Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-01 / 229. szám
IVV6. október 1kedd HATTER A deportálások nyomában Ungvártól Szolyváig helyben mindenki tudott a gyermekszállítmányokról Györke László 1 | XI0 Ungvár-Szolyva-Nagysző- lős (KM) — Mint arról lapunk szeptember 23-ai számában beszámoltunk, a De- port-’56 tényfeltáró bizottság Kárpátalján keresett fel tanúkat az 1956-os deportálásokkal kapcsolatban. A „stáb” — Szerdahelyi Szabolcs, a bizottság elnöke, valamint /ványi Péter és Gulyás János — Ungváron, Szolyván, Munkácson és Nagyszőlősön keresett tanúkat, akikkel riportot is készítettek. Amnézia A korabeli tolmácsok főnökével, az akkori dokumentumok fordítójával is sikerült találkozni, aki őrnagyi rangban volt. Bár úgy tett, mint aki nem tud, illetve nem akar tudni a deportálásokról, azt azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy valamit abból az időszakból rettenetesen szégyell, amit később különböző „jótéteményekkel” igyekezett ellensúlyozni. A jelekből ítélve — felesége többször közbeszólt, hogy miért nem mondja meg az igazat — sok mindennek volt közvetlen tanúja. Bár sok a kérdőjel, a bizonytalanság, egy biztos, hogy Ungvártól Szolyváig mindenki tud a gyermekdeportálásokról. Azt senki nem vitatja, hogy volt, csak különféleképpen emlékeznek -rá. Az Ungvár melletti onokóci szanatórium akkori helyettes igazgatója például azt állítja: oda nem vittek gyerekeket, de a deportálásról ő is tud, bár nem látta. Azért állítja biztosan, hogy voltak gyerekek, mert a húga kiment a pályaudvarra, örökbe akart ugyanis fogadni egy gyereket. Egyesek szerint nyitott teherautóval szállították a 7-8 éves gyerekeket, mások pedig vonaton látták őket. A kettő, persze, nem zárja ki egymást. Szinte valamennyi megkérdezett emlegette a Szobránci utcát Ungváron, mint fontos helyszínt, amelyet egy korábbi riportunkban a szemtanú Bajza Emma is említett. Az egyik ungvári szemtanú — egy idős hölgy — szerint a gyerekeket csak egy rövid időre vitték az onokóci szanatóriumba, ahonnan nyomban tovább szállították a hágó, azaz az ország belseje felé. Azt is elmondták, hogy sokan szívesen gondját viselték volna a gyerekeknek, amíg harcok folynak Magyarországon. De a fegyveres őrzők — akik más források szerint nem sorkatonák, hanem kágébések voltak — közel sem engedték őket. Egyébként a Ruszin Szövetség elnöke is megerősítette, hogy látta a marhavagonokat, amelyek tele voltak emberekkel. Tapogatódzás Többen elmondták, hogy Magyarországról orosz tisztek és hozzátartozóik konvojban jöttek át a határon, az Ungváron élő oroszok is szedték a pere- puttyot, mert az a hír terjedt el, hogy visszatérnek a magyarok és Kárpátalját visszacsatolják Magyarországhoz. Elképzelhető, hogy szándékos félrevezetésről, hangulatkeltésről van szó. Az is elterjedt ugyanis, hogy azért kell menekülni, mert a magyarok legyilkolják az oroszokat. A rá következő napokban viszont már a rabszállítmányok érkeztek, amelyekről mindenki tud Ungvár hetven kilométeres körzetében. Egyesek családokat is láttak a deportáltak között. Többen nem vállalták, hogy kamera előtt elmondják élményeiket, volt, aki csak telefonban volt hajlandó nyilatkozni. (Ezért nem írunk neveket.) Szolyván például egy vasutas korábban megígérte, hogy nyilatkozik, most viszont nem volt fellelhető. Pedig fontos lett volna megtudni, milyen útvonalon vitték a deportáltakat. Egy ungvári zenetanár háttal a kamerának elmondta, hogy látta: a gyerekeket teherautókon szállították. Az ungvári börtönbe nem sikerült bejutni, a szükséges engedélyek ugyanis még nem voltak kéznél. Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke Nagyszőlősön viszont elmondta, hogy őt, aki annak idején diák volt, 1957-ben röplapterjesztés miatt lecsukták, s az ungvári börtönbe került. A börtön ágyain, falán számos bevésés volt személy- és mai may—j ngedje meg a tisztelt i-j bíróság, hogy röviden » -z kifejtsem, miért akarok harminc évi házasság után elválni a feleségemtől. Tények sokaságával tudom bizonyítani; megromlott kapcsolatunk egyetlen oka a tévé, pontosabban a tévéreklámok. Nem tudom, akadt-e már ilyen esetük vagy sem, de nálunk nyugodtan ki lehet mondani: a tévéreklám a válóok. Máris hallom az ellenérveket; olyan ez pontosan, mint az alkohol, öl, butít és nyomorba dönt. De azért mindenkiből nem lesz alkoholista. Valahol az emberi tényező is szerepet játszik, mikor nyúl az ember a pohár után. De a tévéreklám esetében ez, mint köztudott, egészen másképp fest... Itt nincs menekvés. Ha kimegyek a konyhába, vagy a másik szobába, ott is hallom. Vagy ha nem, a feleségem utánam kiált, hallottad ezt a marhaságot, méghogy ez a csodaszer kiviszi a foltot. Tegnap próbáltam ki, csupa hazugság, csalás az egész. Ilyenkor a feleségem kijön hozzám és ott dühöng nekem. Hiába mondom, ne figyeljen oda, vegye le a hangot. Azt válaszolja, elég ha látja a képet, hang nélkül is hallja az ismert szöveget. De hogy még Ez aztán válóok jobban felhergelje magát, és bizonyítsa az igazát, tisztelt bíróság, nem hiszik el, a leg- faramucibb őrültséget is, csakazértis kipróbálja. Megveszi az utolsó konyhapénzén , hogy aztán a tévé és az én képembe vágja: ez is hazugság... Teljesen úgy tűnik, mintha személyesen én lennék a felelős azért, hogy á reklámok egyáltalán léteznek és nyomorba döntik a hangulatunkat. Mivel más megoldás nem kínálkozik, ezért döntöttem úgy, hogy beadom a válókeresetet. Elodázni persze lehetne a válást, de az érdemi változtatásra egyikünk sem képes. A tévé pedig nevet a szemünkbe, mit nevet, kacag... Olyan zsákutca ez, amelyből nincs kivezető út. Hát nem borzasztó, hogy már a karon- ülő gyermekek is a reklám- versikéket, a gügye szlogeneket tanulják meg az édesanya nyelvükön. Jobban tudják, mint a nagy költők kötelezően előírt verseit az iskolásgyermekek is. Szinte az anyatejjel együtt szívják magukba utódaink a reklámok által keltett szellemi vírusokat. Ez. talán túl szépre sikeredett. Maradjon a prózai hétköznapoknál. Ha együtt szidjuk, átkozzuk az ezerszer, milliószor látott és hallott reklámokat, az valamivel jobb, s még talán lélektanilag is hasznos. Közelebb hozza az embert, amire igen nagy szükségünk van az egyre elmagányosodóbb világunkban. Egyetlen pozitív észrevételem van csupán, a rekámokon kitölthetjük a mérgünket. Ha kevesebbet mér és többet számol a hentes, a boltos és így tovább. De a szemét bűnözők is megkapják a magukét, amikor az újabb és újabb reklámfilmek peregni kezdenek... Nem tudom, a tisztelt bíróság szokott-e tévéreklámokat nézni. Feltételezem, hogy igen. Nagyon lebeszélném önöket erről az igen kártékony, család- és társadalomromboló szórakozásról. Boldog házasságok mehetnek tönkre, mert a reklámfilmek váltig azt sugallják, csak akkor vagy menő, ha ezt meg ezt a cuccot hordod, ezzel meg ezzel kened magad. Hogy az intim dolgokról ne is beszéljünk. Aki nem engedelmeskedik a reklámokban rejlő ördögi erőnek, az sokadrendű, lenézett pária lesz, aki a kutyának sem kell. Nemhogy a nőknek. S ezzel a lényegre tapintottam tisztelt bíróság. Igenis, ott tartunk: egy ideje nem vesz rólam tudomást a feleségem. Az ágyban. Azt mondja, nem árad belőlem a férfiasság, az a hódító illat, amely meg- pezsdíti a női szíveket, s amelyet az egyik menő reklám ígér a férfinépnek. Hát kérdem én, attól férfi egy férfi, hogy árad belőle az a bizonyos izé. Hát nem, ezzel betelt a pohár. Ezt a sértést már a férfiúi önérzetem nem tudja elviselni. Ezért kérem a házasságunk felbontását. De nem most azonnal. Idejövet a feleségemmel megegyeztünk, üsse kő, azt a bizonyos szert, ami annyira megpezsdíti a női szíveket, mégis kipróbáljuk. A ddig tessenek jegelni az ügyet. Ha mégsem jelentkeznék, tessenek nyugodtan bekapcsolni a tévét. Hátha önöknek is szerencsét hoz. Ha nem, legfeljebb elválnak... Vagy kínálkozik még egy megoldás, adják el azt a nyomorult tévét, s éljenek boldogan. Bajza Emma és Bajza Ferenc, az '56-os deportálások ungvári szemtanúi A szerző felvétele gyarországi helységnevekkel, amiből egyértelmű, hogy hosszabb-rövidebb ideig raboskodtak itt ’56-os deportáltak. Sorsuk ismeretlen Az az állítás, miszerint mindenki hazajött, akit deportáltak — nem állja meg a helyét. Összesen mintegy harminchétezer ember sorsa ugyanis ismeretlen. A kutatás, tényfeltárás addig nem is lehet eredményes, ameddig a dokumentumok elő nem kerülnek. Kárpátaljai szakemberek, kutatók viszont elmondták, hogy a közelmúlt dokumentumai szinte teljesen hozzáférhetetlenek. Még egy érdekes adalék: a nyíregyházi Kulcsár Antalra. —•’ aki negyvenhat évig volt szovjet „hadifogságban”, s akinek történetét Balogh Géza és Csendes Csaba örökítette meg A gyászmagyar című könyvében — a munkácsi „jöttment-házban” a régi ismerősök még jól emlékeznek. (A Deport-’56 tényfeltáró bizottság továbbra is kéri mindazok jelentkezését, segítségét, akik tanúi voltak az 1956-os deportálásoknak. Telefon: 1403-753, fax: 270-5194; levélcím: 1558 Budapest 139, Pf. 128.) Az ajándék Bodnár István-» -j éha a jó ötlet többet l\l ér, mint egy vastag 1 V pénztárca, amelynek a tartalmát rosszul használják fel. Mindez egy kulturális esemény során is újra bebizonyosodott. Rendhagyó kiállítást rendeztek a múlt héten Nyíregyházán a Városi Művelődési Központban. A Magyar - Finn Baráti Egyesület és a VMK Finnugor napokat rendezett, amelyen jeles professzorok és tudósok vettek részt. A szervezők az előadás kiegészítéseként olyan tárlatot szerettek volna rendezni, ami rokonaink művészetéből adott volna ízelítőt. Két képzőművészt is felkértek erre, akik különböző okok miatt nem tudták elfogadni a felkérést. Ekkor támadt az a mentő ötlet, hogy Szép finn tárgy címmel a baráti kör tagjainak ajándékba kapott iparművészeti tárgyaiból rendeznek kiállítást. Maguk a szervezők is meglepődtek, hogy végül művészetileg milyen gazdag anyag került bemutatásra. A legértékesebb Aarikka és Marimekko tárgyak, csodás littala és Nuutajärvi üvegkompozíciók, Kalevala-ék- szerek, gyertyatartók, fából és nyírhéjból készült díszdobozok, értékes népművészeti alkotások. Még felsorolni is hosszú lenne: mi minden került végül bemutatásra. A kiállítás színvonalát sok látogató dicsérte meg, és azok is meggyőződhettek erről, akik a nyíregyházi televízió műsorában láthatták. Kevesen tudták viszont, hogy ezeket a világszerte is „díjazott” alkotásokat, iparművészeti tárgyakat a nyíregyházi finn barátok többnyire ajándékba kapták. A hozzájuk látogató finn barátaiktól, ismerőseiktől. Mert ajándékozni tudni kell. Tudni kell persze azt is, hogy Finnországban elérhető áron vásárolhatók az iparművészet remekei, amelyek ugyan nem egyedi alkotások, de a legtöbb lakásban akár használati tárgyként is megtalálhatók. Akad tehát követendő példa, akár északon lakó kedves rokonainknál is. Szélmalomharc Ferter János rajza Morzsa a bajszon Orémus Kálmán lelmes ember a ma- Lf gyár. Egyes vélemé- l .J nyék szerint épp ennek köszönhető, hogy fenn tudtunk maradni az elmúlt évszázadok viharai közepette. Persze, erre az élelmességre manapság, amikor dúl a vadkapitalizmus, igencsak szükség van. Hiszen a közmondás is azt tartja: „Kaparj kurta, neked is jut!" Csak az a baj, hogy nem a „kurta” szeret leginkább kaparni. Egyik fiatal városunkban például néhány évvel ezelőtt úgy döntött a képviselő-testület, hogy amennyiben az iskolás gyermekek szülei nem tudják kifizetni az étkezés díját, ezt az önkormányzat magára vállalja. Tették humánus megfontolásból, mert jól tudták, sok gyermek számára ez az egyetlen lehetőség arra, hogy naponta legalább egyszer meleg ételhez jusson. A rendszer működött is. mígnem az idén észrevették, hogy az így kifizetett összeg gyanúsan megnőtt. Nosza, elvégeztek egy gyors vizsgálatot, s kiderült, olyan szülők sem fizették be a gyermekek étkezését, akiknek egyébként van mit aprítaniuk a tejbe. Mondván, majd az önkormányzat rendezi a számlát. A szakemberek azt mondják, a szegény ember általában szemérmes. Sokszor épp azok nem kérik a segélyt, azok nem panaszkodnak, akiknek leginkább lenne miért. Úgy tűnik, ez gaz- dagéknál másképp van. Pedig számukra, különösen ha a gyermekükről van szó, nyilván nem nagy összeg az a havi két-három ezer forint, vagy legalábbis nem borítja fel a családi költségvetést. És aligha gondolnak arra, hogy ezzel éppen azokat rövidítik meg, akiknek „bajszán nem billeg morzsa”. Ez a közöny a legszörnyűbb, ami egy népet fenyegethet. Hát épp ettől igazán félelmetesek ezek az élelmesek. x. Kommentár I
