Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-26 / 276. szám
1996. november 26., kedd HATTER Kiszárított lehetőség Megszüntetés helyett fejlesztik a nyírbátori fafeldolgozó üzemet Balogh József Nyírbátor (KM) — Ma még igazából nem látványos az itt folyó munka. Egy nagyon igényes betonalapíemez készül a szárítók alá. Az olasz cég, a szárítókamra szállítója adta meg a paramétereket, a vállaíkozó pedig nagyon igényes munkát végez. Erre a betonalapra kerül rá a szigetelt alumíniumkamra. Bár a fák lombja többnyire lehullott már, mégsem látszik az Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyírbátori erdészeti igazgatósága és fafeldolgozó üzemigazgatósága a nyírcsászári útra. Szakma, hivatás Csak sejti az idegen, hogy ott a vasút mellett valamilyen jelentősebb létesítmény bújik meg. De azt még a környékbeliek közül is kevesen tudják: nemrég még úgy volt, hogy megszűnik. Ez a fenyegetettség annyira elmúlt felőle, hogy most egy jelentős értékű, sokmilliós beruházás kezdődött el, ami hosszú távra is garancia a megmaradás mellett. Ezt a garanciát a Nyír-Erdő Részvénytársaság mellett a Megyei Területfejlesztési Tanács tette le azzal, hogy a beruházáshoz 31 millió 710 ezer forint támogatást adott. Az üzem vezetője épp nincs otthon. Bátorligeten egyik házigazdája annak a vetélkedőnek, amelyen az erdészek eldöntik: ki tud legtöbbet a szakmáról, a hivatásról. Aztán kiderül, nemcsak ő van erdésztársai között, hanem Kovács Gábor vezérigazgató is. — Nyírbátorban egy olyan fafeldolgozó üzemünk van, amely elsősorban a térségben megtermelt akác és tölgyanyagot képes feldolgozni. Pár esztendővel ezelőtt még valóban arról volt szó, hogy ezt az üzemet leállítjuk, vagy eladjuk, de olyan méltánytalanul alacsony árat ígértek érte potenciális befektetők, talán inkább ingatlanügynökök, hogy a menedzsment úgy döntött: ha lehet, megmentjük — kezdi a vezérigazgató az üzem sorsának rövid történetét —. Időközben érezhetővé vált a piacon, hogy nagyon sokan kereskednek fával és ez a kiserdő-tulajdonosokat kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Ezért határoztuk el, hogy először ezt az üzemet mentjük meg, ahol közel 80 munkatársunk dolgozik. A mentés csak olyan módon volt lehetséges, ha a Nyír-Erdő az üzemet feltétlenül piacképessé teszi és nemcsak saját fájának, hanem a térség akácés tölgyfájának feldolgozására is vállalkozik. — Ez a stratégia 1996 tavaszán látszott kiteljesedni, de a fejlesztést már tavaly nyáron előkészítettük olyan formán, hogy számba vettük azokat a lehetőségeket, amelyek révén az eredmény biztonságosabbá tehető. Nyugat-Európában tavaly, tavalyelőtt az akác bútorléc iránt kielégíthetetlen kereslet volt, de magyarországi fafeldolgozó üzemek is jó szívvel és nagyon jó áron vették. A többtermelésnek egyetlen akadálya volt, hogy nem tudtunk kellő mennyiséget szárítva piacra vinni, a vásárlók egy része ugyanis szárított bútorlécet igényelt. Inkább befektetés — A bútorlécnek egy mellék- terméke az úgynevezett parkettfríz, ebből a frízből pedig a nyírbátori üzem nagyon jó minőségű parkettát tud előállítani szárítás után. Csakhogy a meglévő szárítókapacitás műszakilag is, erkölcsileg is amortizálódott, befogadó térfogata is kicsi volt. Elhatároztuk, hogy fejlesztünk, szárítókapacitást növelünk. Ennek feltétele azonban az volt, hogy a szárító előtt egy korszerű, nagy teljesítményű kazán legyen. Mire a számítgatások elkészültek, kiderült, hogy a kettő együtt 70 millió forintba kerül. Mindez tavaly januárban történt. Pénz ugyan még nem volt, de nekiláttak az előkészítésnek, sőt tendereztette is a részvénytársaság az elkészült tervet. Később derült ki, nagy szerencséjük volt, hogy ezt tették. — Akkor még nem volt szó erről a területfejlesztési alapról — mondja a vezérigazgató —, de ha nem tendereztettünk volna, nem lett volna esélyünk a támogatás elnyerésére. Ennek ugyanis feltétele a közbeszerzési törvénynek való megfelelés. Ily módon sikerült nekünk ezt a 100 millió körüli beruházást úgy előkészíteni, hogy a területfejlesztési tanács előtt pályázaton nyerők lehettünk és hozzájutottunk 31,7 millió forinthoz. Ez munkahelymegtartást céloz, van egy térségi integrációs eleme és feltétlenül van export árbevétel-növelő hatása. Az üzem nemcsak a Nyír- Erdő saját területén lévő fa feldolgozását végzi majd a nyírbátori üzemben, hanem a magántulajdonban lévő erdőkben lévő értékanyagot, az akácrönköt, akáckivágást felvásárolják piaci áron. Ez az eladónak annál inkább kedvező, mert a Nyír-Erdő mindig fizetőképes vevő. aki beviszi a nyírbátori üzemébe a fát, azzal egyessé- get kötnek, s vagy még aznap fizetnek, vagy tíz nap múlva, de náluk a szóbeli megállapodás is szent. Mit is jelent hát a nyírbátori beruházás? Azt, hogy 77 embert nem kell elküldeni, sőt. ha Balogh Géza felvétele a piac stabilizálódik, s olyan lesz, mint tavaly volt, akkor bővülhet is a létszám. Sajnos az idén nincs valami jó piac, még jövőre sem biztatóak a kilátások, de ez összefügg az integrációs fejlesztéssel meg a világ helyzetével, ennek eredménye, hogy még Nyugat-Európában sem akarnak az emberek lakást felújítani. Azt mondja Kovács Gábor: Eszak- Olaszországban. Hollandiában tapasztalták, hogy mindenki ül a pénzén, vagy inkább befektetésben gondolkodik, mint fogyasztás növelésén. Stabil gazdálkodás Amikor híre ment, hogy az Erdőgazdaság — mert így ismeri ezt a céget az átlagember, hívhatják akárminek — eladta a Sóstói úti impozáns központját, s elköltözött a Szavicsav irodaházának kopottabbik szárnyába, már-már temettük a céget. Mára megfordult a helyzet. Ha kevesebb is lett 12 ezer hektárral a területe — eny- nyit jelöltek ki kárpótlásra —, a megmaradt 55 ezer hektár megfelelő méret egy stabil gazdálkodásra és a kistulajdonosok fájának feldolgozására. Még lábon a feldolgozásra váró alapanyag Kovács Elemér tárcája Erdőbe fát... C sak nem a: átcsempészett rezet szállítjuk most visszafelé? — kérdezi tettetes szigorral a záhonyi határátkelőnél szolgálatot teljesítő vámos. (Régóta ismeri az ominózus autó gazdáját, némi cigarettán, dióbélen és vodkán kívül sohasem talált nála egyebet.) — Mégis, árulja már el, mit szállít, hogy ennyire leült a Ladája ? Emberünk készségesen kiugrik a volán mögül, felnyitja a csomagtartót. Mint három békésen szunyókáló süldő, úgy fekszik benne a három jókora zsák. — Mi ez? — vonja össze szemöldökét a vámos, közben a vásznat tapogatja. — Csak nem újkrumpli? Kényszeredetten mosolyog a dobronyi atyafi. Meg kell adni, jó humora van a vámos úrnak. Mit ki nem gondol? November végén, december elején újkrumplit. Meg hogy azt ő a határ túloldaláról hozná haza az újkrumpli mekkájába. Mikor júliusban alig tudott túladni a sajátján. —A zsákokban szén van— hangzik a válasz. — Ja, úgy. Újabban ez a legjobb üzlet—bólogat a vámos. közben arra gondol, hogy ezeknél aztán odaát fenekestül felfordult minden. Mert azért annyit ő is tud, hogy Ukrajna szénkitermelő nagyhatalom. Volt legalábbis. És elmeháborodottnak vélte volna a parancsnoka, ha egy évvel ezelőtt azt jelenti, hogy a gázolaj-exportálók vagy a cigarettával, vodkával üzletelők hazafelé tartva nem élelmiszert, hanem néhány zsák szenet visznek. Október eleje óta mindez nem számít újdonságnak. A lényeg: a magyarországi szén ára gyakorlatilag a fele annak, amit a kárpátaljai lerakótokon elkérnek ezért a fűtőanyagért. — Érdőre fát? — vonta meg a vállát vámos barátunk az első alkalommal. — Ha nektek így jó, vigyétek. Hogy nem üzletelni fog valaki az itt vásárolt két-három zsák szénnel, az holtbiztos. De azért mégiscsak furcsa: az egyszerű ember is gondolkodóba esik, amikor látja, hogy az egykori Szovjetunió éléskamrájába elkezdik innen áthordani először csak az alapvető élelmiszereket— a rizst, a kenyeret, egy időben a cukrot — majd az olajat, a felvágottat, a margarint, a tejfelt, végül gyakorlatilag mindent. Ugyan mi lehet odaát? Bár Magyarországon is árulnak Éranciaországból hozott tejet, de az egészen más káposzta: ezáltal úgymond különleges igényeket elégítenek ki. Különben is, vakarja meg feje búbját vámosunk, ezt a honi sajtó úgy reagálta le, mint a nyugat felé nyitás egyik nem éppen kellemes velejáróját. De könyörgöm, akinek ott az egész Donyec-medence. az ugye ne a másik államtól hordja át zsákban a szenet, méghozzá egy olyan országból, ahol gyenge minőségű ligniten kívül mást nem igen bányásznak. A piacgazdaság ugyan produkált már sok furcsaságot, bár ennél megdöbbentőbbet aligha fog. Bár ki tudja? Vagy ennek ahhoz az égvilágon semmi köze nincs? Szív nélkül Ésik Sándor A kisebbik koalíciós partner, a baloldali liberális SZDSZ pénteki és szombati küldöttgyűlésén erőteljes fenntartásait fogalmazta meg Horn Gyula miniszterelnök Szocialista Pártjával szemben, de nem tette kérdéssé a kormányon belüli együttműködést, legalábbis a közeljövőre nézve nem — írja hétfői számában a Neue Zürcher Zeitung. A cikkíró ezenkívül úgy véli: a nagyobbik koalíciós partnernek nem tetszett Pető Iván újraválasztott elnök kijelentése, miszerint az SZDSZ és az MSZP közötti együttműködés módjának alapvető megváltozása nem várható a szocialista párt jelenlegi vezetésétől. Az pedig még kevésbé volt a szocialisták ínyére való—tehetjük hozzá, amilyen kertelés nélkül, minden diplomáciai tiszteletkört mellőzve fejtette ki véleményét a Horn által tüntetőén nyílt levélben meggratulált Pethő. Az országok közötti érintkezésben az ilyesmit a belügyekbe való nyílt beavatkozásnak hívják. A zürichi lap beszámolója szerint az SZDSZ-nek a Horn vezette volt kommunistákkal megalakult kormánykoalíció működésének kezdete óta rossz érzései vannak, mivel a vártnál csekélyebb befolyást tud gyakorolni a kormány irányvonalára, a szocialisták pedig a kezdet kezdetétől azzal gyanúsítják a kisebbik koalíciós partnert, hogy nem teljes szívvel van a koalíció mellett. A boldogtalan érdekházasság megkötése óta üzenget egymásnak a két párt, és mindkét oldalon úgy érzik, a másik akarata elnyomja az egyikét. Az őszszel kirobbant, a koalícióra nehezedő és még be nem fejeződött, privatizációs praktikákkal és a pártok számára történő pénzbeszerzéssel összefiggő korrupciós botrány árnyékot vetett a szabademokratákra is — értékelik a helyzetet Zürichben. Ennek következtében zuhantak az SZDSZ népszerűségi mutatói. Látszat és valóság Ferter János rajza Kedveltebb iskolát Kállai János A z, hogy ki miért szeret (nem szeret, utál) iskolába járni, máig nem tisztázott kérdés, mondhatnánk: magánügy. Az okosodás, az ismeret- szerzés, a műveltséggyarapítás spontán (ámde a tankötelezettségi törvény miatt kikerülhetetlen!) elutasítása viszont súlyos társadalmi problémákra enged következtetni. Lehet, hogy a scholafóbia (iskolaundor, sulifrász) ezredfordulónk egyik kialakulóban levő kórsága? Alig hiszem! Egy- * re többen látják be ugyanis: (szak)képzettség, széleskörűen megalapozott tudás nélkül aligha mehetnek valamire a piacosodon, információáradatban kavargó, gyorsan változó világban. Mi lehet az oka mégis, hogy sokan szakítják meg időnap előtt tanulmányaikat, hogy szaporodik a funkcionális analfabéták száma, tömegesedik a segédmunkási „képesítést” felmutatni sem tudó munkaerő? A közelmúltban zajlott le a diákszövetségek országos tanácskozása. Az egyik résztvevő nyilatkozatában hangzott el: a tanodák egy részében diktatórikus módszerekkel élnek a pedagógusok, a vezetés pedig rá se hederít a tanulói jogosultságokra; lélektelenül mennek a dolgok. Miért lenne öröm oda bejárni, hosszú órákat a falak között tölteni? Kemény, ítélkező szavak. Remélhetően a kevés kivételre vonatkoznak, s nem az alma materek zömére. Legyünk — márcsak szolidaritásból is — a meglehetősen ledegradált helyzetű tanítókkal, tanárokkal egy platformon, amíg nem fenyeget a demagóg apológiába átcsúszás veszélye. Persze, a panaszló diák- képviselő mondataiban lehet valami. A poroszos keménységű sulik visszaállításának veszélye ugyan nem fenyeget, de a gyerek, akiért az iskola van, még mindig nem szabadult meg a kiszolgáltatottságtól, az őt okítok felhorgadó indulataitól, atrocitásoktól sem mentes kénye-kedvétől. Hu- manizáltabb, jobban kedvelhető, szerethető scholá- kat vár tőlünk a jövő évezred. Felépítésüket, ha még nem állnak, rögvest el kell kezdeni! □ lyéiánonf 1™ » V>
