Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-28 / 23. szám
HIRDETÉSEK 1997. január 28., kedd Hamis igaziak — és igazi belga hamisítványok Brüsszel (MTI-Press) — Hosszú évek óta százmillió belga frankot érő, eredeti Rubens-alkotás boldog tulajdonosa volt egy limbour- gi házaspár anélkül, hogy tudtak volna róla... A képet baráti biztatásra adták át szakértői véleményezésre, de még a művészettörténész kezében is hetekig tartott, amíg a formálódó gyanú beigazolódott, és bebizonyosodott, hogy egy 1659-ben ellopott igazi Ru- bens-festményre bukkantak, amit már évszázadok óta eltűntnek vélt a szakma. Az eset nem egyedi, de nem is mindig ilyen happy enddel végződő. Bőven akad példa az ellenkezőjére is. Mint a La Libre Belgique beszámolójából kitűnik, évről évre képek tucatjairól derül ki, hogy nem azok, aminek vélték őket: valódinak tartott hamisítványok, vagy éppen ellenkezőleg, jelentéktelen kismesternek vélt munkák esetleg festőóirások alkotásai. Belgium fiatal, alig másfél évszázados állam, de történelme messze múltba nyúlik. Az egykori Németalföld a mediterrán medence mellett a középkori kultúra egyik bölcsője volt, a termés pedig ma is látható mindenfelé. A gond csak az — jegyzi meg Jan De Maere, a téma egyik belga szakértője —, hogy a mindent ellepő kínálatból nagyon nehéz kihámozni, melyik ■ az igazi, és melyik a hamis. :— A brüsszeli múzeumokban, képtárakban vagy képkereskedésekben átlagosan minden ötödik festmény hamis — véli, majd még hozzátészi: ő maga is rendszeresen kiszúr egy újabbat valahol, egy galériában, vagy egy katalógusban. Szavaival összecsengve a belga rendőrség különleges csoportjának vezetője is arról panaszkodik, hogy hetente több tucatnyi hamisításra utaló bejelentés érkezik hozzájuk. Csak a nagy nevekkel törődünk, a többit ki sem vizsgáljuk. Nem bírnánk szusszal — jegyzi meg az egyébként hét évvel ezelőtt felállított, képhamisítással foglalkozó osztály vezetője. A szakértők egyébként a hamis festményeket két csoportra oszthatják: valódi hamisakra, és hamis valódiakra. Az utóbbiakkal egyszerűbb elbánni, ezek csak másolatok valami igaziról. A nagyobb gond a valódi hamisakkal van, amelyeket tehát valamely nagy festő stílusában festettek, meglehet, esetleg még saját korában, önmagában tehát még a vegyelemzés és a kormegállapítás sem feltétlen jelent fogódzót. II. Erzsébet angol királynő például egész a közelmúltig abban hitben is uralkodhatott minden britek fölött, hogy nyolc kiváló Rembrandt-festmény boldogtulajdonosa. Gyűjteménye mára négyre olvadt, mivel a másik négyről szakértők időközben kiderítették, hogy nem a mester művei. A kérdés körüli bizonytalanságot jól mutatja, hogy nem ritka a mostani, limbourgi házaspáréhoz hasonló eset sem. Egy brüsszeli ócskással történt például öt éve, hogy egy hétvégi piacon 300 frankért — 1500 forintért — vett meg egy kedves grafikát, hogy aztán 2 és fél millió frankért adja tovább, lévén, hogy a rajz egy XVI. századi holland mester munkájának bizonyult. Sokat számít, hogy a technika fejlődése növekvő biztonsággal tud támpontot nyújtani. Részben ezért is van az, hogy bár a képhamisítás körüli kutakodás önmagában nem új, de a kérdés tömeges felvetése már az. S££5M8t& A KORONAÉKSZER KFT.\ ÉKSZERSZALONJÁBAN. \ A Kelet-Magyarország előfizetői kártyával vásárlóknak S% engedményt adunk. _Jel.:.3JJ£64eAutóalkatrész-boltba kereskedőt felveszünk, jelentkezni személyesen: Nyíregyháza, Orosi út 29/A., CARMO Kft. PALYAZAT Tiszalök Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet gazdasági irodavezetői munkakör betöltésére. Képesítési előírások: 9/1995. (II. 03.) Korm. sz. rendeletben foglaltak szerint. Bérezés: Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján. A pályázatot Tiszalök Város Polgármesteri Hivatal jegyzőjének kell benyújtani a megjelenéstől számított 15 napon belül. Az állás a döntés után azonnal betölthető. •228028/ih-oi 28/10* Borsodi világos sör, 0,5 I 45,50 Ft/üveg Stroh minőségi likőrök —15% engedmény Szörpök Mangó, 1 I 123,— Ft/üveg Traubi, 20 I 2400,— Ft/kanna * Üdítőitalok narancs PÉT, 1,5 I 65,— Ft $ Tonik PÉT, 1,51 65,— Ft & Az árak az áfát is tartalmazzák. Kiszállításnál külön akciós ár! Ráthonyi Kft., Debrecen, Alma u. 24. Tel.: (52) 348-150. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.00-16.00-ig, szombat 8.00-12.00-ig. Ji\#| A NAGY-OK Kft.! CVA Te/.: 462-353 markakereskedes Nyíregyháza, Debreceni út 318/b. j Tegyen egy próbautat nálunk a MEGÚJULT AVIA I teherautóval és ismerkedjen meg rendkívül J kedvező finanszírozási ajánlatunkkal. Pl. 550x250x220 TIR kivitelű, j Első befizetés 1 905 000,— Ft. j Ebből 762 000,- Ft ÁFA. Azonnal visszaigényelhető . + 62 535 — Ft/hó fix részlet | A modern és takarékos áruszállítás megújult járműve \ j /SyiA — A JŐ ÜZLET-társ 11 4»i wm a szuv rt. nyír-bit Oktatási Stúdió 1997. februártól alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamot indít. 1 Jelentkezni lehet az alábbi címen 1997. február 10-ig. SZÜV RT. Informatikai Szolgáltató Központ NYÍR-BIT Oktatási Stúdió Nyíregyhaza, Vasvári Pál u. l sz. Tel.: (42) 406-844 Intézményünknél indul az előző évhez hasonlóan 1997 szeptemberétől a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola kihelyezett tagozata. Figyelem! A Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola g jelentkezési határideje módosult. | A jelentkezési határidő: 1997. március Ol. | IFI HAITI pARjót ritkító ajánlatok február 28-ig 1""Tisztelt Üzletrész-tulajdonosok!^ I Értesítjük, hogy szövetkezetünk 1997. február 5-én . 8 órai kezdettel közgyűlést tart. A közgyűlés helye: Nyíregyháza, Pazonyi út 17. I Bútoripari Szövetkezet Napirendi pont: | 1. A szövetkezet végelszámolással való megszüntetése, végelszá- | L moló személyének megválasztása, munkadíjának meghatározása. . __ __ __ “227309/H^T! 12*J Ingyen extrák 1. Ha Fiat Bravo/ Brava 1.4S modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 250.000 Ft értékben! Ingyen extrák 200.000 Ft-ért! 2. Ha 3 vagy 5 ajtós Fiat Punto 55-ös modellt vásárol: • szabadon választhat a rendelkezésre álló extrákból, • illetve autós kiegészítőkből • 200.000 Ft értékben! Használt autót a piaci érték 120% 3. Használt autóját is beszámítjuk!5''Ráadásul • az autó piaci értékének 120%-án: • a legmagasabb többletérték 100.000 Ft! • Ezenfelül ingyenes átvizsgálást és értékbecslést is biztosítunk! Fantasztikus pénzügyi ajánlat! 4. Eddigi ajánlatainkat egy hihetetlenül kedvező' pénzügyi konstrukcióval is kiegészítjük, amely mindenki számára testreszabott fizetési feltételeket biztosít. * Az ajánlat nem vonatkozik az akcióban részt vevő Fiat modellekre, illetve azokra az autókra, amelyek fél évnél rövidebb ideje vannak a vásárlók tulajdonában. Kivételt képeznek továbbá azok a gépkocsik is. amelyeknek a legfrissebb Eurotax által meghatározott piaci értékük az 500.000 forintot nem éri el. Használt gépkocsi beszámítása esetén az Eurotax által meghatározott piaci ár alapján vett +20%, illetve az ingyenes átvizsgálás és értékbecslés csak abban az esetben érvényes, ha a vásárló a Bravo/Brava vagy a Marea modellek közül választ (a Bravo/Brava 1.4S modell kivételével). Autóméry Kft., 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 215., tel.: (42) 490 021, fax: (42) 460 570 Nőitáska-vásár Az olasz gyártó cég akciója ÖL 29-én Nyíregyháza Mőv. Központ (Szabadság tér 9.) 8.00—-17.00 óráig ITALIA-DDE KFT. Komló 72/482-360. *227441/1K*