Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
1996. december 12., csütörtök SPORT Balsikerű kislétai tengelycsere A Kertvárosban csak a nevek voltak nagyok • A záhonyiak már nem hibázhatnak Nyíregyháza (KM) — Még néhány teremtorna, egy kis focizgatás és véget ér az esztendő. A Suller-Só megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság első felvonása már pár hete befejeződött. Akkor a játékosoké volt a főszerep, most a félévi mérlegek vonásánál az edzők és vezetők jutottak szóhoz. íme a mezőny második feléhez tartozó csapatok rövid önértékelése. 9. Kisléta 15 5 3 7 25-30 18. Szécsi Zoltán, edző: — Nyáron négy meghatározó emberünk távozott, az átigazolások során azt hittük, hogy sikerül őket pótolni. Sajnos a meccseken nem ez derült ki. A vezetés és én is az első ötbe várta a csapatot, ettől jócskán elmaradtunk. A tavalyihoz képest előrelépést vártam egy masszívabb védelem kialakításában, illetve abban, hogy a rangadó jellegő mérkőzéseket pozitívabban zárjuk. Ezek nem sikerültek. így utólag már belátom, hogy túlzó volt az elvárás. hiszen a tavalyi csapat tengelye (söprögető, beállós két középső középpályás) távozott, ráadásul a sok bizalmat kapott és az elmúlt szezonban gólerős támadópárosunk mindössze öt gólra volt képes. 10. Csenger 15 5 2 8 23-27 17. Magvari Ferenc, edző: — Egészében véve az mondható el a szereplésünkről, hogy rap- szodikus volt. A 8-10. helyben megfogalmazott szezon előtti elvárásunkat eddig, ha minimálisan is. de teljesítettük, persze ettől lehetett volna sokkal jobb is, ha hazai pályán nem hullajtunk annyi pontot. Fájó volt a Gávavencsellő elleni 0-1 és a Nyírcsaholy elleni 2—0-ról elveszített meccs. Másrészt pedig a mi csapatunk az egyetlen, amely idegenben nem nyert mérkőzést, holott erre nagyon jó lehetőségeink voltak, például Újfehértón. Mellesleg az utolsó forduló után lemondtam edzői posztomról, így a jövővel kapcsolatban már nem tudok nyilatkozni. 12. Nyh. Kertváros 15 4 2 9 16-28 14. Suller Mihály elnök: Amint az ismert, nagy reményekkel, és ezen a szinten nagy nevekkel vágtunk neki a bajnokságnak. Aztán kiderült, hogy a nevek mögött nincsenek teljesítmények, ezért nagy volt a játékosmozgás. Újak jöttek, főként fiatalok és ahhoz idő kell, hogy ők összeérjenek csapattá. Bár a jelenlegi helyezésünk nem éppen dicséretes, azért azt pozitívumként említhetem. hogy a jelenlegi társaság döntő része emberileg már megfelel az elvárásainknak. Tudjuk, hogy erősítésekre lesz szükség ahhoz, hogy tavasszal majd előbbre lépjünk. 13. Tiszalök 15 3 4 8 17-29 13. Király Bertalan, elnök: — Egyáltalán nem vagyunk megelégedve a csapat teljesítményével, hiszen eddig nem sikerült olyan pozíciót szereznünk, amely tavasszal a biztos bentmaradást jelentheti. Ennek oka elsősorban a játékos- állomány gyengülése, és az, hogy a szezon előtt gyakorlatilag csak másfél héttel állt össze az új vezetés és a játékoskeret. Sajnos, év közben edzőt- is kellett cserélnünk, az amúgy játékosként példásan helyt álló Péntek-Marozs duót a többiek inkább társaknak. mint edzőjüknek tekintették, így került a csapat élére Kulcsár Sándor. Idegenből nem tudtunk sok pontot szerezni, otthon viszont többször is vesztett helyzetből álltunk talpra. A legemlékezetesebb diadalunkat a Nyírcsaholy ellen arattuk, amikor 0-2-ről fordítva nyertünk 3-2-re. Tavasszal sok ilyen bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy céljainkat elérjük. 14. Újfehértó 15 3 4 8 13-33 13. Forró Zoltán, alpolgármester, egyesületi elnökségi tag: — A gyenge szereplésünket elsősorban a vezetésben kialakult fejetlenségben kell keresni. Sajnos egész ősszel nem volt komoly vezetése a labdarúgó-szakosztálynak, ezen a tavaszi rajtig már csak azért is változtatni kell. mert különben egyetlen fillért sem kap majd a csapat az ön- kormányzattól. A tíz közé szeretnénk kerülni, ettől egyelőre igen messze vagyunk. A játékosállományunk is meggyengült, az ősszel voltaképpen négy edzőt fogyasztottunk el, ebből is látszik, hogy nem volt minden rendben a korábban évekig meghatározó szerepet játszó csapat háza táján. Egyelőre nincs edzőnk sem, a remélhetőleg eredményes közgyűlés után tisztább lesz a kép. 15. Levelek 15 2 5 8 15-34 11. Tér bocs László, szakosztályvezető: — Természetesen mi is a bentmaradást tűztük minimális célul a csapat elé. Jól kezdtünk, hiszen döntetlent játszottunk a Kertvárossal. aztán megvertük Túrri- csét. Egyébként is az volt »jellemző a csapat teljesítményére. hogy a bravúrok (döntetlen Kislétán és Ibrány ellen, győzelem Nyírcsaholyban) mellett váratlan és balszerencsés vereségeket szenvedtünk. Sajnos, ez utóbbiból volt több. emiatt állunk az utolsó előtti helyen. Kiugró egyéni teljesítmény nem nagyon akadt a csapaton belül, voltak olyanok, akik egy-egy mérkőzésre felszívták magukat, de igazából csak Orosz kapus hozta magát. Takács János edző a szezon végén lemondott, még nem találtuk meg az utódját. 16. Záhony 15 2 4 9 22-38 10. Erdei Árpád, ügyvezető elnök: — Az első hat helyet céloztuk meg a felkészülés kezdetekor, aztán ezen még a bajnoki rajt előtt változtatni kellett, mert addig meggyengültünk, sőt a negyedik fordulóban távozott egyik legeredményesebb csatárunk. Pokol is. Rosszul kezdtünk, a Csen- gerben elszenvedett vereség után hiába vezettünk 2-0-ra az Ibrány ellen, pont nélkül maradtunk. A játékosoknak is elment az önbizalmuk, jöttek az újabb pofonok. A Nyírkárász elleni hazai 0-4 és a Nyírmeggyesen elszenvedett 7-1- es vereség után Karasz Lajos helyett Gyáré József lett az edző. aki egy szenzációs 7—4- es győzelemmel mutatkozott be. Ütána két balszerencsés vereség következett, majd az utolsó négy fordulóban már veretlenek maradtunk, de így sem tudtunk előrébb lépni. Azért vagyok kicsit bizakodó a tavaszt illetően, mert valamivel jobb a sorsolásunk, de egy biztos: ha bent akarunk maradni. akkor gyakorlatilag már - nem-hibázhatunk,-, . (A 11. helyzeted Túrricse önértékelését holnapi számunkban olvashatják.) Trénermenesztő Az edzői licenc kontrollálható lesz Nyíregyháza (KM - M. L.) — A világ élvonalába tartozó bajnokságok között talán már egy sincs, ahol ne lenne szezonközbeni édző- váltás. Ott óriási összegek forognak kockán, talán emiatt is gyakori a trénerek jövésmenése. Az utóbbbi hónapokban talán még sohasem tapasztalt edzőmozgás jellemezte a megyei I. osztályú bajnokságot, ahol kis túlzással persze már alig van csapat, ahol ne lett volna személycsere az utóbbi időszakban. Erről a szokatlan jelenségről kérdeztük Buús György véleményét. Most nem mint egykori kiváló kapusét vagy edzőjét, hanem mint a Megyei Labdarúgó Szövetség Edzői Bizottsága vezetőjét. — Hadd kezdjem azzal, hogy bizottságunk javasolhat, ajánlhat edzőt azoknak a csapatoknak akik ezt kérik — így Buús György. — Valóban szokatlanul nagy az edzőmozgás, ám ez úgy vélem egyben bizonyítványosztást jelent mindazoknak a vezetőknek, és szponzoroknak, szponzori csoportoknak, amelyek a menesztett, vagy távozó edzőket korábban megbízták. Hiába, nem véletlenül van az a mondás: könnyebb egy edzőt elküldeni, mint tizenegy játékost. 77 A - bizottságnak .van-e valamiféle érdekvédelmi jogköre? — Sajnos erre nincs hatáskörünk. Az úgymond jogorvoslási lehetőségünk abban merül ki, hogy a fegyelmi bizottság elé idézett edzőket megpróbáljuk megvédeni. 3 E: a nagy edzőjárás talán azt jelenti, hogy nem megfelelő képesítésű szakemberek kapnak lehetőséget? — Erre egyértelműen nemmel válaszolhatok. A rendszeresen szervezett edzői továbbképzéseken általában negyven-ötven szakember vesz rész. Vannak hiányzók is, főként a beregi és szatmári részről nem érdeklődnek (persze tisztelet a kivételnek). Miként a szomszédos országokból érkezett trénerek, akiknél egyébként a szakmai végzettséggel kapcsolatos kontroll is hiányos. — Ebben a kérdésben egyébként nagy változás várható, hiszen a jövő őszszel kezdődő bajnokságra már szeretnék megoldani az úgynevezett licenc-kérdést. Ez azt jelentené, hogy minden edző a szakmai végzettségének megfelelő fokozatú engedélyt válthat ki, amely minőségének megfelelő osztályú munkára ad jogosítványt. — Ennek a fokozatnak megfelő erősségű vizsgát kell majd tenni. így szinte teljesen kontrollálható lesz a felkészültség. Nyilván egy megyei II. osztályú csapat irányításához másféle tudásanyagot kémek Mtajd* számon, mint mondjuk az NB II-höz. Horn Gyula... ...miniszterelnök a Parlamentben tartott szerdai fogadás keretében kitüntette az 1956-os melboume-i nyári olimpia magyar érmeseit. A kitüntetéseket a Magyar Köztársaság elnöke. Göncz Árpád adományozta a miniszterelnök előterjesztésére. (MTI) Ismét kikapott... ...női kézilabda-válogatottunk a dániai világbajnokságon. Kedden késő este az osztrákok verték meg a mieinket 24-15 (11-7) arányban. Az utolsó csoportmeccset tegnap lapzártakor játszottuk az olimpiai bajnok házigazdákkal. Egy meccsre... ...eltiltották a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Atletico Madrid vezetőedzőjét, Radomir Anti- cot. Antic azért kapta a büntetést, mert a Bilbao elleni (1-1) mérkőzés után inzultálta a játékvezetőt. A kanadai posta... ...két új bélyeg kiadását tervezi Gilles Villeneuve, az 1982-ben balesetben elhunyt kanadai Forma-1-es gyorsasági autóversenyző emlékére. Elengedte... ...a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona csapata Robert Prosi- neckit. aki ezentúl a Sevilla gárdájában szerepel majd. (Reuter) Kupasorsolás Újabb francia falat a Szarkáknak Genf (AP) — Szerdán Genfben elkészítették a labdarúgó UEFA-kupa és a KEK negyeddöntőjének párosítását. Az UEFA-kupában a Fradit kiverő Newcastle (a Szarkák) ismét francia csapattal került össze, a találkozókat 1997. március 4-én és 18-án kell lejátszani. A KEK-ben érdekesnek ígérkezik a Benfica és a Fiorentina párviadala, itt március 6-án és 20-án mérkőznek majd a csapatok. A párosítás, UEFA-kupa: Newcastle (angol)-Monaco (francia), Tenerife (spanyol)- Bröndby (dán). Schalke (né- met)-Valencia (spanyol), An- derlecht (belga)-Intemaziona- le (olasz). KEK: Benfica (por- tugál)-Fiorentina (olasz), Paris St. Germain (francia)- AEK Athén (görög), SK Brann Bergen (norvég)-Li- verpool (angol), FC Barcelona (spanyol)-AIK Solna (svéd). Gálaest Budapest (MTI) — Jövő szerdán. december 18-án este a Budapest Kongresszusi Központban nagyszabású gálaest keretében köszöntik az Év sportolóit. A legjobbak sorrendjét. — a sportújságírók szavazatai alapján —, a helyszínen hozzák nyilvánosságra. Valamennyi atlantai érmes meghívást kap. A kiváló sportolók, edzők, sportszövetségi és egyesületi vezetők mellett a közélet több jeles képviselője is megtiszteli az eseményt részvételével. Tisza-parti kettős búcsú Csütörtökön este Szegeden zárnak férfi kézilabdázóink Nyíregyháza (KM- M. L.) — Őszi zárásra készülnek az első osztályú férfi kézilabda pontvadászatban. Az idei esztendő utolsó bajnokiját idegenben játssza a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC együttese. Igen nehéznek ígérkezik a búcsú, hiszen a tavalyi bajnok szegediek oroszlánbarlangjába utaznak Tóviziék. Az Tisza-partiakat hétfőn este láthattuk a tévében, hiszen rangadót nyertek (27-26) az Elektromos vendégeként. Skaliczki edző csapatában jó nékány válogatott található. nevezetesen Árvái. Nagy. Bartók. Mezei. Aztán a „második vonalban" olyanok játszanaak mint Borsodi, vagy a hírek szerint hamarosan magyarosodé jugosztáv Bajusz, illetve Petrusevszkij. Egy szó mint száz, kemény egy óra vár Bécsiékre. Akik a beindult karácsonyi vásár miatt nem a bujtosi csarnokban, hanem a Bem iskolában (segítőkész volt a Hansa Plastik Sportula női együttese) próbált meg felkészülni a találkozóra. Örömteli hír, hogy a keret valamennyi játékosa egészséges! Ebből a szempontból minden esély megvan arra, hogy a dunaújvárosihoz hasonló, tisztes helytállást jelentő eredmény szülessék a kettős búcsún. Mert egyfelől vége az őszi szezonnak, másrészt távozik Rác: edző (Kisvárdán folytatja). Futre: nincs jövő Lisszabon (AP) — Makacs térdsérülése miatt a visszavonulás mellett döntött Paulo Futre A 30 éves portugál futballistát a múlt nyáron igazolta az olasz AC Milántól az élvonalbeli angol West Ham United. A szigetországban azonban csak epizódszerep jutott neki. A labdarúgó elmondta: korai visszavonulása megfosztotta attól, hogy álmai csapatában, az AS Romában játszhasson. Paulo Futre a múlt hónapban tárgyalt az olasz klubbal. Jön Maradona junior A 10-es mezben a tízesztendős utód Nápoly A világhírű argentin futballsztár, Maradona fia hamarosan bemutatkozik egy Nápoly közelében rendezendő diák labdarúgótornán. Az ifjabbik Diego Armando Maradona klubja, az Academia Licola színeiben lép pályára. És ahogy az dukál, a tízéves fiú természetesen — akárcsak apja — a tízes számú mezt viseli majd. Az ifjabbik Maradona anyja, az olasz Cristina Si- nagra annak idején bírósági úton szerzett érvényt igazának. miszerint fiának apja a Nápolyban egykor istenként tisztelt futballista. 50. hét 1. Portugália-Németország 1 2 2. Atalanta-Piacenza x 3. Cagliari-Bologna x 4. Internazoonale-Sampdoria 1 5. Juventus-Verona 1 6. Perugia-Lazio 1 7. Reggiana-Milan x 8. Roma-Napoli 1 9. Udinese-Fiorentina 1 10. Chievo-Torino x 11. Cosenza-Pescara 1 12. Ravenna-Padova x 13. Salernitana-Lecce x 14. Genoa-Brescia 2 A bajnokság állása: 1. Dunaferr 11 11 - 1 286-233 22 2. Veszprém 11 10 1 - 316-190 21 3. Szeged 11 9 - 2 299-222 18 4. Elektromos 12 8 - 4 303-262 16 5. Győr 12 6 2 4 284-261 14 6. Szolnok 12 6 1 5 276-243 13 7. Komló 12 5 2 5 250-253 12 8. Ózd 12 5 1 6 269-292 11 9. Debrecen 12 5 1 6 261-285 11 10. Nyíregyháza 12 4 2 6 260-256 10 11. Pécs ‘ 12 3 - 9 258-339 6 12. Sz.fehérvár 12 2 1 9 284-302 5 13. Nagykanizsa 12 2 - 10 259-364 4 14. Tatabánya 12 1 1 10 234-300 3