Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-21 / 298. szám

1996. DECEMBER 21., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Út a Kárpát-medencébe A magyarság vándorlásai A magyarság 1100 éve él a hazájá­ban. Amikor erről megemléke­zünk, s ezt megünnepeljük, tart­suk szem előtt: ez az 1100 éves ré­giség nem érdem, s nem is dicsekedni való, például azokkal szemben, akik később köl­töztek ide be. De nem is szégyen ez az 1100 év, ha netán olyanokkal találjuk magunkat összehasonlítani, akik egy másik országban nálunk régebben laknak. A Múlt, a Törté­nelem ugyanis nem vetélkedő tárgya, amint nem is árverésé, ahol az győz, aki többet ígér. Mi itt vagyunk, s a honfoglalás óta ezt a földet mondjuk hazánknak. Ami a szom­szédainkat illeti: velük együtt élünk, mert élnünk kell, mert velük együtt kell élnünk, s nekik is élniük kell. Árpád fejedelem is valamelyest hasonlóan gondolkodhatott, hiszen népével nem egy lakatlan pusztaság­ba költözött be, s az itt talált lakosságot nem irtotta ki; aki akart, magyarrá válha­tott, a Kárpát-medence peremvidékein, a magyar szállásterületen kívül pedig min­denki megőrizhette a saját nyelvét, kultúrá­ját­A hont nem vérengzéssel és nem gálád csellel szereztük meg, mint ezt néhány or­szág történészei írják; egyikre sem volt szükség. A Kárpát-medence a honfoglalás előestéjén egyáltalán nem volt lakatlan, s politikailag is csak a keleti fele volt senki földje. A Dunántúlnak és az északi Kisal­földnek nagyonis volt gazdája: az előbbi a frank birodalomhoz tartozott, az utóbbi a morva fejedelemség része volt. Igazán ko­molyan azonban csak a frankok ellen használták fegyverüket a magyarok; a ke­leti frank politikai és közigazgatási fenn­hatóságot szüntették be a mindent eldöntő 907-es pozsonyi csatában. Más nagy hon­foglaló háború nemigen lehetett: Szvatop- luk fejedelemmel jó viszonyban voltak a magyarok, még az etelközi tartózkodás idején éppenséggel ő volt az, aki kétszer is behívta őseinket, hogy nyújtsanak neki se­gítséget a frankok ellen. Rajtuk kívül több politikai erő a Kárpát-medencében nem volt, annak keleti felében ugyanis hatalmi vákuum volt; a dunai bolgárok birtokol­ták ugyan Erdélyt (a só és az arany miatt volt az fontos nekik), s jelen voltak az Al- só-Tisza vidékén is, aminek halvány em­lékképei a középkori magyar krónikákban fölfedezhetők, ámde a magyar Alföld nagy része gazdátlan volt. (Ismétlem: politikai­lag, de nem azt mondtam, hogy lakatlan lett volna.) A Fehérló-mondával kapcso­latban pedig csak a honfoglalás után 3 év­századdal később Párizsban tanult Anony­mus gondolhatta a maradék föld és víz át­adását rút becsapásnak — az eurázsiai sztyeppén, egészen Kínáig kimutatható ez az adásvételi szerződésforma, melynek je­lentését nemcsak a lovasnépek ismerték, hanem pontosan olyan jól a velük szerző­dők is. És vajon a morva püspökök, valamikor a 900-as évek legelején, mondhatnánk úgy is, amikor még nagyon is friss volt a szom­szédság, ne tudták volna egészen ponto­san, hogy a magyarokkal való szerződés- kötéskor nemcsak a keresztény hitük sze­rint cselekedtek pogány dolgot, amikor kettévágott kutyára esküdtek, de egyben a másik szerződő fél által diktált jogi aktus közreműködői voltak? Ők ne tudták vol­na ezt, akik már néhány évvel a honfogla­lás után magyar módra kezdtek öltözköd­ni, s magyar módra hajat hordani? Szvatopluk is pontosan tudta, mit tesz a fehér ló körüli adásvé­tel alkalmával, és ha a jó fél évszázadig tartó kalan­dozó hadjáratokra gon­dolunk, melynek során őseink csapatai végigjár­ták Európának Cordoba és Bizánc, Lübeck és Ot­ranto, az olasz csizma sarka közti területet;^ak­kor azt kell mondanunk: Szvatopluk a honfoglalók katonai potenciálját föl­mérve éppenséggel böl­csen, realista politikus­ként járt el. Ezek hát a történeti tények, s szinte még érthető is, hogy akadtak, illetve akadnak olyanok, akik ezt más­ként látják. Mindnyájan tudjuk: a magyarság nem volt ős­honos a 895-ben meghó­dított és mindmáig meg­tartott hazája földjén — ez a honfoglalás mind a kortársak, mind pedig az új- és legújabb kori kö­zép-európai történetírás szemében nem volt egyéb, mint egy idegen nép erőszakos behatolása. El kell ismernünk: a támadó fellépés, a nyíltan rabló célzatú kalandozó hadjáratok, az idegen nyelv és kultúra, a szokatlan, tehát nem szépnek, hanem ép­penséggel ellenszenvesnek tartott emberta­ni típus már eleve nem válthatta ki a szomszédok rokonszenvét. Ámde mások­nak is el kell ismerniük: a honfoglalás után egy évszázaddal megszületett a ma­gyar királyság, mely politikailag és a jog­rendszere révén, gazdaságilag és kulturáli­san, ideológiailag, valamint a családi kap­csolatokon keresztül Európa szerves részé­vé vált — ez sok népnek egyáltalán nem, vagy jóval később sikerült. Hogyan történhetett meg ez a sikeres és páratlanul gyors beilleszkedés? Miért e cikk címében az „európai beilleszkedés” jelzője? Talán nem Európába jöttünk ide? De igen, merthogy Európa keleti határa — a kisiskolások is tudják — az Urálnál hú­zódik. Földrajzilag igen, de más a helyzet kulturális tekintetben. Két dolgot kell itt figyelembe vennünk: először is azt, hogy ma mindnyájan Európa melyik részéhez szeretnénk tartozni, s hogy annak az Eu­rópának pillanatnyilag hol húzódik a ha­tára, másodsorban pedig hogy ennek a mai Európának 1100 évvel ezelőtt is pon­tosan ugyanott voltak a határai. Ezek után jobban érthetővé válik a közkeletű 'kijelan- tés: Géza nagyfejedelem és Szent István ki­rály valóban Európa részévé tette orszá­gunkat. Hogyan történhetett ez meg? Számtalanszor tették már föl a kérdést: hogyan, miért vált a magyarok számára lehetségessé, hogy annyi más nép után, akik előttünk a Kárpát-medencében éltek, éppen nekünk sikerült államot alapíta­nunk, s ami talán még nagyobb dolog: azt folyamatosan fenntartanunk? Itt van rögtön előttünk az avarok példá­ja, akikről 3 évszázaddal később az orosz őskrónika még egy közmondást is csinált: „úgy eltűntek, mint az avarok, hírmondó­juk sem maradt”. Kereken 250 évig az övéké volt az uralom a Kárpát-medence fölött, s mégsem tudtak megmaradni! Bálint Csanád A szabolcsi földvár Rekonstruált rajz a km vendége A szeretet mozgatja a világot Bodnár István Irigylésre méltó ember Zenthe Ferenc színművész. Úgy tűnik, a Rákóczi had­nagya című első nagyfilmjében megfor­mált Fekete Miska virtusos jókedvét mindmáig megőrizte. Emlékezetes filmek tucatjaiban kapott szerepet, a 2x2 néha öttől a Tenkes kapitányáig. Fortuna ma is kegyes hozzá. Idős ko­rában kitűnő egészségnek örvend, és a szerepek sem maradtak el. A színpadi szerepek mellett csibészesen mosolyog ránk a Szomszédokból. A művész most a 76. karácsonyára ké­szül. Budapesten kerestük fel, hogy feli­dézzünk vele néhány régi ünnepet, a régi Nyíregyházát, és a jó egészség és a bol­dogság titkairól faggassuk. — Mint mindenki számára, természe­tesen a gyermekkori karácsonyok a leg­emlékezetesebbek. Salgóbányán laktunk a hegyekben, és a szüleim gyönyörű, pla­fonig érő fenyőfákkal leptek meg ben­nünket. Többnyire hatalmas hó borított a környékünkön mindent. Szüleim hivő katolikusok voltak, a vigilia napján mi is böjtöltünk, de az esti asztalról nem hi­ányzott a hal és a bobajka. A leg­emlékezetesebb ajándékomat öt­éves koromban kaptam, egy la­terna magicát, amelyben egy lámpás előtt mozogtak a ké­pek. Ma is gondolok erre, amikor a kamera előtt állok. □ A gyermekkor hamar el­múlt, Nyíregyházára került... — Nyolc évig jártam a Szent Imre Gimnáziumba. Ezek az évek is a boldogság jegyében teltek. Ma is emlékszem Pet- raskó László és Kaszás Jó­zsef tanár urak intelmeire, nos és arra, hogy játszottam az iskola focicsapatában. — Nyíregyházára aztán színészként is visszakerül­tem, legalábbis vendégsze­replések erejéig. A színmű- Zenthe Ferenc vészed elvégzése után né­hány évig vidéki társula­tokban játszottam, Győr és Pécs után három évet töltöttem Debrecenben. In­nen utaztunk át Nyíregyházára az ötve­nes évek legelején. Hasznomra vált, hogy vidékre kerültem, sokat ta­nultam ott. Kipróbálhattam magamat operettben és pró­zában. ö Ezután kiválasztott szí­nész lett, főszerepeket ka­pott filmekben. A hatalom bizonyára a focisztárokhoz hasonlóan kényeztette. — Akkor sem, ma sem fog­lalkoztam politikával. Termé­szetesen kaptam kitüntetést, de nem rendelgettek seho­va. A Rákóczi hadna­gyáért egyébként 3000 forintot kaptam. Úgy gondolom, anyagilag jobban megbecsülték a színészeket mint most. □ Mindenki szom­szédja lett. Szereti ezt a figurát? — Miért ne szeret­ném? Nagyon remélem, hogy még jó ideig szerepelhetek benne. színművész KM reprodukció □ Mint látható, kitűnő egészségnek örvend. Elárulná mi a titka? — A feleségem alternatív koszton tart, sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk. Gyógyszert sohasem szedek. Régóta nem iszom kávét, és a dohányzásról is leszok­tam. Bár sokat dolgozom, azért mindig igyekszem eleget pihenni, kikapcsolódni. Télen gyakran járunk Mátraházára, Noszvajra. Nagyokat sétálunk az erdő­ben, a jó levegő segít feltöltődni. Az er­dőben megszűnik a külvilág, az ember rácsodálkozik a természetre. Nyáron rendszeresen járok úszni, a fiammal pe­dig vitorlázgatunk a Balatonon. □ A szeretet ünnepe köszönt ránk. Hogyan tölti a karácsonyt? — Nagyon remélem, találkozom az öt közül néhány unokámmal. Igaz, nem könnyű, mert kettő Kanadában él. A kö­zelünkben élő 8 éves Kati és 5 éves Ádám unokám viszont már jelezte érkezési szándékát. Nagy gonddal választgatjuk párommal számukra az ajándékokat. Templomba is elmegyünk, hívő ember vagyok. Valamiben hinni kell, mert csak a szeretet mozgatja előrébb a világot. 4 A honfoglaló magyarok európai beilleszkedése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom