Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-29 / 201. szám

1996. augusztus 29., csütörtök HAZAI HOL-MI Tüskés sarok Merénylet a to Barangolás Telefóniában Nyilvános készülékek • Várakozólista • Számlapanasz Juszku Sándor A szerző felvétele hozzánk a telefont, 37 500 fo­M ár a nyár derekán felröppent a hír— persze csak szó­beszédformájában — bizo­nyos körök merényletre ké­szülnek a nyíregyháziak sok évtizede kedvelt fürdőzőhe- lye, a tóstrand ellen. E sorok írója is hallott a rémségről, amely szerint, mint nem gazdaságos létesítményt, meg akarják szüntetni, hogy az állítólag nagy jövede­lemmel kecsegtető vízimo­torozás paradicsomává te­gyék. Még augusztus 25-én va­sárnap is több ezerfürdőző élvezte a gyönyörű környe­zetet, a viszonylagos csen­det, a vizet. De a beavatot­tak már tudták, ebben az idényben ez az utolsó fürdő­nap. Ezt ugyan a bejáratnál semmilyen tábla nem adta a nagyérdemű közönség tud­tára. Aki pedig nem olvasta ellen az aznapi Kelet-Magyaror- szágot, nemigen értesülhe­tett róla, a fürdő igazgató­ság úgy döntött, szerintük vége a nyárnak. Azaz a má­sik strand, a termál szep­tember 8-ig nyitva tart, tes­sék odamenni. De a tó­strand kedvelői éppen azért járnak ide, mert ez béké­sebb, pihentetőbb, családi­asabb környezet. De hiába, a bezárás, a kitiltás megtör­tént. S mit olvashattunk há­rom nap múlva, az augusz­tus 28-i, szerdai lapunk sportrovatában ? „ Vízimo­torozás a tavon" címmel megtudhattuk: itt rendezik meg szombaton és vasárnap a jetski országos bajnokság hetedik futamát. Tehát mégis igaz lehet, hogy egyesek halálra akar­ják ítélni kedvenc tavunkat? Már az első lépéseket meg is tették ez ügy ben. Nincs egyetlen felelős testület, amely megakadályozná a véghezvitelét? Györke László Nyíregyháza-Nyírtura-Ti- szalök (KM) — Telefonunk sűrűn csengett hétfőn. Jelez­vén: a témával kapcsolatban sok olvasónknak van észre­vétele. A kérdések zömmel Nyíregyházáról és környéké­ről érkeztek, melyeket Jusz­ku Sándornak, a Matáv Nyír­egyházi Távközlési Centru­ma vezetőjének továbbítot­tuk. Győri vendégek észrevétele: O Rokonainknak szerettünk volna telefonálni a Kerháros- ból, nyilvános fülkéből. Legna­gyobb meglepetésünkre 19 óra után több fülkéből is hiába kí­sérleteztünk, mert azok segély­hívásra voltak átállítva. — A pontos válaszadáshoz tudni kellene, mely fülkékről van szó. Az ok lehetett többek között az is, hogy sajnos a pénzzel együtt a perselyt is el­viszik a garázdák. A persely beszerzése és pótlása időbe te­lik. Persely nélkül pedig csak segélyhívásra alkalmas a ké­szülék. Nyírturáról kérdezi egyik ol­vasónk: O Nyilvános fülkét lehet-e magánterületen felállítani? Nyírturán ugyanis az egyik fül­ke egy presszó mellett van, ám a kerítésen belül. Ha bezár a presszó, nem lehet hozzáférni a telefonhoz. — Elzárni a nyilvános ké­szüléket nem lehet. Meg fog­juk vizsgálni a kihelyezés lehe­tőségét. Nyíregyházáról, az Ungvár sétányról jelezte egyik nyugdí­jas olvasónk: ü Júliusban a pincében tűz volt, megsérültek a vezetékek. Egy hétig nem volt telefonom, csak mikor személyesen rekla­máltam, akkor szálltak ki meg­javítani. Azóta ott lóg egy ve­zeték, senki felém sem néz. Rá­adásul az alapdíjat ugyanúgy befizetették velem, mintha Nyíregyháza (M. T. F.) — A szeptember hónap bőven nyújt majd érdekességet a csillagok­kal foglalkozó amatőrök szá­mára is. Nézzük először a bolygók ál­tal nyújtandó látványosságo­kat. A Merkur még a hónap elején fél órával nyugszik a Nap után, a hónap közepén együttállásban lesz vele, de a hónap végére már másfél órá­val kel a Nap előtt, így akkor a keleti égbolton megfigyelhet­jük. Szintén reggel találkozunk a Vénusszal is, hiszen négy órával szorgosabb kelésben Napnál, fényessége csökkenő, de fázisa növekvő, hiszen pá­lyájának Naptól való távolodó szakaszán van. Záhonyban... ...a pályafenntartási főnöksé­gen várják az önkéntes véradó­kat ma 6.30-tól, Tiszavasvári- ban pedig 7.30-tól az Alkaloi­da Vegyészeti Gyárban. (KM) Nyíregyházán... ...az MSZP közéleti fórumá­nak vendége augusztus 30-án, pénteken délután négytől Kiss Gábor országgyűlési képvise­lő, az MSZP megyei elnöke lesz, aki a parlament őszi ülés­egész hónapban használhat­tam volna a telefonomat. — A végleges helyreállítás hamarosan megtörténik. A má­sik kérdésre válaszolva: ha kedves előfizetőnk írásban je­lezte a kimaradást, akkor jóvá­írjuk az egy hetet. Ha nem, a jelzést utólag is megteheti. Nyíregyházán a Debreceni útról több vállalkozó kérdezi: O Mikor lesz végre ezen az úton vezetékes telefon, ahol annyi vállalkozónak van telep­helye, s köztudott, a vállalkozók többszörösét fizetik a telepíté­sért, mint a magánszemélyek. — Érdekes, hogy a beérke­zett igénylések nyolcvan szá­zaléka magánkérelem. Sajnos a terület a tavalyi fejlesztésből műszaki okok miatt kimaradt. A tízmilliós beruházás kivite­lezése reményeink szerint év végére befejeződik. Napra pontos dátumot ennek ellenére nem tudok most még mondani. Németh András nyíregyházi olvasónk: O Január 15-étől veszem igénybe a digifon szolgálta­tást. Legnagyobb meglepeté­semre külföldi beszélgetés je­lent meg a számlán, holott a kódot csak én tudom, külföldön még csak ismerősöm sincs. Ho­gyan lehet ez? — Ha a kódot csak előfize­A hajnali égbolton találjuk a Marsot is az Ikrek, majd a Rák csillagképben, két órával kel éjfél után. Az éjszaka első felé­ben nyújt látványosságot a holdcsaládos bolygó óriásunk, a Jupiter, előbb éjfél után, a hó­nap végére éjfél előtt nyugszik a Nyilas csillagképpel. A Ha­lak csillagképben találjuk a gyűrűjéről nevezetes Szatur­nusz bolygót. Egész éjszaka látható, mert az esti napnyug­takor kel a keleti láthatáron. Szintén a Nyilas csillagkép ad otthont egymás közelében az Uránusz és a Neptunusz boly­góknak, éjfél körül nyugsza­nak. Mind rövidülnek a nappalok és hosszabb időben gyönyör­szakára történő előkészületek­ről, illetve az Országos Elnök­ség tevékenységéről tart tájé­koztatót. Az érdeklődőket a Jó­kai tér 4. szám alatt várják. Panyolán... ...lakossági fórumot tart a MA­TÁV Debreceni Távközlési Igazgatóság vezetője, Balogh János szeptember 2-án 18 órá­tól. Mint ismeretes, az igazga­tóság és panyolai előfizetői kö­zött több hónapja húzódó vita tőnk tudja, akkor a vonallopást teljes mértékben kizárhatjuk. Javaslom, hogy ellenőrizze a letiltás aktiválását. Egy régi telefonelőfizető, nyugdíjas Nyíregyházáról: O Magasnak tartom a 25 százalékos áfát, s magát az alapdíjat is. Nem lehetne-e a nyugdíjasokat valamilyen ked­vezményben részesíteni? — Kedvezményt a Matáv csak akkor tud nyújtani, ha a különbözetet valaki — az ál­lam, vagy valamely szervezet, alapítvány stb. — megtéríti. Tóth Zoltán, Nyíregyháza: O Telefonjavításért a posta 1500 forint kiszállási díjat is felszámol a javítási költségen kívül. Az lenne a megoldás, ha lennének telefonszérvizek. — A Matáv tulajdonában lé­vő, az előfizető által bérelt ké­szülékeket teljesen ingyen megjavítjuk. Ez benne van a bérleti díjban. Ha a kedves elő­fizető saját készülékét használ­ja, akkor már a javítás szolgál­tatás, amiért fizetni kell. Per­szejavíttathatja mással is. Süveges Sándor tiszalöki ol­vasónk: CJ Miért kell beutaznom Nyíregyházára, ha részletes számlakimutatást kérek, miért nem küldik el levélben? Másik kérdésem: amikor bekötötték hónap ködhetünk a csillagok szipor­kázásában. Az őszi napéj­egyenlőséget 22-én 20 órakor érjük el. Ez jelenti a nyár végét, az ősz hivatalos csillagászati kezdetét. Ezzel összefügg, hogy az őszi középeurópai idő­számításra a hónap utolsó va­sárnapján, 29-én 3 órakor visszaállítjuk óráink mutatóit 2 órára, egy órával hosszabb lesz éjszakánk. így gazdasági szempontból a legkevesebb nehézséget ad a dátumváltozás a nemzetközi forgalomban. Nevezetesség még, hogy 27- én az első órákban teljes hold- fogyatkozásnak lehetünk majd tanúi, melynek lefolyásáról részletes tájékoztatást majd ak­kor fogunk adni. van a belépési díj (nem) fizeté­se miatt. A MATÁV célja a szolgáltatás nyújtása, nem pe­dig megszüntetése, ezért igyekszik rendezni a helyzetet. Jazztánc... ...tanfolyamot indít a nyír­egyházi Reflex Modemtánc Stúdió és a városi művelődési központ. Jelentkezni a VMK információs pultjánál lehet ötéves kortól, szeptember 10- ig. (KM) rintot kert a Matav, amelyben benne van a vezetéket tartó oszlop ára is. Mégis, mire be­kötötték, kiderült, hogy egy te­lefontulajdonosnak az oszlo­pára kötötték az enyémet és még egy másik telefont. Tehát sem oszlop nincs, sem az árát nem adták vissza. — Részletes számlát külön tarifa ellenében adunk, ami postázásra is kerül. Ha azonban ez panaszhoz kapcsolódik, ak­kor díjmentesen betekinthet a hívásrészletezésbe, ám ezért be kell fáradnia hozzánk. Jelenleg Tiszalökön hivatalosan részle­tes számlát műszaki okok mi­att nem tudunk adni. A másik kérdés időszakhoz kötött. Amióta a belépési díj 37 500 Ft, ez tartalmazza az összes költ­séget — ha csak nem külterü­letről van szó —, míg korábban külön volt fejlesztési hozzájá­rulás és szerelési költség. Azt ne feledje, hogy az oszlopról lecsatlakozó minden előfizető ugyanannyit fizetett, mint ő. (Az itt megválaszolt kérdések­nél sokkal több érkezett szer­kesztőségünkbe, melyek legkö­zelebbi — szeptember 4-ei — Fórum olvasóink leveleiből cí­mű rovatunkban kapnak he­lyet.) A Nyíregy- ( \ házi Társas­, ) kör legutób­bi rendezvé­nyén fellé­pett az Arany János Gimná­zium és Általános Iskola Goldinka Énekegyüttese és szólistái. A már külföldön is koncertezett kórus — Rinyuné Varga Judit veze­tésével — az egybegyűl­tek nagy örömére remek műsorral szerepelt. Musi­calrészleteket, sanzonokat, popslágereket adtak elő. Egyidejűleg tekinthette meg a társas kör közönsége Ács Lászlóné minitárlatát a Korona Szálló Kodály Ter­mében, mely immár máso­dik alkalommal szolgált ki­váló helyszínül a köri ösz- szejövetelnek. látják el a betegeket ested­től reggel 7-ig. Ezen a hé­ten a Főnix gyógyszertár tart ügyeletét (Nyíregyhá­za, Dózsa Gy. u. 12,). A Rendezvényeit Mozi KRÚDY MOZI: Drágám, add az életed. Előadások kezdete: 17, 19 és 21 óra. BÉKE MOZI: Flipper. Előadások kezdete: 17 és 19 óra. Menekülés az éjszaká­ba. 21 óra. 18 éven felüliek­nek! Kiállítások Vaján a Vay Ádám Múze­umban rendezett a Barátok maradunk a Styx-folyó partján című kiállításon Czeizek György és Gubcsi Attila alkotásai láthatók. B. Tóth János festőmű­vész nyitotta meg állandó kiállítását a nyíregyházi Hotel Centrál aulájában. A Nyíregyházi Városi Galériában Kovács Ferenc Oslóban élő festőművész műveit a földszinti kiállító- remben tekinthetik meg a látogatók. Az emeleten Yu- suke Fukui japán festőmű­vész művei láthatók. A magyar görög katolikus egyház művészeti értékei címmel nyílt kiállítás a nyír­egyházi Jósa András Múze­umban. A vásárosnaményi műve­lődési ház galériájában Tóth Csaba festőművész munká­iból nyílt tárlat. A Kölyökvárban „A ma­gyar mondavilág és népme­se-hagyományaink képek­ben” címmel Jankovich Marcell munkássága alap­ján nyílt kiállítás. A sóstóhegyi Szent Anna Szeretetotthonban hétfőtől láthatók Baracsiné Molnár Ibolya festményei. iÉt^Hliiipiyszit Szabolcs-Szatmár-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra). Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó). Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sípos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Jön az első őszi Mindenféle megyénk településeiről Páll Gézi

Next

/
Oldalképek
Tartalom