Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-03 / 231. szám
1996. október 3., csütörtök HATTER A melegtermelő sziget A villanyteleptől az erőműig • Milliárdos beruházás • 98 millió környezetvédelemre Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Az elmúlt héten izgalmas esemény színhelye volt a Nyíregyházi Erőmű Kft. tárgyalója. A Debreceni Akadémiai Bizottság kezdeményezésére a megye- székhely távhőellátásáról folyt — a vevő- és szolgáltató partnerek jelenlétében — a szó. A szakmai eszmecsere nem hagyta érintetlenül a társadalmi-gazdasági környezetet sem, az ellátás múltját, „problémás” jelenét, s „bizonytalan” jövőjét. Nyíregyházán 1966-ban, tehát épp harminc éve indult a távhőszolgáltatás. Forró víz és gőz A „hőlánc” kiindulópontja, a távfűtési rendszer résztulajdonosa a valamikori villanytelep, a mai erőmű, melyet mára körbenőtt a város, meghatározó szerepet tölt be Nyíregyháza gazdasági életében. Az erőmű forró vizet és gőzt is előállít. Ez a távhőszolgáltatás alapterméke, melyet föld alatti és föld feletti vezetékeken szállítanak a hőközpontok közbeiktatásával a nagyfogyasztókhoz és a több mint 15 ezer távfűtéses la- ' kás radiátoraihoz. A távhő- l szolgáltatás jellegzetesen i olyan energiaellátási mód, ami 1 szervesen kötődik a település- \ hez. A „szigetüzemnek” épp t ezért folyamatosan kapcsolat- 1 ban kell lennie partnereivel, i Ahogy teltek az évek, úgy t fejlődött, bővült a múlt század t végén alapított erőmű profilja, s gyarapodott műszaki vagyona 1 — de kihasználatlan kapacitás 1 még mindig van. Ez év augusz- 1 tusától új termékkel jelentkez- . tek — a Konzervipari Kft.-nek 130 ezer köbméter hűtővizet i szállítanak. i Jövő évtől további teljesít- £ ménylekötésekről számolt be 1 védelmi tevékenységet folytatnak. Az erőmű légszennyező anyagai az energiahordozók átalakításakor keletkező égéstermékek. Ezek a jól ismert két 80 méteres és hat 16 méteres kéményen keresztül távozik. A túlnyomórészt gázzal üzemelésnek köszönhetően — egy anyag kivételével — az erőmű egészségügyi határérték alatti kibocsátó. A tüzeléstechnikai módszerek alkalmazása során a létesítmény a TÜKI által kifejlesztett égőkkel szerelte fel kazánjait. Az erőművi elfolyó vizek olajos szennyezése és a vízkémiai kezeléshez használt regeneráló vegyszerek szoktak még veszélyforrást jelenteni. A 150 köbméter víz tisztítására alkalmas tisztítómű üzemeltetése évente egymillió forintba kerül. Nyílt kártyák Hat év alatt 98 millió forintot költöttek saját pénzből a környezet védelmére. A számító- gépes, adatgyűjtő monitoring rendszer egyik ága a környezetvédelmi felügyelőségen lesz. Ott folyamatosan figyelhető a károsanyag-kibocsátás, s szükség esetén be is lehet avatkozni majd. Az elmúlt évben két kazán ventillátorának zajszintjét sikerült mérsékelni. A hangtompítók, hangámyé- koló falak „bevetése” még nem állt meg. A 120 ezer lakosú, dinamikusan fejlődő városnak ez az egyetlen erőműve. Nincs helyettesítő energiatermelő alternatíva, azaz az erőmű természetes monopólium. Amivel — legalábbis ez derült ki a tanácskozáson — nem akar visszaélni. Ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor — a nyílt kártyákkal játszás jegyében — az ár- és tarifastruktúra összetevőit ismertették a szakmai nyilvánosság előtt. Az erőmű környezetbarát létesítmény KM-illusztráció Dohanics László ügyvezető igazgató. A tulajdonosok (a kft. a Titász Rt.-é, annak részvényei egy része pedig német tulajdonban van) 1 milliárd 461 millió forintos beruházásról döntöttek, ami a távfűtési rendszert jótékonyan érinti majd. A beruházás finanszírozhatósága érdekében 1997 első napjaiban az alaptőkét egymilliárd forinttal emelik. Környezetbarát Az erőmű egyik célja a környezetvédelmi „elfogadtatás”. Ez a városlakók számára a leginkább látható, érezhető, feltűnő jelenség. (Tekintettel arra, hogy az ágazat sajátossága, hogy fontosságát a közvélemény akkor értékeli a helyén, amikor az hiányzik...) Energiatermelés nem képzelhető el szennyezések, zajártalmak, hulladék nélkül. Fontos téma ez a városüzemeltetéshez ilyen szorosan kapcsolódó, a városkömyezetben elhelyezkedő hőtermelő esetében. Az erőmű Nyíregyháza környezetbarát létesítményének tekinthető. Egyrészt azért, mert sok száz tüzelőberendezés károsanyag kibocsátásától mentesíti a várost, másrészt azért, mert példás környezetKulcsár Attila tárcája / tt az ősz, elmúlt a pollenveszély. Az ettől szenvedők nyugodtan fel- és belélegezhetnek. Mert van a szociális érzékenység, de ettől is jobban izgatja sokak bibéjét,—orrát, szemét a parlagfű, a libatopfélék, és sok más egyéb növény virágpora. Megduzzadnak tőle a nyálkahártyák, könnyeznek tüsszögnek, kapkodnak a levegő után. Úgy tűnik az ember annyira kifinomult lény lett napjainkra, hogy már nem nevezhető a természet gyermekének. Sokan már csak lombikban, steril körülmények között képesek élni. Ez a fajta embertípus—lehet hogy valamilyen mutáció eredménye, — de egyre több van belőle, nem az amelyik hajdan a fáról lemászott. Itt van például az asszony meg én. — Mondhatják, hogy megleli a zsák a foltját. Amikor a parlagfű virágzik, a sás, gesztenye, nyírfa barkáját széthordja a szél, mi orrunkon ruhacsipesszel, szemünkön úszószemüveggel járunk- kelünk a világban, és ha csó- kolózni akarunk az egyikünk kontaktlencsét visel, a másik meg lóbabot gyömöszöl az orrába. Az idén azonban új helyzet állt elő. A nyár derekára elmúlt az allergiám. Immunis lettem, vagy meggyógyultam valamitől, nem tudom. Az asszony továbbra is szenved a virágporoktól, és a változást Feltaláltam úgy regisztrálta, hogy most már nem vagyunk egymáshoz valók. Mondtam neki, hogy rendben van, de még álljon egy évig a rendelkezésemre, mint asszisztens és kísérleti nyúl, ugyanis én feltaláló leszek. Hiszen már is birtokában vagyunk egy világraszóló felfedezésnek, talán a Nó- bel-díj várományosát üdvözölheti személyemben. Megvan a pollenérzékenység gyógyszere. Csak még nem tudom, hogy melyik az. Sok találmány a véletlennek köszönhető, és persze a kitartó munkának. A véletlen összejött, most az analizálás következik. Mit csiiráltam, hol voltam, mit fogyasztottam ezen a nyáron. Rá kell jönnöm a szer, a gyógymód hatásmechanizmusára. Egyszerűnek látszik a dolog, csak meg kell ismételni a történéseket, és kiderül, hogy melyik az, és milyen kombinációban gyógyító erejű és pollenérzékenység ellen. Magamon nem kísérletezhetek, mert már én kigyógyultam, de a nejem tökéletes alany lehet, és még az állatvédők sem tiltakozhatnak, mint egy nyúl esetében. Talán az lehetett gyógyító hatású, hogy rászoktam a bagózásra? — gondoltam először. Kísérletképpen az asz- szonyt is rávettem, hogy rágja a dohányleveleket, de az ízén kívül semmi sem változott rajta. Vagy a fokhagyma lehet a csodaszer, amivel a dohány szagát akartam semlegesíteni? Mondtam neki, próbálja ki ő is:—Azóta naponta közösen elfogyasztunk egy fejet, így valahogy kibírjuk egymást, de az allergiáján nem segített ez sem. Aztán eszembe jutott, az lehet gyógyulásom oka, hogy minden héten levágtam a pázsitot az udvaron és lesarlóz- tam a gazt a közeli árokparton is. Mondtam az asszonynak, ezentúl vágja ő. Csinálja is szorgalmasan, de semmit se javul, csak egyre fáradtabb. Nem lehet, hogy a permetezések segítettek? Talán az óhatatlanul belélegzett vegyszerek gyógyítottak meg. Legutóbb már ezt is a nejem csinálta,—de neki nem használt. Engem a kudarcok nem törnek meg könnyen. Továbbra is kísérleteztek asszisztensemmel. Lakásunk laboratóriummá vált. Szentgyörgyi Albert is bizonyára mázsaszámra ette a paprikákat, amíg a C-vitamint megtalálta bennük. Eszembe jutott a nyár legkellemetlenebb élménye: tudvalevő, hogy méhészkedek is, van ötven családom. A méhek csípését már megszoktam, de az egyik napon a határban, kaptártelepítés közben megharapott egy veszett kutya. Megkaptam a védőoltást, majdnem abba pusztultam bele. De lehet, hogy ez volt az a kombináció, a méhek és a kutya, amitől elmúlt az allergiám. A kísérleti nyulam azóta méhészkedik is, már ő is jól bírja a csípéseket, de hetekig hordozgattam az akácosokba, hogy valamelyik kóbor eb vagy róka megmarja, — amíg végre sikerült. Megszenvedte ő is a védőoltást, megmaradt, de az allergiája is. Nemsokára perget, jól mézelnek az idén a méhek. Már nem tudok másra gondolni, mint arra, amikor tavasszal azt a príma istállótrágyát ástam be a veteményes kertünkbe. Bizonyára a felettébb érett szaga volt gyógyító hatású. Kilátásba helyeztem nejemnek, hogy jövőre ezt is ő fogja csinálni és akkor biztosan meggyógyul, — én meg híres ember leszek, és veszek neki egy ekekapát. egy kicsit már türelmetlen, mert a megoldástól úgy tűnik még messze állunk, — de hát a Nóbel-díjat nem adják ingyen. Addig is mindenki teszi a dolgát. Én vagyok a feltaláló, — a kutatás vezetője — az asszony az asszisztensem... Sárkányfej Kovács Éva P esszimista az, aki egy fél pohár víz láttán azt mondja: ez bizony félig üres. Optimistának pedig azt szokták nevezni, aki ugyanebben a helyzetben így vélekedik: ez a pohár félig tele van vízzel... Az előbbi szemléletet valljuk mi, magyarok, ezt vallják sokszor a nyilvánosság előtt ilyen-olyan okból szerepet vállalók is. Mint legutóbb, amikor nagynevű gyárunk, ipari büszkeségünk sorsa, az Ikarusz került szóba. Sokan tudják: csődben a cég, élén épp ezért (is) cseréltek nemrég igazgatót. Ok nyilatkoztak a minap, azonos kérdésekre kellett válaszolniuk. Feleleteiket egymás mellé vágta a műsor illetékese, érdekes párhuzamot teremtve vele. A leváltott vezér válaszaiból számomra sugárzott a pesszimizmus: túlzott a létszám, elavult a technika, nincs, egyre kevesebb, s megjósolhatatlan, mennyi lesz a fizetőképes megrendelő — sorolta érveit, s az embernek az az érzése támadt: mit hogy nem lehet, azt szeretné bebizonyítani. A frissen kinevezett vezér épp fordítva cselekedett: jónak tartotta a technikai felkészültséget, megszerezhető- nek a piacot, elismerte a dolgozók képességeit, s nem leépítésről, sokkal inkább közelgő fejlesztésről, majdani létszámbővítésről beszélt, s mindezekhez voltak ötletei. Az a baj a magyarokkal, —mondta valaki nemrég — hogy a rosszat sokkal hamarabb észreveszik, mint a jót. Megőrülök attól, —folytatta, hogy mindenről előre megmondják, mitől nem jó, miért nem lehet. Az a baj a magyarokkal, — egészíthetjük ki a fenti gondolatot, hogy tényleg sok a gondjuk, nehéz a dolguk, s mintha a mesebeli hétfejű sárkánnyal küzdené- nek: mire megoldják az egyik gondot, levágnak a hétből pár fejet, kinőnek helyette további fejek. En optimista vagyok. Emlékszem a mesére: bár hány feje volt is, sose a sárkány győzött... Vénasszonyok nyara Kommentár Ferter János karikatúrája Fejlettnek lenni Galambos Béla A fokozódó társadalmi egyenlőtlenség kikezdi a szociális szövetet, a szegénység terjedéséhez vezethet és tömegeket szoríthat a társadalom perifériájára. Akár hiszik, akár nem, a fenti megállapítás nem nálunk, vagy valamelyik szomszédos közép-európai országban született. Abban a jelentésben fogalmazták meg, amelyet az úgynevezett fejlett országokat — köztük immár hazánkat is (bizonyára érzik milyen jó nekünk!) — tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD vitatott meg nem régen Párizsban. A felméréseik szerint mélyült a keresetek közti szakadék az USA-ban, Britanniában és néhány más nyugati országban. Ennek következtében, nőtt náluk a társadalmi feszültség, vele együtt pedig a szegény sorban élők serege. Nos, ha a fejletteknél ez a tendencia, akkor — örömmel állapíthatjuk meg — a mi kis országunk egyáltalán nem lóg ki az OECD-sek sorából, sőt. Ami a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódását illeti, nyugodt szívvel állíthatom: ott vagyunk a spiccen. Ahogy mi fokozunk, nem fokoz úgy senki! A szegénység terjedésének ütemét illetően sincs semmi szégyellnivalónk. Az is legalább olyan ütemes nálunk, mint bárhol másutt, a világ szerencsésebbnek mondott felén. Aki kételkedne ez utóbbi állításaimban, annak egy szándékosan kontrasztos kép felidézésével segítenék kételyét eloszlatni. Képzeljük csak egymás mellé, a már megszokott napi öt deka parizeréről éppen töpör- tyűre váltó, pótfűtést nem kérő, inkább nagykabátban alvó honi nyugdíjast (az aktív dolgozókról most hely hiányában nem szólnék, különben sem érik meg a nyugdíjas kort) és azt a tanácsadó ugyancsak magyar üzletembert (lehet akár asszony is), aki százmilliókat kap az állam egyik cégétől a számukra sikeresen záruló — egyébiránt a mi bőrünkre menő — közreműködéséért. Hát ezt csinálja utánunk az a sok „fejlett", ha tudja! n » * \s A
