Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
1996. december 28., szombat HÁTTÉR. Bruttósították a felajánlást Nyíregyháza (KM - B. J.) — Lemondtak a 13. havi fizetésükről tavaly ilyenkor a bak- talórántházi önkormányzat intézményeinek dolgozói. Azt írták: a fenntartó önkormányzat pénzügyi helyzetét, valamint tevékenységünk elismerése érdekében tett erőfeszítéseket figyelembe véve erről a pénzről az önkormányzat javára lemondanak. Kétszázhetvenheten írták alá a nyilatkozatot, a dátum: 1995. november 24 volt. Ugyanazon a napon született egy másik levél is, melyet — néhány kivétellel ugyanazok írtak alá, s azt a kérést fogalmazták meg benne, hogy: „tekintettel a téli többletkiadásra, a decemberi ünnepekre, részünkre valamilyen formában anyagi, pénzügyi segítséget nyújtani szíveskedjen. (Mármint az önkormányzat — a szerk). Kérésünket azzal is indokoljuk, hogy valamennyien bérből és fizetésből élők vagyunk és intézményi költség- vetésből a tizenharmadik havi járandóságunk kifizetésre az intézményvezetőnk tájékoztatása szerint ebben az évben nincs lehetőség”. Tyúk, vagy tojás Hogy most melyik levél született meg előbb tavaly november 24-én, azt már lehet, hogy írásszakértő sem tudná megállapítani, de a dolgok logikája szerint minden bizonnyal az első. Ha ugyanis nem mondanak le a 13. havi bérről, nincs miből segélyt osztani, bár ez — hogy ne vágjunk a dolgok elébe — nem is olyan biztos. Szóval az önkormányzat intézményeiben dolgozók kérése meghallgatásra talált, ám ez a szokatlan egybecsengés a dátummal, meg az aláírók neveivel felkeltette az Állami Számvevőszék érdeklődését is, s vizsgálatot indítottak a baktalórántházi önkormányzatnál. Persze mielőtt a vizsgálat elkezdődött, az események lezajlottak. Tehát nem volt tizenharmadik havi fizetés, volt viszont ugyanannak az összegnek megfelelő segély, csak az bruttóban, mert hogy A polgármesteri hivatal abból nem kellett levonni sem a személyi jövedelemadót, sem a nyugdíjjárulékot. Ki gondolt akkor arra, hogy a lemondó nyilatkozat érvénytelen, mert — állapította meg az Állami Számvevőszéki vizsgálat — a munka törvény- könyve szerint a munkavállaló a munkabérének védelmét biztosító jogairól előre — ebben az esetben ’96. január 31. előtt — nem mondhat le, s előzetesen olyan megállapodást sem köthet, amely e jogokat az ő hátrányára csorbítsa. A segélyezés viszonylag egyszerűen zajlott: a népjóléti és kulturális bizottság a bizottság elnökének szóbeli előterjesztése alapján döntött, illetve „az ünnepekre való tekintettel” egyszeri, az alapbérükkel azonos összegnek megfelelő rendkívüli segélyt javasolt megállapítani, noha az akkor érvényben lévő, a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelettel ez is ellentétes volt. Rekordrendelet A testület pedig határozott: a segély alsó határát 18 ezer forintban állapította meg. Mivel azonban határozattal nem lehet rendeletet módosítani, az önkormányzat egy másik rendelettel kiegészítette a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott támogatásról szóló rendeletet. Ebben nettó 20 ezerre emelték a jövedelmi határt, amely alatt átmeneti segélyt lehet folyósítani. A rendelet akár a Guiness könyvbe is bekerülhetne, mert élettartama meglehetősen rövidre sikeredet, mindössze 13 napig tartott, december 31-én hatályát vesztette. A segély kifizetéséhez a költségvetést is módosítani kellett, fel kellett emelni 17 millióval az átmeneti segélyre fordítható összeget. A pénzt — 6 millió 776 ezer forintot — a 274 dolgozó december 11-én megkapta. A kifizetéshez külön utalvány nem készült, a bizonylaton ellen- jegyzés sem szerepel. Ezt megelőzően Mikulás napján a pénzügyi- gazdasági, a népjóléti és kulturális bizottságok együttes ülésén olyan állás- foglalás született, hogy az egy havi bérnek megfelelő segélyen túl — ha a pénzügyi lehetőségek úgy alakulnak —, még további egy havi segélyt is kifizethetnek. Elkészült az előterjesztés, a december 18-i testületi ülésen megszavazták a javaslatot, s újabb hat és fél milliót kifizettek, de ebből már tízzel kevesebben részesültek, akik nyugdíjba vonultak, már nem kapták meg. Ezt sem hivatali segélyként, hanem átmeneti segélyként engedélyezte a testület. A bizottság ezután a december 28-i ülésén három jogcímen összesen 41 és fél millió Balázs Attila felvétele segélyt állapított meg, amelyre nem volt pénze az önkormányzatnak. Gyermeknevelési támogatás címén 20 családnak 2 millió 173 ezer, gyógykezelési támogatás címén 42 személy részére 5 millió 367 ezer, lakás- fenntartási támogatás címén 33 millió 877 ezer forintot állapított meg a bizottság, 26 ezer és 700 ezer forint közötti összegben. Hetedelés A végeredmény: 1995-ben a baktalórántházi önkormányzat 1995-ben 54 millió 777 ezer forintot fizetett ki valamilyen szociális támogatás címén négyszázvalahány embernek. A település egy évi költségvetésének egyhetedét. Az állandó lakosság száma egyébként 3700. Lehet ezek után sok mindenre gondolni. Arra, hogy mekkora disznóság történt, meg arra is: ugyan, mit vagyunk fennakadva azon a néhány millión, s hogy néhány dolgozó egyszer bruttóban kapta meg a pénzét, miközben mások, amióta az adófizetést kitalálták, azóta nem fizetnek egy vasat sem. De nekünk nem az eset minősítése a dolgunk, csak a tény rögzítése. Meg legfeljebb annyi hozzáfűznivaló, hogy ha a hivatalok is átlépik a szabályokat, van-e, lesz-e erkölcsi alapjuk másokon számon kérni azt! Juli néni, a polgárőr-m—? gy szép tavaszi napon t-j az amúgy mindig l J csöndes Nádasbezdé- den kitört a botrány, ami egyébként senki sem lepett meg, mivel a konfliktus vihara már évek, sőt talán évtizedek óta ott tornyosult a település fölött. Hiszen mióta világ a világ, Juli néni mindig azzal múlatta az időt, hogy kikönyökölt a kerítésen, vagy kiült a kapuba, imigyen szemlélve a történéseket. Az még nem is lett volna baj, hogy mindenkiről mindent tudott. Az már annál inkább gondot jelentett, hogy információit nyomban szét- kürtölte, méghozzá tág teret engedve költői fantáziájának. A falu két táborra szakadt, az egyik megfojtotta volna az önkéntes megfigyelőt egy kanál vízben, a másik viszont az erények és erkölcsök rendíthetetlen őrzőjét látta benne. A már említett szép tavaszi napon Jámbor Miska, miért, miért nem. nyakon legyintette élete párját, mire Juli néni azonnal fellármázta a falut. Nem kevesebbet állított, mint hogy Jámboréknál a családirtás esete forog fenn, sőt, a bősz apa fel is akarja gyújtani a házat. Mire a rendőrök meg a tűzoltók kiértek, Miska már az igazak álmát aludt a, s el nem tudta képzelni, mivégre ez a hajcihő. Amikor aztán felfogta, mi történt, égtelen haragra gerjedt. Előbb némileg megkergette Juli nénit a főtéren, csak a rend bátor őreinek közbelépése vetett gátat a tettlegességnek. Aztán meg egyenesen a polgármesterhez szaladt, mondván, tegyen valamit a hivatal az elsőszámú pletykafészek ténykedése ellen. Ezzel aztán alaposan feladták a leckét a polgármesternek, de még a képviselő- testületnek is. Napokon át törték a fejüket, mit lehetne tenni, annál is inkább, mert maguk is tartottak Juli néni szájától. Abban az egyben értettek egyet, hogy valami kompromisszumos megoldást kell találni. Az egyik, éjszakában nyúló ülésen aztán a homlokára csapott a jegyző. — Emberek, ha már megtiltani nem tudjuk Juli néninek az állandó megfigyelést, legalább fordítsuk a falu hasznára — kiáltott fel örömittasan. — Mi lenne, ha kineveznénk polgárőrnek? Úgyis annyi a betörés mostanában. És a szót tett követte. Otthonában kereste fel az öregasszonyt egy népes küldöttség, s átnyújtottak neki egy díszes okiratot, mely tanúsítja ország-világ előtt: ő a megfigyelés során közfeladatot lát el. Juli néni a funkcióhoz illő komolysággal látott munkához. Mivel amúgy is álmatlanságban szenvedett, most már éjszaka is kiült a kerítés mögé. Meg is lett az eredménye. Alig telt el egy hét, már tyúktolvajt fogott, egy hónap múlva pedig leleplezett egy egész betörőbandát. A falu vezetői elégedetten dörzsölgették a tenyerüket, hiszen egy csapásra sikerült javítani a település közbiztonságán. S mivel közeledtek a választások, ez az eredmény már jelentős politikai ütőkártyává nőtte ki magát. Persze, Juli néni minderről semmit sem tudott, őt sohasem érdekelték a szerencse- játékok. Csak ült szorgalmasan a kerítés mögött, és tette a dolgát. Egyszer éjjel aztán gyanús mozgást észlelt az egyedül élő özvegyasszony. Csöndes Málika háza előtt. Közelebb lopakodott. Hát egyszer csak látja, hogy valami sötét alak mászik be a hátsó ablakon. Nyomban riasztotta is a rendőrséget, aki Juli néni vezényletével behatoltak az épületbe. Lett is nagy álmélkodás, mert ott találták Málika mellett a polgármester urat. Méghozzá egy szál pendelyben. A zóta nagy tisztogatás történt a polgárőrségnél, méghozzá a fiatalítás jegyében. De ez Juli nénit nem érdekli. O továbbra is teszi a dolgát. Egyszerű élet Angyal Sándor A z „Apropo” apropóján szeretném elmondani régen dédelgetett gondolatomat az élet egyik természetes velejárójáról. A tévé karácsony másnapján vetített műsora egy húszgyermekes családról természetesen természetellenes, követhetetlen példa. (Bár ezt most éppenséggel nem kellene hangsúlyozni, hiszen közismert, milyen vészesen fogy a magyar lakosság, hogy tízezres nagyságrenddel csökkent tíz év alatt a házasság- kötések száma, s több tele- pülésnyivel az ország lélek- száma.) Volt viszont Kepes András műsorának néhány magától értetődően egyszerű és mégis felemelő pillanata. Például az, amikor a riporter mindenáron azt akarta hallani a húsz gyermeket világra hozó édesanyától, hogy ugye mennyire nagy és fárasztó áldozat egy ilyen nagy család. A kérdezett többször elismételgette: nem, ez nem áldozat, nem fárasztó, neki ez nem okozott problémát soha, még beteg sem volt életében egyetlen napot sem... Vagy: ebben a meghökkentően népes családban a világ legtermészetesebb dolga, hogy ami ruhát kinő a nagyobb, azt ráadják a kicsire, vagy, hogy itt a legkisebbtől a legnagyobbig mindenkinek megvan a maga feladata a családban. Ok nem cifráztak soha maguk körül dolgokat, közöttük senki sem hős, de nem játszhatja meg az áldozatot sem! Nekik a munka, az élet olyan nyilvánvaló, minthogy reggel felkél a Nap s este lebukik az ég peremén... Míg néztem (vagy inkább csodáltam) ezt a népes közösséget a csendes, derűs boldogságával, eszembe jutott az a városra került idős asszony, akir olykor eljár takarítani. 0 mondta egyszer: „Tudja, fiatalasszony koromban egész nap turtuk a földet, s ha estefelé hazaérkeztünk, én a főzéssel pihentem ki a fáradtságomat." Mostanában, amikor valós meg álokokra hivatkozva sokan nem vállalnak gyereket, vagy családi perpatvar tör ki a takarítás, a bevásárlás, a mosogatás, a cipőpucolás miatt is, több volt ez az „Apropo”, mint intelem. Inkább rádöbbentett valamennyiünket arra, hogy élni azért mégsem olyan bonyolult dolog, s nem kell mindenért mártí- romságot mutatnunk... Átszervezés Ferter János rajza Segély telefonon Tóth Kornélia * i npusztításra hajlai I mosak vagyunk. Jól tudják ezt a kutatók, tanúsíthatják az orvosok. Különösen így az ünnepek táján növekszik meg az öngyilkossági kísérletek száma. A magányosan töltött ünnep, a szeretet, vagy az új esztendő eljövendő eseményeinek számbavételekor lélekromboló az egyedüllét. Csak nagyon kevesen tudják megélni örömteli állapotként, ha a civódás helyett nem kényszerülnek elés beszámolni dolgaikról valakinek. A magányosok számára a klubok, művelődési házak speciális programokat állítanak össze. Még a konvenció felrúgásával — tehát egyedül is el lehet menni ezekre az összejövetelekre. Évek óta sikeresen működik a nyíregyházi városi művelődési központban a Kapcsolat klub, amely már nem egy tartós kapcsolat születésének helye volt. Elő- és utószilvesztereket rendeznek azoknak az időseknek és fiataloknak, akik valamilyen ok miatt átmenetileg egyedül kényszerülnének a vidámság óráit eltölteni. Természetesen most is élnek köztünk olyan emberek, akik ódzkodnak elmenni egy ilyen programra. Helyette választják azt, ami nem megoldás. Varga Józsefné, a Vörös- kereszt megyei szervezetének életvédelmi program- szervezője tegnap elmondta: a szilveszter és az újév minden bizonnyal most is csúcsot jelent majd nekik a lelki segély telefonvonalain. De még jó, ha valaki legalább felemeli a kagylót és tárcsáz, mert a képzett szakemberek, már csak a kívülálló szemével is reálisabban ítélik meg a telefonáló helyzetét. Mint mondja Vargáné: nincs az a kilá- tástalanság, amelyből ne vezetne kifelé út. Zsákutcának legfeljebb a kérdező véli a helyzetet. Ötször, hatszor annyi esetben kérnek tanácsot az ünnepek idején a bajbajutottak, mint az egy átlagos hétvégén megszokott. □
