható nincs, amit február elején elért az eg­ri FIFA-játékvezető, ugyanis a müncheni futballgálán feltör­ve a hétpecsétes titkot kide­rült, 1994 és 1995 után ismét Puhl Sándort választották az Év játékvezetőjének. És ami eddig soha senkinek nem sike­rült, az a magyar bírónak igen, vagyis triplázott ebben a ne­mes versengésben. Legnagyobb ellenfele az olasz Pairetto volt, aki az el­múlt évi Európa-bajnokság döntőjét vezette, és mindössze két ponttal szorult a második helyre. Kettőjük teljesítménye toronymagasan kiemelkedett 1996-ban. hiszen az őket kö­vető német Krug negyedannyi pontot gyűjtött. — Amióta magyar földre tettem a lábam, rengeteg hí­vást kapok — nyilatkozta a vi­lágelső játékvezető. — Szá­momra mindegyik kedves, le­gyen az egy közeli barát vagy távolabbi ismerős gratuláció­ja. Hétfőn éjjel mindössze annyi időre tudtam kiszakítani magam a sokaságból, hogy felhívtam életem párját, Mari­kát, akinek a hangján hallot­tam. hogy mennyire boldog. Éjfél tájban ért véget a hivata­los ceremónia, de ahogy az már lenni szokott egy ilyen nem mindennapi összejövete­len, a társaság úgy hajnal háro­mig együtt maradt. □ Amikor megérkeztél a ba­jor fővárosba, a szállodába, a tekintetekből nem tudtad kiol­vasni, hogy nyertél vagy sem? — Teljes volt a hírzárlat, de ezt úgy értsd, hogy még a dél­utáni sajtókonferencián is úgy vettem részt, hogy nem tud­tam, hányadik helyen végez­tem. Csak este, a színpompás gálán derült ki, hogy ismét en­gem találtak a legjobbnak. □ Az eredményhirdetés­kor végigfutott hátadon a hi­deg? — Nem tagadom, megbi­zseregtem, amikor a kivetítő­vásznon az én nevem szerepelt az első helyen. A vb-döntő já­tékvezetőjének kihirdetésekor éreztem valami hasonlót. □A triplázás ténye változtat rajtad valamit? — Semmit. Ugyanúgy ké­szülök a következő feladatok­ra, mint eddig. A mozgatórugó továbbra is a játékvezetés, a labdarúgás szeretete. Ha vala­ki világelső, az még nem je­lenti azt, hogy hibátlan, téved­hetetlen. Én most — képlete­sen szólva — a Broodway-on címszerepet játszom, de tu­dom azt, hogy az élet nemcsak ünnepnapokból, rivaldafény­ből, hanem dolgos napokból áll. Nem tagadom, most egy picit, egy nagyon picit jó lesz lazítani, de aztán minden kez­dődik elölről. Adtuk a receptet A Tanárképző tizedik győzelme Nyíregyháza (M. B.) — Tizedik győzelmét szom­baton az OSC otthonában szerezte meg a Tanárképző-Isobau gárdája az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokság rá­játszásában. A végig szo­ros mérkőzésen a hajrá­ban nyugodtabb volt a vendég gárda. OSC-T anár képző-Isobau 81-84 (41-40). Zágrábi út, 20 néző, v.: Lugossy, Föld­házi. Tanárkéző-Isobau: Kozma 19/3, Oroszvári 12/3, Gócs 22/3, Gergely 21, Dunai 6. Csere: Kam­rás 4. Edzők: Kamarás György, Varga Sándor. A mérkőzés alakulása: 5. p: 15-12, 10. p: 21-22, 15. p: 32-28, 25. p: 49^18, 30. p: 59-59, 35. p: 67-68, 39. p: 81-81. Kozma kosarával indult a találkozó, de a hazaiak ré­széről Várszegi hamar vála­szolt. A vendégek több jó helyzetet hagytak ki, ugyanakkor az OSC is pon­tatlanul dobott és több lab­dát elszórt, emiatt 2-4 pont­nál nagyobb különbség egyszer sem alakult ki. Kozma, majd Gergely ko­saraival kétpontos előnyre tett szert a Tanárképző, majd Gócs növelte az előnyt. Az orvosegyetemis­táknál Várszegi sorra dobta a kosarakat, mellette Simon jeleskedett a pontszerzés­ben. Bosszantó hibák és szép megoldások után a fél­idő utolsó perceiben Ger­gely dobta a kosarakat, kü­lönösen az egyik tempóját tapsolta meg a kisszámú nézősereg. Kamarás edző a félidő­ben főleg a vendégek önbi­zalmát próbálta helyre bil­lenteni, ezért alapos eliga­zítást tartott az öltözőben. A második játékrész elején ismét a hazaiak vezettek, sőt négy ponttal húztak el. A vendégeknél Oroszvári éledt fel, triplája, majd Kozma hármasa után fordí­tott a Tanárképző. Néhány játékvezetői ítélet borzolta ezután a kedélyeket, a síp­mesterek mindkét oldalon rendre intették a lázongó já­tékosokat és edzőket. A ha­zaiaknál ekkor Gombos kö­zéptávoli dobásaival tartot­ta a lelket, de ekkor Gócs percei következtek. A tüs­késhajú bedobó sorra sze­rezte pontjait, ennek kö­szönhetően már 6 ponttal a Tanárképző vezetett. Ezt követően bosszantó hibák és labdaeladások miatt az OSC egyenlített, de 28 má­sodperccel a végső dudaszó előtt kétpontos téká veze­tésnél a hazaiak sorozatos szabálytalanságokkal pró­bálták a labdát megszerez­ni. Nem sikerült, Oroszvári viszont két büntetőből egyet bedobott, így a téká három ponttal nyert. Kamarás György: Bosszantó hibák mellett né­hány nagyon szép akciót mutattunk, ugyanakkor ja­vítani kell a védekezé­sünket. Győztünk, de már keddre tekintünk. Agassi simán bejutott a Sybase Open negyeddöntőjé­be, ehhez ilyen tenyeresekre volt szüksége AP-felvétel Gólpasszban csúcs Portland (AP, MTI) — Az észak-amerikai profi kosárlabda­bajnokság (NBA) pillanat­nyilag második legjobb csapata, a Miami Heat ma­gabiztos győzelmet aratott magyar idő szerint vasár­nap hajnalban a sokkal gyengébbnek tartott Phila­delphia 76ers felett. Több klubrekord is szüle­tett az összecsapáson. A floridai csapat már sorozat­ban kilencedik sikerét érte el, ezen felül a találkozón 17 hárompontos kosarat is dobtak Moumingék. A gól­passzok száma is (39) a csa­pat NBA-történetének leg­jobb mutatója. Mindezek mellett szinte törvényszerű­nek nevezhető, hogy a Phi­ladelphia 26 pontos vere­séggel vonulhatott le a pá­lyáról. Eredmények: Miami Heat-Philadelphia 76ers 125-99, New Jersey Nets- Washington Bullets 107— 86, San Antonio Spurs-At­lanta Hawks 89-109, Mil­waukee Bucks-Denver Nuggets 92-87, Utah Jazz- Dallas Mavericks 99-84, Portland Trail Blazers-Ho­uston Rockets 109-105.

Next

/
Oldalképek
Tartalom