Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-01 / 179. szám
1996. augusztus 1csütörtök Kelet-Magyaroiszág 13 SZÍNES OLDAL V'>T » Nyugta Július 28-ai hatállyal módosult a vásárlók minőségi kir fogásainak intézéséről szóló rendelet. Iván László tói, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség felügyelőjétől azt kérdeztük, mi ennek a rendeletmódosításnak a lényege. — Az ide vonatkozó passzus a következőképpen szól: „a vállalat a vásárlói kifogást csak az áru eladásakor adott fizetési bizonylat bemutatását követően köteles megvizsgálni”. Tehát ez azt jelenti, ha nincs nyugta, a kifogással nem köteles foglalkozni a kereskedő, sőt a felügyelőség sem tehet érdemben semmit fizetési bizonylat hiányában. Ennek egyenes következménye, hogy a vásárló közvetlen érdeke, hogy nyugtát kérjen a kereskedőtől. f®,--*-—’-M ■ V ■ • > r . . .*' ■ ,í * ' -> Lutri A lottójáték régi formája a múlt század végéig. — Átvitt értelemben: kockázatos dolog. „Nagy lutri ilyen útnak pénz nélkül nekivágni” — térfás szülői fenyegetésben vigyázz, men kihúzod a lutrit (kikapsz, megjárod). Az eredetibb lottériából rövidült németes hatása; ebben akárcsak a mai lottóban, a francia lot (sors) rejtőzik. Elavult szó. b:. ..... Felszakadozik a felhőzet, majd egyre több napsütésre számíthatunk. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17, a legmagasabb pedig 25- 30 fok körül alakul. Kedden este tartotta harmadik születésnapját a nyíregyházi Casino. Ezen az estén ingyenes volt a belépő, a résztvevők között pedig ajándéksorsolást tartottak. Az est fénypontjaként egy óriási marcipántortát vágtak fel. amiből mindenkinek jutott. A születésnapi estén azt is bejelentették, szeptembertől két órával hamarabb, délután négy órakor nyit a Casino. Képünkön a születés- napi tortát Nádasdi István, a Zefirusz Kft. tulajdonosa. Somogyi József, a Magyar Játékkaszinók Kft. ügyvezető igazgatója és Horovitz János, a nyíregyházi Casino igazgatója fújta el Harasztosi Pál felvétele Nocsak □ Keddre virradóan kórházba szállították a 73 esztendős Jelenei Bonnert, a néhai Andrej Szaharov akadémikus és polgárjogi harcos özvegyét. Az asszony, aki férje oldalán, majd annak halála után maga is részt vett a polgárjogi küzdelmekben, szívrohamot kapott. A hírt csak kedden este jelentette az Interfax, Bonner egyik rokonának közlésére hivatkozva. □ Egy Oslóban nemrég elvégzett felmérés szerint tíz 35 éven aluli norvég felnőtt férfi közül legalább hat alkoholproblémákkal küzd. Az oslói megkérdezettek körében 62 százalékuk legalább háromszor, de több ennél is többször szembesült az alkohol hatására fellépő problémákkal. A helyzet azonban a legfiatalabbak, a 25 éven aluliak esetében a legsúlyosabb. □ Oroszország távol-keleti részén veszett kutyát evett meg kilenc éhes gyermek. Valamennyien kórházba kerültek, s bár állapotuk kielégítő, még hosszú ideig ápolásra szorulnak. Az Interfax független orosz hírügynökség szerdai jelentése szerint az eset a szibériai Tengermelléki terület egyik településén történt, amelynek bányász lakosai már fél éve nem kapnak fizetést. □ A szardíniásdobozoknak és csokipapíroknak köszönhette megmenekülését egy 77 éves olasz orvos-, aki hegyi túráján eltévedt, s a hulladékokat útján hátrahagyva próbált jelt adni magáról a megmentésére indulóknak. Az ötlet valóban használhatónak bizonyult: a mentőalakulatokat a hulladékok elvezették egyészen addig a szénapajtáig, amely éjszakára végül menedéket adott az eltévedt férfinak. Fiedler Barnáné W ti 'I~¥l Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (I. Z.) — Kedves, megnyerő mosolyával, s fiatalokat megszégyenítő életerejével minden ismerőjét lenyűgözi, gyűjtőtársai csodálattal s tisztelettel tekintenek reá. Fiedler Barnáné, Magdi néni idén márciusban volt hetvenkét éves, de elmondása szerint sosem zavarta a kora. Aktív kereső korában a asvanygyujto Statisztikai Hivatalnál dolgozott. Szabad idejében rengeteget járt kirándulni férjével, családjával. Nagyon sok szép helyen megfordultak, de ő akkoriban még csak másik hobbiját, a fotózást gyakorolta. Az ásványokat már nagyon régóta csodálja. Öccse, aki kohómémökként dolgozott, szintén ennek a hobbinak él, s az évek során rengeteg szép ásványt gyűjtött össze bányákból, friss feltárásokból, még a gyűjtőmozgalom fellendülése előtt. Magdi néni tíz éve, egy mini kiállításon bukkant rá a nyíregyházi Koch Sándor Ásványgyűjtő Kör tagtoborzó jelentkezési lapjára. Azóta a kör aktív tagja, s ezen a kiállításon vette az első követ is, egy szép kalcitot. Állítása szerint sosem késő elkezdeni, igaz, cseppnyi keserűség is bujkál szavaiban, mert annak idején rengeteg helyen jártak a férjével külföldön, s ha mindenhonnan csak egy ásványt hozott volna, akkor most még értékesebb lehetne egyébként is kiemelkedően szép gyűjteménye. Azokra a darabokra a legbüszkébb, melyeket saját maga talált. Sajnos, a térde már nagyon fáj, s ez megakadályozza a komolyabb gyűjtésben, bár ha csak teheti, részt vesz a kör által szervezett túrákon, legutóbb Erdélyben jártak. A családban öröklődik a hobbi, legutóbb például dédunokája hozott nagyon szép köveket Báli szigetéről, Indonézia mellől. Halálszúnyog t Torokerősítés Genf (MTI-Panoráma) — Maláriában meghalt égy svájci postás, akit a Genf-Cointrin nemzetközi repülőtéren landolt géppel érkezett fertőzött szúnyog csípett meg — közölte a kanton illetékes egészségügyi hatósága. Az ötvenéves férfi a napokban egy genfi kórházban hunyt el, ahová sürgősséggel vették fel, miután kezelőorvosa nem tudta idejében megállapítani a maláriát. Dr. Letizia Toscani tisztiorvos szerint egész kivételesen ritka tragédiáról van szó. Az utolsó hasonló, de nem halállal végződött eseteket 1989- ben észlelték Svájcban. Világrekordot döntött mutatványával a vietnami Chu Tan Cuong a németországi Halléban. A férfi egy 11 tonnás tehervagont a torkának támasztott lándzsával több mint 31 méteren át tolt AP-felvétel „ r',i) ’ f ^ { "“r t * i ö s, ají't* "r t-'v ^ ájjÉfc ^ * j* ? < v * Horoszkóp III. 21.-IV. 20. A ■> munkahelyén valaki ;> > milyen konfliktusba keveredhet a főnökével, esetleg abeosztottjával. Próbáljon meg kompromisszumos megoldást találni. 0 IV. 21.-V. 20. Ne törődjön a rosszin- dulatú megjegyzésekkel, mert azokat teljesen alaptalanul gyártják ön ellen. Álljon a sarkára, de semmiképpen ne próbálja meg kideríteni, hogy ki áskálódik, inkább felejtse el azonnal. , , V. 21.-VI. 21. Iga- zán jó napra számít- J i JV hat úgy a magánéletében, mint a munkahelyén. Újult erővel vághat nagyobb feladatokba is, olyanokba, amikről eddig úgy hitte, meghaladják az erejét. _ VI. 22.-VII. 22. Ne üljön ölhetett kéz- VJSc zel, mert ha valamit el akar érni, azért önnek is lépéseket kell tennie. Harcoljon inkább, meglátja, meglesz az eredménye. ^ VII. 23.—VIII. 23. gfegni Ráfér önre a pihe- í\ *TV nés, mert kissé túlhajtotta magát az utóbbi időben. Partnere már régen szeretne önnel elmenni valahová nyaralni, most itt a jó alkalom, hátha az időjárás is a kegyeibe fogadja önöket. M &. vni- 24.—IX. 23. lt Megint elkapta va- lamilyen rendcsiná- lási roham. Ha úgy érzi, hogy mindenáron fel kell forgatnia az egész lakást, legalább kíméletesen tegye, ne üldözze el családtagjait otthonról. v . IX. 24—X. 23. Ne í vállaljon semmi"W W- lyen kockázatot, s most az egyszer ne az érzelmeit hívja segítségül egy fontos döntésben, hanem próbáljon meg az eszére hallgatni. X. 24.-XI. 22. Ha f még a partnerében onv3 sem bízik meg, akkor igazán nem számíthat senkire, csak egyedül saját magára. Az viszont ebben a helyzetben kevés. Ossza meg gondjait másokkal, hogy segíteni tudjanak.- . XL 23.—XII. 21. Csak önön múlik, Älx hogy áll vagy bukike egy bizonyos dolog. Nézzen szembe a tényekkel, mert csak így érhet el sikereket. Ha struccpolitikát folytat, menthetetlenül ön lesz a vesztes. \j t V Régi magyar név felújítása. A boglár fémvereBOGLÁRKA ék’ k ö - j vés, gyöngyös, zomán- cos gomb alakú ékszer, ; ám a boglárka növény jelentésének is szerepe lehet. További névnapok: Ele. Ézsaiás, Fodor, Galatea. Gusztáv, Kleopátra, Mahália, Makabeus, Nadinka, Nádja, Orchidea, Pál, Pálma, Pénelopé. Peónia, Péter, Reményke, Tulipán. Zsófia. Konstantinápolyban a császári kor idején az / augusztusban rendszeresen fellépő járványos betegségek ellen a lakosság a szent Keresztnél keresett oltalmat. Július utolsó napján a császári kincstárban őrzött eredeti Kereszt ereklyét ünnepélyes körmenetben átkísérték a Hágia Szófia székes- egyházba, s ott kitették a főoltárra. Hetvenöt éve született Sepsiszenígyörgyön Izsák József 1 1921 romániai magyar irodalomtörténész, kritikus. 1958-tól Marosvásárhelyen az Igaz Szó szerkesztője. 1960-tól pedig ugyanott a pedagógiai főiskola tanára volt. Kortárs irodalommal és a román-magyar irodalmi kapcsolatokkal foglalkozik. XII. 22.-I. 20. Ne vállaljon olyan sok (TT) munkát, mert nem tudja mindet elvégezni időben. Adjon át belőle másoknak is, ne higgye, hogy ők nem tudják ugyanolyan jól elvégezni, mint ön. p I. 21.-II. 20. Ha a lelkében rendet utesz, a környezetében is sikerül majd megteremtenie azt a nyugalmat, amire most önnek nagy szüksége van. Távlati terveit is csak így tudja majd megvalósítani. II. 21.-III. 20. Konfliktusra szá- míthat a magánéletben, de hamar túlteszi majd magát rajta. Ne szálljon senkivel vitába, mert ön húzhatja a rövidebbet, és ebből kellemetlensége származhat. Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -154 apad. 12%, 21,0 fok; Vásárosnainény- nál -126 cm, apad, 9%, 2Ö,2 fok: Záhonynál -216 cm, apad, 10%, 21,6 fok; Dombrádnál 50 cm, apad, 23%, vízhőfok nincs je- ; lezve. A SZAMOS Csengéméi -44 cm. apad, 5%, ; 23,2 fok: a KRASZNA Ágerdőnél 98 cm, állandó, 18%, 21,8 fok; a TÚR Garbóiénál -79 cm. apad 8%, 19,8 fok. j| Megér ff egy mosolyt jfj —Mit tudsz a Holt-tengerről, Ancika? Kis szünet után: — Holtakról csak jót, vagy semmit... Hírügyeletes: GYÖKKÉ LÁSZLÓ Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztés):-w «-.Briefe-., _____________i .. Tengerszint A vízszint gyors emelkedése fenyegeti a lendületesen fejlődő kínai parti régiókat — írja egy nemrégiben készített tanulmány alapján a China Daily. A kínai partvidék közelében az utóbbi fél évszázadban évente 1,2-2 millimétert emelkedett a tenger szintje, míg a világ más részein ez csak 1,1-1,7 milliméter volt. A tanulmány megállapítja, hogy az ország déli partvidékét mosó tenger szintje mintegy 70. centiméterrel magasabb, mint az északi részeken. A szakértők azt jósolják, hogy 2030 és 2050 között a globális felmelegedés következtében a Gyöngy-folyó deltájánál 26-42, míg Sanghajnál 43-69 centiméteres vízszintemelkedés következik be. ' Arckép