Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

1997■ JANUÁR 18., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Az égben köttetnek... „A fiatalság hamar elszáll, harmincéves koromra már megöregedtem39 bankó Mihály Manapság jó házasság?! — legyint re­ménytelenül a szőke fiatalasszony. Kedves, meleg szemét a sírás könnyei fényesítik. Szipogva kezd élettörténetébe. — A fiatalság hamar elszáll, nézze meg, harmincévesen megöregedtem — simítja hátra haját, miközben kissé el­pirul. — Nem szeretek panasz­kodni, de már nem bírom. A gyerekek előtt nem merek sírni, nekik támaszra van szükség... Pedig minden úgy indult mint a mesében. Csakhogy a mesében a jók elnyerik jutalmukat, s az egymásra talált szerelmesek má­ig is élnek, ha meg nem haltak. Piroska a város melletti egyik tanyán született. A sors nem volt szűkmarkú hozzá, gyönyö­rű alakjára, mosolygós szemére sokan felfigyeltek. A bulikban mindig ő volt a központ. Külö­nösen, hogy a nyelve sem volt lekötve. Talán még féltek is tőle egy kicsit a fiúk. Sokan szeret­tek volna neki udvarolni, ő1 csak válogatott. Persze sosem gondolta komolyan a dolgot. Ráérek..., biztatgatta idős szüle­it, akiknek lányuk jelentette a mindent. A szakmunkásképző elvégzése után ke­reskedőként dolgozott a városban. Sok­szor jegyezte meg a főnök: Piroska te még a száraz kenyeret is eltudnád adni. Nem is tagadta, hízelgett neki ez a tisztelet. Egy­szer leltározás közben aztán a főnök úr keze véletlenül Piroska blúza elejére té­vedt, s a lány egy akkora pofonnal viszo­nozta ezt a bizalmasságot, hogy a tenyere is belesajgott. Pokol lett ezután az élete, a főnök rászállt, ez sem volt jó, az sem. Nem bírva a sok megalázást, otthagyta őket. Ekkor jelent meg Béla... — Valahonnan Pest körnékéről költöz­tek a tanyába — csuklik el a hangja. — Csak suttogták, hogy az apja valamit csi­nált, ezért kellett nekik a világ végére el­jönni. Béla, mint a legidősebb tartotta el a családot. Kicsit lassú mozgású, szerény fi­atalembernek ismertem meg. Mikor elő­ször találkoztunk, még talán a szája is tát- va maradt. Meg is kérdeztem: mi az nem láttál még fehér embert? Csak dadogott valamit köszönés helyet. Később észre vet­tem, mindig akkor szorgoskodik az udva­ron, ha én arra járok. Persze a tanyán sem­mi sem maradhat titokban. Megtudták a szüleim, hogy jár utánam. Lett nagy perpat­var, először szidtak, majd könyörögtek, hogy azok csak valami jöttmentek. Ki tudja mifélék, meg hogy semmilyük nincsen. De milyen bolond az ember, minél jobban til­tották, annál jobban érdekelt. Nem talál­kozhattunk csak titokban. Emlékszem mindig csak a kezemet szorongatta, meg azt kérdezgette: ki szöksz hozzám este? Piroska, először nem is vette komolyan az egészet. Később rá kellet jönnie az er­dőszéli találkákon, hogy szereti ezt a „mamlasz”, bátortalan fiút. Az esküvő szűkre szabottan sikerült. Hisz a tizenki­lenc éves lány szülei nem bocsátották meg, hogy beleegyezésük nélkül megy férjhez. A fiú anyja — az apa még mindig börtönben csücsült — pedig olyan szegény volt, hogy még vőlegényi ruhára is kölcsönt vettek fel. A lány akarata szerint a templomban is kimondták az igent; a házasságok az ég­ben is köttetnek, hajtogatta. Az a két nap szabadság volt a nászútjuk, amíg Bélát nélkülözni tudták a munkahelyén. Albér­letbe költöztek. — Szegények, de boldogak voltunk — veszi elő az újabb zsebkendőt. — Béla na­gyon kedves, segítőkész férjjé vált. Zsolti megszületése után, külön munkákat is vál­lat. Mint gépkocsivezető, szinte mindig úton volt. Három év után megszületett a lányunk, Edina is. Rám egyre nagyobb teher nehezedett. Kér­tem hagyja ott az állását, keres­sen egy másikat, hiszen asztalos az eredeti szakmája, abból is megélnénk. Majd ekkor, majd akkor, hajtogatta, s a korábbi­nál is többet ment kiküldetésre. Lakást kaptunk, elfogadtam, kell a pénz. Egyszer aztán — bár megitta korábban is az egy­két felest — berúgva jött haza. Megdöbbentem. A gyerekek sír­tak, nagyon agresszívan viselke­dett. Még a vacsorát is földhöz vágta a tányérral együtt. Kér­deztem, névnapoztatok, vagy ünnepeltettek valamit. Nem vá­laszolt, csak úgy ruhástól lefe­küdt. Másnap már hajnalban el­ment. Este megint késett, nem volt részeg, de látszott rajta, hogy ivott. Valami haverokról beszélt, hogy milyen jól érzi ve­lük magát. Mérges lettem, ak­kor menj, kérj tőlük vacsorát! Ekkor csat­tant el az első nyakleves... Később ez már rendszeressé vált. S azóta sincs maradása az asszonynak és a gyere­keknek. A szülők megöregedtek, hozzájuk nem mehet. A férjet kidobták az állásából, s hiába a könyörgés, hallani sem akar a válásról. — Mi lesz velem? Ha nem lennének az apróságok bíz’ Isten már öngyilkos lettem volna. De nekik anya kell. Van, hogy na­pokig nem látom. Hallom hol itt hentereg együtt ivócimboráival, hol ott. Ez a pe­dáns, tiszta ember, koszosán, borostásan jár. Megpróbáltam már mindent, ígérget­te, de nem ment el elvonókúrára sem, még néha a családipótlék is lecsúszik a torkán. Nekem már végem — ejti le megtörtén a kezét. — Úgy látszik én már csak az égben leszek boldog... Harasztosi Pál illusztrációja IRSIokat — A nyolcvanas évek dallamos rock­zenéjét is hallhatják tőlünk — mondja az alkalmi szóvivő, Bora Olivér. — A tinédzsertől a vi­szonylag idősebb nemzedékig bárki­nek játszunk. A kü­lönböző számok más-más korosz­tályhoz szólnak. — Nem akarjuk viszont behatárolni magunkat — veszi át a szót Timkó Já­nos, — hogy csak kiknek írjuk a számain­kat. Szeretnénk tanulni a nagyoktól, pél­dául az Omegától dolgozunk át számokat. S hogy erre miért van szükség? Nemcsak azért, hogy ne plagizáljunk, hanem azért is: a saját meglátásunk szerint érzékeltes­sünk húsz évvel ezelőtti dolgokat. Séra Péter arról a kihívásról beszél, amit a Music Tv jelent manapság az együtte­seknek. Régen, ha valaki rockkoncertre vágyott, vett egy belépőjegyet valamelyik koncertre. Ma bekapcsolja a tévét és éjjel­nappal láthatja azokat a kedvenceket, akikkel azonosulni szeretne. Ráadásul olyan technikát vonultat fel a Music Tv, amellyel versenyre kelni bajosan tudna bárki. Meg kell találni tehát azt az utat, amely elvezet a hallgatósághoz, hogy be­jöjjenek akkor is, ha a médiában még nem sztárolt csapatról van szó. Felléptek már szórakozóhelyeken, s most két meghívásnak is eleget tesznek ha­A Crossbons együttes Adott hét fiatal, akik korosztályuk tagjai­hoz hasonlóan szeretik a könnyűzenét, nem mindig értenek egyet szüleik, nagy- szüleik világfelfogásával és esetenként ki akarják forgatni sarkaiból ezt a bolygót. Mit tegyenek céljaik valóra váltásához? Bizonyosan rájöttek: alakítottak egy zene­kart, s a dalok nyelvén mondják el gondo­lataikat. A Rigó utcai családi ház felső szintjén levő szobában születnek a világmegváltó gondolatok. Timkó János hamisítatlan ti­niszobájában próbál hetente egyszer a kis együttes. A Crossbons névre keresztelték magukat. Séra Péter, Dobos István, Bora Olivér, Bak László, Majoros József, vala­mint a technikus, Székely György azért jönnek össze rendszeresen, hogy egy jó ne­vű könnyűzenei együttessé váljanak. Tóth Kornélia az életből marosan: jótékonysági koncerten mutat­koznak be. Az egyiket a rákszűrések kiter­jesztéséért, a másikat az Életmód-klub programjainak, céljainak valóra váltásáért szervezik. — Nekünk fontos az, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akik anyagi okok miatt nem juthatnak el valahová, ám ez az életük szervezéséhez nélkülözhetetlen — mondta Dobos István. — Számainkban is beszélünk erről, például az eldobott gye­rekekről, akikért valakinek fel kell emelnie a szavát. Az együttes tagjai dolgoznak, vagy gim­náziumba járnak. Zenét tanultak közülük többen is, de a legtöbbet a próbák jelentik a számukra. Ha valamelyikük hoz egy öt­letet, akkor azon dolgoznak. Teljes a de­mokratizmus köztük, így nincs is kineve­zett vezetője az együttesnek. Felsorolni is nehéz, mennyi hangszerre lenne szükségük. Röpködnek a külföldi hangszergyártók, forgalmazók nevei, olyan márkák, amelyek termékeit diák­zsebből nem lehet megvenni. így aztán örülnek, ha az elektromos gitárért nem 150 ezret, hanem mindössze 30-at kell ki­adniuk. Igyekeznek kéz alól beszerezni a hangszereket, rendszeresen felkeresik a használtakat is árusító boltokat. Szép álmokat szőnek, lassan összeállít­hatnak egy kazettára való műsort. Persze, a zeneműkiadás még további gondot jelent számukra, egyelőre a technikai előállítá­son és a számok komponálásán munkál­kodnak. Sok esetben még a hangszerek szállítása is gondot okot, mert a Golffal kétszer fordulnak, a Trabant pedig két dobra van hitelesítve. RITMUS Sikerlista A mai sikerlistát a Rocky üzletháló­zat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér, Kelet Áru­ház) eladott kazetták és CD-k alap­ján állítottuk össze. 1. Hupikék Törpikék: Buli van Aprajafalván 2. Zámbó Jimmy: Mit akarsz a boldogságtól? 3. Animal Cannibals: Reggel, dél­ben, este 4. Honfoglalás (filmzene) 5. Presser Gábor: Kis történetek 6. Vangelis: Oceanic 7. D.J. Bobo: World in Motion 8. Madonna: Evita (filmzene) 9. Scooter: Wicked 10. Demjén Ferenc: Ünnep ’96 11. The Kelly Family: Almost Hea­ven 12. Enigma: Le roi est mórt, vive le roi 13. Mike Oldfield: Voyager 14. Tátrai Band: Trilógia 15. Pice Girls: Spice A legutóbbi rejtvény megfejtéséért a Rocky üzletház ajándékát Szamosi Dóra mátészalkai olvasónk nyer­te. Mai kérdésünk: Milyen származá­sú az Enigma együttes? A megoldást levelezőlapon küldjé­tek be a szerkesztőségbe! (Mindazok, akik ezt a sikerlistát bemutatják a Rocky üzleteiben, vásárláskor 10 százalék kedvezményt kapnak.) GONDOLKODÓ A múlt heti rejtvény megfejtéséért könyvjutalmat nyert P. Kovács Péter (Nagydobos) és Tóth Katalin (Vásá- rosnamény). A mai feladványunk: A felső ábra­sor logikája alapján válasszátok ki az alsó hat rajz közül azt, amelyik a kérdőjel helyére való. A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szer­kesztőségbe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom