Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-23 / 299. szám
1996. december 23., hétfő HATTER Húzdmeg-ereszdmeg Lökön Reménytelen a helyzet, nem sikerült bizonyítani az ingatlanok tulajdonjogát Horányi Zsuzsa Tiszátok (KM) — A tiszalöki HORI-VER Kft. 53 dolgozója nincs irigylésre méltó helyzetben, a jó szakmával rendelkező szakmunkások, ácsok, asztalosok, lakatosok, víz-, fűtés-, gáz- és villany- szerelők 1994 márciusától munkanélküli-segélyből élnek, hiszen negyven-ötven évesen nem találnak köny- nyen munkalehetőséget. A Legfelsőbb Bíróság pedig elutasította végkielégítési kérelmüket, így szinte minden reményük szertefoszlott, hogy valaha bér- és végkielégítésükhöz hozzájussanak. A tiszalöki tanács költségvetési üzeme még 1969-ben alakult, javítások, karbantartások, kisebb építkezéseket végeztek, majd a kommunális ágazattal bővítették tevékenységüket, 180 embernek adtak munkát s 1990-ig nyereségesen működtek. A jegyzett tőke Az átalakulási törvény azonban közbeszólt, meg kellett szüntetni az üzemet. Az ön- kormányzat és az üzem vezetése úgy határozott, alakuljanak át kft.-vé. A cégbíróság 1992-ben be is jegyezte a HO- RI-VER Kft.-t, amelyet kétharmad részt az Egymásért Alapítvány hozott létre, egy- harmad részt az önkormányzat. A végkielégítés kérdése már ekkor felmerült, azonban jogfolytonosságot állapítottak meg a költségvetési üzem és a HORI-VER Kft. között, amelyben feltüntették azt is: végkielégítés csak a kft. jogutód nélküli megszűnése esetén jár. (Tehát most járna.) Azonban az alapítvány ellen a megyei főügyész törvényességi óvást emelt, mivel alapvetően gazdasági célra nem lehet alapítványt létrehozni, a Legfelsőbb Bíróság megtagadta az alapítvány bejegyzését. A kft. annak ellenére, hogy Az üresen tátongó épületben tájékoztatja a HORI- VER Kft. dolgozóit dr. Zsíros Sándor ügyvéd, hogy a Legfelsőbb Bíróságon elutasították kérelmüket A szerző felvétele az egyik alapító tag jogi helyzete nem voit tisztázott, folyamatosan működött. A gazdálkodást tükröző, évente elkészített mérlegében a jegyzett tőkén felüli vagyonaként a megszüntetett költségvetési üzem, illetve a helyébe lépett költségvetési szerv egyéb vagyonát is feltüntette. A HORI- VER Kft. azon az állásponton volt az ingatlannyilvántartásában szereplő adatok ellenére, hogy az általa megjelölt ingatlanokat az önkormányzat apportként a kft. tulajdonába adta. Véleményük szerint az ön- kormányzat szándéka az volt, hogy a megszüntetett költség- vetési üzem vagyonát korlátolt felelősségű társaság működtesse tovább, amit alátámaszt az a tény, hogy a vagyontárgyakat a kft. mérlegében a törzstőkén felüli vagyonként tüntették fel az önkormányzat tudomásával. Azonban az ön- kormányzat arra hivatkozik, hogy a költségvetési üzem vagyonának tulajdonjogát a jogszabály erejénél fogva az ön- kormányzat szerezte meg, az apportként rendelkezésre bocsátott ingatlanoknak kizárólag a használati jogát adták a kft.-nek. Hibás döntés A HORI-VER kft.-nek nem sikerült bizonyítania, hogy az általa megjelölt ingatlanok, ingóságok tulajdonjogát megszerezte, a törvény kimondja, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházásához az erre irányuló szerződésen felül a tulajdonjog-változásnak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. A HO- RI-VER Kft. létrehozásánál pedig szóba sem került a tisza- iöki ingatlanok tulajdonjogának a társaságra történő átruházása, kizárólag az ingatlanokon lévő felépítmények használatba adásáról rendelkeztek az alapítók. Érvényes szerződés és jogcím hiányában a Legfelsőbb Bíróság a kereset- levélben megjelölt ingatlanokra és ingóságokra nézve a tulajdonjogot nem állapította meg, a HORI-VER Kft. kereseti kérelmét elutasította. Megkerestük Király Sándor polgármestert mondja el véleményét a HORI-VER Kft.-ről. — A vagyonmegosztás ügyében a Legfelsőbb Bíróság elutasította a HORI-VER Kft. kérelmét, a teljes vagyont az önkormányzatnak adták vissza — mondja tárgyilagosan a polgármester. — Hibás döntések születtek a kft.-nél. Az előző ciklusban a testületi üléseken rendszeresen tárgyaltuk ezt az ügyet, mégsem jutottunk előbbre. Volt olyan időszak, amikor a kormány pályázat útján vissza nem térítendő támogatást adott volna a vég- kielégítések rendezésére. Ehhez a szükséges lépéseket nem tették meg. Nekem nem feladatom elbírálni, hogy a dolgozók végkielégítése jogos-e vagy sem és milyen mértékű. Pillanatnyilag úgy tudom, továbbra is lehetőség van végkielégítést igényelni, azonban ez már visszatérítendő, valakinek állni kellene a költségeket. Hangsúlyozom, az önkormányzat a tulajdonát képező ingatlanokat csak használatba adta az Egymásért Alapítványnak nem tulajdonába adta a kft.-nek. A felszámoló, Eszenyi Attila is összefoglalta véleményét: — A HORI-VER Kft. mikor megalakult elvileg a Tiszalöki Költségvetési Üzem jogutódjaként működött. A költségvetési üzem több mint 20 milliós vagyonnal rendelkezett, azonban ezt a vagyont az önkormányzatok vagyonhoz jutásáról szóló törvény az önkormányzatok tulajdonába adta, az ingatlanok a Tiszalöki Ön- kormányzaté maradtak. Innentől kezdve a kft.-nek nem volt vagyona. A felszámolás kezdeti időpontjában sem rendelkeztek számottevő vagyonnal, nem volt miből kifizetni a vég- kielégítést és nem volt jelentős vagyontárgyuk sem amit el lehetett volna adni. Nincs fedezet — Mint felszámoló, pert indítottunk annak érdekében, hogy a HORI-VER Kft. vagyonába kerüljenek a korábban a költségvetési üzem mérlegében szereplő vagyontárgyak. Ezt a pert jogerősen a Legfelső Bíróságon elvesztettük, nem tehettünk mást, felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be ez ellen. Jelenleg itt áll az ügy. Azonban el kell mondanom, nem látok reményt arra, hogy a kft. dolgozói a végkielégítéshez hozzájussanak, hiszen a bérgarancia alapból sem remélhetünk pénzt, mivel annak a visszafizetésére nincs fedezet. A hölgy egyedül ült a diszkrét vendégköréről ismert bár asztalánál. Egy férfi lépett hozzá és a nevén szólította, ez szemlátomást meglepte. Elhunyt férjének barátjaként mutatkozott be: lvan Laroche. — És miért nem kereste meg akkor, amikor még élt? — kérdezte Simona asszony gyanakvóan. — Mert még Brazíliában elváltak az útjaink. Akkor, amikor az Amazonas menti őserdőben kerestük a szerencsét, a drágaköveket. De aztán hallottam, hogy meghalt. A hölgy jelezte, hogy inkább hazamenne. — Ha akarja, elviszem egy darabig. Simona a villa előtt kikapcsolta a motort és várt. — Meghív egy kávéra? — kérdezte a férfi. Simona bólintott. A hallban Laroche a kandalló előtt állt és kávézott. — Tudom, hol vannak a kövek — mondta minden átmenet nélkül. Az asszony meglepetten nézett rá. — Kövek? Miféle kövek? — Talán fél éve telefonált. Ezt követően küldött egy leA zsaroló velet is, benne a maga fényképével. Ezért ismertem fel a bárban. Végül is miben halt meg a férje? —A szíve nem bírta. Kis szünetet tartott, aztán óvatosan kérdezte: — A férjem csak a kövek miatt telefonált? Laroche kiitta a kávéját. —Nem csak a kövekről beszélt. Ennél fontosabb volt, hogy félt. — Mitől? — Arra gyanakodott, hogy meg akarja ölni. Simona szótlanul összehúzta magát. — Es magának mi a véleménye erről... —Az, hogy meg is tette. A szobára dermedt csend telepedett. Simona törte meg. — Ha azt gondolja, hogy gyilkos vagyok, miért ül itt? — Pault elhamvasztották, semmit sem tudok bizonyítani, de tudom, hogy a kövek itt vannak és gondolom, megosztozhatnánk... Simona meglepetten nézte a férfit. — Es a kövek hol vannak? — Itt, a hallban. Ahová Paul rejtette őket. Az asszony felkelt, konyakot és poharakat hozott. — Nekem nincs szükségem a kövekre, így is van elég pénzem — mondta mosolyogva. —Egyébként pedig a város két gazdag embere is megkérte a kezemet. Leült és csábosán nézett a férfira, jelezve, hogy a két kérő mellett azért eséllyel indulna a hódításban. —Szóval, hol vannak a kövek? — kérdezte minden átmenet nélkül. Laroche a biliárdasztal zöld posztójára terítette a fényben pompázó kincset, miután az asztal lábából kiszedte őket. Paul szenvedélyes biliárdjátékos volt és a köveket az asztal egyik lábának üregébe rejtette. —Azt hiszem, néha kiszedte és nézegette őket—mondta a férfi eltűnődve, majd Simonéhoz fordult: — Megmérgezted? Az asszony rejtelmesen és gonoszul mosolygott. — Most már megmondhatom, amikor telefonált, mondtam neki, váljon el tőled. Nem hallgatott rám. Remélem, velem nem így bánsz. A bárszekrényhez lépett, majd visszafordult a poharakkal és azt látta, hogy Simona pisztolyt emel reá. — Nem — mondta ridegen az asszony. — Téged lelőlek. Ha azt hiszed, azért szabadultam meg Paul fukarságától és beteges féltékenységétől, hogy most egy zsarolót tartsak, nagyon tévedsz. Feljebb emelte a pisztolyt és a férfi mellére célzott. Meghúzta a ravaszt. Tompa, fémes csattanás hallatszott. — Tudod, már jártam a házban, amikor nem voltál itthon — szólt higgadtan Laroche. — Akkor vettem ki a töltényeket. Sajnos, számolnom kellett ezzel a fordulattal. Hát nem volt igazam? Az asszony mereven, érthetetlenül nézte a fegyvert, melyet vendége óvatosan, de határozottan kivett a kezéből. L ehet, hogy meglepődött, madame, amiért velem nem sikerült olyan könnyen végezni, mint a férjével. Nos, a magyarázat nagyon egyszerű. Amikor visszajöttem Brazíliából — mint említettem pénz nélkül — rendőr lettem. És most felügyelő vagyok Lionban. Számvetés Sipos Béla-m- t nnepszagu mar a # / hétköznap is. A de- L/ cember mindig így telik el, legyen az a mostani, vagy a tíz esztendővel ezelőtti. A mai nap, a szenteste előtti utolsó hétköznap pedig valóban az ünnep jegyében telik, hiszen holnap estig, a gyertyagyújtásig mindenütt állnia kell a karácsonyfának, késznek kell lenni az ünnepi ételnek, a mákos, diós bejgliknek, hogy a család apraja és nagyja köszönthesse egymást. Az ünnepélyes pillanaton túl a számvetés időszaka is az év vége előtti néhány nap. Mit végeztünk az idén, megtettük-e amit megtehettünk, s hogyan tovább? Szombaton este Horn Gyula is számvetést készített 1996-ról a televízióban, s ecsetelte az eljövendőt. A teljesség igénye nélkül mondom, engem leginkább az év eleji áremelés és az év végi infláció prognózisa fogott meg. Persze, ezek azok, amelyek legérzékenyebben érintik az állampolgárokat és a legjobban fosztják ki a dolgozó emberek zsebét. Csökkenő inflációval számol a miniszterelnök és a kormány 1997-re annak ellenére, hogy az esztendőt magas energiaáremeléssel kezdjük. Ezzel együtt a reálbér kismértékű növekedése jellemzi majd az új esztendőt. Úgy gondolom, tízmillió magyar helyeslésével találkozott ez a kijelentés nemre, fajra és politikai pártállásra való tekintet nélkül. Mert nagyon ráférne már a magyar népre egy jobb esztendő, s azt követően a többi. A hét szűk esztendő ideje régen lejárt. Miközben hallgattam a miniszterelnök beszédét, arra gondoltam, mi lesz, ha nem jön be a prognózis, vagy éppen nagyobb mértékben csökken az infláció a tervezettnél? Az utóbbi az természetesen osztatlan sikert aratna, az előbbire pedig — így utólag — már gondolni sem merek. Nemcsak azért, mert nem szeretem az ünneprontást, hanem azért is, mert sok millióan már nem bírnának elviselni az életszínvonal további romlását. Nos tisztelt uraim, kedves polgártársak. Ennek fényében vágjunk neki az új esztendőnek így karácsony táján. Szeressük egymást. Hoppá Ferter János karikatúrája Utcai kabaré Nyéki Zsolt Y y a az ország gazdai—i ságát egy egészsé- í A. ges test működéséhez hasonlítjuk, az éltető vérkeringést a közlekedési lehetőségeink minősége határozza meg. S a hasonlatnál maradva rögtön megállapítható: a test bal oldala erős érszűkület tüneteit mutatja, vagyis az ország keleti régiójában a kelleténél lassabban halad ember és áru egyaránt. A diagnózis felállításához elég csak elindulni Záhony irányába, azonnal egyértelmű bizonyítékot kap a vizsgáló: az értelmetlenül kanyargós négyesen egymást érik a kamionok, előzni képtelenség és gyakorta életveszélyes. Záhony előtt már bosszankodni is elfelejt az ember azon, hogy a két keskeny sáv egyikét összefüggő szerelvénykígyó foglalja el, a vezető minden idegszálával arra koncentrál, nehogy elüsse a fülkéből kiugró sofőrt. Ez már igazi utcai kabaré. Autópályáért kiált mindenki, de félő, hogy az ország vezetésének—pártbeli hovatartozás nélküli — elvi egyetértése sem hozza meg a várt eredményt. Saját erő hiányában kénytelen vagyunk bevonni a munkába külföldi, tőkeerős cégeket is, amelyek érthető módon csak a megtérülés, a későbbi haszon reményében társulnak be. Az aránytalanul magas díj miatt aztán az autópálya nem tölti be azt a szerepét, amiért építették, ettől félnek a minket megelőző kecskeméti szakemberek is. Szerintük az autópályák építésével kapcsolatban nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak úgy, hogy a jelenlegi tíz százalék helyett, Európa más országaihoz hasonlóan, 30-40 százalékra emelik az üzemanyagárba beépített útalapra jutó arányt. Tény: a közlekedés fejlesztése, a gyorsabb, biztonságosabb áru- és személyszállítás az egész ország érdeke, használóinak nem okozhat olyan elviselhetetlen pluszterhet, ami már lehetetlenné teszi a gyorsforgalmú út igénybevételét. P
