Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-05 / 258. szám

1996. november 5., kedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL KeteNfagyarország ff a Postai alkalmazottak mérik fel a kárt, melyet egy bombarobbanás okozott a dél-franciaor­szági nagyváros, Aix-en- Provence központi posta­épületében. A hétfő haj­nalban — néhány órával a szomszédos Marseille- ben kezdődő francia­spanyol csúcsértekezlet előtt — elkövetett me­rényletet Korzika legradi­kálisabb gerillaszerveze­te, a Korzikai Felszabadí- tási Front „történelmi szárnya" vállalta magára. A 4-5 kilogrammos pokolgép okozta detoná­ció személyi sérülést nem okozott, az anyagi kár azonban jelentős AP-felvétel Jelcin szívműtétre kész Moszkva (MTI) — Borisz Jelcin egészségi állapota „tel­jesen kielégítő” és gyakorlati­lag befejeződik a műtéti fel­készülés. Ezt tartalmazza az orosz elnök egészségi állapo­táról kiadott moszkvai nyilat­kozat, amelyet az elnök terve­zett szívkoszorúér-műtétjét megelőző hétfő délutánra összehívott orvosi konzílium­mal egyidejűleg tettek közzé Moszkvában. A hírzárlatra emlékeztető, szűkén mért hivatalos tájékoz­tatás közepette, a barvihai el­nöki szanatóriumban tartott konzílium célja jól értesült források szerint annak megha­tározása, hogy mennyire kész Jelcin a műtétre, amelynek időpontját hétfőn, vagy ked­den tűzik ki. Jelcin elnök szó­vivője. Szergej Jasztrzsemb- szkij a múlt hét végén azt kö­zölte: előre semmiképpen sem jelentik be az operáció dátu­mát, viszont tájékoztatást ad­nak a beavatkozás kezdetéről. Jasztrzsembszkij hétfőn el­mondta. hogy Renat Akcsurin orosz szívsebész vezetésével a moszkvai Kardiológiai Köz­pontban műtik majd Jelcint. A hétfői konzíliumon Akcsuri- non és a tervezett műtét céljá­ból Moszkvába érkezett ame­rikai szívsebész Michael De- Bakey-n kívül jelen volt a Kardiológiai Központot veze­tő Jevgenyij Csazov akadémi­kus, Szergej Mironov, a Kreml-kórháznak is nevezett moszkvai Központi Klinika vezetője. Andrej Vorobjov akadémikus, a moszkvai Hae- matológiai Intézet vezetője és több más orvos. A konzílium kezdete után Jelcin sajtószolgálata nyilat­kozatot tett közzé az elnök ál­lapotáról. A Kreml-kórház ve­zetője. Szergej Mironov által aláírt közlemény szerint Bo­risz Jelcin egészségi állapota „teljesen kielégítő, Testhő­mérséklete normális, vérnyo­mása 120/80-as értéken stabil, pulzusa percenként 64-68-as. A közlemény említést tett az orvosi konzíliumról, amelyen „értékelték az elmúlt időszak vizsgálatainak, illetve a szer­vek és szervrendszerek műkö­désének korrigálására hivatott kezelések eredményét”. Az isémiás szívbetegségben szen­vedő 65 éves orosz elnökön szívkoszorúér-műtétet készül­nek végrehajtani. Az úgyneve­zett áthidaló-elterelő bypass- műtét során a beszűkült koszo­rúér-szakaszokat a test más ré­széből szánnazó erekkel he­lyettesítik. DeBakey Moszk­vába érkezése előtt közölte, hogy sikerült elhárítani a mű­téti kockázatot növelő ténye­zőket és derűlátóan nyilatko­zott a beavatkozás kilátásairól. A bolgár bal veresége Vezet Iliescu Bukarest (MTI) — Az or­szág szavazóköreinek 57.6 százalékát képviselő 8702 szavazókörből beérkezett jelentések alapján a köz­ponti választási bizottság hétfőn délután a következő helyzetképet adta a szava­zatszámlálásról: Elnökválasztás: Ion Ili­escu 33 százalék, Emil Constantinescu 27,8 száza­lék. Petre Roman 21 száza­lék, Frunda György 5,3 százalék. Comeliu Vadim Tudor 4.9. Gheorghe Fu- nar 2.9 százalék, Tudor Mohora 1,3 százalék, a többi jelölt 1 százalék alatt marad. Szenátus: Konvenció 31, SZDRP 24. SZDU 13, RMDSZ 6. Nagy-Románia Párt 4.7, RNEP 3.5 száza­lék, a többi párt nem éri el a 3 százalékos parlamenti küszöböt. Belgrád (MTI) — A Vajdaság magyarlakta településein a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi jugoszlá­viai parlamenti, helyhatósági és tartományi választások első részeredményei szerint jelen­tős előnyre tett szert a Vajda­sági Magyarok Demokratikus Közösségével (VMDK) szem­ben: az MTI értesülései szerint az első részeredmények azt mutatják, hogy a szövetségi parlamenti helyekért folyó versenyben a VMSZ Szabad­kán hatszor annyi szavazatot kapott, mint a VMDK. Zentán Szófia (MTI) — A kormányzó szocialisták súlyos vereséget szenvedtek a bulgáriai elnök- választások vasárnapi döntőjé­ben. s ez önvizsgálatot indított el a pártban — jelentette hét­főn a Reuter, amely Bulgária súlyos gazdasági válságának és a kommunistaellenes ellen­zék újkeletű összefogásának tudta be Petar Sztojanov 44 éves ügyvéd biztos elnökké választását és politikai csilla­gának meredek felívelését. A belföldön leadott összes szavazat összegzése alapján a bolgár választási bizottság megállapította, hogy Sztoja­nov, az ellenzéki Demokrati­kus Erők Szövetségének (DESZ) elnökjelöltje a voksok 59,9 százalékával győzött. Szocialista ellenfelének. Ivan Marazov kulturális miniszter­nek a maradék jutott. (A kül­földön lévő bolgárok voksai- val együtt Sztojanov végül várhatóan hatvan százalékot némileg meghaladó szavazata­ránnyal nyer — írta az AFP.) Jóllehet az elnök kevés hata­kétharmad-egyharmad arány­ban oszlanak meg a szavaza­tok. Topolyán pedig kétszer annvi szavazatot kapott a VMSZ. mint a VMDK. A VMSZ-től szerzett értesü­lések szerint a többi, magyar többségű önkormányzat terü­letén is a VMSZ vezet a VMDK előtt a parlamenti he­lyekért folyó versenyben, s ha­sonló a helyzet a tartományi parlamenti helyekért leadott szavazatok esetében is: A helyhatósági választások első fordulójában is a VMSZ szerepelt jobban: Zentán pél­lommal rendelkezik, s a kor­mány és a parlament szocialis­ta kézben marad. Zsan Vide- nov miniszterelnök hangsú­lyozta: pártjának tekintetbe kell vennie az urnáknál meg­nyilvánult választópolgári rosszallást. „Jelentős, radikális és talán fájdalmas döntéseket kell hoznunk hazánk érdeké­ben” — mondta Videnov, aki jelezte, hogy pártja januárban kongresszust tart, és nem zárta ki személycserék lehetőségét a kabinetben. A szocialista kor­mányfő, akire „mély hatást” tett a DESZ második forduló­beli győzelme, gratulált Szto- janovnak. A megválasztott elnök fo- gadkozott, hogy közelíti Bul­gáriát az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, miközben hívei kék DESZ-zászlókat lengetve ünnepeltek az utcákon. Kerül­ve a szocialisták nyílt bírála­tát. Sztojanov szakértőkből és tekintélyes közéleti személyi­ségekből álló Nemzeti Meg- mentési Tanács felállítását in­dítványozta. hogy ötleteket dául két VMSZ-jelölt már az első fordulóban megszerezte a szavazatok legalább ötven százalékát, s így bekerült az újonnan létrejövő testületbe. A maradék huszonhét helyen szükség lesz a második fordu­lóra, azonban huszonegy kör­zetben a VMSZ jelöltje áll az első helyen, jelentős fölény­nyel. Kasza József, a VMSZ elnö­ke, szabadkai polgármester is több mint 50 százalékos ered­ményt ért el. s így már az első fordulóban bejutott a szabad­kai önkormányzati testületbe. adjon a kormánynak a gazda­sági válság leküzdésére. Kije­lentette. hogy „valamennyi bolgár elnöke akar lenni”, és hangsúlyozta: „legfőbb gon­dom az, hogy a bolgárok átvé­szeljék a telet, amely nagyon kemény lesz”. A valaha a Szovjetunióval szövetséges kelet-európai or­szágok közül ma Bulgáriában a legalacsonyabb a külföldi befektetések szintje —jegyez­te meg a Reuter, amely még mindig lappangó tendenciát észlelt Szófiában arra, hogy inkább Moszkvához, semmint Brüsszelhez forduljon útmuta­tásért. Sztojanov júniusban tört be a politika sűrűjébe, vereséget mérve Zselju Zselev leköszö­nő elnökre azon az amerikai stílusú előválasztáson, ame­lyen a hagyományosan meg­osztott kommunistallenes el­lenzék egyetlen elnökjelöltet választott magának. A szintén liberális Zselev így kiesett a versenyből, és januárban átad­ja hivatalát. Jacko apa lesz London (MTI) — Michael Jackson apa lesz. A londoni laphoz eljuttatott, szalagra vett vallomásában Debbie Rowe az anya felfedi, hogy a gyer­mek mesterséges úton fogant, jóllehet először hagyományos módon próbálkoztak. A művi beavatkozást Jackson javasol­ta. miután a természetes mód­szer rendre kudarcot vallott. A News of the World kutakodá­sai emellett fényt derítettek ar­ra is, hogy az énekes 330 ezer fontnak (84 millió forintnak) megfelelő összegért veszi majd át az anyától. VMSZ-előny a Vajdaságban A szabadkai polgármester már bejutott az önkormányzatba Clinton a befutó Bokor Pál Washington (MTI) Bili Clinton újraválasztása mel­lett tette le voksát az ameri­kai lapok túlnyomó többsé­ge, s Robert Dole reményei napról napra halványab­bak. Ross Perot, a harmadik — számottevő kortesgárdá­val, pénzzel és támogatók­kal rendelkező — elnökje­lölt pedig már az előző vá­lasztások alkalmával bebi­zonyította: az amerikai po­litikai váltógazdálkodás megcsontosodott rendszere még nem érett meg a törés­re. így Perot, aki jelenleg az Egyesült Államok ügyele­tes igazmondója, a maga odamondogatásaival in­kább csak Dole esélyeit rombolja, nem magát a rendszert. Ha Clinton november 5- én újabb négy évre birtokba veheti az Egyesült Államok legelőkelőbb családi házát, az három dolognak lesz kö­szönhető: fiatalságának, ügyességének és teljesítmé­nyének. Clinton idén töltötte be 50. életévét, dinamizmusa és kedélye sok amerikai számára példaképe egyfajta nemzeti karakternek, mely semmiképpen sem tévesz­tendő össze az elnök sze­mélyes karakterével, jelle­mével. Ez utóbbiról még hí­vei is kénytelenek elismer­ni. hogy távolról sem esz­ményi. Clinton kivonta ma­gát a sorozás alól a vietna­mi háború idején, kisebb- nagyobb svindlikkel vádol­ható üzleti ügyekben, s va­lószínűleg ott csalta szeféf- metes asszonyát, az ügy­védként szintén nem fedd­hetetlen Hillaryt. ahol érte. De már ezek az élethelyze­tek is olyan tulajdonságait csiszolták, amelyek később politikusként előnyévé let­tek a versenytársakkal szemben. Clinton ma is ké­pes elhitetni az amerikaiak­kal, hogy magánéleti varga­betűk, gyanús eredetű kam­pánypénzek, kisebb-na- gyobb botrányok „nem za­varják" azon alapvető köte­lességének teljesítésében, melyet négy éve vállalt. Leegyszerűsítés volt azt hinni — e hibába az ameri­kai politikai elemzők is gyakran beleesnek — hogy a választókat csak a zsebük érdekli. Clinton alatt a nem­zeti össztermék 2,4 százalé­kos növekedést ért el. ami lassú fejlődésnek, akár stagnálásnak is mondható. A republikánusok 15 száza­lékos adócsökkentési prog­ramjával, úgy látszik, még­sem lehet választást nyerni. A biztonság és a vezetési stílus úgy tűnik fontosabb... Itt aztán Robert Dole éle- medett kora is befolyásolja a döntést. Dole 73 évesen meglepően energikus, de azért azt minden amerikai újság megírta, amikor öt nappal a választás előtt le­Bill Clinton AP-felvétel mondott egy fontos vidéki kampánybeszédet. hogy visszatérhessen a washing­toni, Watergate-épületben lévő lakásába, mivelhogy saját ágyában tudja csak rendesen kipihenni magát. A világ dolgai nem túlsá­gosan befolyásolják az amerikai választó gondol­kodását. A Fehér Ház sze­rint Washington nem szán­dékszik komolyan, esetleg minden erővel részt venni a Zaire, Ruanda és Burundi térségében kialakuló kon­fliktus rendezésében. Hatá- rozottabbá vált viszont az amerikai gondolkodás a ke­let-európai volt kommunis­ta zóna NATO-ba való in­tegrálásáról. Az észak-at­lanti katonai felügyelet ilyen módon való kiterjesz­téséhez persze az amerikai republikánusok is szívesen hozzájárulnának. A közvé­lekedés mégis inkább az: Clinton elkezdte, hadd esi-, nálja végig. Mintha ugyan­ezt üzente volna Nyugat- Európa is: az október 30-i amerikai sajtó legalábbis a helyi felmérésekkel együtt idézett egy franciaországi közvéleménykutatási ered­ményt, mely szerint a fran­ciák 83 százaléka továbbra is Bili Clintont látná szíve­sen az amerikai elnöki székben. A washingtoni... ...minisztérium vasárnap este nyilvánosságra hozott közleménye szerint az első vizsgálati eredmények nem igazolják, hogy iraki radar­berendezések valóban „be­fogták” volna azt az F-16- os amerikai vadászgépet, amely a hét végén rakétát lőtt ki egy dél-iraki légvé­delmi ütegre. (MTI) Elmozdítják... ...tisztségéből Hasan Cen- gic boszniai védelmi mi­niszterhelyettest az Egye­sült Államok „diktátumá­nak” megfelelően — közöl­te vasárnap Alija Izetbego­vic bosnyák államfő a BH Press hivatalos hírügynök­ségnek adott nyilatkozatá­ban. (MTI) A palesztin... ...rendőrség vasárnap este tévedésből tüzet nyitott az izraeli hadsereg egyik dzsipjére a dél-ciszjordáni- ai Betlehem környékén, pa­lesztin önkormányzati kör­zetben, de senki sem sérült meg. Az AFP szerint az iz­raeli hadsereg és a palesztin rendőrség közös vizsgálatot indított az incidens körül­ményeinek feltárására. Az arab... ...területeken lévő zsidó te­lepek törvénytelenek, s azoknak nem kellene to­vább létezniük — szögezte le egyebek között vasárnap Malcolm Rifkind brit kül­ügyminiszter Izraelben, kö­zel-keleti körútja első állo­másán. (MTI) □

Next

/
Oldalképek
Tartalom