Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-31 / 203. szám
SPORT 1996. augusztus 31., szombat Eltemették Kovács Györgyöt Nyíregyháza (KM) — Pénteken délben református szertartás szerint temették el Kovács Györgyöt, a Kelet- Magyarország nyugdíjas sportrovatvezetőjét, a NemVégső búcsú Kovács Györgytől Harasztosi Pál felvétele Érmek reményében Hét nyíregyházi a rádiós tájfutó EB-n Nyíregyháza (KM) — Vasárnaptól péntekig a Rilai hegység egyik síközpontjában randevúznak a kontinens legjobb rádiós tájfutói. Bulgária ad otthont a sportág Európa-bajnokságának, amelyen ott lesznek a magyarok is. A színeinket képviselő tucatnyi versenyző közül heten nyíregyháziak. Amint aziVenczel Miklós klubvezetőtől. megtudtuk, kedden és csütörtökön lesz a két versenynap, hogy mikor rendezik a rövidhullám és mikor az ultrarövidhullám versengését, azt még nem tudni. Ami a nyíregyházi szereplőket illet, Zarnóczai Klára címvédőként áll rajthoz, remélhetőleg ismét a dobogó legfelső fokára állhat. Csapatban Horváth Judittal együtt esélyesek dobogós helyezésre. A férfiaknál Szedlár Károly egyéniben dobogóközeiben végezhet, főként rh-ban, csapatban pontszerző lehet. Az old-timereknél Orosi Jánostól érmet várnak, remélhetőleg nem újjul ki sérülése, és csapatban is sikeres lesz. A jó helyezésre esélyes férfi ificsapatot nyíregyházi hármas alkotja. Egyéniben Cserpák Zsolt akár az élen is végezhet, de Halmay Balázs és Venczel Gábor is köny- nyen okozhat meglepetést. Hétvégi sportműsor Szombat JETSKI. High-Tech Kupa, országos bajnoki futam (kötelező edzés), sóstói tófürdő, 14. KÉZILABDA. Millecen- tenáriumi Kupa. fehérgyarmati sportcsarnok, 11 és 14.30. RÖPLABDA. Nemzetközi női torna, 3-as iskola, 9 és 14. LABDARÚGÁS. Megyei II. osztály (kezdés 16.30): Tiszabecs—Biri, v.: Veres A. (Nagy József, Nagy Gy.), Jánkmajtis-Va- ja, v.: Mónus (Radványi, Vámos). NB Il-es utánpótlásbajnokság: Tiszavasvá- ri Alkaloida—Tiszakécske, ifi „B”, 11, v.: Fekete. Ifi „A”, 13, v.: dr. Jekő. Vasárnap JETSKI. High-Tech Kupa, országos bajnoki futam, sóstói tófürdő, 10. KÉZILABDA. NB II., női: Nyírbátor-Hajdúnánás, 11. NB II,, férfi: Zá- hony-B aim azúj város, 11.30. RÖPLABDA. Nemzetközi női torna, 3-as iskola, 9.30. LABDARÚGÁS. Suller- Só megyei I. osztály (kezdés 15.30): Fehérgyarmat- Záhony, v.: Szilágyi M. (Gyúró, Fodor), IbrányNyírmeggyes, v.: Karácsony (Lőrincz, Ficze), Csen- ger-Nyírcsaholy, v.: Kerezsi (Sándor J„ Adorján), Újfe- hértó-Nagyhalász, v.: Szlo- moniczki (dr. Jekő, Kádár), Levelek-Túrricse, v.: Toma- sovszki (Bendik T., Dávid), Tiszalök-Nyírkarász, v.: Kozsla (Nagy F., Török). Megyei II. osztály (kezdés 15.30): Nyíribrony- Komoró, v.: Hosszú (Ta- maskovics, Vojtku), Kó- taj—Kálmánháza, v.: Fekete (Kertész, Vári). Kárpát-Hús Volán-Kállósemjén, v.: Nagy József (Veres A., Nagy Gy.), Dombrád- Apagy, v.: Seregi (Németh M., Fehér Z.), Anarcs-Ke- mecse, v.: dr. Maródi (Bendik J., Benya), Tuzsér-Nyír- tura, v.: dr. Maródi (Bendik J., Benya), Jéke- Napkor, v.: Kelemen (Fácska, Beren- csi), Pócspetri-Ajak (MÁ- RIAPÓCSON), v.: Balogh M. (Varga J., Varga Cs.), Encsencs-Nyírlugos, v.: Franyó (Dudás L., Kosa), Nagyecsed-Nyírbéltek, v.: L. Tóth (Labancz, Szilágyi L.), Ópályi-Tarpa, v.: Sorbán (Pető, Ajler), Balkány— Nyírvasvári, v.: Nagy János (Lippa, Nagy S. I.), Nyírma- da-Hodász, v.: Hamza (Vámos Gy., Király), Olcsva- Tiszamenti SE, v.: Farkas I. (Radványi, Kosztyú). A végkielégítést fizetni kell Megyénkben a sportigazgatóság feladatai a Bujtosi Csarnokhoz kerülnének Három szekcióban tanácskoztak a résztvevők Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM) — Az OTSH-nak illetve az államnak kell vállalnia a megyei sport- igazgatóságokon dolgozók végkielégítését. Az ott dolgozók tovább foglalkoztatásáról és megyei sportigazgatóságok feladatainak átvételéről pedig a megyei közgyűlések saját hatáskörben döntenek. Megyénkben a sportigazgatóság feladatainak jelentős részét intézményként a Bujtosi Csarnok, valamint a Spori Sport Alapítvány fogja átvállalni, de ehhez még közgyűlési határozat szükséges. így foglalta össze Lázár János, a megyei közgyűlés alel- nöke a sportigazgatás átszervezésével kapcsolatos kétnapos nyíregyházi konferenciát, amelyre a megyei főjegyzők, a megyei önkormányzatok sportot felügyelő tisztségviselői, a megyei sportigazgatók valamint a BM és az OTSH ezzel foglalkozó főosztályvezetői kaptak meghívót. Az első napon a sporttörvénnyel kapcsolatos vitaindító után csütörtök délután és péntek délelőtt három — tisztségviselői, főjegyzői és sportigazgatói — szekcióban folytatódott a konferencia, amely pénteken plenáris üléssel zárult. — Az OTSH-nak nincs kerete a végkielégítések kifizetésére, emiatt a hivatal és a PM állásfoglalása, hogy a megyei közgyűlések intézményei vegyék át a dolgozókat — mondta Lázár János. — A plenáris ülésen viszont egybehangzóan az a vélemény alakult ki, az OTSH rendezze kötelezettségét, a végkielégítés jár a dolgozóknak. Azt, hogy közülük ki foglalkoztatnak tovább, az már a megyei közgyűlésekhez tartozik. A megyei sportigazgatóságok további sorsával kapcsolatban az a tapasztalat, szinte a megyék intézményrendszerben gondolkoznak, így a sport- igazgatóságok is valamelyik már meglévő intézményükhöz kerülnek, illetve új intézményként fognak működni. Van három megye, ahol egy önálló osztályként, az apparátusban helyezik el a sportigazgatóság dolgozóit, a feladataikat természetesen meghagyva. A megyénkben úgy gondolkodnak, hogy a megyei sport- igazgatóság eddigi feladatát több helyre osztják el. Az intézményi keret látszik a legjobb megoldásnak. A nemzetközi sportkapcsolattartás, az informatika, a megyei rendezvények elősegítése miatt a sportigazgatóság feladatainak jelentősebb részét a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Bujtosi Csarnok kapja. A feladatok kisebbik részét a Spori Sport Alapítvány és a sportszövetségek megyei szövetsége kapná. Mindez azért is fontos a megyei vezetés számára, mert az utánpótlás nevelés és a diáksport terén — az eredményességet figyelembe véve — a szabolcsi fiatalok az országban másodikok. A megyei közgyűlés alelnöke szólt arról is, amennyiben a csarnok megkapja ezeket a feladatokat, akkor dr. Bige Lászlóné megyei sportigazgató szakreferensként fogná össze a megye sportját. A nánási rossz pályán A két kiállított, Sira és Havelant egy-egy meccset kapott Nyíregyháza (KM) — Szokatlan időpontban, vasárnap kora este játszik világbajnoki selejtező mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott, emiatt természetesen nem lesz forduló az első osztályban, a negyedik játéknap mérkőzéseit majd szerdán játsszák le. A válogatott erőfelmérője miatt az NB lies találkozókat is kivétel nélkül szombaton rendezik, így természetesen két csapatunk is ekkor lép pályára, de nem egy időben. NB II., szombat: Hajdúná- nás-Nyíregyházi FC, 17, v.: Lettrich (Birincsik, Nagy). Az közismert, hogy Nánáson nemcsak az ellenféllel, hanem a nem éppen billiárdasztal si- maságú játéktérrel is meg kell küzdenie az oda látogatóknak. A nyíregyháziak erre készülvén szerdán Nyírteleken játszottak edzőmérkőzést, ahol 10-0-ra nyertek is, de remélhetőleg maradt még a lábakban gól. A vasárnapi megyei rangadón aratott siker a csapat önbizalmának mindenképpen jót tett, ehhez egy nánási pontszerzés viszont még igen jól jönne. — Amíg nem állunk össze rendesen, addig nem tévesztjük szem elől a fokozott biztonságot — kezdte az esélylatolgatást Kiss Miklós, az N YFC vezetőedzője. — Abból indulunk ki, hogy egy pontunk már a mérkőzés megkezdésekor van, ezt próbáljuk végig őrizni, illetve a támadójáték hatékonyságától függően még megfejelni. A nánásiak nem ismeretlenek előttünk, állítom: amióta az NB II-ben szerepelnek ilyen erős csapatuk még nem volt. Ok is hozzánk hasonlóan rajtoltak, ami azt jelzi, hogy még nem álltak össze teljesen, ettől függetlenül nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A hazaiaknál pályára léphet az a Szkunc is, aki Nyíregyházán lett NB I-es labdarúgó, majd Szombathelyen duplázta meg eddigi elsőosztályú mérkőzéseinek számát (tudniillik kettő van eddig neki belőle), valamint a régi exnyíregyházi- ak (Vonyigás, Vass) mellett Kuriico is, aki Vasváriban töltött el éveket, majd a megye- székhelyen is edzett a nyáron. A nyíregyháziaknál is bemutatkozhat egy új ember, a hátvéd Szakos Csaba, aki szerepelt már a Diósgyőr és az MVSC színeiben is NB Il-es mérkőzésen, jelenleg a DVSC tulajdonában van, és a klub az ifiválogatott Bodnárért kapta őt cserébe. A keret többi tagja közül Czap azért nem játszhat, mert éppen szombaton lesz az esküvője, Sira pedig egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így az egyelőre egy kérdőjellel bíró összeállítás emígyen festhet: Mező — Karkusz, Barna, Kiss — Túróczi, Bessenyei, Kovács, Rubóczki, Kákóczki— Németh vagy Domokos, Capa- tina. Tiszakécske-Tiszavasvári Alkaloida, 20, v.: Szabó Zs. (Koch, Radvánszky). Nehéz szériájának utolsó állomásához érkezett az Alkaloida, hiszen a tiszakécskei fellépéssel együtt az első négy mérkőzésből hármat idegenben játszott. Eddigi felemásan, mivel Diósgyőrben döntetlent ért el a csapat, Nyíregyházán viszont kikapott. A mérkőzés villanyfényes lesz, ennek szellemében Fecskuék szerdán este hasonló körülmények között játszottak Hajdúböszörményben, ahol Veres góljával 1-0-ra nyertek. — Csakúgy, mint a múlt héten, ezúttal is bíztatóan mozogtak a fiúk az edzőmeccsen, remélem erre a hétvégére ezt a formát át is tudják menteni - így B. Kovács Zoltán, a vasváriak mestere. — Remélem, a villanyfény feldobja majd a játékosokat, és egy jó hangulatú mérkőzést játszhatunk. Persze, az eredmény sem mellékes, bízom a pontszerzésben, sőt csapatomat a három pont megszerzésére is képesnek tartom. A Tiszakécske jó csapat, egyik komoly riválisunk lesz, láttam a televízióban szombati ellenfelüket, és ez alapján több figyelmeztető dolog is kiderült. Nem is annyira az egyéniségekre kell majd figyelnünk, hiszen Cseke után Bánföldi, Ezsi- ás és Touati is távozott tőlük, hanem az egységes, lelkes csapatjátékukra. Nálunk Havelant egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Veres viszont felépült, és nem elképzelhetetlen, hogy a kezdőbe kerül. Az edzőmeccsen sajnos Gaica súlyos térdsérülést szenvedett, pedig ő pótolhatta volna eltiltott játékosunkat. Ennek tükrében a következőképpen festhet a kezdőcsapat: Szabó — Horváth, Papp, Fige—Szemán, Lenkey, Fecs- ku, Szarka, Bohács vagy Veres — Erdei, Rosu. További mérkőzések: Sal- gótarján-Kiskundorozsma, Kazincbarcika-Kecskeméti TE, Tiszafüred-Eger, Kecskeméti SC-Diósgyőr, Hatvan- Szolnok. A Kaba szabadnapos. NB III., szombat: Miskolci VSC-Baktalórántháza, 15, B. Volán-Mád, 17, Tiszaúj város— Mezőkövesd, 17. Vasárnap (kezdés 17): Kisvárda-Deme- cser, Nagykálló-Mád, Máté- szalka-Balmazújváros, Kar- cag-Nyírbátor, Ózd-Raka- maz. Rövidé ELTILTÁSOK. A Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága döntése alapján Papp János (Újfe- hértó) -3, Mikes Ferenc 2 (Túrricse) és Kozma Zsolt 2 (Nyírkárász), míg Juhász László (Nyírcsaholy) 1 mérkőzésen nem játszhat. SAKK. Nemrégiben rendezték Budapesten a kor- osztályos sakkbajnokság elődöntőit. Nyíregyházi színekben a Szoboszlai nővérek ültek asztalhoz. Mi- halkó József tanítványai közül Zita érte el a jobb eredményt, mert a 14-16 évesek mezőnyének legfia- talabbjaként jutott be a fináléba. Húga Kitti a 12 évesek között alig maradt el a továbbjutástól. LABDARÚGÁS. Válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz kedden délután fél négytől Nyíregyházán a Ti- szavasvári úti pályán. A megyei rendőrválogatott a megyei romaválogatottal méri össze tudását. RÖPLABDA. Az elmúlt héten a szegedi tornán sikeresen szerepelt Hansa Plastik Sportula NB I-es női röplabdacsapata kétnapos tornát rendez szombat és vasárnap a Bem általános iskola csarnokában Taurus Kupa néven. A Szeged és a Debrecen Extra Ligás gárdái mellett a cseh első ligás Ostrava játszik a házigazdák mellett. Az első napon 10 órakor, míg vasárnap 9.30-tól kezdődnek a mérkőzések. A Szekér- Kolozsi edzőpáros által irányított gárda az NB Il-es bajnokság megnyerése után jutott fel az első osztályba. zeti Sport megyei tudósítóját. Az ismert újságírót a családtagok, rokonok mellett sportbarátok, sportvezetők, ismerősök százai kísérték utolsó útjára.