Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-17 / 14. szám
1997. január 17., péntek HATTER Kereskedni márpedig kell Aktív részvétellel visszaszerezhető régi piacunk, sugallja a menedzser . Nézőpont fl|« jÉÉ í Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A többnyire a rendszerváltást követő politikai fordulatunkkal magyarázott piacvesztésünk óta a legutóbbi időkig főként a riasztó hírek jutnak el hozzánk a szovjet utódállamok belső gazdasági környezetéről. A közepes minőségű magyar termékeket hajdanán tömegében fölvevő, majd az unióval együtt átmenetileg valóban össze is omlott keleti piac azonban időközben fokozatosan újraéled, amit a nyugati cégek egyre markánsabb ottani jelenléte ékesen bizonyít is. Eközben idehaza, a viszonylag kevés — főként a régi kapcsolatokra építő, no meg a körülményekhez alkalmazkodni képes — vállalkozás kivételével még mindig a „tovarisi ko- nyec” gazdasági következményei fölötti siránkozás dívik. Pedig lázas sietséggel kellene új üzleti kapcsolatokat építeni, ha nem akarjuk, hogy például a számunkra egyik legkézenfekvőbb szomszédos ukrán piacon végül majd hátul kullogjunk a nagy nemzetközi tülekedésben. Ukrán viszonyok A harmadik éve már egy valódi „multi”—az Uniroyal Chemical — alkalmazásában Ki- jevben, ukrajnai és moldáviai országmenedzserként dolgozó nyíregyházi fiatalembert Fekete Józsefet arról faggattuk: valójában milyen gazdasági viszonyok alakultak ki Ukrajnában? — Amikor 1994-ben kimentem, már teljesen más viszonyok közé csöppentem, mint amilyeneket annak idején. 1989-ig kijevi egyetemista koromban, majd a későbbiekben, mint a nyíregyházi Agroker külkereskedője üzleti útjaink alkalmával tapasztaltam. Ukrajnában a Szovjetunió széthullását követően eleinte mondhatni krízis állapotok voltak. A magyar cégek számára különösen, mivel Magyarország sorban bezárta a kereskedelmi kirendeltségeit, s cégei visszavonultak arra hivatkozva, hogy nem találják meg a fizetőképes keresletet, az ukránok nem tudnak mivel fizetni, magas az infláció stb. Ám, ahogy mi kivonultunk. A magyarok ki, a nyugati cégek pedig bevonultak Ukrajnába, mondja Fekete József A szerző felvétele rögtön bevonult a nyugat, amelynek cégei akkor kezdtek nyitni a hatalmas új piacokat jelentő kelet felé. Helyünkre léptek — A saját mezőgazdasági kémiai vonalamat alapul véve, szinte minden nagy kereskedőháznak, gyártócégnek külkereskedelmi képviselete van kint. A nevetséges az, hogy ezeknek a cégeknek a nagy részénél főként magyarok és ju- goszlávok, esetleg lengyelek, bolgárok — valamennyien oroszul, s azóta többnyire alkalmazóiknak megfelelően angolul, franciául is beszélő volt szovjetuniós diákok — vezetik az irodákat, akiket hazájukban nem tudtak úgy kihasználni, illetve megfizetni, hogy végül a külföld által „el- szipkázva” ne a konkurenciát erősítsék a piacon. Csak köz- bevetőleg jegyzem meg, hogy a hozzám hasonlóan orosz nyelvterületen egyetemet végzetteknek — akikből kiváló kapcsolatokkal rendelkező, piacépítő külkereskedők vál- (hatná)nak — ma már nincs is utánpótlása, az orosz nyelv oktatása is megszűnt, ami nem biztos, hogy szerencsés dolog a jövőre nézve. — A keleti piacokról való távolmaradását a hazai cégek előszeretettel magyarázzák a fizetőképes kereslet hiányával. Ez érdekes kérdés, hiszen eleinte a nyugati cégek is nehezen mozogtak az orosz, ukrán piacon, mivel kevésbé ismerték a körülményeket. A nagy amerikai cégek például azért nem tudtak annak idején betömi agrokémiai termékeikkel, mert a magyar vegyipari cégek közepes és olcsó szereikéi a szovjet növényvédőszer- igény 60 százalékát kielégítették. A megváltozott viszonyokhoz a magyarok n?m tudtak alkalmazkodni. A gyáraink, miután kivonult mögülük az állam az államközi szerződéssel és a rubelelszámolással, tönkre mentek. Pedig, ha a 90- es évek elején lett volna marketingstratégiánk, lehetett volna kereskedni. A külföldiek azonnal rámozdultak a nyomunkban keletkezett űrre és pl. az amerikaiak állami segélyek előírt elköltésének (az összeg bizonyos százalékában USA-cégek termékeit kellett vásárolni) hátterével meg tudták vetni a lábukat az ukrán piacon is. Ukrajna kényszerhelyzetben volt, hiszen különleges mezőgazdasági adottságát, gabonatermelő képességét ki kellett használnia, amihez viszont egyebek között növényvédő szerekre volt szükség. Jelen kell lenni — Míg a magyar cégek azon gondolkodtak miként kellene drága pénzen újra elismertetni a termékeiket, addig a nyugatiak már nemcsak ezt tették meg, de irodáikkal jelen voltak és elkezdték az igen intenzív marketingmunkát. Például ahogy beléptem az Uniroyal- hoz és kimentem Kijevbe, rögBén Esttssa láitájn 'y'4 / ■égvirágosak reggelenként az ablakaim. Ahol nem távfűtés van, nemigen engedheti meg az ember magának, hogy éjszaka is fűtsön. Kedves, fehér falú, gerendamennyezetes házam bizony dermesztő hidegre hűl ki reggelig a téli napokon. Szépek a jégvirágok, utánozhatatlan mintázatukkal, de jobban örülnék, ha kilátnék a kertbe vagy az utcára. Új napra ébredve jó lenne látni, milyen kint a világ. Forró teát iszom, miután betűtök, kezeimet melengetem a bögrén, arcomon páráilik a tea gőze. A konyha barna gerendás mennyezetéről még a karácsonyi díszítéskor felfüggesztett fenyőtobozok rin- ganak a melegedő levegőben. Leolvad lassan a jégvirágok gyönyörű, hideglehel- lő rajzolata. Tudtam, hogy milyen, mégis látni akartam. Minden feTéli álmok hér. Szomszédom házának teteje, fáim zúzmarásak. Téli álmukat alusszák az egresbokrok, a mézízű szőlőt termő tőke. Árván, fagyottan lóg az eresz alá kiakasztott szalonnadarab, a cinkék ilyenkor még nem ébrednek felNéha nehéz, szorongó álmokból ébredek ilyenkor. Félek a jövőtől, félek ettől az évtől. Jönnek a nyíltan előre- jelzett (állítólag szükségszerű, elkerülhetetlen) áremelések. A nyugdíjam nevetségesen kevés. Emberi számítás szerint képtelenség megélni belőle. Nappal valamilyen, bármilyen tevékenységgel elűzöm magamtól a sötét, ijesztő gondolatokat. Szegény. volt apósom szokta mondani. Iia meglátta valamiért ijedt arcomat: — Ne félj! Úgy még nem volt, hogy sehogyan se lett volna! Megpróbálok erre gondolni. Flát, igaz. Valahogy mindig van. ha meghalunk, akkor is. De, hogy ez mennyire nyugtatja meg az embert... Búzát vetettem ki cserép földbe Luca napján. Kikelt szépen, gyönyörűek a zöld hajtások ilyenkor, jégvirágos, zúzmarás téli napokon. Minden kis kardhegyü hajtás végén egy harmatcsepp remeg. Elnézegetem gyönyörködve, a cserepet a fény felé tartom. Honnan keletkezik ez a harmat rájuk a szobában? Akárha apró könnycseppek lennének. Megiszom a bögre forró teát, nézem, hogyan tűnik el a jégvirág az ablakról, és látom a háborította kertet. Valami azt súgja nekem ezeken a reggeleken, bár szorongó álmomból ébredtem tön elkezdtünk szimpóziumokat, szakmai utakat szervezni, felvettük a kapcsolatot az újonnan alakuló magánvállalkozásokkal is. — A nyugatiak, köztük az én cégem is, vállalják azokat az Ukrajnában kétségtelenül meglévő kockázatokat, amelyek miatt a magyarok csak siránkoznak, s megpróbálnak az adott körülményeknek megfelelő stratégiát kidolgozva üzleteket kötni. Például konszignációs raktárakat hoznak létre, amelyeket feltöltenek áruval, s ahonnan mindig annyi terméket adnak ki, amelyre az adott partnerüknek engedélyük van. — Ma Magyarországnak már közel sincs meg az az imázsa Ukrajnában, ami öt évvel ezelőtt megvolt. Annak idején úton-útfélen lehetett hallani a magyar alma, a magyar borok dicséretét, holott tudjuk az oda szállított minőség nem volt a csúcs, de hát ott csak azt tudták megfizetni. Teljesen megszüntetni a magyar jelenlétet, nagy baklövés volt, mert három év alatt a piac mindent elfelejt. Mi az országban mozgó kereskedelmi menedzserek folyamatosan tájékoztatjuk a cégeinket, a sokszor valóban váratlan gyorsasággal változó körülményekről, amihez javaslatainkat meghallgatva a központjaink rugalmasan igyekeznek alkalmazkodni. Mert tudják a számunkra is sürgősen megfontolandó alaptételt: kereskedni kell! erre az új napra az új évben — valami mégis azt súgja nekem: nem is olyan sokára már hóvirágcsokor díszeleg szobám asztalán, barkacsokrot készíthetek, mely újra csak felvidít. Kertem és fáim virágozni fognak, és újra teremnek, mint eddig. Itt van a reménység kis cserepes búzavetésem képében, tobozok a mennyezeten. zürke kiscicámnak egy V diót adtam játszani. LJ most ezt kergeti fel-alá a konyha kövén. Elnézem, és jókedvem lesz tőle. Az ő gya- nútlansága arra tanít, hogy higgyek mégis az emberi becsületben, jóságban. Higy- gyek a hóvirágban, minden virágban, forróságot enyhítő nyári, üdítő záporokban, higgyek a szivárványban. Abban, hogy Isten nem hagy el. és mégis szép az élet! Határszéli üzelmek Kováts Dénes A határszéleken mindig kiemelt figyelem kíséri nemcsak a lakosság, de a fegyveres szervek és testületek működését is. itt, a keleti végeken különösen. Tények és vélelmezések egyaránt gyanús iizelmekre, korrupciós cselekményekre utalnak, bár illetékes helyeken — eltekintve egy-két kivételtől — általában cáfolják a gyanúsításokat. Rendszerint az a válasz: nem jutnak el konkrét, adatokkal is bizonyítható információk a vezetőkhöz, s bár ez önmagában nem jelenti azt, hogy lefizet- hetőek lennének rendőrök, pénzügyőrök vagy határőrök, s amíg ez nem igazolható, addig nem kell vádaskodni. Valahol érthető ez a logika, bár vannak buktatói. Egyrészt valóban nem szabad vélelmezések alapján erkölcsileg elítélni testületeket, de azért az sem lehet véletlen, hogy mind többen fogalmazzák meg kételyeiket a szolgálatukat teljesítők egy részével kapcsolatosan. Más kérdés persze, hogy a közszájon forgó történetek bizonyítására, hivatalos útra terelésére nem vállalkoznak. Állítólag előfordult megyénk egyik határátkelőjén, hogy 300 ezer forintért emelték fe! a sorompót valaki előtt, egyesek valóságos bérautó-hálózatot működtetnek az üzemanyagcsempészet érdekében, bizonyos személyek naponta túl sokszor lépik át a kisha- tárt, míg másoknál a gyors és látványos meggazdagodás utalhat törvénytelen üzelmekre. Többen megfogalmazták már a kellő összhang hiányát a rendőrök, pénzügyőrök és határőrök között, pedig—ha mindenki akarná — együtt több eredményt mutathatnának fel. Óriási pénzek forognak kockán és cserélnek gazdát a határmenti régiókban — sejlik fel a való a szavak mögül, s ez természetes összeütközésekhez vezethet. De legfeljebb a hálózat legkisebb halai akadnak horogra, a nagyok továbbra is élik világukat. Igaz, a jelek szerint ezt nyugodtan megtehetik. Szöveg nélkül Ferter János karikatúrája Silbakok a polgárokért Kovács Bertalan A megyeszékhely rendőrkapitánya fontosnak ítélte a minap azon civilek önkéntes tevékenységét, akik polgárőrként igen hatékonyan képesek segíteni a rend profi őreinek munkáját. Amint Pásztor Miklós rendőrkapitány fogalmazott: „Minden egyes polgárőr szeme egy rendőrét pótolja”. Talán akadnak olyanok, akik túlzottan hízelgőnek ítélik ezeket a szavakat, ám kétségtelen, hogy bár mind a mai napig nincs tisztázva a polgárőrszervezetek jogállása, agyagi segítése, különböző eszközökkel való felszerelésének ügye, az önkéntes silbakok puszta jelenlétükkel is képesek elvenni a bűnözők kedvét „rosszalkodástól”. Ne legyenek azonban illúzióink, megyénkben sok helyütt vannak még fehér foltok annak dacára, hogy a helyi közvélemény rendre szorgalmazza a helyi polgárőrség megszervezését. Am, akiknek igazán tisztük lenne a szervezés, bizony nem mindig állnak a helyzet magaslatán. Legtöbbször a fentebb már említett tisztázatlan jogállással magyarázzák a halogatást az illetékesek, míg másutt és mások — különösebb hercehurca, jogi procedúra nélkül — egyszerűen összedugják fejüket az emberek, s már meg is született a rend önkéntes oltalmazóinak gyülekezete. Több olyan község is van megyénkben, ahol az erősebb nemhez tartozó valamennyi!!) polgárt sikerült—úgymond— beszervezni. Ennek köszönhetően egy férfiembernek havonta csupán egyszer kell vállalnia—persze egykét társsal — a járőrözést. A félig, vagy talán egészen „illegálisan” működő polgárőrszervezetek legtöbbször nem verik nagy dobra tevékenységüket, látványosan nem gyűjtik a babérokat, megelégednek „csupán” azzal, hogy rendszeres cirkálásuknak köszönhetően falujukat elkerülik a nehézfiúk. S ez a lényegígy a polgárőrök is elmondhatják magukról a picit módosított rendőrszlogent: Szolgálunk és önvédünk!
