Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
Marcellino Marcello Mastroianni AP-felvétel £ zerkilencszázhatvan február ötödiké az olasz film ünnepi eseményének ígérkezett. Milánóban bemutattak egy különös című alkotást: La dolce vita. Az édes élet. Az est. a Capitol moziban, botrányba fulladt: fütyült, kiabált az estélyi ruhás közönség, a rendezőt leköpdösték.. Fellini, a stáb néhány tagjával elmenekült a helyszínről, hogy aztán szerény vacsorával ünnepeljék a filmművészet korszaknyitó eseményét. Köztük volt az a fiatalember is, akit a stáblista Marcello Mast- roianniként jelzett, de a társaság, az ifjú korára utalóan csak becézve szólított: Marcellino. Milano leghíresebb kritikusa másnap így tudósított a bemutatóról: „Egy nemzet, melynek ilyen a fővárosa, nem is tehet mást, mint nyugodtan várja a kozáklovak érkezését, s azt, hogy a Vatikán szenteltvíztartóiból igyanak.” Mastroianni? „A leghamisabb újságíró-figura, aki valaha is feltűnt a mozivásznon. ” Szerencsés véletlennek köszönhetően jutott oda. A szerepet a már ismert amerikai színész, Paul Newman játszotta volna, Giulietta Masina azonban felhívta a rendező figyelmét „egy vidéki színészre, aki a Via Vene- to környékén kujtorog a szabad idejében A továbbiakra így emlékezett Fellini: „Megszületett a mi különös kapcsolatunk. Leadattunk a testsúlyából 10 kilót (minden film előtt erre kényszerítettük) és mindent elkövettünk, hogy idegesebbnek, nyugtalanabbnak tűnjön, műszempillát ragasztottunk neki, a bőrét kissé megsárgítottuk, elegáns öltönyt és sötét nyakkendőt kapott”. hiány filmszínész mondhatja el, hogy a botránnyal induló karrier úgy ívelt fel a csúcsra, hogy az idő sohasem koptatta el sem a tehetségét, sem a nevét? Mastroianniért a nehéz időket élő film bármely korszakában is jegyet váltottak a nézők, és mindenütt ezt teszik, ahol még vetítenek. A néző az ő arcához, alakjához, temperamentumához kapcsolta a „latin szerető” pontosan meg nem fogalmazott figuráját. Am ha erről kérdezték, öniróniával válaszolt. Egy barátja szerint a nőkkel való kapcsolatában azért volt szerencsés, mert mindig elhagyták... Élete utolsó interjújában így beszélt erről: „Nem az a típus vagyok, aki kérkedik a hódításaival. Ha van valakim, igyekszem rejtegetni. A filmen is voltam már homoszexuális, impotens, felszarvazott és még teherbe ejtett férfi is”. £ gy esztendeje idős professzort játszott Velencében, s éppen e szé%ep kapcsán beszéltették a maga öregségéről. így tekintett vissza: „Az ötvenes évek végén indult filmezésem még nem ért a végéhez. Nagyon szeretem, szívesen is csinálom. Bár a történetek változnak, de én úgy vagyok velük, mint a hivatalnok, aki tudja, egyszer majd mérleget kell készítenie. Ha az ember megöregszik, nem boldog. A boldogság a múlthoz tartozik. Egy öregembernek lehetnek emlékei, de nem lehetnek tervei, merthogy nincs jövője. Nekem a munka adja meg a lehetőséget, hogy gúnyt űzzek mindenből. Még a halálból is. ” Hetvenkét éves koráig tehette. Az Év Könyve a megyében született Nem a műfaj, az önkifejezés lehetősége számít — mondja Jánosi Zoltán Nagy István Attila Az idén tizenkettedik alkalommal adták át az Év Könyve díjakat azoknak az alkotóknak, akik a könyvhéttől könyvhétig terjedő időszakban figyelemre méltó teljesítménnyel rukkoltak elő. A Magyar írószövetség klubjában december 16-án Jánosi Zoltán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanára is a díjazottak között volt. Hét kategóriában osztották ki az elismeréseket, Jánosi Zoltán Nagy László mitologikus költői világa című tanulmánykötetéért kapott díjat. A fiatalember (az átlagéletkor 58 év volt, Jánosi Zoltán mindössze 45 éves) nevére nem először figyelt fel a közvélemény. A Magyar Nemzet novellapályázatát 1982-ben ő nyerte meg Életveszély című novellájával. Két évvel később ezzel a címmel jelent meg novelláskötete. A zuhanás káprázata című verseskötete a tavalyi esztendő egyik könyveseménye volt. — Nem a műfaj, hanem az önkifejezés lehetősége számít. Egyszerre nem lehet mindent csinálni, de nem akarom feladni egyiket sem — mondja. — A Kortársnál megjelenésre vár egy novellám, de mostanában sok verset is írtam. Ha választani kellene, azt mondanám, hogy a legjobban novellát szeretek írni. A tanulmányok a kihívások eredményei, termékei. Mindig vonzottak a feladatok. □ Hogyan kezdődött a Nagy László életművével való ismerkedés? — A sátoraljaújhelyi gimnázium kollégiumában kezembe akadt valamelyik folyóirat, benne egy Nagy László-verssel: Július nagy láng. Relevációval hatott rám. Helyére tett bennem érzelmeket, törekvéseket. Nagy szó: úgy éreztem hirtelen, hogy értem a világot. Elkezdtem a költő verseit olvasni. Először a képisége ragadott meg, a metaforái. Aztán azt is megértettem, hogy a világa teljesen szemben áll azzal, amelyben én is éltem akkor a hetvenes években. Amikor Nyíregyházán főiskolás lettem, folytatódott az ismerkedés. A szakdolgozatomat korai költészetének képi világáról írtam. Ez a stilisztikai jellegű kutatómunka Gáspári László irányításával sokat nyújtott nekem. Végzés után Nagycserkeszen tanítottam, majd bekerültem a főiskola gyakorló általános iskolájába. Négy évig voltam ott. Ezután a Tanítóképző Intézet következett, majd a magyar nyelvészeti tanszék. Kandidátusi értekezésemet itt kezdtem írni. Jelentkeztem aspirantúrára, ahová felvettek. Sokat köszönhetek Mező Andrásnak, aki mindenben segített, annak ellenére, hogy nem a nyelvészet volt a kutatási területem. A nyelvészet egyébként nem áll ellentétben az én alkatommal, mert az irodalmat nem az eszmék tárának tartom csupán. A nyelv hordozza mindazt, ami a műalkotásban megjelenik, nem pusztán jelrendszer, hanem kultúránk, történelmünk, gondolkodásunk, identitásunk hordozója is. 1992-ben jelent meg Görömbei András Nagy László költői világa című munkája, így az én témám Nagy László mitologikus költői világa lett. □ Egy szó a különbség. — Görömbei szoros műelemzéseken keresztül rajzolja meg a költő portréját, én a magyar líratörténet folyamatában akartam elhelyezni. A mitológia örök érvényű képleteket kínál az adott valóság értelmezéséhez. Ezért nem véletlen, hogy a különböző korokban a művészek mindig előszeretettel nyúlnak vissza a mitológia egyes rétegeihez. A magyar költészetre inkább az jellemző, hogy a folklórhoz, a népi kultúrához tér vissza, és nem az archaikus eposzokhoz. Nagy László is ebből merít, s ezáltal — éppen az ő költészete által — felismerhetővé válik egy líratörténeti folyamat, amit az jellemez, hogy a magyar költészet századok óta vonzódik a népi kultúrához, és a líra annak egyre mélyebb rétegeibe hatol. Megkezdődik ez a folyamat Csokonaival, majd Arany, Ady, József Attila következnek. Az archaikus mítosz legmélyére Ady, József Attila és Sinka István láttak. Nagy László költészetében is ez a réteg tárul fel a legmarkánsabban. □ Evek kemény munkája kellett a kötet megszületéséhez. Megjelent és rögtön az Ev Könyve lett. Miért? — A bírálók biztosan jobban tudják, mint én. Úgy gondolom, hogy a könyv Martyn Péter felvételei megvilágít egy alig ismert líratörténeti folyamatot. Kísérletet tesz egy fogalomnak, az irodalmi „bartókiságnak” az értelmezésére. Sikerült egzakt módon megmutatni Nagy László világirodalmi helyét Csingiz Ajtmatov, Garcia Marquez, Pablo Neruda, Jorge Amado, Vaskó Popa vagy Juhász Ferenc társaságában. a a megjelent tanulmánykötet és a díj fényében mondhatom, hogy Nagy László- szaktekintély ül velem szemben? — Ennek inkább a feleősségét érzem. Azt tapasztalom, hogy az én koncepciómmal nem ért mindenki egyet. De én sohasem azt kerestem, hogyan lehet valakiket kirekeszteni az irodalomtörténetből, hanem hogyan lehet összekötni az egyes alkotókat. □ Szokták emlegetni a vidéki életet. A szellemi vákuumot. — Nem érzem. Talán azért, mert olyan emberek vettek körül a nyelvészeti tanszéken is, akik szerettek. A könyvtár mindig nagy segítségemre volt. Még egy éve sincs annak, hogy az irodalmi tanszéken dolgozom, ezért ottani tapasztalataim még nem bőségesek. Sokan gratuláltak a díjhoz más megyékből is, a főiskolán is. Örülök, hogy a tanulmánykötetemből még én sem tudok szerezni egyetlen példányt sem. Készülök az újabb feladatokra. Egészen biztos, hogy Nagy László költészetéről is tudok még újat mondani. Nagy László: Július nagy láng július nagy láng, világ aranya —- születésemkor mennykő és ragya, érzi anyám: lüktet a-pólya, s két villám közt mint mézes-bubát illeszt engem mesebeli lóra — Megszenvedve már annyi csudát: jutok-e a Tündér udvarába; júliusból csak a zúzmarába. Operaház: fő helyen a Székelyfonó A nemzeti dalszínház jövő évadának elképzelései Visszatérő művészek A Magyar Állami Operaház 1997/98. évadjának terveit, balett- és operabemutatóit ismertette a napokban Szinetár Miklós, az intézmény főigazgatója. Elmondta, hogy Minkus: Don Quijote balettjének premierjével nyit a nagyszínház. Verdi Falstaff című operáját olasz nyelven a harmadik budapesti nemzetközi énekverseny majdani győzteseivel mutatják be október elsején. Az előadás magyar nyelvű premierjét október közepén tartják. Színre kerül egy Balanchine-est, amelyben három koreográfiát tekinthetnek meg a nézők. A nemzeti dalszínház jövő évadának elképzelései között kiemelt helyen szerepel Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékának bemutatója. E magyar remekművel társulna Seregi László A fából faragott királyfi című táncjátéka. A műsortervben helyet kapott Puccini Turandotjának felújítása az Erkel Színházban. Wagner művét, Az istenek alkonyát Jurij Szimonov vezényletével mutatja be a társulat, majd egy évvel később a teljes Ringet hallhatják, láthatják az operabarátok Budapesten. Az 1997. év karácsonyára „újul meg” Johann Strauss Denevére az Erkel Színházban, Ke- rényi Miklós Gábor rendezésében. E produkciónak előmeghívása van már Japánba is. Az évadot a magyar és fiatal koreográfusok estje zárja az Erkel Színházban. Az 1998/99. évi szezon programjáról az újságírók megtudhatták: Hacsaturján-Seregi Spartacusának felújítását a nyári fesztivál után az Operaházban játsszák majd. A tervek között szerepel Muszorgszkij Borisz Godunov című operája. Vajda János kortárs zeneszerző Leonce és Léna című operájának ősbemutatóját tartják. Új koreográfiát készít Seregi László. A Kos- suth-díjas művész Shakespeare Vihar című művéből készít táncjátékot. A programban helyet kapott Ránki György Pomádé király új ruhája, valamint Weber bűvös vadásza. Lehár Ferenc A mosoly országa című operettje az Erkel Színházban lesz látható. A főigazgató örömmel jelentette be, hogy az Operaházban olyan neves művészeket is hallhatnak ismét, mint Gulyás Dénes, Rost Andrea, Gregor József, Polgár László, akik az utóbbi időben külföldön, illetőleg más színházakban léptek színpadra. FT Napkelet • A KM hétvégi melléklete 1996. december 28., szombat
