Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-28 / 200. szám

1996. augusztus 28., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL _ Suchman lesz Dunai helyett Az alapszerződésnek szolgálnia kell a jószomszédi viszonyt, a megbékélést Budapest (MTI) — Az MSZP vezető személyiségeinek keddi tanácskozását követő sajtóér­tekezleten elhangzott: a mi­niszterelnök megerősítette, hogy Dunai Imre egészségi ál­lapota miatt kérte felmentését az ipari miniszteri tisztség alól. Az időszerű politikai kérdé­sek sorában a szocialista poli­tikusok foglalkoztak az energi­aár-emelés témakörével is. Horn Gyula, Medgyessy Péter és Suchman Tamás tájékoztat­ta az egybegyűlteket az őszi ár­emelés elmaradásának indoka­iról. Kósáné Kovács Magda ezzel kapcsolatosan aláhúzta, hogy a kormányzat még a ha­lasztásról szóló döntés előtt konzultált az energiaszektor képviselőivel és az új tulajdo­nosokkal, s azok nem emeltek Támogatás Tallin (MTI) — Sikertelen volt az észt elnökválasztás második, keddi fordulója is: egyik jelölt sem szerez­te meg az elnöki poszt el­nyeréséhez szükséges szá­mú képviselői támogatást — jelentette a Reuter. Az ötéves elnöki posztért versengő két jelölt közül másodszori próbálkozásra sem nyerte el egyik sem a 101 tagú parlament kéthar­madának, tehát 68 képvise­lőnek a támogatását. kifogást az esetleges későbbi áremelés ellen. A magyar-román alapszer­ződés szintén szerepelt az ak­tuális témák között. A politiku­sok meghallgatták ez ügyben Horn Gyula és Gál Zoltán ház­elnök tájékoztatóját. Az egy­begyűltek közül a párt elnöksé­ge kialakította állásfoglalását és támogatásáról biztosította a kormánynak az alapszerződés létrehozására vonatkozó politi­kai lépéseit. Kósáné emlékez­tetett arra, hogy az MSZP, va­lamint a kormány programjá­ban elkötelezettséget vállalt Szlovákiával és Romániával az alapszerződések megkötésére. Az MSZP elnöksége meg­erősítette, hogy az alapszerző­désnek szolgálnia kell a jó­szomszédi viszonyt, a történel­Nyíregyháza (K. A.) — A munkaerőpiacon egyre na­gyobb számban jelennek meg diplomások. E felismerés bir­tokában a miskolci egyetem bölcsészettudományi intézeté­nek kulturális és vizuális antro­pológiai tanszéke, valamint a neveléstudományi tanszéke másoddiplomás képzést indít Nyíregyházán, a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrumban, Nyír­egyháza, Szabadság tér 9. alatt. A képzésre bárki jelentkez­mi megbékélést és a határon tú­li magyarság érdekeit. A párt vezetése úgy látja, hogy e téren a kormány a maximumig jutott el. Remélik, hogy a magyarság többsége egyet fog érteni az alapszerződés törekvéseivel. A sajtóértekezleten Vastagh Pál igazságügyminiszter szintén véleményt nyilvánított e témá­ban. Az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy az Országgyű­lésnek a hatályos szabályok ér­telmében nincsen joga változ­tatni az alapszerződés szöve­gén. A törvényhozás elfogad­hatja vagy elutasíthatja az elő­terjesztést. Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívá­sával kapcsolatosan pedig Tol­ler László, az MSZP frakcióve­zető-helyettese úgy fogalma­het, aki egyetemi vagy főisko­lai diplomával rendelkezik. A képzés egyetemi szintű, a dip­loma megnevezése vizuális kultúra tanár és kulturális ant­ropológus. Az oktatás időtarta­ma 6 szemeszter (3 év). Min­den héten pénteken és szomba­ton tartják az előadásokat és a konzultációkat. A képzés ál­lamvizsgával, illetve ezt meg­előzően diplomamunkával zá­rul. A három év alatt többek közt pszichológiai, filozófiai antro­zott: az ellenzék magamutoga­tó, fontoskodó megnyilvánulá­sáról van szó. A kormány a tár­gyalások során mindvégig tá­jékoztatta az ellenzéket az egyeztetésről. Vastagh Pál a továbbiakban beszámolt a tanácskozás hiva­talos napirendjén szereplő té­máról, az alkotmánykoncepci­óról folytatott eszmecseréről. Az igazságügy-miniszter em­lékeztetett arra, hogy az MSZP-frakció júliusi ülésén öttagú munkabizottságot bízott meg a koncepció körül támadt vita elemzésére és a helyzetet megoldó javaslatok kidolgozá­sára. Indítványaikat áttekintve a keddi tanácskozás résztvevői kinyilvánították: az MSZP ér­dekelt az új alkotmány meg­születésében. pológiával, a vallás és a képek antropológiájával, a közép-eu­rópai régió vizuális hagyomá­nyaival, a magyarság vizuális kultúrájával, a komplex társa­dalmak kulturális, illetve vizu­ális antropológiájával, a neve­lésfilozófia legújabb törekvé­seivel, a tanítás, a tanulás lélek­tanával, az alternatív pedagó­giák és a reformpedagógiai tra­díciókkal ismerkednek meg a hallgatók. Az egyetemi kép­zést ez év szeptemberében in­dítják. Bölcsészeket képeznek Nyíregyházán lehetőség másoddiploma megszerzésére Rekreáció az ország tetején A Mátrában az érbetegeknek száraz széndioxidos kezelést adnak a motettában Mexikói együttes szórakoztatta a vendégeket A szerző felvétele Tóth Kornélia Parádfürdő, Mátraderecske (KM) — Amikor az első for­rás fakadt a Mátrában, a ké­nes víz felkeltette a környék­beliek érdeklődését. Szagol­gatták, kóstolgatták és azt ta­pasztalták, könnyebben mo­zognak. A kopott, meszes ízületek nem okoznak fájdal­mat, tisztul a gyomor, javul az emésztés. Az orvosok szé­les körű vizsgálatokat kezd­tek: milyen betegségekre rendelhetnék a Mátra víz­kincsét. Történt mindez kétszáz éve, s azóta már ezrek és ezrek keres­tek gyógyulást Parádfürdőn. A szanatóriumban és a kórház­ban elsősorban az emésztő, a mozgásszervi és a nőgyógyá­szati panaszok egy részét orvo­solják nagy hatékonysággal. Mint arról dr. Jantsky Erzsébet igazgató főorvos és Búzás Gá­bor gazdasági igazgató-helyet­tes beszél: két évszázad szak­mai tapasztalata olyan tőke, amely nemcsak itthonról, de külföldről is vonzza a gyógyul­ni vágyókat. A népjóléti tárcához tartozó, költségvetési szervként műkö­dő kórház dolgozói már jóide­je érzik: piacosítani kell a ka­pacitás egy részét, hogy a be­vétel lehetővé tegye azoknak a gyógykezelését, akik csak a társadalombiztosítási támoga­tás révén juthatnak el ide. Bár az utóbbi évtől kezdve nekik is fizetni kell naponta 5-700 fo­rintot a kezelésekért, az étkezé­sért és a szállásért. — Azt szeretnénk, ha a dön­tésre jogosult szervek észre- vennék az itt dolgozók törek­vését, hogy piacérzékeny ma­gatartást költségvetési keretek között is lehet kialakítani — hallottuk dr. Jantsky Erzsébet főigazgató asszonytól. — Múlt századi hangulat uralkodik a fürdő környékén, de a patina kevés a komfortérzéshez. 40- 50 éve nem nyúlt a tulajdonos és a fenntartó az épülethez, jócskán ráférne a javítás, a mo­dernizálás. Még az idén birtok­ba vehetik a beutaltak a tenisz­pályát, de égető szükség lenne egy uszodára is. — Jelenleg 40 ágy működé­sét finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár — folytatta Búzás Gábor. — Ön­álló jogi személlyé vált az in­tézmény — amelyről végre papíron is el kellene dönteni: szanatórium-e vagy kórház — s akkor lehetne a tervezhető be­vétel ismeretében megszabni a jövő irányát. A piaci működtetést jelzi a rekreációs centrum: vonzó a testi, lelki, szellemi működés helyreállítása. A menedzser­hétvégén egy hosszabb vee- kend nemcsak pihenést, de tel­jes orvosi kivizsgálást, keze­lést, fürdőterápiát is kínál az ide érkezőknek. A szakembe­rek állítják: ehhez profi marke­tingmunkára is szükség van. Egyelőre még országon be­lül sem igen használnak ki a betegek a lehetőséget. A csa­ládorvos beutalójával időpon­tot kémek az intézettől és ak­kor 2-3-4 hét — betegségtől és pénztárcától függően — áll rendelkezésükre a panaszok orvoslására. Igen sok a vissza­térő, de akár Szabolcs-Szat- már-Bereg megyéből is jóval többen vehetnék igénybe a he­gyek közt ezt a gyógyulási le­hetőséget. A természet számos kincset kínál a célra. A közeli Mátra- derecskén található a mofetta, a száraz széndioxidos fürdő. A vulkáni tevékenység harmadik fázisában keletkező gáz feltör a földből, s azonnal hasznosí­tani lehet ezt a mofettát, ha­zánkban mindössze itt. A hely­beliek panaszkodtak: megdög- lenek a tyúkok, ha betévednek a pincébe, s a gyertyaláng is el­alszik. Dr. László Márta bel­gyógyász, reumatológus, angi- ológus, — Nyíregyházáról el­származott orvos, aki a parád- fürdői kórház osztályvezető főorvosa — szervezte és irá­nyítja itt jó egy éve a kezelést. Segítségére van dr. Dobos Ilo­na mátraderecskei családor­vos. — Elsősorban az érbetegek rehabilitációjára használjuk a száraz széndioxidos kezelést — hallottuk László főorvosnő­től. — Mozgásszervi betegsé­gek is lényegesan javulnak a meleg hatására. Könnyebben mozognak az ízületek, a vérke­ringés is előnyösen megválto­zik, nem keletkezik görcs a végtagokban, a fájdalom szá­mottevően csökken. Kevesebb fájdalomcsillapí­tót, altatót szednek a betegek, javul a fizikai és a szellemi tel­jesítményük, s ez korosztálytól függetlenül nagy előny a bete­gek szemében. Egy kezelés mindössze 300 forint, s általá­ban 10-15 kezelésnek megvan az eredménye hosszú távra. Mint egy szaunát képzeljünk el, a betegek leülnek a padokra és a középen lévő nyíláson áramlik fel a széndioxid. Hatá­sára kellemes melegérzés tá­mad, s a kezelt testrész lénye­gesen jobb fizikai állapotba ke­rül. Közben a jelenlévő orvos életmódbeli tanácsot ad. Nagyon fontosnak tartják, hogy a kötelező orvosi vizsgá­lat mellett itt szoros szakmai kapcsolatot alakítanak ki a be­teg kezelőorvosával. A meg­szokott, beállított terápiát ter­mészetesen meghagyják, csu­pán kiegészítik azt a mofettá- ban. Légző- és értoma, masszí­rozás, séta egészíti ki a gyógy­módot, s a környezet terápiás miliőnek bizonyul. A hegy te­tején, távol a világtól, a problé­máktól, lelkileg is rendbehoz­za a betegeket. Szeretnék, ha a tb gyógyté- nyezőnek ismerné el a mofetta- beli kezelést. Már egy év után kimutatható az anyagi haszon, amit nem költött a tb az itt ke­zelt betegekre, hisz ők keve­sebb gyógyszert szedtek, csök­kent a kórházi ápolási napok száma, a táppénzen töltött idő. A nagy-britanniai Great Torringtonban egy emlékün­nepség keretében lángra gyújtották a XVII. századi Szent Mihály-templom mintájára emelt helyi templo­mot. A hétfő éjjel megrendezett, nem mindennapi ak­cióval az eredeti épület angol polgárháborúban tör­tént elpusztulásának 350. évfordulójáról emlékeztek meg AP-felvétel Igazolja magát! Hárommillió útlevél jár le hamarosan Budapest (B. P.) — Sokfé­le igazolvánnyal, hivatalos okmánnyal kell rendelkez­nie állampolgári kötelezett­sége alapján, de a társada­lomban és gazdaságban be­töltött funkcióinak gyakor­lása érdekében is az átlag magyar állampolgárnak. Számoljuk csak! Először is a személyi igazolvány, de ehhez kötődik a társadalom- biztosítási kártya is. Aztán a gépkocsi-forgalmi engedé­lye, a jogosítvány, esetleg az adóigazolás, egyre több embernél a hitelkártya, de ne feledkezzünk el azt útle­vélről sem. Melyik az igazi? Melyi­ket kell felmutatnunk az „Igazolja magát!” felszólí­tásra? Erre a kérdésre keres­tük a választ dr. Kondorosi Károllyal a Belügyminisz­térium nemrég kinevezett informatikai és távközlési miniszteri biztosával. — A téma különösen ak­tuális —mondta a miniszte­ri biztos —, hiszen éppen a közelmúltban született dön­tés arról, hogy ki kell dol­gozni egy programot és technológiát, hogy a szemé­lyi, úti és gépjárműokmá­nyok, a különböző jogosult­ságok gyakorlását segítő igazolványok hamisítás el­len megfelelően védettek le­gyenek. Persze ebben a programban nemcsak a ha­misítás megelőzése szere­pel célként, hanem az igaz­gatási és nyilvántartási rendszer korszerűsítése is, amely egyszerűsítheti az ál­lampolgárok életét, például úgy, hogy az egyes okmá­nyok helyettesíthetik egy­mást. O Mi szükséges egy sze­mélyi azonosító okmány­hoz? — Tulajdonképpen ele­gendő a hiteles fénykép, az aláírás, esetleg az illető any­ja neve és az azonosító sze­mélyi szám. CJ Amelyről kiderült, hogy alkalmazása törvény- sértő. — Legalábbis sokan így gondolják, holott az Alkot­mánybíróság határozata csak a személyi szám teljes körű használatát kifogásol­ta. A személyi szám, mint azonosító és kizárólagosan egy emberhez kötődő meg­különböztető jel az igazga­tási nyilvántartásban hasz­nálható. Jelenleg Magyaror­szágon a hivatalos azonosí­tó igazolásra egyedül elfo­gadott okmány a személyi igazolvány. Amelyről tud­juk, hamisítható, s persze azt is, a korábbi igazolvány­nál kevesebb adatot tartal­maz, s ezek az adatok is — mint például a lakcímválto­zások ellenőrizhetetlenek és követhetetlenek. — Többek között azért is alakult meg az a bizottság a minisztériumban, amelynek feladata lesz egy új kor­mánykoncepció kialakítása. Ebben az elképzelésben ter­mészetesen helyet kap majd annak a lehetősége is, hogy az egyes okmányok helyet­tesíthessék egymást. A „he­lyettesítés” egyébként rész­ben már működik is, hiszen a külföldi útról hazatérők — miután a személyi igazol­ványt tilos külföldre vinni — belföldön útlevelükkel tudják csak igazolni magu­kat. O Mikor várható változás az okmányfronton? — Hamarosan, hiszen 1998- ban, korábbi, mond­hatni kampányszerű ok­mánycsere nyomán 3 millió útlevél jár le. Addigra el kell készülnie a kellő biztonsá­got nyújtó új okmánynak és persze az előbb említett koncepciónak. Ha a techno­lógia és a rendszer adott, ak­kor következnek a gépko­csiokmányok, azaz a tulaj­dont igazoló forgalmi en­gedélyek, s a jogosítvá­nyok. Ez utóbbiakkal kap­csolatban az EU-ban hasz­nálatos kártyát tanulmá­nyozzuk. Az új tartalmú, funkciójú és formájú sze­mélyi igazolványok beve­zetésére optimális esetben 1999- ben kerülhet sor. Visszavonta... ...a körözvényt Ryszard Kuklinski ezredes ellen a varsói katonai körzet ügyészsége kedden. Kuk­linski 1981 -ben azt követő­en menekült az Egyesült Ál­lamokba, hogy a Varsói Szerződéssel kapcsolatos titkos anyagokat adott ki a Nyugatnak. Egyúttal elárul­ta, hogy Lengyelországban /“■- * * I / a rendkívüli állapot beveze­tésére készülnek. A jelenleg 66 esztendős Kuklinski ál­néven él az USA-ban. Aknára futott... ...az észak-boszniai Brcko környékén az amerikai NA- TO-erők egy páncélozott járműve, de a sofőr és vele utazó társa szerencsére sér­tetlen maradt. (MTI) Hírmustra >. .. ■ .....................................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom