Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-27 / 226. szám
1996. szeptember 27., péntek HATTER Modern vályog géppel „vetve" A franciáktól átvett gép kiváló eszköz lehet a szociális lakásépítéseknél is Százezreket lehet megspórolni egyetlen házon az egyszerű földtégla „tojó" gép segítségével Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - GB) — A minőséget és korszerű technológiai megoldásokat szem előtt tartó SZAKSZIG Kivitelező és Szolgáltató Kft. kapta a környezetvédelem és infrastruktúra jegyében Mátészalkán megrendezett I. Szatmár Expó Nagydíját. E kitüntetés egyben jó alkalom is visszatekinteni a nyíregyházi cég legutóbbi szakmai bemutatójára, ahol egyebek mellett a vályogvetés egy modern változatával: a földtég- lagyártással ismerkedhetett meg a népes szakmai közönség. Az űj építőipari megoldásokat munkája során előszeretettel alkalmazó SZAKSZIG telephelyén egy kézi erővel működő téglapréselő gépet áll körül a cég tízéves jubileumát, eddigi sikereit ünnepelni érkezett népes vendégsereg. Miközben egy munkás földet lapátol az egyszerűnek tűnő szerkezet garatjába, hogy aztán egy mozdulattal összepréselje azt, egy másodikkal pedig kibuktassa a présből a kész földtéglát, megismerhetjük a modem, gépi vályogvetés eredetét és alkalmazásának lehetőségeit. Égetés nélkül — A gép Franciaországból származik, ahol a segítségével készült téglákból már évek óta építenek házakat. Francia megrendelésre gyártani kezdtük a préseket — ad tájékoztatást az előzményekről a debreceni Terra Center Kft. ügyvezető igazgatója Dankos Gábor —, majd menet közben tovább is fejlesztettük műszaki megoldásait. Most jutottunk el oda, hogy a hazai elterjesztésében is fantáziát látunk. Ebben partnerre találtunk a SZAKSZIG- ben. A „stabilizált földtégla” — miként az ismertetőből kiderült — háromnegyed rész agyagos földből készül, egynegyed rész sóder és némi cement hozzákeverésével. Nagy előnye, hogy a préselés után nem kell a téglát égetni, az a levegőn megszáradva válik építésre alkalmas falazóanyaggá, amely legnagyobb előállítható méretében körülbelül kétszerte nagyobb a hazai kisméretű téglánál. — Azon túl, hogy a bioépítészet egyik falazóanyagát látjuk a földtéglában, minket az motivált a gép Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei elterjesztésének elindításában — ad számot elképzeléseiről Bagaméri Lajos a SZAKSZIG, szakmai újdonságokra fogékony ügyvezető igazgatója —, hogy olcsó építési anyag helyben gyártására nyílik általa lehetőség. Akár úgy is, hogy a cégünk tulajdonában lévő gépet kikölcsönözzük építkezésekhez. Egy 80-100 négyzetméteres háznál ugyanis, számításaink szerint 270-300 ezer forintot lehet ezzel a módszerrel megspórolni. Olcsó megoldás — A franciaországi gyakorlatot, mely szerint ott munkanélküliek, hajléktalanok maguk építik fel lakóházaikat a saját maguk által gyártott téglákból, itthon is eredményesen lehetne alkalmazni a szociális lakásépítési programokban, ahol az önkormányzat venne meg egy gépet, amit a rászorult építők rendelkezésére bocsátana — vélekedik a présgép debreceni gyártója. — Annál is inkább, mert Magyarország területének 70 százalékán rendelkezésre áll olyan minőségű föld, amely alkalmas ennek a téglának az előállítására. Úgy számolunk, hogy a pincéből kitermelt föld a ház falazóanyagszükségletének 60 százalékára elegendő. A bemutató egyik neves vendége volt dr. Petró Bálint professzor, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának dékánja. Ha valakié, hát az ő véleménye mérvadó ebben a kérdésben: — Okos ötletnek tartom a földtéglagyártó gép honosítását. Tetszik benne a jelentős energiamegtakarítás, ami abból adódik: ha van alkalmas anyag, a tégla helyben legyártható, s nem kell azt messziről az építkezés helyszínére szállítani. Az ilyen „tojógépek” különösen jók ott, ahol sok fölös munkaerő áll rendelkezésre. Mint például itt Sza- bolcs-Szatmár-Beregben. A mostani bemutatón hallottak alapján igen megfelelőnek látszik a földtégla szilárdsága is. Miután pedig a hőcsillapítása jó, kellemes klímaviszonyokat lehet vele elérni a belőle épült házakban. Miként a legtöbben még emlékszünk: a régi vályogból épült parasztházakban sem kellett nyáron izzadni. Biotégla Ma divatos szóval élve valódi „bio” anyag a földtégla. Szilárdsági mutatóiban hasonlít az égetett rokonára, viszont esetében elmarad az égetés költsége, s szállításra sem kell drága energiát fordítani. A franciák tapasztalatai alapján három ember egy nap alatt 1000-1200 darabot képes a présgéppel gyártani, ami kétszeres meny- nyiségű kisméretű téglával egyenértékű. így aztán tovább gondolva a technológia hazai lehetőségeit, kiváló alkalmazási területe lehet a földtégla- gyártásnak, -felhasználásnak a mezőgazdaság: ahol, különösen a mai tőkeszegény világban végképp nem mindegy, mibe kerül a gazdának például egy istálló felépítése. Törő István tárcája C sípi a szúnyog az embert. Mintha egyszerre akarná a szúnyoghad jussát elvenni, elrabolni a még rabolnivalót. A növények, a gaz megértek, szinte megaszalódtak. Csak az almáskertek virítanak, temén- telenül sok gyümölccsel. A holtág partjára igyekszik az ember. Atverekszi magát a folyondárokon, tele lesz a bojtorján ragadványaival, s az istennyila belekapaszkodó tüskéivel. Valahogy ilyen ez a holtág környéke. Tele van sarjadék akácfával. A nagyokat levágták, tüzelőnek kellett, embermagas csonkokat hagyva. (Mondják azért, mert ebben a magasságban nem lehet hallani a fejsze hangját). A kényszer volt az úr, a kemény telet le kellett küzdeni valahogy. De a káka, a sás és a nád szépen díszük, élvezve a vízközeit, a megemelt szintet. Egyedülálló ez a holtág a maga nemében. Valamikor a szeszélyes folyó girbe-gurba kanyarjait igazították ki, nem is tudva, hogy ezáltal igazi paradicsomot alakítanak ki. Mert a holtág külön életet kezdett élni. A megszelídülő vízben gyorsan szaporodott a Parton vízivilág, úszó lápok alakultak ki, mely a pecások szeme láttára vándorol, s a legkülönfélébb madarak találtak hont maguknak. Csak egyvalami nem változott, hogy ez is biológiai képződmény, törődni kellene vele, mint más tóval, természetes, vagy mesterséges vízzel, akár a Balatonnal. A holtágtól mindig csak elvettek, sohasem adtak neki semmit szennyezőanyagon kívül, melytől eldöglött a hal, a szervesanyagtól burjánzóit a vízi növényzet, hínár, fűlencse lepte be. Csak az árvízkor, annak is már huszonhat éve, töltődött fel, akkor megmutatta mire képes, elsodorva azt a néhány falut, mely ott fekszik beszorítva, az élő és holt folyó között. Ülünk a pecásokkal, füstölünk a szúnyogok ellen. Ok mindig várnak valamire. Legendákat mesélnek a valamikori halakról, melyeket szigonnyal fogtak, meg varsával. Mára ezek a halak eltűntek, megette a víz, meg a rohanó élet. Ma a telepítéseké lenne a jövő, hiszen a nemesebb halfajta természetes környezetben alig szaporodik. Csak a keszegféle, kárász, törpeharcsa, mely a farka tövéig nyeli a horgot, s a paptetű, az emberek bosszantására. Néha a csuka, mely ilyenkor a nyár végén mutatja meg milyen jó dolog nagyúrnak lenni e hatalmas vízben. Beszélnek a horgászok telepítésekről is. Áldását ugyan kevesen érzik, mert azt rendszeresen össze is szedik motorcsónakkal, s a legkülönfélébb horgászati eszközökkel. Legalábbis a horgászok erről panaszkodnak. Az övék csak a türelmes várakozás, mert lassan csak az marad meg a nagy ígérgetésekből. Várni a jóra, hiszen mindig volt, aki egyengesse az egyén útját, lemondással, lassú halálra ítélve. Mint ezt a holtágat. Bár ez túlélt rendszereket, matuzsálemi embereket, s mindig reménységgel hívott magához ifjat és aggot. Ha más nem, gombaszedésre a parton, mert esősebb évjáratokban káposztafej nagyságú pöfete- gek terpeszkedtek az aljnövényzet között, s a csiperkétől at nagy őzlábig minden megtalálható volt. Csak türelem kell hozzá, s kitartó várakozás. Aztán megbolydul a víz. Az öreg ifjonti hévvel kapja el a botot, vág be, s már tekeri is. Szép lassan, komótosan irányítja ki. Potyka ezüstkárász, nagy hassal. A feszültség feloszlik, az öreg csak most kezdi szipákolni az izgalomtól majd bealudt cigarettáját. —Ez van itt uram—mutatja. — Néha aranyozott a pikkelye, meg keszeg, a veresszárnyú. Nekünk csak ez jut. De majd tengeritöréskor a csuka. A nap sugarai még acélosak. Most kezdik sorozni a bokrok tövébe húzódott kétlakiakat. Mert években is mérhető, amit itt már eltöltőnek, csodálva a vízi világot, a vadkacsákat, melyek mostanára kikerekedtek, s repülésükkel megbontják ezt a nyugalmat. De kijönnek, mert a vízpart csábít, hátha lesz más, hátha megindul, s nekem mesélik életük nagy halát, mely rendszerint elment, beleakadt a hínárba, elszakította a zsinórt, s ördög tudja hogyan, de az emlékezetben mindig az a legnagyobb, ami nincs. Viccelődve Kovács Éva z egy hülye vicc vót —mondja a közkedvelt rádiókabaré egyik szereplője olyan esetekben, amikor nyilvánvaló: beszélgetőtársa olyasmivel próbálja megetetni, amiről már első hallásra egyértelmű és nyilvánvaló: hihetetlen, sületlenség, félrevezető, kár is beszélni róla. Rossz vicc — mondhatjuk mostanában a kabarészereplőnél kissé finomabban szinte megtévesztésig hasonló esetekben. Miről is van szó? Mindössze arról, hogy ezekben a napokban, hetekben mintha némelyek rendre bolondnak néznének bennünket. Egyik nap arról beszélnek, hogy veszélyben vagyunk, bármikor levegőbe röpülhetünk, mert a csernobili atomerőben olyan reakciók zajlanak, melyeknek végkimenetele kiszámíthatatlan, illetve nagyon is kiszámítható: egy esetleges atombaleset megakadályozására az illetékes országnak, az ország szakembereinek se pénze, se lehetősége. Másnap olvashatjuk, hallhatjuk a cáfolatot is, mely szerint a hír nem hír, sokkal inkább rémhír, s csak arra szolgál, hogy az ukránok egyes képviselői a világtól Csernobil ügyében pénzhez jussanak. Aki csak eddig figyeli a történetet, akár kényelmesen hátra is dőlhet. Egy állítás, egy cáfolat, arányos a dolog. Hátradőlni, megnyugodni azonban mégse igen van módja, mert ugyanakkor hallja a következőket is: Hegyeshalomnál egy elképzelt sugárkatasztrófa megszüntetésére folytatnak imitált gyakorlatot, a határsávon radioaktív sugárzás mérésére alkalmas eszközöket helyeztek üzembe, s az osztrák és magyar szakemberek munkáját megtekintette mindkét állam honvédelmi minisztere is. A szakember a nyilvánosság előtt állította: semmiféle összefüggés nincs a Cser- nobillal kapcsolatos hírek meg a hegyeshalmi gyakorlatozás között, véletlen egybeesésről van szó. Komoly embernek látszott, szeretnék hinni neki. Tiszta szívből remélem, őszintén beszélt, s a kabarét idézve nem kell majd egyszer mégis azt mondanunk neki: na, hallja, ez bizony nagyon hülye vicc vót... Vigyázz, fiam, borvidékhez érkeztünk... Ferter János rajza BBfk C* JilIfitHÍit-Tfll Fázós érvek Cservenyák Katalin A zt hiszem, már úgy fogok megfagyni, hogy soha meg nem tudom, milyen észérvek vezérelték a döntéshozókat, amikor úgy határoztak: ezentúl nem a napi átlaghőmérséklet, hanem a szomszéd Mari néni vagy a nagy- családos Tóbiás fizetőképessége dönti el, elég hideg van-e már a fűtéshez. Számtalan kényelmi szempont szól a távfűtés mellett, én azt nem is vitatom. Mert az embernek nem kell minden reggel kisala- kolni a cserépkályhát, se szenet hordani a pincéből, fát aprítani gyújtásnak, satöbbi, satöbbi. Ámbátor az utóbbi megoldás mellett szól mégis, hogy a cserépkályha legalább valamennyire meleg. A radiátor viszont jéghideg. Hallottam olyan lépcsőházról, ahol nem győzték gyanúsítgatni egymást a lakók: vajon melyiküknek lehet tartozása, ki miatt kell elszenvedniük a kollektív büntetést. Hosszas nyomozás után kiderült: valami évekkel ezelőtti, még csak nem is nagy összegű számla nem jutott el egy lakóhoz, s mert soha senki nem kérte tőle a pénzt, így azt sem tudta, hogy tartozik. Az eredmény? Egy kismama úgy belázasodott a jégveremmé lett összkomfortban, hogy nem szoptathatja gyermekét. Tovább megyek: az egyik nyíregyházi társasházban olyan döntést hozott a lakó- közösség, hogy a pótfűtéshez valamennyi lakó beleegyezése szükséges. Ameny- nyiben egyetlen ember is ellenzi, nem lehet megindítani a fűtést csak akkor, ha az ellenkező lakó fűtésdíját ösz- szedobják a többiek. Naná, hogy mindenki az az egy akar lenni... Úgy gondolom, akármennyire is fontos a demokrácia, vannak dolgok, amiket nem szabad szavazás tárgyává tenni. A távfűtés esetében ugyanis igazából nincs is választási lehetőség: vagy úgy dönt a többség, hogy nincs hideg — és a kisebbség megfagy —, vagy úgy, hogy hideg van — és a kisebbség is kénytelen fizetni. íj. aüd
