Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-18 / 269. szám

1996. november 18., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Vasúton haladnak a kamionok Lotz Károly miniszter integet az Ukrajnába lépő ROLA-szerelvénynek Balázs Attila felvétele Záhony (KM — Cs. K.) — Vonatot nem lehet csak úgy, civilben elindítani. Legalább tányérsapka és „palacsintasü­tő” kell hozzá. Nos, ezeket nyújtotta át a záhonyi átrakó­nál szombaton a vasúti tiszt Lotz Károly kereskedelmi, hír­közlési és vízügyi miniszter­nek, aki ezután annak rendje és módja szerint indulást jel­zett a mozdonyvezetőnek. S amíg a sínen végigzakatolt Ukrajna felé az első ROLA- szerelvény, a szakszerűen in­tézkedő minisztertől azt is megtudtuk: afra ugyan nem gondolt gyerekkorában, hogy vasutas lesz, de kisvasútja ter­mészetesen volt. Ha egy vasúti szerelvény elindításánál a miniszter is je­len van, annak oka van. Ez esetben a következő: — Sokak számára talán még ismeretlen ez a fogalom: RÓ­LA, ami azt jelenti vasúton szállítják a kamiont. A mai esemény jelentősége pedig az. hogy „betette a lábát” Ukraj­nába egy ROLA-szerelvény, hisz nem volt még ez gyakor­lat a régióban. Mi folyamato­san szorgalmaztuk, szóbeli megállapodást is kötöttünk. Szeretnénk megkötni a szerző­dést (a közeljövőben valószí­nűleg megkötjük a horvátok­kal is), amivel az ukrán fél kö­telezettséget vállal arra, hogy beengedi a magyar ROLA- szállítmányokat. Számunkra igazán nagy dolog az volna, ha ennek a végpontja Olaszor­szágban lenne. A záhonyi átra­kás nagyon gyorsan történhet­ne, s akkor a Kárpátokon a téli időszakokban is átjuthatnának a szerelvények. Most naponta kétszer fordulnak. l7 Megkérdezhetem, Buda­pestről mivel jött és milyen úton? — Kocsival jöttem, az M3- ason, majd a 3-ason. Teljesen normális volt a forgalom, igaz, a szombat nem egészen mérvadó. O Az M3-as építése érdekel­ne. — Hihetetlenül aktuális az M3-as továbbépítése, hiszen a vállalkozók nem vállalják, hogy ilyen zsúfolt úton járja­nak. O Nem sokkal ezelőtt épp az ön államtitkára, Kovács Kál­mán azt nyilatkozta, nem sür­gős a Polgár-Nyíregyháza kö­zötti szakasz megépítése... — Ez nagy probléma. En­nek a szakasznak a forgalma egyelőre nem elégíti ki a mi­nimális kritériumot, amit egy koncessziós befektető vállal­na. — Valószínű, elég lenne egy autóutat megépíteni, fél autópálya formájában, s ezt esetleg Nyíregyházáig elhoz­ni. Végig kell gondolni. Az Európai Fejlesztési Bank is nézi a megtérülést. Faipari napok Kisvárda (KM) — A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Asztalos és Faipari Szövetség november 19-én 9.30-tól rendezi meg Kis­várdán a 111. sz. II. Rá­kóczi Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Isko­lában Rétközi Faipari Na­pok ’96 címmel szakmai rendezvényét. A megnyitót követően szakmai előadások lesz­nek. A mestervizsgáztatás­ról Tőrös Barna. a Kézmű­ves Kamara munkatársa tart előadást, majd a várha­tó adóváltozásokról foly­tatnak megbeszélést. A konzultációt követően a résztvevők megtekintik az e napra létrehozott kiállí­tást, s lehetőség nyílik szakkönyvek vásárlására. Az Asztalos- és Faipari Szövetség Kisvárda, Vásá- rosnamény és Záhony kör­zetéből hívta meg a szak­embereket, és számít az e területen dolgozó asztalo­sokra (magánvállalkozók­ra), s a környéken működő üzemekre. Torgyán rendet ígér Nyíregyháza (KM - BG) — Az eddigi magyar privatizáció nem más, mint a nemzeti va­gyon kifosztása, je­lentette ki szomba­ton nyíregyházi saj­tótájékoztatóján, majd politikai nagy­gyűlésén Torgyán József. A független kisgazdapárt elnöke azt is hozzátette, a nemzetközi szerző­dések érvényesek, hatalomra kerülésük esetén ők is tisztelet­ben tartják azokat. Ahol azonban nyil­vánvaló a visszás­ság, mint például a tiszavasvári Alkalo­ida esetében, akkor kötelesek lesznek felülvizsgáltatni az ügyletet. Az elkövetkező választáson Torgyán József szerint a kis­gazdák és a szocialisták között fog eldőlni a verseny, a kis­gazdák a megmérettetés első fordulójában mindenképpen saját jelöltet állítanak majd. A második fordulóban azonban hajlandóak együttműködni minden nemzeti erővel. Győ­zelmük esetén, amelyben tö­retlenül hisznek, nem kíván­nak egyedül kormányozni, ter­mészetes szövetségesüknek a kereszténydemokratákat te­A pártelnök a nyíregyházi nagygyűlésen Balázs Attila felvétele kintik, függetlenül az ott zajló eseményektől. Az az út, amelyen ma Ma­gyarország halad, tökéletes tévút, nem pedig kényszerpá­lya, mint ahogy azt előszere­tettel hangoztatja a kormány; új vezetőkkel új utakat kell ke­resni, különben megállíthatat­lan az ország romlása, jósolta a kisgazda pártelnök. A rend­betételt a vidéken kell kezde­ni. amely a legsúlyosabb ter­heket viseli. Különösen sok a pótolnivaló a keleti ország­részben, amellyel se a Né­meth-, se az Antall-, se a Hom-kormány nem törődött. Jellemző erre az M3-s autópálya körüli Jhercehur-, ca, ame’lynek megépítését a kisgazdák évek óta sürgetik. Most végre meg­mozdult valami, de a kisgazdák számításai alap­ján, ha a kormány tervei alapján épül az út, akkor körülbelül 3000- ben éri majd el az országhatárt. Tor- gyán a gyűlésen azt ígérte, ha legközelebb jön, elhozza magával a névsort, hogy lássák az itt élők is, mely képviselők utasították el a par­lamentben a kisgazdák autó­pályát szorgalmazó javaslatát. Nagy tetszésnyilvánítás fo­gadta a pártvezető azon beje- léntését, miszerint ha ők kerül­nek hatalomra, gondoskodnak a korrupció felszámolásáról. Torgyán azt ígérte, mint ahogy rendet tudott teremteni a kis­gazdák házatáján, úgy rendet teremt majd az országban is. Hangsúly Ratkó-d íjjal Nyíregyháza (KM — B. I.) — Vasárnap este ismét je­lentkezett a nyíregyházi művelődési központban a Hangsúly című hangos iro­dalmi művészeti folyóirat, amelyet ezúttal is a közön­ség előtt rögzíttek rádiófel­vételre. Az irodalmi esten versek, novellák, párbeszédek, vi­ták és kritikák hangzottak el. Megemlékeztek a Hang­súly egyik alapítójáról, Pat­kó Józseftől is, aki most lenne hatvanéves. A kuratórium negyedik alkalommal adta át a Ratkó József-díjat, a Kő Pál által mintázott bronzérmet és a König Róbert által metszett oklevelet, valamint az ezzel járó összeget, a titkos sza­vazással kiválasztott alko­tónak. A Ratkó-díj annak a rendhagyó kezdeményezés­nek a folytatása, amely 1993-ban született. A há­rom esztendeje alapított el­ismerést az ország keleti fe­léhez kötődő, de alkotása­ikkal a provincializmus fölé emelkedő, európai értéke­ket teremtő alkotókat jutal­mazza. Olyanokat, akik esztétikai teljesítménye ki­emelkedő és erkölcsi elkö­telezettsége megkérdője­lezhetetlen. A zsűri az idén egyhangú szavazással úgy döntött: a díjat Szöllősi Zoltán kapja. A költő nem ismeretlen me­gyénkben. Sokáig itt élt. Abapusztán tanítóskodott, majd a kisvárdai művelődé­si' központban dolgozott; kapcsolata volt a szabolcsi írócsoporttal. Most Buda­pesten él; négy önálló és egy fordításkötete látott ed­dig napvilágot. Elhunyt Nagy Árpád Életének 69. évében, rövid szenvedés után váratlanul elhunyt dr. Nagy Árpád megyei főtanácsos. Ham- vasztás utáni búcsúztatá­sáról később intézkednek. A megyeházán osztályve­zető-helyettes volt, mielőtt 1984-ben korengedményes nyugdíjazását kérte, de leg­többen Nyíregyháza város tanácsának vb-titkáraként ismerték, hiszen ezt a tiszt­séget csaknem két évtize­den át viselte 1962-80. kö- " "ZÖtt. ’A"'Rö2ígazgatás egyik tekintélyes szakembere volt a megyében. Végigjárta a ranglétra községi, járási, városi, megyei fokait. Nemcsak a gyakorlati kér­déseket ismerte kiválóan, hozzá megszerezte az elmé­leti tudást is; felnőtt fejjel diplomázva az állam- és jogtudományi egyetemen. Az államigazgatási munka mellett a legkülönbözőbb Archív felvétel — szakszervezeti, honvé­delmi, sport és egyéb — te­rületeken segített szakmai ismereteivel, miközben irá­nyította a városháza appa­rátusát. Olvasóink lapunk­ban is sokszor találkozhat­tak nevével:- interjúival, jo­gi, közigazgatási tanácsai­val. Mind az utolsó napokig bejárt régi munkahelyére; szálfa alakja, szigorú tekin­tete, ugyanakkor emberkö­zelsége, bölcsessége hiá­nyozni fog a városból. Telefon Nyírturán Nyíriura (KM - HZs) — Halló itt Nyírtura! Teljesült a nyírturai telefon-előfize­tők álma, november 16-án átadták a községben a tele­fonközpontot, így a telepü­lés lakói is bekapcsolódhat­nak az országos távközlési rendszerbe. A telefonháló­zat másik jótékony hatása: a Móra Ferenc Általános Is­kola diákjai is lehetőséget kaptak arra, hogy az Inter­neten barangolhatnak. A ki­csinyeknek is kijutott a jó­ból, óriási lelkesedéssel próbálták ki az új színpom­pás fajátékokat a Jubileumi Játszóparkban, amely az önkormányzat és a Magyar Úttörők Szövetségének összefogásával jött létre. Államfők avatták a hidat Záhony (KM) — Az ukrán el­nök emlékeztetett arra, hogy Magyarország elsőként ismer­te el Ukrajnát, majd hozzátet­te: országainkat nemcsak a földrajzi közelség köti össze, hanem az a közös törekvés is, hogy mindkettő tagja szeretne lenni az Európai Uniónak. Az Euro-Atlanti Unió tudatos stratégiai választásunk. Hoz­zátette: a híd első ütemének át­adása nem fogja gyökeresen megváltoztatni a fuvarozás te­rén kialakult helyzetet, de fon­tos lépést jelent a határ menti együttműködésben. — Ahhoz képest, ami itt el­hangzott. nagyon keveset tu­dok mondani — vette át a szót Göncz Árpád köztársasági el­nök. — Itt állunk a hídon, ami már használható, része annak az útnak, amely Madridot fog­ja összekötni Kijevvel. S része annak az útnak, amit mind a két ország meg fog tenni: ez az út Európa felé vezet és Euró­pából ide. Közepén ez az egy szalag van. amit rövidesen át­vágunk. és akkor még jelképes határvonal sem lesz, szabadon fog áramlani a barátság, nem lesz akadálya az eddig is ta­pasztalt őszinte együttműkö­désnek. Jó úton jár hazánk gazdasága Nyíregyháza (KM) — A há­romnapos BÖK-rendezvény záró szombat délelőttjét a Fa- zakas Szabolcs ipari és keres­kedelmi miniszter fóruma töl­tötte ki. O azzal a jó hírrel ér­kezett. hogy a magyar gazda­ság jó úton jár, s bár nem árta­na neki még egy kis pszicho­lógiai motiválás, az alapszá­mok jó bázist teremtenek a fo­kozatos és ésszerű fejlesztési politikához. Kifejezte abbéli meggyőződését, hogy csök­kenteni kell a vállalkozók adó­terheit, ellenkező esetben azok továbbra is a feketegazdaság­ba menekülnek, valamint kí­vánatosnak nevezte a vállal­kozások exportorientálását. A miniszter hangsúlyozta, hogy a struktúraváltáshoz tőke kell, méghozzá, mivel nekünk 1100 éve nincs, külföldi. Mind a po­litikai, mind a gazdasági stabi­litást tekintve, mi jó potenciá­lis partnerek vagyunk. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA ~ j ~~ Megrendelem a Kelet-Magyarországot mvUiClIGvIOlQp .....példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni. ^MM^ Nyíregyháza (42) 311-277 M ... Mátészalka (44) 310-651 (|mc. i^l Kisvárda (45) 415-955 Mikortól kéri a Kelet-Magyarországot .................... Az előfizetési díjat a fenti címen számlával r>„., lr-- f jelentkező kézbesítőnek kifizetem. hónapra. forint Negyed evre: 1965 forint A megrendelőlapot az alábbi címre, p'i z.,r„. lóin borítékban lehet beküldeni. *€I re* IOnnt Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. ________________________________________________________________________I

Next

/
Oldalképek
Tartalom