Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14 / 292. szám
1996. december 14., szombat HÁTTÉR Levegő a munkanélkülinek Vállalkozni, de miből? • Volt, hogy sírva mentek el, akiknek nem jutott munka Nyíregyháza (KM) — A megye útjait járva meglehetősen szokatlan kép fogadja az autósokat: a közútkezelők szokásos narancssárga ruhájába öltözött emberek százai szor- goskodnak az utak ménjén. Fát vágnak, gallyaznak, cserjét irtanak, padkát javítanak. Sokaknak nyomban meg is fordul a fejében, de jól megy a közúti igazgatóságnak, pontosabban a mai, meglehetősen bonyolult nevén már-Bereg Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaságnak. Kállai Tibor Alexa István Fóri Barnabás A szerző felvétele Nem is járnak messze az igazságtól, a társaságnak valóban nagyon régen nyílt arra lehetősége, hogy ennyi embert foglalkoztasson a legsürgetőbb tennivalók elvégzésére. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a Közmunkatanácstól kapta a lehetőséget erre, mégpedig úgy, hogy munkanélkülieket alkalmazhat az állam pénzén. Vajon hogyan él a társaság az alkalommal, s miképpen fogadták a munkanélküliek a lehetőséget? Erről beszélgettünk Kerekes Kálmánnal a társaság osztály- vezetőjével, Kállai Tibor pa- posi polgármesterrel, Alexa István nyírcsászári és Fóri Barnabás tiszabecsi munka- nélkülivel. Egyenlő arányban Kerekes Kálmán: — A megye közúthálózata híven tükrözi az ország gazdasági helyzetét. A szabolcsi közútkezelő társasághoz 2088 kilométer tartozik, állapotuk sajnos nem valami rózsás. De nem csak a pénz kevés, a munkáskézre is szükség lenne. Ezért is örültünk, hogy a tárca pályázatát elfogadta a Közmunkatanács, s két hónapon át, novemberben, illetve decemberben ezer munkanélkülit foglalkoztathatunk. Igaz, meglehetősen váratlanul ért minket — de ahogy hallom nemcsak minket, hanem a szomszédos megyéket is — a döntés, kevés idő maradt a felkészülésre, az örömünkön persze ez cseppet sem rontott. A kezdetek kezdetén hétszáz ember foglalkoztatásáról volt szó, aztán ez a szám hála istennek jócskán megemelkedett, most ezer- negyvenen dolgoznak nálunk. A megyében egyébként öt üzemmérnökségünk dolgozik, nagyjából egyenlő arányban osztottuk szét közöttük a munkanélkülieket, 200-200 főt alkalmazhatnak. Alexa István: — Tulajdonképpen véletlenül, de valahol mégis törvényszerűen tudtam meg, hogy munkásokat keresnek. Sajnos ráérek, így elolvasok, meghallgatok minden olyan hírt, információt, amely velünk, munkanélküliekkel foglalkozik, így bukkantam arra az írásra, ha jól emlékszem pontosan az Önök lapjában, hogy pályázatot nyert a közúti és a vízügyi igazgatóság, közmunkában embereket alkalmazhat. Miután mifelénk a vízügyeseknek kevés az érdekeltsége, így a közutasoknál kellett próbálkoznom, és mint a képből is látszik, sikerrel. Az újságjukban olvasva a hírt, azonnal bementem a bátori munkaügyi központba, ott azonban még nem is nagyon tudtak e lehetőségről, de én nem hagytam annyiba. Átmentem a közútkezelők bátori üzemmérnökségére, péntek délután volt, de nagyon készségesen fogadtak. Es most itt vagyok. Kállai Tibor: — A közútkezelő társasággal jó ideje már, hogy kiváló a kapcsolatunk, szívesen alkalmazzák a paposi embereket. Már a tavaszon is dolgoztak náluk a falunkból öten, most pedig tizenkét munkanélküli paposit foglalkoztatnak. Ezzel persze nem oldódott meg a falu legnagyobb gondja, de még ezt a tucatnyi, ideiglenes munkalehetőséget is meg kell becsülnünk, a paposiak helyzete, ugyanis cseppet sem jobb, mint a környékbeli falvaké. nálunk is kirívóan magas a munkanélküliek aránya. Pontos számot tulajdonképpen nem is tudnánk mondani, hiszen nagyon sok az olyan munkahellyel nem rendelkező polgárunk, aki nem is regisztráltatta magát a munkanélküliek között. Egyszerűbb, ha azt mondom, mennyien vannak azok, akik állandó munkahellyel dicsekedhetnek, nos az ő arányuk sem haladja meg a húsz százalékot. Sajnos, azok a szálkái üzemek, ahol a paposiak előszeretettel dolgoztak, mára majd mind tönkrementek, átalakultak, vagy a csőd szélére sodródtak, az önálló tőke pedig nálunk is hiányzik, így aztán két kézzel kapunk az olyan lehetőség után, mint amilyet a munkaügyi központ, illetve a közútkezelő társaság nyújtott. Fóri Barnabás: — Mi tisza- becsiek, lent a végeken ugyanabban a cipőben járunk, mint a paposiak, sőt, ha lehet, nálunk talán még az övékénél is szomorúbb a helyzet. Tiszabecsen több mint ezren lakunk, de sokat mondok, ha azt állítom, hogy ebből ötven embernek állandó munkahelye van. Sajnos, én sem tartozom közéjük, pedig, sok más társammal együtt mindent megragadunk, hogy egy kis pénzhez jusson a család. A munkának mindig örülnünk kell, de most, hogy karácsony előtt jött, külön öröm, hiszen az ünnepek azért nekünk is pénzbe kerülnek, még ha mi nem is nercbundával, vagy madagaszkári nyaralással lepjük meg a szeretteinket. Sajnos, nekünk nem hogy nercbundára, de sokszor még egy cipőre sem futja, legalábbis nekünk, szülőknek nem. De gondoljon bele! Öt éve vagyok munkanélküli, a 7800 forintos jövedelempótló támogatásból, a feleségem gyermeknevelési támogatásából meg a családi pótlékból élünk öten. Még harmincezer forintunk sincs egy hónapban, amikor csak az építési kölcsön hétezer forint! Ehhez számítsa hozzá a havi többszázezer forintos fizetéseket Pesten, meg Nyíregyházán! Mondja már meg uram, mit tesznek azért a pénzért azok az emberek! Hol van azoknak a fizetéseknek a haszna? Csalódtak Kállai Tibor: — Nekünk, pa- posiaknak van egy másik, nagyon nagy gondunk, a kétszeresen is hátrányos helyzetünk. Nem elég, hogy zsáktelepülés a mienk, ahol véget érnek az utak, de a határ talajminősége is olyan, amely az egész megyében párját ritkítja. Nem elég, hogy az átlagosan 3,6 aranykoronás, sovány homokon a krumplit, vagy a paradicsomot sokkal nagyobb energiával, munkával tudjuk megtermelni, mint a szerencsésebb vidék lakója, de még eladni is nehezebben tudjuk. Nekünk azonban házalnunk kell vele. A paposi ember mindig is híres volt például a dinnyéjéről. Most. hogy feloszlottak a termelőszövetkezetek, nálunk is megpróbál a maga lábára állni. Sokan igyekeznek feltámasztani a hagyományos paposi módszereket, jó páran például a dinnyében vélték megtalálni a boldogulást. Ám csalódniuk kellett. Tavalyelőtt annyi termett országszerte, hogy már augusztusban is fillérekért lehetett túladni csak rajta, az idén viszont az időjárás volt mostoha hozzájuk. Pedig a paposi őstermelők a szezonban nem is tudom, hogy aludtak-e egyáltalán, hiszen mindig úton voltak, vitték a dinnyét Lónyá- tól Fehérgyarmaton át Tisza- becsig, meg Nagyhódosig. Ahogy én tudom, egyikük sem gazdagodott meg ebből. Alexa István: — Fel sem tudnám sorolni, hol mindenütt megfordultam meg az elmúlt négy esztendőben, de sehol sem találtam segítségre. Pedig, s ezt most nem dicsekvésképpen mondom, van éppen elég szakmám. Annak idején megszereztem az esztergá- lyosszakmunkás-bizonyít- ványt, majd elvégeztem a gépipari technikumot, aztán a felsőfokú tűzvédelmi tanfolyamot, s miután a MÁV-nál, ahol dolgoztam szükség volt elektronikai és hidraulikai ismeretekre is, elvégeztem a híradásipari technikumot is. Ki- lencvenháromban a munka- nélküli járadékom is megszűnt, azóta semmiféle jövedelemforrásom nincs. Még az a szerencsém, hogy legényember vagyok, s nincsenek különösebb anyagi igényeim, nem iszom, nem dohányzom, tulajdonképpen csak a kávéra költők. Három éve az apám is meghalt, így édesanyám és a rokkantnyugdíjas öcsém nyugdíjából éldegélünk. Nekünk, évek óta munka nélkül tengődőknek ez a két hónap is sokat jelent, levegőhöz juttat bennünket, ám nem tagadhatom, bizony eltérően ítélik meg a társaim ezt a munkalehetőséget. Nagyon sokan vannak, akik bohóckodásnak, olcsó politikai fogásnak tartják. Közelegnek a választások, valahogy be kell fogni a kenyér nélkül maradtak száját. Valósággá válik Fóri Barnabás: — Tudom én, vállalkozni kéne. De mondja már meg nekünk valaki, hogy miből, s mire vállalkozzunk. Honnan gyűjthettünk volna mi össze annyi tőkét, hogy el tudjunk indulni. A milotai téesz- ben?! Isten ments, ne értsen félre, nem akarom én bántani a milotai téeszt, hiszen azt mondom, bár az a világ lenne most is. De annyit azért nem kerestünk, hogy tőkét gyűjthettünk volna össze. így aztán már annak is örülnünk kell, ha hétvégen akad egy kis munka valahol, az ilyen tartós munkáról nem is beszélve. Reméljük valósággá válik a szóbeszéd, s jövőre folytatódik az akció. Kerekes Kálmán: — Minden esélyünk megvan arra, hogy teljesüljön a tiszabecsiek vágya. Á következő évre szóló pályázatunkat is benyújtottuk már, annyi pénzt remélünk, amelyből tíz hónapon át ezeregyszáz embert tudnánk foglalkoztatni. A mi eddigi tapasztalataink nagyon jók, pedig az igazat megvallva féltünk egy kicsit. Attól, hogy ezek az emberek elszoktak már a rendszeres munkától, s nehezen zökkenek majd vissza a ritmusba. S persze féltünk azért is, mert az utak mellett veszélyes dolgozni, elég egy rossz mozdulat, pláne, ha két- három pohár pálinkát is bekapott az ember... Ám semmiféle rendsértésről sincs tudomásunk. Sőt, elképzelhetetlenül nagy a közmunkaakció sikere. Itt, Nyíregyháza környékén nem annyira, de Vásárosna- mény, Fehérgyarmat környékén nagyon nagy. Nem egyszer előfordult, hogy sírva mentek el tőlünk azok, akiknek nem jutott munka. Rajtengedély Marik Sándor 1—f rtékes két karácsonyi t-4 ajándékot hozott e JL-J hét a megye jelképes karácsonyfájához. Nagyon régen és sokan vártak a döntésre, mely szerint tíz esztendeig különböző kedvezményekkel segíti a kormány a záhonyi térségben vállalkozókat. Nyilvánvaló ugyanis, hogy csak több évre szóló garantált juttatások alapozhatják meg azt a felélénkülést — beruházásokat, új munkahelyek létesítését—amelynek eredményeképpen valóban létrejöhet az óhajtott gazdaságivállalkozási övezet. A kormány most megadta a rajt- engedélyt. Azért kellett már nagyon ez a határozat, mert hónapok, sőt évek is eltelhetnek, mire a mostani döntés kedvező hatásai érvényesülnek: időigényes a beruházástervezés, az építkezés, a piackutatás, s közben a konkurencia sem pihen, a gyorsabbak elhódíthatják a késlekedők üzletét. Fontos volt azon kockáztató vállalkozók megnyugtatása is, akik már az idén százmilliókat fektettek be a környéken, bízva az ígért kedvező döntés meghozatalában. Újabb lendületet vehet tehát a megye egy fontos szegletének fejlesztése, bár még így sem lehet könnyű és gyors eredményre számítani. Mert hiába van meg a magyar oldalon az akarat, a munkaerő és mostantól több kedvezmény lehetősége is, ha a végeredményhez mások, a szomszédos vagy távolabbi országok gazdaságának, kereskedelmének fellendülése is nélkülözhetetlen. Mindenesetre a tendencia most már világosan látható: az utóbbi évek nagy infrastrukturális fejlesztései, az idén meghozott területfejlesztési törvény után a vállalkozói övezetté nyilvánítás már felvillantja hátrányaink mérséklésének valós lehetőségét. A másik, megyénknek különösen jó hír szerényen megbújt az olasz államfő magyarországi látogatásáról szóló közleményben: „a megállapodás és a tervezés stádiumában van a Spanyolországot Ukrajnával öszszekötő nagy európai közlekedési folyosó létrehozása, s az elképzelés részeként Magyarországon át autópálya épül Trieszt és Kijev között" (aminek megvalósításáról az érintett országok közlekedési miniszterei még decemberben szándéknyilatkozatot írnak alá). Ez azt előlegezi meg, hogy végre rangján kezelik majd az országot keletidéi )nyugati irányban átszelő autópálya ügyét, s nem a szűk pénzügyi, koncesszori indokolást fogjuk hallani a „nem”-re, hanem európai választ az „igen”-re. Mai tábla Ferter János rajza Szolg-áltatás Szőke Judit r öbb mint 100 millió forint kintlévősége van a Nyitvicsav friss utódjának, a Nyírségvíz Rínék. Döbbenetes nagy szám, én nem mondom, de némi töprengésre is okot ad a tény. Mert azon okoskodtam a laikus fejemmel: vajon, ha még ennek ellenére is — szerencsére — működőképes a szervezet, akkor az a nem kis összegnyi tartozás, gondolom, pluszbevétel lenne. Ami nem feltétlenül jelent, vélem én, nyereséget. Felvetődik egy másik verzió is, ez a cég (hasonlóan a többi közüzemi szolgáltatóhoz) is bekalkulálja már az üzleti terv készítésekor a becsült díj be nem fizetésből származó veszteséget, melyet rögvest be is épít az árba. És ezt görgeti maga előtt. Azaz a szolgáltató semmiképp nem jár olyan nagyon rosszul. Nem úgy a fogyasztó, aki magára veszi az áthárított terhet. (Aki, azonban vigyázat, lehet, hogy a jövő héten átáll a nemet mondók sorába.) Annál is inkább, mivel jövő évtől újabb szolgáltatások árát fogják emelni megint. Isten bizony, nem a rossz- indulat dolgozik bennem, amikor az összefüggéseket bogozom, hanem a gyanakvás és az igazságérzet. Mert megelégelik lassan a honpolgárok, hogy mindenki mindig az ő zsebükben kotorászik. Mármint a bérből és fizetésből élőkében, a többgyermekesekében. Ez utóbbi réteget azért fontos kiemelni, mert egy nemrégiben elkészült felmérés szerint ők tartják életben a magyar gazdaságot. Meg lassan már a Matávot, a vízműveket, a távhőszolgáltatást. a közlekedési vállalatokat, a postát...-k □ Balogh Géza Kerekes Kálmán
