Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-09 / 236. szám

] 996. október 9., szerda HATTER Szabadulnak az almától A termesztők attól tartanak, hogy idő előtt kimerül a támogatási keret A szerző felvétele Nyéki Zsolt Anarcs (KM) — Akárcsak három évvel ezelőtt, ismét sorban állnak az almával megrakott teherautók a fel­dolgozóüzemek előtt, csak­hogy korábban a piacvesztés és a rendszerváltással bajló­dó élelmiszeripar okozott krízist az alma értékesítésé­ben, most csupán időszakos­nak mondható a zavar. Csak a feszültség ténye az, ami azonos a két időpont történé­sei között. A várakozó teherautók, trakto­rok vontatta pótkocsik láttán a laikus szemlélődő elbizonyta­lanodhat: most akkor sok az al­ma, vagy kevés? A válasz egy­értelmű: az összes almatermés elmarad a kívánt mennyiség­től, de a hirtelen szüret felho­zatalával nem birkózhatnak meg néhány nap alatt áz üze­mek, amelyek normális körül­mények között három hónapra ütemezik az alma feldolgozá­sát. Most napok alatt kellene fogadniuk a termést, ennek azonban határt szab a gépek, berendezések kapacitása. Senkinek sem jó — Bár a szüret csúszásának minden egyes napja előre je­lezte a kampányszerű szezon- kezdetet, csak arra készülhet­tünk fel, amire a lehetőségeink adottak voltak, vagyis különös gondot fordítottunk arra, hogy a rohammunka idején a tech­nológia teljes kapacitással dol­gozzon — utal az időszakos dömping kivédhetetlenségére Szepesi Károly, az anarcsi Fel- sőtiszavidéki Almafeldolgozó (FAT) Kft. igazgatóhelyettese. Az anarcsi üzem naponta 500 tonna almát vesz át, de ez is ke­vés ahhoz, hogy felszámolja a Kisvárda és Vásárosnamény irányából érkező, s az utak szé­lére húzódva várakozó alma­konvojt. Az igazgatóhelyettes nem vitatja, ez a helyzet senki­nek sem jó: az almát fuvaro­zóknak még diszpozícióval is legalább egy napot várniuk kell a jármű fülkéjében, a fel­dolgozó ha megfeszül sem tud­ja rövid idő alatt átvenni a ter­mést, de leginkább az alma sínyli meg a várakozást, hiszen mindenki gyorsan leszedi a ter­Feldolgozásra vár az alma mést, de csak lassan tudja lead­ni, így a minőség lassan, de biztosan romlik. Pedig a piac a sűrítménnyel szemben is szigorú előírásokat támaszt, akármit nem lehet be­ledarálni az alapanyagba, rot­hadt gyümölcs például nem ke­rülhet a fogadógaratba. A por­téka egyelőre ezzel az előírás­sal együtt is özönlik, s becslé­sek szerint ezt az ütemet tartva a hazai léalma november köze­pére elfogy, ám ilyen nyomás várhatóan csak októberben ne­hezedik majd a feldolgozókra. Persze ez függ az étkezési alma piacától is, mert ha a jó minő­ségű alma iránt nem lesz keres­let, a darabos gyümölcs számá­ra is a prés lesz a végállomás. Árleszállítás A felvásárlás menete most a következő: a bejelentkezése után a cég megnézi, van-e ér­vényes szerződése a beszállító­nak (mert a partnereit előnyben részesíti minden felvásárló), majd a szakaszos diszponálás után ütemezve adható le az al­ma. Az elmúlt évek fejlesztése­inek köszönhetően a FAT Kft. egyre stabilabb beszállítói kör­rel rendelkezik, a PHARE Kí­sérleti Program Alapjának se­gítségével eredményesen zárta a kedvezményes csemete kihe­lyezési programját, s jelentős területen növekedett a rezisz- tens fajtákra alapozó ültetvé­nyek nagysága. A több lábon állás elvét követve épült fel az üdítőital-gyártó üzem, amelyet rövid működés után máris bő­víteni kellett, olyan nagy ke­reslet bizonyult a cég termékei iránt. A kapacitás ma már eléri a napi 150 ezer litert, bár a stabil piaci jelenlét követelménye a pangás időszakában szokatlan intézkedéseket is megkövetel. A FAT év végéig 10-15 száza­lékkal olcsóbban kínálja ter­mékeit, amelyek egyébként a jubileumi Országos Mezőgaz­dasági és Élelmiszeripari Kiál­lításon OMÉK-díjat nyertek. Ezt is meg kell lépni, ha idő­szakosan nagy a kínálat, s per­sze közben nem szenvedhet csorbát egy másik üzleti szem­pont, a megújulás. A cég újabb termékek engedélyeztetési el­járását fejezi be hamarosan, melyben őrzi központi szere­pét az alma. Ez is jelzi: a magyar, s ezen belül a szabolcsi (mely termé­szetesen az egész térség almá­jának gyűjtőfogalma) alma, s a belőle készített termék tovább­ra is jó hírnévnek örvend a vi­lágpiacon. Az Egyesült Álla­mokban például külön feltün­tetik a palackon, ha magyar al­ma sűrítményéből készített üdítőt tartalmaz. Nagy az árrés Adódik a kérdés, hogy mindez mennyire villanyozza fel a so­rukra váró beszállítókat, ám hi­ába kopog a kíváncsi újságíró öt jármű vezetőjénél is, a meg­kérdezettek közül senki sem kívánt név szerint nyilatkozni. Pedig véleményükért nem va­lószínű, hogy bárki retorziót alkalmazna: elkéstek az urak a minisztériumban a döntéssel, mert most egyszerre szedi az almát mindenki, ráadásul gyorsan, mert a termelők fél­nek, hogy elfogy a keret, s ak­kor ismét kevesebbet kapnak az almáért — hagyja abba a fa­latozást a traktor fülkéjében az egyik szállító Kisvárdáról. Kétszer ekkora üzem kellene ide — véli egy nyírtassi fiatal­ember, bár azon ő is elgondol­kodik, hogy ha két három-hét alatt befejezné a munkát a fel­dolgozó, akkor az év többi ré­szében be is csukhatnák a ka­pukat. Csak egy ember adja végül nevét véleményéhez, az étke­zési almáját Budapesten eladó Majzer Ferenc. Tapasztalatai nem túl kedvezőek: a nagyba­nin 25 forintért már nem na­gyon akarták megvenni a szép, darabos almát, pedig én ezért az árért még a ládát sem muta­tom meg, nemhogy a gyümöl­csöt. Inkább elvittem intézmé­nyekhez, s ott is elfogyott. Ha a pesti nép 40 forintot örömmel kiad az almáért, akkor a keres­kedő miért nem ad legalább 30 forintot érte? Miért nem elég neki egy 20-25 százalékos ha­szon? Jó kérdés. ■ •• j-T urdicsnak persze zon- K gorája sem volt. Hogy M. egészen pontos le­gyek, semmilyen hangszere nem volt, ám a szívében min­dig is élt valamelyes elvont áhítat, ha rájuk gondolt, ha nem. Ugyanis a hangszere­ken, most már mondom, le­gyen az hegedű, gordonka, naná, brácsa, vagy éppen vi­ola da gamba, közönséges nevén nagybőgő, mit tudom én, akárcsak egy templomi orgona is, kérem szépen, esetleg valami megszokott gombos tangóharmonika, herfli, ugye, értik az urak, nos, az ilyen remek dolgok vonatkozásában ugyebár még érződik valami a régi-ré­gi mesterek csodálatos tehet­ségéből, finomságából... va­lami, mondom, ami tiszteletet érdemel. Bizonyosra vehet­jük, hogy ezzel Kurdics ki­váltképpen nem volt másként, mint mi. Mi, magunk. Szeret­te a hangszereket. Hangsze­reken mégis leginkább, nos, vonósokat értett. Hogy miért. Kurdics kottáskönyve azt nem tudnám megmonda­ni. Fogadjuk el — ha lehet —, hogy így volt. Kottát ol­vasni ugyan szintén nem tu­dott Kurdics, hacsak nem ta­nult meg azóta, hogy ezt me­sélem, ám amikor a kottás­könyvet megpillantotta, mit mondjak, a szíve, az, kérem, valósággal megugrott. Ismerik az urak ezeket a pi­aci aligsátras árushelyeket, ahol mindenféle kóc-móc kí­nálja magát a rókaprémtől a vattapaplanig, faszenes vasa­lótól az Erzsébet királynő üvegezett portréjáig, derelye- vágóig, sőt még igazán jó mi­nőségűfonott hintaszékig is. Szóval Kurdics meglátta a kottáskönyvet, és azonnal tisztában volt a nagyszerűsé­gével. Lapos oldalpillantással mérte föl az árust. Unatkozó- nak álcázott hangon kérdez­te, hogy mennyiért adná el ezt a használt könyvet. A fiú bo­kában szűkített nadrág, csú­csos orrú divatcipő, topogott a betonon, és épp azt emleget­te, hol a Géza, jöhetne, mert ő most már egy fenének sem őrizgeti a más standhelyét, amikor úgy meginna egy nagy sört a saroknál. Mert biztosan piál a Géza, eszébe se jut persze, hogy hozna egy üveggel. No, az az igazság, hogy ő is figyelgette közben Kurdicsot. —Ja? Hisz ebben még be­tűk sincsenek... Egy ötvenes. — ... meg azért itt egy ká­véscsészealj nyoma is... — fitymálta Kurdics a könyvet. Pedig nem is az volt. Megle­het, inkább egy gyertyatartó pereme hagyott rajta nyomot. Porosodó lakás, ugye, magá­nyos kis öregember, tán vala­mi zongoraművész, a falakon plakátok, ugye. Evek óta azon tartotta a réz gyertyatartóját. Jól van, csak úgy mondom. Gondolom. — Legyen egy huszas — mondta a srác. Kurdics gyorsan odanyom­ta markába a pénzt. Lebonyo­lódott az üzlet, s Kurdics nyu­godtan, sőt nagylezseren megpöccintette kalapja szé­lét, úgy lépett tovább. Lassan kikanyarodott a sorról, átlé­pett a bódék mellett húzódó csekély utcácskán, azután megállt. A könyv a kabátzseb­ben. Rányúlt, megvan. Meg­van. A virágot vödörből áru­sító kislány mellett végre iz­gatottan belelapozott. S mindjárt az első paginán ko­romfekete tintával, kézírással ez — á Gauthier, pár szó, ol­vashatatlan, azután a név, az aláírás. Dedikált könyv volt, a mester kezevonásával. Kur­dics azt hitte, megáll a szíve. Mert, hogyan mondjam, Kur- dicsban működött valamilyen érzék, értik, hogy ... mintha valaki vagy valami meg­mondta volna neki néha, ugye, a dolgokat, és hát, ugye, ez ilyen volt. Hogy még dedikálva is?! Mozgásban Balogh József-w- j alószínű, igaztalan 1 / azt mondani, hogy V végre történik nálunk is valami, hisz ha lassan is ha nem is voltunk vele elé­gedettek, azért csak mozdult a megye gazdasága, most azonban ehhez a mozgáshoz képest mintha ugrani ké­szülne. Néhány napja adtunk hírt róla, hogy egy kaliforniai cég megvette az Alkaloidát, ami nemcsak azért kedvező e környéknek, mert növelni fogják a termelést, vagy mert a gyár dolgozói is rész­vényesek lesznek, hanem végre olyan pénzhez jut a vi­lághírű gyár, amiből lehető­ség lesz a korábban okozott környezetszennyezés meg­szüntetésére, sőt a már meg­mérgezett környezet rehabi­litációjára is. Aznap tudtuk meg, hogy egy amerikai világcég és egy magyar gazdasági tár­saság acélszerkezetek gyár­tását honosítja meg Nyír­egyházán, öt év alatt teljes kapacitását lekötik a Butler építőipari rendszer elemei­nek gyártásával, miközben elkezdődött az ipari park létrehozása is. Csak néhány napja, hogy jött a hír a Ta­urus privatizációjáról, s na­pok kérdése, hogy a Palma Gumigyár ügyére is pont ke­rül. Kétségtelen, vannak olyan tapasztalatai a me­gyében élőknek, hogy sok külföldi cég nem gyárat jött, jön ide venni, hanem a pia­cot akarta, akarja megsze­rezni, s a nagy ígéretek után a fejlesztések helyett elsor­vasztja az államiként virág­zó gyárat. Az itt említett ese­tekről úgy hírlik, megfontol­tan választották ki a vevőt, s olyan szerződéseket kötöt­tek, amelyek garanciát je­lentenek a fejlesztésekre. Mindezek után még egy jó hír: ma helyezik el Gyön­gyösön az M3-as autópálya újabb szakaszának alapkö­vét. Igaz, hogy ez az alapkő csak a Füzesabonyig tartó szakasz megépítésének jel­képe, de remélhetjük, hogy a munka nem áll meg. Nem­rég arról is tudomást sze­reztünk, hogy nem csak Pol­gárig épül az út, van pályá­zó az országhatárig is. Ta­lán akkor még több beruhá­zásról szóló hírünk lesz. Te is csak másokat teszel gazdaggá!... Ferter János rajza Kommentár Zöld számon szólj! Kovács Bertalan M egyénk székhelyé­nek polgármesteri hivatalában teg­nap óta létezik egy bűvös te­lefonszám, amely a kereszt- ségben a találó „zöldszám” nevet kapta. S bár a vonal túlvégén nem élő emberi hang, hanem csupán egy üzenetrögzítővel diskurál- hatnak a polgárok, a kezde­ményezés így is példásnak, s követendőnek, követhető- nek mondható. A kazettára ugyanis bárki elmondhatja közérdekű, illetve annak vélt bejelentését, ráadásul mindezt ingyen tehetik az emberek. (Figyelem, itt nem érvényes a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!", hajdan nem minden ok nélkül szüle­tett, s tartalmában fájdalom olykor ma is érvényes népi bölcsesség tanítása.) Mi több — a zöld számon beér­kezett hívásokat naponta végighallgatják, s a felvetett problémákat továbbítják az illetékesekhez — nyilvánva­lóan a felvetett gondok és problémák megoldása érde­kében. Nem tudom, mennyibe ke­rülhetett a nyíregyházi ön- kormányzatnak a zseniális ötlet megvalósítása, s meny­nyi a taksája a vonal jövő­beni életben tartásának, de egy biztos: mindenki jól jár(hat) vele. Kérdés per­sze, hogy okosan élnek-e a felkínált lehetőséggel a vá­ros polgárai. Mert bizony, ha csupán—jó magyar szo­kás szerint — a névtelenség homályába burkolózva, s az anonimitásnál is ködösebb afféle bosszúbejelentések­kel, közügyeknek álcázott magánsérelmekkel bombáz­zák a hivatalt az emberek, abból nem sok jó sül ki. El­lenben, ha valóságos, ámde az apparátus szeme előtt rejtve maradt, a szakmebe- rek tekintete elől gondosan eldugott problémák kerül­nek reflektorfénybe... Nos, ebben az esetben máris megérte a zöld számra időt, energiát és pénzt áldozni. Mindazonáltal, az ember egyik szeme sír, a másik meg nevet. Egyfelől azt szorgalmaz­ná, hogy minden települé­sen legyen ilyen kényelmes lehetősége a véleménynyil­vánításra a polgároknak, másfelől azonban arra gon­dol: az igazi mégiscsak az volna, ha közéletünk tiszta­sága révén egyszer eljut­nánk oda, hogy teljesen fe­lesleges lenne az új üzenet- rögzítősdi módi. NézőDútit 1 er ■ w QJ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom