Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
Telefónia Ha süket a telefon szidjuk a postát illetve a MATAV- ot. Ha mellé kapcsol az ábra ugyanaz. 2. oldal Nyelvtudás A kezdő kis- és középvállalkozások erőit napjainkban még a termelés köti le. 3. oldal Péknap A kenyérszentelés után gulyás, töltött káposzta és sütőipari termékek szerepeltek a menün. 13. oldal Budapest (MTI) — A miniszterelnök Dunai Imre lemondása után Suchman Tamást, a privatizációt felügyelő tárca nélküli minisztert kívánja megbízni az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium vezetésével. A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége, parlamenti frakciójának vezetése, valamint a kabinet szocialista tagjai egyetértenek a kormányfő javaslatával —jelentette be Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke a párt vezető személyiségeinek keddi tanácskozását követő sajtó- értekezleten. Kósáné Kovács Magda hozzátette, hogy Suchman Tamás kinevezésével megszűnne a jelenlegi tárca nélküli privatizációs miniszteri poszt, s az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság felügyelete az ipari tárcához kerülne. Az ügyvezető alelnök az újságírók kérdései nyomán elmondta, hogy a tanácskozáson valamennyi felszólaló, köztük Medgyessy Péter pénzügyminiszter is támogatásáról biztosította a kormányfő terveit. Medgyessy jelezte, hogy Suchmannal azonos az álláspontjuk abban: a kormány gazdaság- politikája egyközpontú, amelynek előkészítő fóruma a pénzügyminiszter által vezetett Gazdasági Kabinet. (Részleteka 9. oldalon.) i---- - ■ Horvát-jugoszláv... ...katonai megbeszélést tartottak a határmenti Bajako- vón — jelentette kedden a zágrábi sajtó. A közelmúltban megkötött horvát-ju- goszláv-bosnyák katonai megállapodás előirányozza az ilyen találkozókat. A jugoszláv katonatisztek a héten látogatást tehetnek a va- rasdi támaszponton. (MTI) A nacionalizmus,... ...a fajgyűlölet és a populiz- mus veszélybe sodorhatja Európa politikai stabilitását és a földrész demokráciáját — jelentette ki Franz Vranitzky osztrák kancellár Bécsben, az Európai Szociáldemokrata Párt (PSE) első Nyári Akadémiáját megnyitó beszédében. (MTI) Megnyitották... ...a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen összehívott első világkonferenciát Stoskholmban. A nem kormányszinten szervezett tanácskozáson 126 ország és ötven független szervezet képviselteti magát. A szudáni légitársaság hétfőn eltérített Airbus-át hagyják el a terroristák családtagjai a londoni repülőtéren. A Khartumból Ammánba tartó gép fedélzetén 186 utas és a személyzet tartózkodott, akik mindnyájan bántódás nélkül hagyhatták el a Nagy-Britanniába irányított repülőt. A gépeltérítők megadták magukat AP-felvétel Új általános iskolában kezdik az új tanévet a nagykállói kisdiákok és nevelőik. A 15 tantermes iskolát 133 millió forintos beruházásból építették, amelyben az önkormányzat pályázat útján elnyert pénze is szerepel. A kivitelezést a kezdeti problémák után a helyi TESZOVÁL Kft. folytatta és fejezte be kifogástalan minőségben. Jelenleg a járda és kerítés építésén dolgoznak, de ez semmiben nem akadályozza, hogy hétfőtől 430 általános iskolás az új épületben kezdje a tanévet Elek Emii felvétele Magyarok a Farmer '96-on Ukrajna igényt tart élelmiszerre, növényvédő szerekre Budapest (KM - Ny. Zs.) — Mezőgazdaságának privatizációját követően Ukrajna hatalmas felvevő piacot jelent a hazai és a megyei termékek, szolgáltatások számára, éppen ezért egységes formában jelennek meg a magyar cégek keleti szomszédunk egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállításán, a Farmer '96 rendezvényén. A Farmer ’96 kiállításnak október 15-19. között a kijevi Nemzetközi Kiállítói Centrum ad otthont — hangzott el augusztus 27-én Budapesten, a Tévében a bábosok Ajak (KM - K. B.) — Ma este háromnegyed kilenckor kezdődik az idei Ki Mit Tud? országos versenyének első elődöntője. Mindjárt a rajtnál megyénk is képviselteti magát, nevezetesen az ajaki Csil- lagocska Bábcsoport tagjai lépnek színpadra, illetőleg a tévé kamerái elé. Mint a csoport vezetőjétől, Szabóné Kiss Katalintól hallottuk, a bábosok — közöttük három sorkatona — szinte az utolsó percig, éjt nappallá téve csiszolta a produkciót. A csoport bizakodva utazott el Budapestre, ahol kategóriájukban két másik produkcióval kelnek versenyre. Eddig viszonylag sima volt az útja a csapatnak, a selejtezők során sok dicséretet begyűjtötték az ajaki fiatalok. Remélhetőleg most sem lesz ez másként, mindazonáltal nem árt, ha tudjuk: a Csilla- gocska Bábcsoportra a nézők a 06/60-505-413-as számot tárcsázva szavazhatnak. A közönségszavazatokat — telefonon és levelezőlapon egyaránt — a televízió 1-es csatornáján sugárzott adás végétől a jövő hét keddig lehet leadni, illetve elküldeni a tévé címére. szervezés munkáival megbízott nyíregyházi székhelyű Expo East Kft. sajtótájékoztatóján. A magyar-ukrán gazdasági kapcsolatokat értékelve Tamás István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője megerősítette: keleti szomszédaink most alakuló farmergazdaságai igényt tartanak műszaki eljárások bevezetésére, növényvédő szerekre, termelési technológiákra, élelmiszeripari termékekre. A keresleti piacnak köszönhetően az agrárágazat minden teNyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi színházba invitálta tegnap a Munkaügyi Minisztérium a szakoktatásban érintetteket: iskolaigazgatókat, vállalati vezetőket, intézményfenntartókat, a képzésben illetékes szakminisztériumok képviselőit. Az immár hetedik alkalommal, tanévnyitási célzattal egybehívott regionális tanácskozásra mintegy félezren jöttek el a Dunától keletre eső megyékből. Dr. Benedek András, a minisztérium helyettes államtitkára szólt a magyar szakképzés jelenét-jövőjét alakító tendenciákról, a tízéves fejlesztési program feladatairól, a szakoktatás pénzügyi támogatási rendszerének reformjáról, a projectek, pályázatok kérdésköréről. az iskolarendszeren kívüli képzés arányváltozásairól, az érdekegyeztető tevékenység, a kamarai rendszer kiteljesedéséről. Egyebek között megfogalmazta: a szakképzés oktatási rendszerünkben nyitott struktúra; alapvető célkitűzése továbbra is az, hogy a szakképzettségi hányad növekedjen hazánkban. Erre a differenciált képzési kínálat adott; a legdirületéről jelezték a cégek részvételi szándékukat. A sajtótájékoztatón beharangozták a Logistik ’96 elnevezéssel november 27-29. között megrendezendő kiállítást és befektetői fórumot is, amely a záhonyi vállalkozási övezetet állítja a konferencia középpontjába. A háromnapos rendezvény során a térség központjában, Kisvárdán szó esik majd a területfejlesztés teremtette jogi keretekről, a volt szovjet utódállamok irányában fejlődő kereskedelem technikai hátteréről. namikusabban fejlődő iskolatípus a szakközépiskola. A kormány által elfogadott, évtizednyi ciklust átfogó koncepció a szakképzettséggel rendelkezők arányának emelését állítja a középpontba; mivel hazánkban egy-egy populáció 30 százaléka fejezi be tanulmányait anélkül, hogy szakmai végzettséget szerezne. A fejlesztési program első két esztendejének kulcskérdése — mondta a helyettes államtitkár — a finanszírozás reformja. E tekintetben növelni szükséges az infrastrukturális forrásokat. A szakképzési hozzájárulási törvény rövid időn belül a parlament elé kerül. Benne olyan szabályozók találhatók, amelyek a lassan magára találó gazdaság elvárásaihoz rugalmasabban igazodó szakképzést segítik, a gazdaság és az iskolák újfajta kapcsolattartását szorgalmazzák. A törvény előírja: a hozzájárulási kötelezettség minden érintettre terjedjen ki; a befizetés teljesítése, felhasználása legyen ellenőrizhető. A továbbiakban a hallgatóság tájékoztatást kapott a szakképzés jogi státusának válto- zásairtól. Nyitott szakképzés Legfejlődőbb iskolatípus a szakközép KisKelet kínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik nyolc oldalon három változatban a Kelet-Ma- gyarország térségi melléklete, a KisKelet. Ízelítőül néhány írást szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. Nyírségi kiadás: Nincs papír a gyógyvízről. Igen — ómagyar módra, Bizonyítvány fajátékokra, A legfittebb osztály, Megszépülnek a templomok.. Szatmári és tiszaháti kiadás: Otthon is, vendégségben is, Öt perc alatt bevásárolt, A játékvezetők is emberek, Lábat tört a brin- gázás. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Almaié minden mennyiségben. Csak egy életünk van. Felejthetetlen fesztiválszilánkok. Palackok a medence mélyéről. SSSBSSSS Eladó vagyon Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Zárt ülésen tárgyalt személyi és vagyoni kérdésekről hétfői ülésén Nyíregyháza közgyűlése. A csujkott ajtók mögött lezaj-ft lőtt tanácskozásról kedden sajtótájékoztatón .számolt be dr. Fazekas János jegyző és Szentesi Péter, az ön- kormányzat gazdasági bizottságának vezetője. A nyílt ülés napirendjén szerepeltek ugyan a vagyoni kérdések, a polgármester javaslatára azonban zárt ülésen tárgyalt róluk a testület. (További'részletek az 5. oldalon.) ‘ ■ Suchman Dunai helyett Eltérített repülőgép