Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-05 / 258. szám

1996. november 5., kedd HATTER u Az áramtolvajt az ég is óvja Nem magyar jelenségről van szó, a szolgáltatókat mindenütt komoly károk érik Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Nem sok olyan gazdálkodó egysé­get ismerni, amely vagyoná­nak több mint kilencven szá­zaléka kerítésen kívül talál­ható. Az áramszolgáltatók ilyenek, köztük a Titász is. Van is bajuk épp elég a tol­vajokkal, a rongálókkal, s ami különösen indokolja az érdeklődésünket: a tolvajok legtöbbször nem csupán a részvénytársaságot rövidítik meg, a köznek legalább any- nyi bosszúságot okoznak. Az emberek többsége még manapság is fél az áramtól, akár az ördög a tömjénfüsttől. Ők is meglepődnek Sokak számára teljességgel felfoghatatlan, hogy van egy vékony villanydrót. amely akár embert ölni is képes. Nem is nyúlna hát villanykap­csolóhoz, konnektorhoz sem­mi pénzért, tán még egy vil­lanykörte becsavarásához is szakembert hívna. Nem fél azonban mindenki ennyire az áramtól. Sőt...! Akad, aki mintha csak egy fadarabkát fa­ragna életlen késsel, a legnyu­godtabb faarccal szereli szét a villanyórát, transzformátorál­lomást is, hogy megszerezze a neki szükséges alkatrészt, amelynek értéke sokszor alig éri el a néhány száz forintot, de a lopással keletkezett kár szinte felmérhetetlen. De nemcsak az áramot, az apró alkatrészeket is lopják. Viszik az elosztószekrénye­ket. a drótot, az oszlopok me­revítőit is. Hogy aztán ezeket mire használják, csak a jó ég tudná megmondani. Meg per­sze az áramszolgáltatók. Ám ők arra kérik a krónikást, az ég szerelmére, meg ne írjuk, ne­hogy újabb tippeket adjunk a tolvajoknak. — Néha még mi magunk is meglepődünk, milyen lelemé­A vezetéket viszik, az oszlopot törik A szerző felvétele nyesek a tolvajok — mondja Rádai Imre a Titász nyíregy­házi üzletigazgatóságának gazdasági igazgatóhelyettese. Csak ócskavas — A tolvajok legkedveltebb célpontjai talán az oszlopok — kapcsolódik a beszélgetésbe az igazgatóság igazgatási osz­tályvezetője. Molnár László. — A 120 kilovoltos távveze­ték tartóoszlopainak merevítő­vasa az egyik sláger, amit igen sokoldalúan lehet hasznosíta­ni. Különösen a nyári, koraő­szi időben fenyegeti e tartó­oszlopokat veszély, amikor nagy a takarás a mezőkön, él tudnak bújni a magasra nőtt növénytakaró mögött. Mint a szakemberek mond­ják, itt nem az a gond, hogy elvisznek a tolvajok pár száz, pár ezer forint értékű szögva­sat, hanem az, hogy a lopás következményei kiszámítha­tatlanok lehetnek. Úgy kell el­képzelni az országos vezeték­hálózatot, mint az emberi test­ben az érrendszert. A nagyfe­szültségű távvezetékek az ütő­erek, a kisfeszültségűek a haj­szálerek. Ha a tartóoszlopok­ról elviszik a merevítőket, ak­kor statikailag úgy meggyön­gíthetik az oszlopot, hogy azt egy komolyabb szélvihar ki­boríthatja, a kiboruló oszlop magával ránthatja a többit is, ez pedig súlyos áramkimara­dáshoz vezethet igen nagy te­rületen. — Az a furcsa — folytatja az igazgatóhelyettes, — hogy az elvitt anyagot ócskavasér­tékben számolják fel, így meg­eshet, hogy a jegyzőkönyv szerint mindössze ezer forint kár érte a részvénytársaságot, miközben a lopás következ­ményeinek felszámolása több- százezer forint, az áramot használók kárát pedig még nem is említettük. Természe­tesen ugyanez vonatkozik az elvitt villanyórákra, trafókra is. Itt azonban engedtessék meg egy feltevés. Amíg az előbbi terepen garázdálkodhat bárki, egy merevítő vas levá­gásához nem szükséges feltét­lenül villamossági ismeretek­kel rendelkezni, ahhoz viszont már igen, hogy bemehessen egy feszültség alatt lévő be­rendezésbe. De még így isten­kísértés az, amit csinál. Lehet, hogy külön védő­szent vigyáz rájúk? — Az áramkimaradás ter­mészetesen nem csupán a tol­vajok számlájára irható, gyak­ran magyarázható az a föld- munkagépek kezelőinek tevé­kenységével — egészíti ki az iméntieket az igazgatási osz­tály vezetője. — Sajnos, a tér­ség közműtérképe rendkívül hiányos, így aztán, amikor va­lamelyik cég hozzákezd vala­milyen komolyabb földmun­kához, nagyon gyakran meg­esik, hogy mi isszuk meg a le­vét; elvágják a kábeleinket, és sokszor nem is tudnak róla. vagy ha igen, sajnos nem érte­sítenek minket. Az esetek többségében azonban szólnak. Az viszont biztos, az alább következő csapat tagjai soha nem jelentik be, hogy ők aztán mit tettek, vagy mire készülnek. Ők az áramtolvajok, akiknek számát meg sem igen lehet becsülni. A Titász szakemberei is csu­pán annyit mondanak erről, hogy az általuk okozott kár év­ről évre emelkedik. Három éve 85Q ezer forint volt, tavaly 2,6 millió forint, az idén 3,5 milliónál tartanak. Nem vigasz — Nem magyar jelenségről van szó — összegez Rádai Im­re —, az áramszolgáltatókat mindenütt komoly károk érik. Ez persze nem vigasztal min­ket, s gondolom azokat sem, akik vétlenek, s ők vannak összehasonlíthatatlanul töb­ben. És még egy furcsaság; az áramlopások többsége nem szociális indíttatású. Érdekes volna kideríteni ennek az okát. Ráérősen Marik Sándor A törvényhozás útjai kiszámíthatatlanok. Vannak témák, amelyek néhány hét alatt törvényformát ölthetnek. s vannak, amelyekben évtize­des nyomás után sem törté­nik semmi. Itt van ez a pitbull-ügy. Magam nem vagyok sem kutyabarát, sem ebellenes, talán éppen ezért tűnt fel, milyen hamar talált időt a magyar országgyűlés, hogy kimondja a szentenciát. Háborognak a kutyatartók, ódzkodnak az ivartalanítás ilyen rövid idő alatt történő megvalósításától az állat­orvosok. A tudósok szóvá teszik: egy fajt, egy fajtát kiirtani kockázatos dolog, mivé lenne a föld. ha min­den veszélyes állatfajtát törvényileg tüntetnének el az élővilágból. Más azt kér­dezi, mi lesz a farkasokkal, hiszen Pécsett nem pitbull ölt, miért maradhat az egyik, s nem a másik. Egy csomó kérdőjel, de a tör­vénytől már csak a csoda mentheti meg a pitbullokat. Félreértés ne essék: nem védem azokat: elvekről van szó. A másik példa ennek a fordítottja. Hazánkban el­lopnak évente százezernyi autót, a biztosítási díjak egekbe emelésével az or­szág lakosságának felét sa­nyargatják — és nem törté­nik semmi. Az autótulajdo­nosok szívesen kifizetnék (tehát az államnak pénzbe sem kerülne) a törzskönyv vagy más biztonsági okirat egyszeri árát, ha ez nyugal­mukat szolgálná. Ehelyett öt-tíz év alatt — amióta be­szélünk róla — az autólo­pás üzletággá fejlődhetett, szervezett bandák garáz­dálkodnak: a rendőrség az ellopott autók 8-15 százalé­kát találja meg. Ilyen szempontból talán még dicsérhetnénk is — hi­szen csupán öt évnyit késett — az új rendelkezést, az év elején bevezetendő KRESZ- módosítást: mobiltelefont autóban csak kihangosító szettel lehet használni. Igaz, van már félmillió rá­diótelefon, kialakult a rossz szokás, de legalább közel az idő, amikortól nem hozzák a szívbajt embertársaikra a telefonálva előzgető autó­sok. Ember legyen a talpán, aki érti: magas szinten mi a sürgős és mi várhat évekig. Mai iskolatáska Ferter János karikatúrája M i lenne, ha elérné a nosztalgialáz a mi kedvelt együtte­sünket is a korszak nagy beatzenekaraihoz hasonlóan, és összeállna a nagy csa­pat. És mi kézenfogva gyer­mekeinket elmennénk a nosz­talgiabemutatóra és együtt skandálnánk kedvenceink nevét: HÁZÉV. HÁZÉV. Mint a hetvenes években, és újra fiatalnak éreznénk ma­gunkat. Tudom, nem volna könnyű összehozni a fiúkat. Szétmen­tek, szakmát váltottak, min­denki úgy boldogul ahogy tud. Börcsök Putyi, a buldó- zeres már régen abbahagyta, használt autókkal kereske­dik. A Pupák testvérek közül már csak Csoszi él, leszáza­lékolták, bátyját elvitte egy elvonókúra. Pedig milyen nagyszerű panelszerelők vol­tak. És az együttes sztárja Colos, hogy tudott szólózni a Pengonján! Virtuóz torony­darus volt. Magas fekvésben sem fogott soha mellé, vakon sem, hóban, esőben sem, füg­gesztő kábeljain a szélben szinte pengett a panel. Biztos itt lenne Teli is, a mókames­ter, ki a lapostetőket szigete­li. Afrikából kellene hazahív­ni. Hogy mit csinál ott egy szigetelő szakmunkás? Hát szárnyas betéteket forgalmaz Újra nincs itt... a beduin nőknek. Amit ő árul. annak ultramagja elvezeti a vizet és nem ázik be még azo­kon a napokon sem. De a hívó szóra itt lenné­nek valamennyien, mind a háromezren. Az ő nosztalgia­bulijuk számára a Népstadi­on gyepe is kicsinek bizo­nyulna. És mi is ott lennénk több százezren a nézőtéren. Apák, akik még látták őket dolgozni, és a gyerekek, akik mind lakásra várnak. Az or­szág minden részéről külön­járatokon érkeznének az öre­gek és fiatalok a nosztalgia- heppeningre... és este hétkor felcsendülhetne a szignál: új­ra itt van, újra itt van a nagy csapat. Amikor a HAZÉV frontem­berei belevágnának a régi nagy slágerbe, a Panelházba — a fiatalok szájtátva figyel­nék. Leesne az álluk, amikor Putyi buldózerével eltolná a kapukat és a gyepszőnyeget. Mi ez a régi Cugos-telep sza­nálásához képest. És jönné­nek a többiek is. Még szere­lőszint se kellene. A paneltré­lerek összehangolt szekciója hordaná a fal- és födémele­meket. Colinger pedig az egekbe emelné őket és a han­gulatot. Csosziék leemelnék a horogról, befiiggőznék, Be­lesék rögzítenék, Gagyi he- gesztené. Szinte percenként újabb és újabb falak kapcso­lódnának össze, valóságos zenei szimfóniává. Ez. nem a könnyű műfaj, egy elem többszáz kiló. De micsoda ritmus, micsoda összhang. A közönség tom­bolna, a lakásra várók ezrei a nézőtéren lelkesen csápol- nának. És újra megvalósulna a csoda. Panellakások épül­nének, mint régen állami pénzen. A díszpáholy vendé­gei örömkönnyeket hullat­nának. Csupa régi motoros, beruházók, építtetők: az OTP-ből, polgármesteri hi­vatalokból. A sok leszázalé­kolt ma már magatehetetlen öreg. kipirult arccal újra él­né a régi szép időket. Min­denki láthatná, hogy a HAZ­ÉV virtuózai ma is képesek összeszerelni egy 42 lakásos panelházat a stadion gyepén. Ezt a szakmát nem lehet elfe­lejteni. Minden klappol, min­den egyszerre szól. Ki mond­ja most, hogy ez unalmas, ki mondja, hogy kicsik a laká­sok, kit érdekelnek az áthal­lások a falakon Beethoven­től. Már fenn van a bokrétafa a tetőn. Teli már szigeteli. Ne' mondják, hogy he fog ázni. ne legyünk iinneprontók. Egyébként is, ma már a biz­tonságos Libresse invizi-bili- vel dolgoznak a szigetelők. A közönség persze tombol. A fi­úik ráadásként feltesznek a tetőre egy liftgépházat. Óriá­si a siker, senki sem mozdul a helyéről: vissza, vissza — skandálják. És akkor a nagy­szerű HAZÉV Csapat el­játssza az egészet hátulról előre. Visszabontják a panel­házat. A földdel teszik egyen­lővé a pályát, visszatérítik a gyepszőnyeget, he lyre tolják a kapukat. A közönség szűnni nem akaró tapsát a fiúk a kezdőkörben fogad­ják. majd elcsomagolják szerszámaikat és eltűnnek a játékoskijáróban, mint a tör­ténelem süllyesztőjében. Ki­hunynak a stadionban a fé­nyek, mi öregek lebegve bo­torkálunk haza az emlékeze­tes este után lakásainkba. Jó volt kicsit nosztalgiázni. Jó, hogy a mai fiatalok is láthat­ták — az albérletekből — ho­gyan nőttek ki egykor a pa­nelházak a földből. Ennek is megvolt a maga szépsége. Mert szép a mai családi ház is, csak olyan, mint egy ék­szeresdoboz... Pofon a demokráciának Páll Géza ■m T a8y bátorságról, l\/ határozott fellépés- i Y ről tettek bizonysá­got a hatóságok, amikor köztisztaság elleni szabály- sértésért feljelentést kezde­ményeztek a fővárosban dí­szelgő Népjóléti Szövetség tagjai ellen. Ok azok a bizo­nyos fajgyűlölő, fasiszta jelképeket népszerűsítő, bőrfejű legények, akik az október 23-i ünnepségeket is felhasználták a gyűlölkö­dés, a régi időkből nagyon is jól ismert reflexek ébren­tartására. A tévénéző egy pillanatig azt hihette, ami­kor megjelentek a képer­nyőn a gőgöt, kegyetlensé­get sugárzó bőrfejűek. ta­lán egy régi híradó képei elevenedtek meg előtte. De nem, mindez napjainkban történik, a hatóságok szeme előtt, a mindent elsöprő de­mokrácia jegyében. Kevés olyan hely van a világon, ahol megtűrik az ilyen és hasonló elemek randalírozását, erőfitogta­tását, gyűlölködésre uszító gyűléseitv Nálunk viszont eltűrik. És nehogy csorba essék a fene nagy szólássza­badságon, először csak köztisztaság elleni vétsé­gért jelentették fel őket. Ké­sőbb. talán a tükörbe néztek a hatóságok emberei és egy kicsit elkezdték szégyellni magukat. így aztán talán még per is lehet a dologból. Csak ki kell várni. És hogy halálra nevessék magukat a bőrfejű újfasisz­ták, mit láthattunk a tévé­ben a minap? Ugyanazt a társaságot felmentették az ellenük hozott vádak alól. Senkit ne tévesszen meg a híradás, a felmentő ítélet egy-két évvel ezelőtti ha­sonló esetre vonatkozott. Ennyi ideig tartott az ala­pos, mindenre kiterjedő vizsgálódás, hogy végre megszülessen a felmentő ítélet. A rosszfiúk nem rosszfiúk. Legalábbis jogi értelemben nem. Ezek ismeretében nem nehéz megjósolni legjobb esetben is, mikor kerül majd pont a legfrissebb ügyük után. Két év múlva talán várható az igazságos ítélet. Szerencsére a közvé­lemény ilyen és hasonló ügyekben gyorsabban meg­hozza ítéletét. □ Kommentár ■ ... ....

Next

/
Oldalképek
Tartalom