Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-05 / 207. szám
1996. szeptember 5., csütörtök Szabolcs vezérről, másképpen Nem ismerem Nyéki Zsolt urat, a Kelet-Magyarország 1996. augusztus 22-i Elődeink című tárcájának íróját. Nem is a személyes ismeretséget hiányolom, hanem azt a műkritikai hátteret, amelynek alapján a Szabolcs községben felállított szoborról írottakat vitaalapnak tekinthetném. Nyéki úr ugyanis sommásan kijelenti, hogy Szabolcs vezért „görnyedt alak”-nak mintázta meg Györfi Sándor szobrászművész, amely ellenkezik „a nemzetben élő kép”-pel. S ő, a polgár szerint ezzel a szoborral „gyermekeket lehetne ijesztgetni”. Magam a leírtakhoz csak annyit tennék hozzá, hogy a nemzetben már az 1200-as években is halovány kép élt a honfoglaló ősökről, legfeljebb egyes személyek neve, csaták emléke maradt fenn. A szerzőben — s másokban — legfeljebb a millenniumi emlékmű vezérei derenghetnek, amelyekről múzeumunk alapítója, Jósa András fejtette ki epés véleményét az akkori megyei he: tilap, a Nyírvidék hasábjain. O elsősorban azt tette szóvá, hogy Árpádot és vezértársait az 1500-as évek ruhaviseletében, fegyvereivel ábrázolták (a kengyelek például török-perzsa tevekengyelek!), s nem vették figyelembe az akkorra már szépen gyarapodó honfoglaláskori sírokról származó régészeti leleteket. Szabolcs vezér szabolcsi szobra egy honfoglaló vezér hiteles ábrázolása megyei régészeti emlékek alapján. Magát a figurát csak a rosszindulat mondhatja gömyedtnek. a zömök, kissé kövérkés alak éppen a keleti emberek körében Sabolcs vezér szobra eismert gazdagságot szimbo- lzálja. A Szabolcs vezér süve- pn látható beregszászi süveg- 6Úcs, a geszterédi szablya, a lashalmi véretekkel mintázott •vön lógó rakamazi tarsolyle- nez, az eperjeskei íjtegez kó- tiája nemcsak a korhűség kedArchív felvétel véért került a szoborra, de a világhírű leleteknek is szerettünk volna emléket állítani. A hozzám eljutott vélemények eddig csak a szobor és a szobrász erényeit emelték ki. Magam nem vagyok műkritikus. ezért várom majd azoknak Hogy mik vannak! Fájó búcsú Mi is mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Kovács György, aki a megye közlekedéséért sokat tett, már nincs közöttünk. Amíg a Kelet-Magyarország sportrovatvezetője lett sok embert tanított meg a közúti közlekedés szabályaira, később, mint vizsgabiztos számon is kérte tőlük. Sajnos, már nem végezheti ezt a nemes feladatot sem. Aktívan részt vett a magyar közúti közlekedés reformjában, az 1969-es, 75-ös képzés és vizsgáztatási rendszer kialakításában. Amikor a sportújságírás szépsége elcsábította erről a pályáról, akkor sem feledkezett meg a megye közlekedési gondjairól. Szívesen emlékszünk Rá, az MHSZ-ben eltöltött oktatói tevékenységére, az ATI-nál végzett vizsgabiztosi munkájára és mint a megye Járművezetői Vizsgabizottság vezetőjére. Emlékét tisztelettel megőrizzük: a volt MHSZ, ATI, Autóklub szakoktatói és a Járművezetői Vizsga- bizottság dolgozói nevében Vass László igazgatóhelyettes A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közöl je. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. • , iÜllliH.MIH'lll' ■••••íl ' ■ ■-U Nyilatkozott a volt kormányzópárt megyénkben körutat tett vezető politikusa. A megyét kormány sújtotta területnek titulálta. Csak azt nem tudjuk, melyik kormányról szólt. Netán arról, amelyik a tovaris konyec időszakában megyénkben is megkezdte a termelőszövetkezetek szétverését, a könnyűipar és kereskedelem felszámolását. Amelyiknek kormányzása alatt emiatt szűntek meg a munkahelyek, kezdődött a nagyarányú munkanélküliség. Ami ma van, ez csak szomorú folytatása a megkezdettnek. Szerencsésebb lett volna talán kormányok sújtotta területről beszélni, vagy a közös felelősséget felvetni. * Más. Augusztus közepén, végén nagy a torlódás a nyugati határon. Jönnek a vakációzó Az 1996. augusztus 21. (szerdai) Kelet-Magyarország napilap harmadik oldalán Nagy István Attila szerkesztő úr cikkét, a „Lobogó zászlók”-at olvastam. Kár, hogy ily kevés hely jutott e fontos gondolatmenet leírására. Szerettem volna tovább olvasni sorait a millecen- tenárium tiszteletére fel nem lobogózott épületek látványairól. Persze voltak kivételek. Voltak, akik nem felejtették el kitenni épületeikre a nemzeti lobogót, így a Szarvas u. 68., 70. számú épületre. írja a szerző, , járom a várost, s ahol iganyugati turisták, mennek vissza a szerb, török vendég- munkások. Van amikor különösen hétvégeken három-négy órát is kell várakozni a határon. Tavaly ilyenkor aztán a határon termett a belügyminiszter, az idén sürgős beavatkozást kért a miniszterelnök és a külügyminiszter is osztrák kollégáitól. Lett is rend rövid idő alatt. Itt nálunk az idén is a keleti határon ennek dupláját, sőt a kamionoknak napokat is kell várni, még sincs sem személyes látogatás, sem telefonsürgetés. Ide még egy kis miniszteri osztály- vezető sem jut. Mintha ez a régió egy más ország, más világ volna, más emberek élnének itt. A sorok meg csak egyre nőnek, nőnek, a hídon lyukak tá- tonganak, életveszélyes az átkelés. Az ország egyik fele már zán kint kellene lenni a zászlónak alig-alig tették ki”. A fent említett épületre is kitették a zászlót bele a zászlótartóba jó magasra, ahová évtizedeken át ki szokták rakni. Mire a szerkesztő úr útja során erre járt, ekkorra ellopták a zászlót. Lengett a zászlónk, bár 19-én záporeső áztatta, de hirdette, hogy ünnepelünk valamit. Aki elvitte legalább az 1101 éves évfordulóra tegye majd ki a lakására, ha egyáltalán lesz vagy van lakása, hogy még szebb legyen városunk az ünnepek alatt. Játszom a gondolattal, talán az írásait, akik elemző módon nyilatkoznak akár a szobor megformálásának mint műalkotásnak szépségeiről vagy akár a negatívumairól. Azt viszont tudom, hogy Szabolcs község polgárai megszerették ezt a településük hírnevét jobbító, a földvár tövében elhelyezett alkotást, s nem riogatják vele a tűzre rossz fát tevő gyermekeiket. Még nem hallottam tőlük, hogy a tévé fogpasztát vagy sampont reklámozó férfiideáljait hiányolják Szabolcs vezér szobrában a településekre látogató, a múlt emlékeivel ismerkedő bel- és külföldi turisták. Éppen ellenkezőleg: mindenünnen a megyei közgyűlésről, mint jó mecénásról haitik a visszhang. Németh Péter Kitüntető figyelmét megköszönve szeretném leszögezni: jegyzetem távol állt a műkritikai igényességtől, csupán a hozzám eljuttatott magánvélemények megerősítésének szántam, így nem a korhűséget érte kifogás, hanem az ábrázolt alak testtartását. Mert ha Ön a kövérséget a gazdagság szimbólumának tekinti, az egyenes tartás kifejezhette volna mondjuk a becsületességet, a bátorságot. írásom (melynek elolvasásával Ön is megtisztelt) egyébként leszögezi: nem szabad idealizálni történelmi személyiségeinket, s honfoglaló elődeink alacsony termete közismert tény, de én nem tudtam választ adni egy hozzám intézett kérdésre: ha vezéreink kövérek voltak, hogyan verték meg lóháton Európát? A szerk. Európában, a másik meg Balkán felé tart. * Megint más. Örömmel adtak hírt a sajtóban arról, hogy milyen sok helyen adtak át az elmúlt napokban szobrokat, épületeket. Derék papjaink igen becsületes munkát végeztek, ahol lehetett mindenütt ott voltak, jól bírták a nagy igénybevételt. Örülök én is a szépnek, a környezetünket szebbé varázsló változásnak. Egy-egy városnak, településnek ez rangot is ad, jobban érezzük magunkat, szívesebben jön az idegen is. Mégis örömöm teljesebb volna, ha arról hallhatnánk, olvashatnánk végre, hogy valahol egy ici-pici üzemet, gyárat adtak át, akárhány ici-pici munkahelyet teremtve, felszenteléssel vagy anélkül is. Oláh Gábor, Nyíregyháza egy fél deci pálinkáért tovább passzolta. Mert az ilyen személy nem tudja értékelni a zászlót, a nemzeti lobogó szimbólumát, vagy jobban értékeli, mert pénzt, italt lát árából. A „Lobogó zászlók” cikk csak e kis melléklettel lesz teljes és érthető, hogy miért hiányoznak a zászlók az épületekről (esetünkben ez játszott közre) és miért lettünk 28 család szegényebb egy drága (nem anyagi értelemben) szimbólummal. Rácz Bertalan, Nyíregyháza, Szarvas u. 70. Ellopták a zászlót Ökumenikus zarándoklat Megtörtént, szerencsésen lezajlott. Úgy kezdődött, hogy őseinktől kölcsön vettünk egy gondolatot: Cum deo, pro patria— Istennel a hazáért. Ehhez a gondolathoz sok támogatót találtunk: egyházak, megyei és városi önkormányzati hivatalok, jó hazafiak és felebarátok, fiatalok, öregek, országgyűlési képviselők. Augusztus 15-én alig múlt hajnali négy óra és elkezdődött a gyülekezés a nyíregyházi görög katolikus templomban. Az érkezők csomagokkal felszerelve gyalogosan, gépjárművekkel, taxikkal jöttek. A látvány arról tanúskodott, hogy valami fontos dolog történik. Öt óra után néhány perccel a templom elől elindult a várakozó két autóbusz célja felé. Ugyanekkor indult a Szent Imre Gimnázium elől egy másik autóbusz tele cserkészekkel és a negyedik pedig a városból zarándokokkal megtelve. Nagykállóban minden hely foglalt lett. Itt 28 főleg református vallású emberrel egészültünk ki. Első útunk a magyarok Nagyasszonyához, Máriapócsra vezetett. Itt lett igazán ökumenikus a zarándoklat, mert együtt énekeltük protestáns testvéreinkkel a kegytemplomban ritkaság számba menő, vagy ez ideig el sem hangzó: „Te benned bíztunk eleitől fogva...” kezdetű református éneket: a 90. zsoltárt. Vannak felemelő történelmi pillanatok a hétköznapi életben is. A beregsurányi határon — előzetes félelmünk ellenére — igen kulturált és gyors ellenőrzésen mentünk keresztül, az ukrán oldalon is. Közelebb kerülve célunkhoz felszabadultabban éreztük magunkat. Munkácsra érve eltévedtünk, ezért a „rettegett” milíciához fordultunk segítségért. Csodák, csodája! Felajánlották, hogy villogó, szirénázó kocsival elénk állnak és elvezetnek arra a helyre Szoly va és a Vereckei-hágó közötti völgybe, ahol az ökumenikus egyházi rendezvényt tartják. A félsz azt diktálta belülről: Na most elvezetnek, félrevezetnek bennünket. Nem ez történt! Oda vezettek! Ott voltunk egy völgyben a Vereckei bércekhez látótávolság-ban. A gyönyörűséges egyházi rendezvény befejezését követően Gulácsi Lajos munkácsi református püspök mindenkit meghívott egy szeretetcsomag, átvételére, melyben ízletes ukrán étel és magyar üdítőital volt. Ezt követően kb. 25-30 autóbusz és sok személy- gépkocsi konvojban elől, hátul milicista kísérettel a szolyvai sírkertbe indult, ahol a „háromnapos málen- kij robot” magyar áldozatai emlékének adóztunk. A menet élén kereszt haladt, két oldalán egy-egy szép, kibontott nemzeti színű és ukrán zászló lengett, majd a zarándokok haladtak piros, fehér, zöld szalaggal díszített virágcsokraikkal. Az áldozatok jelképes sírját a „Boldog Asszony Anyánk” éneklésével közelítettük meg, melybe bekapcsolódott a már ott lévő hazai és vendégsereg is. A Himnusz éneklése közben a virágcsokrok elhelyezése történt. Mit vittünk Kárpátaljára? Elsősorban meleg szerete- tünket, hazafi Ságunkat. Vittünk továbbá 180 kötet mintegy 50 000 Ft értékű könyvet, valamint tartós élelmiszereket. Mit kaptunk mi? Meleg tekinteteket, az öröm különböző megnyilvánulásait, köszönetét. Amerre konvojunk elhaladt, integető és tapsoló embereket láttunk. Zarándoktársaimnak kivétel nélkül pozitív véleménye volt az útról, jóllehet a hágón az emlékműépítést megtiltották az ukrán hatóságok. Hálásan köszönjük a zarándoklat minden támogatójának és minden zarándoktársunknak a felejthetetlen lelki élményt. A magam nevében arra kérem az általam igen tisztelt ukrán népet és hatóságokat, hogy legyenek példamutatók, emberszeretők az ott élő magyar honfitársainkkal szemben! Egy résztvevő a szépszámú zarándokok közül. Estók Károly, Nyíregyháza Biztos, ami biztos: rendőri ébresztés 1996. augusztus 15-én hajnalban indultunk a verec- kei-hágói folyamatban lévő emlékmű avatására. Egy kis szorongás, mint mindenkiben, bennem is volt, főleg attól tartottam, nehogy elaludjak. Négy órára terveztem a felkelést. Eszembe jutott, hogy van ügyelet a nagykál- lói rendőrkapitányságon és én megpróbálom megkérni az éppen szolgálatot teljesítő rendőr urat. Még meg is mosolyogtam magamat, hogy mit ki nem találok, mert előtte a bátyá- mékat is megkértem, de gondoltam, biztos ami biztos. Sajnos egyedül élek és még ilyenkor is ez hátrányt jelent. Ez a cselekedete a szolgálatban lévő rendőrnek, aki engem négy előtt tízzel ébresztett, kimagaslóan példamutató magatartás, mert ki tudja mennyi sok gondja, sokkal fontosabb akadt neki egész éjjel és mégis volt ideje rám is. Legyen ez példa sok civil ember számára is, mert általában a mai világban nem a jó szándék, segítőkészség jellemző az emberekre. Nekem ez nagyon jól esett. Tisztelettel: Egy nagykállói özvegyasszony r m \' —A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA
