Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-11 / 289. szám

1996. december 11., szerda 16 Kelet-Magyarország SZÍNES OLDAL Benevezés Országos versmondó ver­senyt hirdettek — Ratkó Jó­zsef költő szellemiségének jegyében — Nagykállóban. A Korányi gimnázium, a város önkormányzata és a Ratkó József Irodalmi Tár­saság nagyszabású rendez­vényére pár napig még lehet jelentkezni. — Igen. A benevezési ha­táridő: 1996. december 15. — tájékoztatta lapunkat Szabómé Cseh Agnes, a gim­názium igazgatóhelyettese. — A nevezési feltételek is­mertek. A döntőt 1997. ápri­lis 12-én (szombaton) tart­juk a Korányi gimnázium­ban. A jelentkezők végleges létszámától függően a me­gyeszékhelyeken területi döntőket szervezünk. Az sem mellékes, hogy a ver­seny első három helyezettje 20, 15, illetve 10 ezer forin­tot kap. Lehet és érdemes még jelentkezni, feltéve, ha valaki valóban kvalitásokat érez magában az előadómű­vészetet illetően. Múmia Az egyiptomi rendőrség a minap lefoglalta egy fiú több mint kétezer évesre be­csült. összeaszalódott holt­testét. A tökéletesen konzer­válódott holttestet egy taxi­sofőrtől kobozta el a rendőr­ség, aki 500 ezer dollárért akarta eladni régiségkeres­kedőknek. Az előzetes vizs­gálatok szerint feltehetően egy nyolcéves fiú földi ma­radványairól van szó, aki a Krisztus előtti I. és VI. szá­zad közt élhetett. Úgy tűnik, hogy a holttestet nem mu- mifikálták. Guiness Az angol szó (kiejtve: gi- nisz) összefonódott a rekord fogalmával. Guiness Rekor­dok Könyve. Ami ebbe be­kerül, az aztán valami. Ol­vasom országos bulvárla­punk főcímében: Guinessbe nyomta magát. Mármint Varga Rudolf, aki Baján megdöntötte a fekvőtámasz eddigi csúcsát. 1711 -et nyo­mott! Na, ez nem piskóta! Sporikáim — mondhatnám Walter Vébével együtt —, gyűrkőzzünk neki rögvest, hátha húszig nem löttye- dünk össze. Folytatódik a borongós, párás, ködös idő. Sokfelé szitálás, ónos szitálás vár­ható. Időnként megélénkül a déli szél. A hőmérséklet értékei reggel -4, 1, nap közben -2, 3 fok körül ala­kulnak. Keresd a valódit! E szlogen jegyében nyílt tegnap nagy­szabású tárlat a nyíregyházi Városi Galériában. A mintegy nyolcvan darabból álló kollek­ció — a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből — felvonultat sok-sok eredeti, klasszikus értékű alkotást, többek között Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Csontváry, Dürer, Barabás Miklós műveit, de bizony szereplenek a közszemlére tett kompozíci­ók között hamisítványok, utánérzések és másolatok is. Ezek szintén kvalitásos produkciók, épp ezért: ember legyen a talpán, aki az ocsút ki tudja válogatni csak úgy szemre a tiszta búzából! Elek Emil felvétele tem. Az iskolában nem csa­lódtam; ezt vártam, ami itt van. Jól tanulok; a magyar, a történelem a kedvenceim. No, meg a pódium! Mióta az eszemet tudom, mindig ver­senyeztem. Többnyire nyer­tem, mint most legutóbb a Megyeházán megrendezett bemutatón is. Nyírmeggye­sen alakult egy színjátszó kör. Döntöttem: eljárok a foglalkozásokra. Nagyon ér­dekel a dolog. Igaz, belekap­tam más művészeti ágakba is: hat évig zongoráztam, kórus­ban énekeltem. De a versek, a próza, a mese, ez vonzott iga­zán. Amolyan könyvmoly va­gyok — jegyzi meg önironi­kus mosollyal a szép kamasz­lány. A továbbikaban még sok egyébről esik szó. Arról hogy a középiskolában Zom- bori tanárnő fedezte fel Évát. Vele szokott konzultálni az előadandó művekről. Aztán beszélgettünk az olvasás szenvedélyéről. — Mindenevő vagyok. Rejtőtől Mikszáthig, Németh Lászlótól a maiakig ami a ke­zembe akad, elolvasom. Ked­venc költőm? Nincs. Mind kedves, ha valamivel belopja magát a szívembe. Otthon is van legalább ezer kötetünk, de leggyakrabban könyvtá­rakban jutok szellemi táplá­lékhoz. Hogy merre visz az utam a művészetiből? Nem tudom. De az biztos: ez az út valamerre, a művészetek felé vezet. * II. keramikusjelölt Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - K. J.) — Még nincs tiznehat éves; má­sodikos keramikusjelölt a nyíregyházi Művészeti Szak- középiskolában. Nyílt, őszin­te, kedves, okos; olyan, mint amikor szaval. Mert a versek, az olvasás, az a szerelem. Persze, Láng Éva nem vélet­lenül csöppent a művészeti­be. A kemecsei születésű lány édesanyja a nyír- meggyesi általános iskolában matematika-fizika-rajz sza­kos tanár, szabad idejében fest. O tanácsolta: pórbálja meg ezt a szakközepet. — Ide jártam előkészítőre; különösen a rajzstúdium fo­gott meg. Kerámia szakos let­Nocsak □ Az InnoVatio cseh társaság által elvégzett elemzés tanúsá­ga szerint a harmadik negyed­év során öt napilapban megje­lent 413 karikatúra és vicc kö­zül a legtöbbnek Václav Klaus miniszterelnök a szenvedő al­anya. A leggyakrabban kifigu­rázott politikusok, sorában a második helyet mögötte Milos Zeman, a szociáldemokrata párt vezetője, a harmadikat pe­dig Ivan Kocarnik pénzügymi­niszter foglalja el. Ami az in­tézményeket illeti, a legtöbb karikatúra és vicc cégtáblája a parlament, azon belül pedig a szenátus 20, a képviselőház 19 tréfa tárgya. □ Kína a közeli jövőben meg­kísérel disznószívet beültetni szívátültetésre szoruló embe­rekbe. A kínai nemzeti termé­szettudományos alapítvány ál­tal finanszírozott program a China Daily című lap beszá­molója szerint már folyamat­ban van, és 1999-ben zárul. Ötmillió levelekért f Drágaságok San Francisco (MTI) — Pe­ren kívüli megegyezés tett pontot annak a vitának a végé­re, amely Albert Einstein vi­lághírű amerikai fizikus ha­gyatéka körül folyt: a tudós szegénységben élő unokája ta­valy indított eljárást a több mint négyszáz levélből álló hagyaték kezelői ellen, része­sedését követelve. A magánle­velek nem a legjobb színben tüntették fel a zseniális tudóst, hiszen tanúságuk szerint Eins­tein — a szó szoros értelmé­ben is — „ura” volt feleségé­nek. Evelyn Einstein, a kalifor­niai Albanyban élő 55 éves unoka a tavaly kezdeménye­zett perben további 5 millió dolláros kártérítésre is igényt tartott, mivel az eredetileg 450 levélből álló hagyaték kezelői eltitkolták előle, hogy ő is kedvezményezett. A szerény körülmények között élő Evelynnek orvosi költségei fe­dezésére volt szüksége pénzre. A világ 25 legnevesebb ékszerésze gyűlt össze Párizs­ban, hogy a leglátványosabb darabjait bemutassa. A felvételen Harry Winston amerikai tervező 115 kará­tos gyémántnyaklánca ragyog AP-felvétel Horoszkóp III. 21.-IV. 20. On nem az az ember, aki- nek mindene fogy, csak erkölcse javul, hanem olyan, akinek mindezzel együtt a gátlásai is apadnak. Most a tü­relme kezd apadni, ne engedje. r, IV. 21.-V. 20. Rá jjUfr kell ébrednie, hogy önnek nem lehet minden kívánságát teljesíteni, mert a teljesítéssel egyenes arányban nő a kívánságok szá­ma.- - V. 21.-VI 21. Va- lakit megsértett, de Jv TV nem tudja mivel. Valószínűleg a különböző ér­tékrendben van a baj. Próbálja a másik helyébe képzelni ma­gát, hátha az segít. VI. 22.-VII. 22. Be- a látja, hogy önnek sem megy előtaka­rékoskodás nélkül. Az első ajándékozási hullámon már túl van, de esőstől jön a többi. Ez az ön zsebét is megterheli. VII. 23.-VIII. 23. (JÓsji Könnyebben átesett rt a dolgon, mint gon­dolta. Nem volt könnyű előáll­ni elképzelésével, így most örül, hogy megtette. Várja meg, hová fejlődik a dolog. « VIII. 24.-IX. 23. Kimerítik az előké- _m_r szülétek, mert egy kicsit korán kezdte az ünnepek­re való felkészülést. Ha viszont most abbahagyja, el fogja felej­teni befejezni. . ( IX. 24.-X. 23. Vá­A " A ratlanul bukkan fel w W valaki az életében, akit már rég leírt magában. Kí­váncsi, hogyan néz ki az illető, ezért elmegy egy teljesen szük­ségtelen találkára. X. 24.-XI. 22. Ön- nél is beüt a mérleg- készítés ideje. Ez önnek nehezen megy, így már­is elkésett vele. Ameddig tud, addig azért jusson el. Elhamar- kodással nem fogják vádolni. . , XI. 23.-XII.21.He- gyeket tudna meg- -#l l mozgatni, ha mások már el nem hordták volna őket. Önt azért nem könnyű tétlen­ségre kárhoztatni, így most is fog találni munkát eleget. XII. 22.-1.20. Vitá- fgadh ba keveredik valaki- (TT) vei egy nagyon egy­szerűnek látszó vásárlási ügy­ben. Engedjen, mert nem önnek van igaza. Ha pénzt kellene ki­adnia, kétszer gondolja meg. , I. 21.-II. 20. Most már annyira nyitot- wö/R tá vált másokkal szemben, hogy az már veszé­lyes. Kezd úgy viselkedni, mintha minden bajnak a gyűj­tőedénye lenne. Bárki beledo­bálhat bármit. II. 21.-III. 20. Túl mélyre kell szállnia ahhoz, hogy saját lelke fenekére lásson. Vizsgál­ja meg, valóban olyan mély-e a lelke, vagy csak rövidlátó. MA Az Árpád nevet régi magyar személynévből újították j ÁRPÁD fel Ár- ; [., -. ?r • pád fe- j jedelem tiszteletére, a múlt században a nem­zeti romantika jegyé­ben. Az árpa köznév ki­csinyítőképzés szárma­zékának tartják, de származtatják az iráni Aripata névből is. Damazusz (305 k.-384) Rómában született, Li- berius pápa diakónusa, majd utóda lett. Leg­maradandóbb tette az volt, hogy megbízta Szt. Jeromost a biblia­kommentárok megírá­sával és a Biblia latin nyelvű fordításának ki­javításával. Összegyűj­tötte a római mártírok relikviáit, számba vette nyugvóhelyeiket, fel­újíttatta a katakombá­kat. A pápai levéltár gyűjtési köréről és el­helyezéséről is gondos­kodott. A régészek védőszentje. Negyven éve december j 11-én és 12-én Eger- j ben a karha­1956 t al m i s t ák kétszer is a tömegbe lőttek. Nyol­cán meghaltak, har- j mincegy ember megse­besült. 07.22 15.53 Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -115 cm, apad, 16%, 3,0 fok; Vásárosna- ménynál -19 cm, apad, 18%, 3,6 fok; Záhonynál -72 cm, apad. 24%, 3.2 fok; Dombrádnál 150 cm, apad, 32%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi 13 cm, apad, 11%, 4,0 fok; a KRASZNA Ágerdőnél 351 cm, apad, 56%, 3,0 fok; a TÚR Garbóiénál 6 cm, apad, 19%, 2,4 fok. Megér egy mosolyt Egy fiatalember jegy­gyűrűt vásárol. —Bevéshetem a gyű­rűbe a menyasszonya nevét — kérdezi az ék­szerész? — Lehet kérem, de mindenesetre ne na­gyon mélyen! Hírügyeletes: KÁLLAI JÁNOS Láng Éva Felvilágosítás Szerkesztőség: terjesztés (Inform Stúdió): □

Next

/
Oldalképek
Tartalom