Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-08 / 261. szám
1996. november 8., péntek MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Keiet-Magyarország 7 Baleset baleset hátán Alig fejezték be a helyszínelést a rendőrök, máris fordulhattak vissza ugyanoda: kora este két óra leforgása alatt két baleset is történt Nyíregyházán a Rákóczi-Vasvári Pál utca kereszteződésében. Az elsőben egy piros Skoda Favorit a Búza tér felől a Vasvári Pál utcára akart hajtani, de összeütközött a szembejövő fehér Ladával. A másodikban a Kelet Áruház felől érkező sárga Opel Ascona ütközött a Víz utcáról kihajtó kék Nissannal. Az első balesetnek két könnyű, a másodiknak két könnyű és egy súlyos sérültje volt Balázs Attila felvételei Egyezség a gazprivatizaciorol Nyíregyháza (MTI) — Egyezségre jutottak az érintett felek — a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, illetve a szabolcsi ön- kormányzatok — a nyírségi gázprivatizációval összefüggő vitában, így az utóbbiaknak nem kell visszafizetniük a vezetékhálózat kiépítéséhez korábban vissza nem térítendő támogatásként kapott állami juttatást. Erről a Szabolcs- Szatmár-Béreg Megyei Ön- kormányzati Hivatal illetékese tájékoztatta csütörtökön az MTI-t. Az egyezség szerint — melyet a kormánynak még jóvá kell hagynia — a szabolcsi önkormányzatok kötelesek lesznek a gázhálózat eladási árából külön számlán elhelyezni az 1992-ben részükre kifizetett központi támogatás összegét, s e pénzt kizárólag fejlesztési célra fordíthatják. Természetesen a számlanyitásnak és az összeg felhasználásának az Állami Számvevőszék által ellenőrizhető módon kell majd történnie. Mint ismeretes: a minisztérium és a nyírségi önkormányzatok között a vita akkor robbant ki, amikor a tárca bejelentette, hogy igényt tart a szabolcsi gázhálózat privatizációs bevételének az építéshez adott állami támogatással megegyező részére. Ezt az északkeleti települések képviselő-testüle- tei jogtalannak tartják, hiszen annak idején, 1992-ben a központi fejlesztési forrás átadásáról szóló szerződésben visz- sza nem térítendő támogatásról volt szó, s az akkori dokumentumban semmilyen megkötés nem szerepel egy esetleges, későbbi privatizációval összefüggésben. Az önkormányzati tulajdonban lévő szabolcsi gázvezetékrendszert — az előzetes megállapodás szerint — az olasz Italgas többségi tulajdonában lévő Tigáz Rt. veszi meg, a hálózat értékének 40 százalékos árán. Amennyiben a kormány jóváhagyja a KTM és az önkormányzatok közötti egyezséget, az adásvételi szerződéskötés megkezdődik, s a vételár egy részéhez még az idén hozzájutnak a nyírségi települések. Elutasító határozat esetén elodázódik a privatizáció, hiszen akkor jogi útra terelődik a vissza nem térítendő támogatás ügye. Ungvári börtönök mélyén, 1956 Rácz István, Nyíregyházáról deportált forradalmár emlékezéséből Az ungvári börtön Archív felvétel Fazekas Árpád Nyíregyháza (KM) — Az 1956-os forradalom legbecsesebb emlékei nem a letűnt rendszer irattáraiban (pártarchívumaiban) vagy birtokában vannak, hanem a mártírok hátramaradt irataiban, megfakult feljegyzéseiben, fényképein, illetve a még élő forradalmárok emlékezetében. A vértanúk családtagjai, illetve a forradalom tevőleges résztvevői kegyelettel őrzik ezeket a kincseket. Most összefoglalhatom az 1956-os deportálásról az utolsó hat évben összegyűjtött ilyen megyei adatokat, amelyek cáfolják azon állítást, hogy: „Érdemi adat hiányában senki nem foglalkozott eleddig az üggyel.” (F. Tóth Benedek: „Titkos deportálás” c. írása a 168 óra c. közéleti lap 1996. aug. 20-i számában). Legelőször, 1990. január 21-én a civil nyíregyházi férfiak 1944. november 2-i szovjetek általi elhurcolásáról írott könyvem irodalmi bemutatóján találkoztam Bálint Pállal, az 1956. november 16-i megyei tényfeltáró bizottság vezetőjével. Odajött hozzám és négyszemközt informált a számomra teljesen ismeretlen 1956-os szovjet elhurcolásról. Elbeszélései alapján már 1990. március 3-án megjelent „Cédulaeső a rácson át. 1956- os elhurcoltak hazahozatala” c. írásom (a Keiet-Magyarország c. napilapban), de ekkor még fényképének és nevének mellőzésével. Hűséges segítője, a már meghalt Maleskovics Tibomé nyug. adminisztrátornő is nevének elhallgatását kérte. Szerencsére két és fél év múlva „Tanúskodó dokumentumok. 1956-os magyarok szovjet rabságban” c. írásom (Keiet-Magyarország 1992. nov. 14.) már közölhettem Bálint Pál munkástanácsi elnök arcképét, sőt Szűcs Sándor (Norvégia) záhonyi szabadsághős és 1956-os ungvári rab szívességéből a börtönből származó egyik dokumentumát (Kvitanci No 919. magyarul: Nyugtatvány) is. Ezt csizmájának talpbélésében sikerült „kicsempésznie” hazájából, s az ENSZ magyar ügyet vizsgáló bizottsága előtt fontos bizonyítékként szerepelt (ugyanis eleinte hihetetlennek tartották a deponálást). Ezen utóbbi cikket átvette a kanadai Magyar Élet c. lap (Toronto) 1992. dec. 5-i száma is. Az elmúlt rendszer hivatásos történetírói a forradalom itteni eseményeinek egész sorát elhallgatták vagy eltorzították. így amikor a Rácz István (1904-1966) magyar-francia tanár, nyíregyházi 1956-os munkástanácsi elnökre vonatkozó élethű írásom megjelent, rövidesen felkeresett Tibor nevű fia a család birtokában nagy nehezen megőrzött 33 oldalnyi Önéletrajz c. kézirattal. Rácz István deportált ezen 1965. január 7-én papírra vetett és „tanárian” megírt visszaemlékezése alapvető 1956-os forrásként foglalkozik a két ungvári börtönben (Galagó és GPU) szerzett 1956. nov. 8-dec. 5. közötti tapasztalataival is. Ez utóbbiakat a következőkben röviden összefoglalom: Rácz Istvánt 1956. november 4-én éjjel a Damjanich u. 3. sz. alatti lakásán tartóztatta le egy 15-20 fős szovjet különítmény és páncélos kocsival vitte a rendőrségre. A nyíregyházi rendőrkapitányság börtönéből három nap után (nov. 5-6-7) szállították el 3 társával együtt megkínozva szovjet „hemyótalpas vöröskeresztes kocsi”-val a Szovjetunióba. Másnap, azaz november 8-án „úgy 11 óra felé álltunk meg és Ungváron kötöttünk ki a Galagó börtönben”. Itt három napon át toporogtak hideg cellában, míg november 10-én újra vaskalitkába zárták őket és megtévesztés céljából végzett „néhány órai le- és felautózás után kikötöttek a GPU börtönében. Micsoda motozás, micsoda bánás volt itt” (nov. 10-24. között). Itt reggel 7-től este nyolcig megállás nélkül folyt a vallatás! Ezen tortúra két hét után hirtelen véget ért és visszaszállították őket a Galagó börtönbe (nov. 25.-dec. 5.). Végül 1956. december 5- én befejeződött Ungváron „az egy hónapi paradicsomi üdülés”, s egy GPU-s tábornok közölte velünk: nem bűnösök, őket félrevezették, rövidesen hazamehetnek. Megjegyezte itt Rácz István: „Micsoda szemfényvesztő játék... Mikor kivittek, azt mondták, a magyar kormány adott át bennünket, hogy a szovjet kormány járjon el ellenünk.” Ä szovjetek eddig mintegy 5000 magyar szabadság- harcos (szóhasználatuk szerint: lázadó) elhurcolását ismerték el. Tény, hogy a nyíregyházi Pintér István nyug. alezredes, forradalmi vezető meghalt az ungvári börtönben. Sírhelye ismeretlen. Hány ilyen lehet? Negyven évvel 1956 után ezek a kérdések tisztázatlanok még. Jegyzet A hatalom íze Marik Sándor ■w-eltemes íze lehet a K politikának, a hata- X\- lomnak — legalábbis a magunk mögött hagyott hét két világhatalom esetében is ezt bizonyította. Az emberek olyasmire képesek, amit előre kigondolni, elképzelni egyszerűen lehetetlen. Itt van például Bili Clinton. Kimutatták: ötven éve fordult elő utoljára, hogy demokrata elnök kétszer megbízást kapjon. És Clinton — nagy többséggel — megkapta, bár kőkemény republikánus ellenfelekkel a törvényhozás mindkét házában. Két éve — a felező választások idején — egy centet sem adtak volna az elemzők azért, hogy '96- ban Clintont újraválasztják. Az idő tájban abban a szerencsében volt részem, hogy öt amerikai államban a helyszínen kísérhettem figyelemmel a választásokat, s a legjobb politológusokkal beszélgethettem az amerikai választási rendszerről. Egyetlen sem volt köztük, aki azt mondta volna: Clintonnak van esélye az újraválasztásra. Azért nincs — mondták —, mert ha egy elnök az első két évben nem tud két-három olyan eredményt felmutatni, amellyel legalább az aktuális történelembe beírja nevét, ne is álmodozzon az újraválasztásról — s addig neki nem sikerült. Clinton esetében azonban a sokszor bevált jóslat nem jött be. Mert nem sikerültek ugyan társadalombiztosítási elképzelései, hamar elfelejtették a hátrányos rétegek érdekében tett, soha be nem váltott ígéreteit is, és megbocsátották a nemzetközi politikában mutatott járatlanságát. Clinton vesztettnek ítélt helyzetben is „hajtott’’. És mára megváltozott a (világ) helyzet, ráadásul fellendülőben van az amerikai gazdaság, sőt a First Lady is háttérbe tudott vonulni, a jövő századba hidat építő fiatal elnökjelölt pedig fölénnyel győzött. A tanulság: „ne add fel soha” — a politikában mindig minden megváltozhat. A fiatal elnök beteljesült vágyát a második helyre szorult fő vetélytárs harmadszori futása az első posztért csak értékesebbé teszi. De vegyük csak figyelembe, mire képes egy het- venhárom éves amerikai politikus. Egyik utolsó kampánygyűlése után azt emelte ki a sajtó, kampányában most az az újdonság, hogy a harmadik napon Dole végre aludt hat órát. Mert közben naponta tíznél is több helységben mondott beszédet, kampányolt, szerepelt, találkozott szimpatizánsaival. Ha belegondolunk, hogy egy '45-ben háborúban sebesült, azóta jobb kezére béna fiatalember fél évszázaddal később képes több mint két napot egyfolytában megterhelő választási kampánnyal küzdeni a hatalomért—az végül is elismerésre méltó teljesítmény. Borisz Jelcin esetében is szinte elképesztő dolgoknak lehettünk szem- és fültanúi. Életbevágóan fontos operációja előtt kedden reggel átadja a hatalmat és az atomgombot Csernomir- gyin miniszterelnöknek, majd a hétórás szívműtét után már másnap reggel saját kezűleg aláírt elnöki rendelettel vissza is veszi— ilyesmi hallatán a hétköznapi ember szóhoz sem tud jutni. Mint ahogy csak csóválhattuk fejünket néhány héttel korábban, hogy — amerikai királycsinálók (és saját lánya) tanácsára — miként hajszolta magát 65 évesen a választási kampány során. Még tvisztelt is... Valami titok lehet e mögött. És nemcsak a hatalom édes íze, hanem becsvágy is, mert talán ezek együtt érhetik el, hogy nyugdíjaskorú öregurak emberfelettire képesek. Úgy tűnik, a megmérettetés nagy teljesítményekre ösztönöz. / gaz, ezek a legmagasabb régiók. De nem árt elgondolkodni azon, vajon hol tartanánk, ha az „egyszerű emberek” is megpróbálnának a belenyugvás helyett a nehéz helyzetek fölé emelkedni. Vízügyi zárszámadás Nyíregyháza (KM - BG) — Azt ugyan erős túlzás lenne állítani, hogy jöhet az árvíz, de az tény, hogy az idén a korábbiakhoz képest nagyobb összeget, egy milliárd forintot áldozhatott a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az árvízvédelmi létesítmények fejlesztésére, karbantartására. Mindez az igazgatóság szokásos évi záróértekezletén hangzott el tegnap Nyíregyházán, ahol Fazekas László igazgató vezetésével az ár- és belvízvédelmi művek felülvizsgálatának tapasztalatait összegezték a vízügyi szakemberek. Az egymilliárdból 500 millió jutott fejlesztésekre, köztük igen fontos, s látványos beruházásokra. Átadás előtt áll többek között a tiborszállási szivattyútelep, mely az Ecsedi-láp belvízmentesítését szolgálja, sor került hét gát- és csatornaőrtelep rekonstrukciójára, huszonkét zsilip, köztük az olcsvai, nagyari, vagy a sonkádi felújítására, tovább folytathatták a torkolat közelében a Szamos gátjának erősítését. Új lehetőségként az idén mintegy hatszáz közmunkást is foglalkoztathattak a vízügyesek. A tapasztalatok igen kedvezőek, s remény van arra, hogy jövőre jóval több feladatot bízhatnak rájuk. Természetesen továbbra is az igazgatóság szakembereire vár a munkák zöme. melyek olyan fontosak, hogy azokat a kormány is a legfontosabb árvédelmi tennivalók közé sorolja.
