Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-26 / 198. szám

1996. augusztus 26., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kamaszkorban a színház A jobb teljesítmény erősebb nyomot hagy a lelkeken, mint a hivatalos elismerés Képünkön Léner Péter, Csíkos Sándor és Verebes István Harasztosi Pál felvétele Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Szín­háztörténeti szempontból nem, de egy színház életében jelentős évfordulóvá emel­kedhet tizenöt esztendő. A Móricz Zsigmond Színház társulata szombaton sze­rény, de bensőséges ünnep­lésre, emlékidézésre hívta mindazokat, akik az elmúlt másfél évtizedben sokat tet­tek azért, hogy Thália ne csak alkalmi vendég, hanem állandó lakója is legyen Nyíregyházának. A meghívást sokan elfogadták, így a színház korábbi működé­sét meghatározó egyéniségek közül többen részt vettek a tár­sulati ülésen. Verebes István bevezetőjé­ben néhány gondolatban felvá­zolta a mai magyar színjátszás, a színházi élet „sanyarú” ál­lapotát, amely — működését tekintve — gyakran ki van szolgáltatva különféle politikai szándékoknak. Napjainkban nemcsak a Móricz Zsigmond Színház, hanem minden ma­gyar nyelvű színház önmaga fennmaradásáért küzd. A itteni társulat jeles végvára volt a magyar színjátszásnak az el­múlt tizenöt év alatt, jogosan ünnepelhet, mert mindvégig megmaradt az igényesség ott­honának, nem engedett az ol­csó csábításnak. — Ez a szín­ház akkor szerezte meg közön­ségének pártolását Vörös­marty, Krúdy, Móricz, Németh László, Ratkó József, Schiller, Shakespeare és mások művei­nek bemutatásával, amikor a színházak jelentős része egyre gyakrabban prostituálódott. Minden arra csábított, hogy a művészet az anyagi érdekek irányába mozduljon el. A tár­sulat megmaradt az értékek mellett annak ellenére, hogy a hivatalos elismerés az utóbbi években elmaradt. Dolgozni kell. Bízunk benne, hogy a jobb művészi teljesítmény erő­sebb nyomot hagy majd a lel­keken, mint a hivatalos elisme­rés. A direktor után Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke kö­szöntötte az ünnepélyes társu­lati ülés részvevőit. Többek között arról beszélt, hogy ti­zenötévvel ezelőtt ugyanolyan nehéz gazdasági körülmények között kellett a színházalapítás feladatát elvégezni, mint ami­lyen nehéz viszonyok között kell ma működnie az intéz­ménynek. Nehéz, de szép feladat, hogy ebben a három részre szakadt országban a művészeknek itt kell helytáll­niuk. Felbermann Endre alpolgár­mester arra emlékeztetett, hogy a színház nemcsak az ér­zelmekre hat, hanem lehetősé­ge van arra is, hogy befolyásol­ja az emberek gondolkodását, segítsen a közösségformálás­ban. A Móricz Zsigmond Szín­ház ezt a kötelezettségét eddig kiválóan oldotta meg. Ezután azok szóltak, akik az elmúlt másfél évtizedben sokat tettek a színház jó működésé­ért. Elsőként Gyúró Imre a volt megyei tanács elnökhelyettese beszélt. — A színház akkor jó, ha visszatükrözi korát — mondta. — Régi gondolat ez, de érdemes az igazságtartal­mára figyelni ma is. Ha a kö­zönség úgy érzi, hogy ez meg­történik, akkor kedveli a szín­házat. Az elmúlt évek érdek­lődése azt mutatta, hogy a színház teljesítette ezt a külde­tését. Gyúró Imre után a színház eddigi igazgatói szóltak: Bo- zóky István, Léner Péter, Csi­kós Sándor. Mindnyájan azt mondták, hogy tartalmas éve­ket töltöttek az intézménynél, és ma is szívesen gondolnak vissza a színházteremtés már-már mámoros lendületére. Az ünnepi társulati ülésen ke­rült sor az Örökös tagsági cí­mek átadására. Posztumusz­ként kapták: Pankotay István, a befogadó színház igazgatója, Gerbár Tibor és Mensáros László színművészek. A szín­ház alapító tagjai: Bárány Fri­gyes, Csorba Ilona, Hetey László, Holt István, Máthé Eta, Szabó Tünde, Szigeti András, Simor Ottó. A három direktor: Bozóky István alapító tag, Lé­ner Péter és Csikós Sándor. Délután Művészkörrel foly­tatódott az emlékidézés, este pedig nagysikerű „gálával”. Ezúttal azonban a társulat tag­jai szórakoztatták egymást, sok-sok improvizációval, de mindvégig bensőséges hangu­latban. Jó volt látni, hogy a tár­sulattól korábban megvált mű­vészek közül többen visszajöt­tek, hogy köszöntsék a szín­házat és a jelen lévő közönsé­get. Mese, olvasmány, kaland Beszélgetés a gyermekek írójával, Csukás Istvánnal, a Cimbora Vakáció ürügyén Budapest (MTI) — A MTV Ifjúsági- és Gyermekműsorok Stúdiója ötödik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Cimbora Vakációt. Az alkotó­táborban 200 hazai és 100 kül­földi gyereket láttak vendégül, akik tíz napon keresztül együtt muzsikáltak, filmet forgattak, képzőművészeti alkotásokat készítettek, s megismerkedtek honfoglaló őseink életmódjá­val és szokásaival. A táborozás célja, hogy a gyerekek élmé­nyei jól szolgálják majd a né­pek közötti megbékélés ügyét, és egy másik, szebb Európát építsenek maguk köré. — Nagyon elszántan kell szeretni manapság egy ügyet, hogy valaki szinte pénz nélkül létrehozzon egy ilyen nagysze­rű vállalkozást—mondja Csu­kás István, számos gyerek­könyv és -műsor megálmodó­ja. E. Szabó Márta évek óta ki­lincsel, könyörög, hogy történ­jen valami a gyerekműsorok háza táján. Ő tudja, hogy a srá­cok szellemi órája gyorsan ke­tyeg, négyévenként van egy váltás: kicsinek mese, a na­gyobbnak olvasmány, a ka­masznak kaland kell. Senki nem úgy születik, hogy min­dent tud; járni, futni, beszélni is lassacskán tanulunk meg. A gyerek fejlődési periódusaira nemcsak a családnak, hanem a politikusoknak is oda kell fi­gyelniük, mert ha korszakok maradnak ki az életéből, csak félig kész ember lesz belőle. O Mindenki rohan, próbál megélni, kevés idő jut a gyere­kekre, a televízió az óriás óvó­néni, illetve az elektronikus nagymama. — Épp ezért kellene jobban figyelni, hogy mi kerül adásba, mert a televízió a legfőbb in­formációforrás kicsinek, nagy­nak egyaránt. Konzerv műso­rok, bugyuta, agresszív mesék uralták el a televízió képernyő­jét, alig készül új ifjúsági- és gyermekműsor, pedig ha nincs megjelenés, nincs fejlődés. Négy év óta harcolok, hogy szerezzek egy kis pénzt a Ke­ménykalap és krumpliorr foly­tatásához. Számos alkalom­mal, mindig nagy sikerrel is­mételték meg a televízióban, ennek ellenére a Magyar Moz­gókép Alapítvány még csak nem is válaszolt a kérésemre. O Pedig sikert sikerre lehet­ne halmozni, a gyerek fantasz­tikusan hálás közönség. — Ha körbenézünk ezen a területen, elszomorító kép tá­rul a szemünk elé. Ha a gyerek ideje nincs okosan kitöltve, ak­kor csavarog és mindenféle ne­gatív hatás éri. A pedagógusok munkanélküliségét is lehetne csökkenteni, ha nyitott szelle­mű szakköröket szerveznének, amellyel lekötnék a srácok ide­jét és figyelmét. CJ Este, otthon a fáradt szü­lő megint csak a televízió elé ülteti a gyereket. — Az a baj, hogy ott meg csak a kapzsi Dagobert bácsi­val, vagy a Cartoon Network különböző agresszív alakjaival találkozik. A franciák már boj­kottot hirdetnek e műsorok el­len, nekünk sem kellene min­den kultúrszemetet átvenni. Mintha a parlamentben min­den képviselő vak és süket len­ne, nincs renoméja a gyerekek ügyének: az iíjúságnak szánt kulturális kínálat a nullával egyenlő. A szülőt nem szabad­na egyedül hagyni az utód ne­velésében, így a nemzedékek nem tudnak egymással mit kezdeni. Mindent el kellene követni a rossz környezeti ha­tások ellensúlyozásáért, és di­vatot csinálni abból, ami hasz­nos és előremutató. A gyerek befogadó képessége végtelen, rajtunk múlik hogy élünk vele! Ez várható HÉTFŐ: — Körzeti földár­verés a barabási művelődé­si házban. — Ülést tart a nyíregyházi városi önkor­mányzati képviselő-testü­let. — Vitafórumot tart a KDNP Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete a kormány kétéves tevékeny­ségének hatásairól, az ellen­zéki pártok képviselői és a lakosság részvételével a művelődési központban Nyíregyházán. KEDD: — Sajtótájékoz­tatót tart az MSZP Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Elnöksége Kiss Péter munkaügyi miniszter rész­vételével Nyíregyházán. CSÜTÖRTÖK: — Kon­ferencia a korszerű idősellá­tásról Nyíregyházán. PÉNTEK: — A révkomá­romi Jókai Mór Színház vendégjátéka Nyíregyházán a szabadtéri színpadon. Mű­soron, Wessermannh-Le- igh-Darion: La Mancha lo­vagja c. darab. SZOMBAT: — Megkez­dődik a IV. Nemzetközi Képzőműves Találkozó Nyíregyházán. — A Koch Sándor Ásványgyűjtő Kör kiállítása nyílik Nyíregyhá­zán. —Időközi önkormány­zati választás Balkányban. VASÁRNAP: — A Man­dala Dalszínház előadása Kaszás Attila színművész vendégszereplésével Nyír­egyházán a szabadtéri szín­padon. Műsoron Presser- Sztevanovity-Horváth: A padlás c. darabja. Fogorvosok világkongresszusa Budapest (KM) — Ma­gyarország a fogszuvasodá- sos betegségek európai lis­táján 32 ország közül a 29. helyen áll. Különösen ag­gasztó a helyzet a gyerme­kek fogegészségügyi álla­potában. Az öt-hatéves gyermekek 70 százalékának van már rossz foga, a 12 év körülieknek legalább há­rom, a kamaszkorúaknak legalább 4 foga szorul keze­lésre. Az állampolgárok több mint fele nem jár rend­szeresen fogorvoshoz, és a fogászat finanszírozási rendszerének módosítása óta sem keresi fel több beteg a rendelőket. Az állampol­gárok többsége nem tudja, hogy jövőre várhatóan csak azok kaphatnak majd társa­dalombiztosítási hozzájáru­lást bizonyos fogkezelések­hez, akik részt vesznek az évenkénti ellenőrzésen. Mindez a Magyar Fogorvo­sok II. Világkongresszusán hangzott el, amely vasárnap fejezte be tanácskozását. A 15 országból érkezett mintegy 400 résztvevő a fo­gászatban alkalmazott leg­újabb diagnosztikai és keze­lési eljárásokról cserélte ki tapasztalatait. Előadások hangzottak el az ultrahang szájsebészeti alkalmazásá­nak jelentőségéről, a fogbe­ültetésekről, a szájüregi da­ganatokról, valamint a hip­nózis fogászati alkalmazá­sáról. A konferencián fel­hívták a figyelmet a meg­előzés korszerű módszerei­re, különös tekintettel a só- flourid-program bevezeté­sének magyarországi lehe­tőségeire, és szó esett a be­teggel való foglalkozás eti­kájáról is. M i rmustra A rászorulóknak... ...gyűjtik a budapesti Petőfi Csarnokban vasárnap reg­geltől estig a ruha- és tan­szeradományokat. Ezek a szegényebb sorsú gyerme­kekhez fognak eljutni. Le­hetőség lesz a tankönyvek cseréjére is. (MTI) Nemzetközi... ...Intemetkonferencia kez­dődött tegnap Budapesten. Magyarországon már 30 ez­ren kapcsolódnak a hálózat­hoz, lényegesen többen, mint a szomszédos orszá­gokban. (MTI) A kamarák... ...veszik át januártól az ön- kormányzatoktól a vállal­kozói igazolványok kiadá­sának jogkörét, s rövidesen a kamarai ügyfélszolgálat feladata lesz a vállalkozói igazolványok intézése is — jelentették be tegnap. (MTI) Száz esztendővel... ...ezelőtt indult útnak a Bód- va-völgyi vasút első szerel­vénye. Ä centenárium alkal­mából az 57 kilométeres pá­lyaszakasz minden telepü­lését érintő egész napos em­lékünnepséget tartottak szombaton. (MTI) Hálaadó... ... istentisztelettel és népün­nepéllyel egybekötve átad­ták a bősi vízlépcsőrendszer dunacsúnyi zsilipkamráját. A dunacsúnyi, régi, Dunát elterelő gáton épült zsilip­kamra az eredeti tervek sze­rint felépült, de üzembe nem helyezett dunakiiiti gá­tat hivatott pótolni. (MTI) Ma mágziez nem ári Nagy teljesitmenyu, _ r|,f0| Mozgásban ______a z______üzlet felújított mobiltelefonok flf!ß 'L M ©ÖOO • óriásikedvezménnyel ft'*» IrttíV6** v^«aXeT augusztus 30-aig! OtÜí J11 / ugjepe’ aszódi ZOLTÁN • kovács SÁNDOR • scwtojanos ,; | jSÍ t"~ .. ortdSZ®* WfSTEl FORGALMAZOK NYÍREGYHÁZA NYÍR MOBILÍASTKFT CAN ) J| I fm Ba | TEl EAST KFT * MÁTÉSZALKA SZUPERIMfO INFORMÁCIÓS ES REKLÁMIRODA lffSf S’* \ I &» f jfejg? • MÁTÉSZALKA. CAN-TEL-EAST KFT WL J | LL P# • NYÍRBÁTOR SZUPERINF0 INFORMÁCIÓS ES REKLÁMIRODA RADlórflEFON KFT

Next

/
Oldalképek
Tartalom